Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-03 / 285. szám

1960. december 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Véget ért a bonyhádi járási női röplabda-bajnokság A bajnokság az általános véle­mény szerint igen érdekes és iz­galmas küzdelmeket hozott, s csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy ki lesz a bajnok. A cikói csapat veretlenül nyerte a bajnokságot és az utol­só forduló meglepetését szolgál­tatta azzal, hogy könnyen le­győzte az esélyes Kisdorog csa­patát. Cikó megérdemelten nyer­te a bajnokságot, mivel egysége­sebb játékot nyújtott, mint ta­vasszal, és a játékosok is ko­molyabban vették a mérkőzése­ket. Látszott, hogy a csapattal törődnek és minden támogatást megadnak a jó eredmény eléré­se érdekében. A kisdorogi csapat második helyezése azt bizonyítja, hogy nem lehet a tavaszi babérokon pihenni, mert eredményt elérni és megtartani csakis szorgalmas munkával lehet. A csapattal nem törődött senki, edzéseket 2 hó­napja nem tartott a csapat és egy-két játékos fegyelmezetlen­sége elég volt, hogy a csapat idény végére teljesen visszaes­sen. Helyes lenne, ha a sportkör többet foglalkozna a csapattal. A bajnokság meglepetése az újonc Váralja előkelő harmadik helye­zése, mely nem annyira a tudás­nak, mint inkább a lelkesedésnek és a mérkőzésekre való pontos, fegyelmezett felkészülésnek és kiállásnak köszönhető. Cikó után itt foglalkoznak legtöbbet a röp labda sportággal és ez az a csa pat, mely olyan adottságokkal rendelkezik, hogy rövid idő alatt komoly ellenfele lehet bármelyik régi csapatnak. A negyedik he­lyen végzett Győré női csapata is most alakult. A Falusi Kupa versenyein szerették meg a röp­labdát és azóta lelkesedésüket még a kezdeti vereségsorozat sem törte le. Ha Győrében kissé többet foglalkoznának a röplab­dával, még jobb eredményt tud­na a csapat elérni. Kakasd női csapata meglepe­tésre az 5. helyen végzett, noha a csapat tavasszal a 2. volt és azóta erősítettek is. Ez elsősor­ban annak tulajdonítható, hogy nincsen a csapatnak vezetője, aki összefogná a játékosokat és be­vonna minél több új játékost, Reméljük, hogy tavaszra Kakas- don az új sportköri elnök mun­kája nyomán a röplabdások sze­replése javulni fog. Tehetséges játékosokkal ren­delkezik a hatodik helyen vég­zett Nagyvejke csapata. Jó rajt után visszaestek, a játékosokkal nem törődött senki, a csapat ve­zetője. pedagógusnő, kedvét vesz­tette és így senki sem törődött a csapattal, pedig Nagyveikén sze­retnek röplabdázni és sok olyan fiatallal találkoztunk, aki egy- egy mérkőzés alkalmával a pálya szélén állva sóvárogva nézte a játékot, szeretett volna ő is ját szani. Foglalkozni kell a játé­kosokkal. Mucsfán hiába szeretik a röplabdát, ha a vezetőség kö­zömbös, így nem csoda, ha (a mucsfai lányok elkeseredettek az utolsó helyezés miatt. Pedig igen ügyes sportolókkal találkoztunk de fejlődni nem tudnak, mert a vezetőség egy-egy mérkőzés előtt még a röplabda-hálót sem tudja biztosítani, pedig minden szüksé­ges támogatást megkap a sport­kör. összegezve: Az újonc röplab­da-csapatok jó helyezése, a mér kőzések sportszerű kerete, né­hány meglepetés — ez az ami a bonyhádi járási női röplabda­bajnokságot jellemezte. A csapa tok nem térnek téli nyugovóra, mert Bonyhádon téli röplabda- terembajnokságot rendeznek mely iránt máris igen nagy az érdeklődés, s a röplabda szövet­ség a környező járások női csa­patainak esetleges nevezését is elfogadja. A bajnokság végeredménye: Sportérdekességek Melyik a kellemesebb? R. Robinsontól, a neves ameri­kai hivatásos ökölvívótól nemrég megkérdezte egy riporter, hogyan érzi magát vereség után? — Olykor jobban, mint győze­lem után — válaszolta Robinson gondolkodás nélkül. — Hiszen gyakran a vereségért sokkal több pénzt kapok, mint a győzelemért. Kínai világcsúcs a távirányításos modell-repülésben Szun Szin-cseng és Sen Po-csou kínai repülőmodellezők új világ­csúcsot állítottak fel a rádióval irányított siklómodellezésben. Siklómodelljük 1443,92 méter ma­gasságba emelkedett és ezzel meg­döntötte az 1959. júniusában be­állított eddigi világcsúcsot, a szov­jet N. Drozsin 603 méteres ered­ményét. Tízmillió font állami támogatást kér az angol sportszövetség Illetékesek a római olimpiai játékok szomorú tapasztalataiból kiindulva tízmillió font állami tá­mogatást követelnek az angol sportélet teljes átszervezésére. A sportbizottság szóvivője Sir John Wolfenden, aki Sir Stanley Rous- szal, az angol labdarúgó szövet­ség vezetőjével közösen állítja össze a testnevelési tanácshoz in­tézett jelentést az angol sport helyzetéről. Profivá kell nyilvánítani Paul Roberts, a »Fogd, ahol éred« sport kitűnő amerikai kép­viselője arról nevezetes, hogy vér­szomjas és legyőzhetetlen. Kevés olyan ellenfele akadt még, aki kisebb-nagyobb vérveszteség nél­kül került V'olna ki a szorítóból. Ám, mint mondják, minden zsák megtalálja a foltját. Robert is emberére, illetve asszonyára akadt. Nemrég válópert indított a felesége ellen, amiért az »súly­csoportbeli fölényét kihasználva« nem egyszer elverte a vérszom­jas verekedőt. (Robert súlya 76 kiló, f»'őségé viszont 102 kilót nyom.) 1. Cikó 6 6 — 18:0 12 2. Kisdorog 6 5 1 15:3 11 3. Váralja 6 3 3 10:9 9 4. Győré 6 2 4 6:12 7 5. Kakasd 6 2 4 6:12 7 6. Nagyvejke 6 2 4 6:13 6 7. Mucsfa 6 1 5 3:15 6 NÁZÖ Győzelmet várunk ifjúsági válogatottunktól Mint már közöltük, vasárnap délután fél 2 órai kezdettel Szek- szárdon, a városi sporttelepen játszik Tolna megye ifjúsági lab­darúgó válogatottja Fejér megye ifjúsági válogatottjával. Az el­múlt két vasárnap megyénk válogatottja vereséget szenvedett, de a szakvezetők — nem utolsó sorban a játékosok — Fejér me­gye ellen győzelemre számítanak. A hét folyamán sajnos nem volt edzés — anyagiak hiányában — pedig a válogatottnak kellett volna egy kis összeszoktató Ennek dacára bízunk az ifikben, hogy lelkes játékkal megszerzik első győzelmüket és ezzel elkerü­lik azt, hogy a csoportban az utolsók legyenek. _________ A TLÉTIKA Csapatban Decs, egyénileg Tózer Erzsébet (Tolna) volt a legeredményesebb (Bátaszék) 26—26 pont, 5. Mancsi Ilona (Decs) 23 pont. A férfi csapatbajnokság ered­ménye: 1. Bátaszéki VSK, 2. Sió­agárdi KSK, 3. Decsi KSK, 4. Tol­nai Vörös Lobogó, 5. öcsényi KSK, 6. Tengelici KSK, 7. Medi­nai KISZ, 8. Ujbereki KISZ. A legeredményesebb férfiver­senyzők: 1. Lengyel Lajos (Báta­szék) 40 pont, 2. Halmosi János (Bátaszék) 38,5, 3. Kovács Lajos (Bátaszék) 35 pont, 4. Szeleczki Mihály (Sióagárd) 28 pont, 5. Ara­di István (Bátaszék) 22 pont. A győztes csapatok tiszteletdíjazás­ban, a helyezett csapatok és a leg­eredményesebb sportolók oklevél A szekszárdi járási atlétikai csapatbajnokság eredményeit ér­tékelte a járási atlétikai szövet­ség. Mint ismeretes, a járási atlé­tikai szövetség háromfordulós at­létikai versenysorozatot rendezett, melyen nyolc sportkör 90 ver­senyzője vett részt. A női verse­nyeken elért eredmények alap­ján a járási női csapatbajnokság eredménye: 1. Decsi KSK, 2. Bá­taszéki VSK, 3. Tolnai Vörös Lo­bogó, 4. Sióagárdi KSK, 5. Tenge­lici KSK, 6. Öcsényi KSK. A há­rom forduló legeredményesebb női versenyzői: 1. Tózer Erzsébet (Tolna) 34,5 pont, 2. Szepesi Erzsé­bet (Bátaszék) 28 pont, 3—4. Ben­A Kappel-ház és az Arany Sas szálló Irodalomtörténet kutatásunk örvendetes eredményeket ért el az utóbbi esztendőkben, új, eddig ismeretlen adatok kerül­nek elő és segítik egy-egy köl­tő jobb megértését. Az állam tekintélyes összegeket áldoz az irodalmi múlt feltárására s az eredmények azt igazolják, hogy a kutatásokra fordított összeg nem hiábavaló. A kuta­tás túlbuzgalma azonban néha olyan fordulatokat is hoz, ame­lyek ha nem lennének annyira elkedvetlenitőek, valójában ne­vetni kellene rajtuk. A Ma­gyar Nemzet riportere például felfedezett egy Mikszáth-port- rét, amelyet egyáltalán nem kellet felfedezni mert min­denki tudott róla. Olvastunk olyan »irodalomtörténeti« érte­kezést is, amely egy ismeretlen halott sírjáról megállapította, hogy a sírban nem Petőfi nyugszik — csodálatosképp csak egy ilyen cikket olvas­tunk, holott jóval több olyan sír van Magyarországon, amely nem Petőfi sírja. Most pedig, Vörösmarty szü­letésének évfordulójával kap­csolatban ugyancsak a Magyar Nemzetben arról folyt a vita, hogy melyik pesti házban halt meg a költő, s vajon szálloda volt-e a Váczi utcai Kappel- ház, vagy pedig csak az Arany Sas volt szálloda? A Magyar Nemzet cikke szó szerint ezt írja: »A Váci ut­cán... a 19-es házszám az egy­kori Arany Sas, ahol Kisfaludy Károly, majd huszonöt év múlva... Vörösmarty halt meg«. A cikkíró megállapítása nyil­vánvalóan téves, ezt a legtöbb középiskolás diák is tudja. Mi sem volt tehát természetesebb, mint az, hogy érdemes iroda­lomtörténészünk rövid meg­jegyzést fűzött hozzá, tisztáz­va, hogy a nevezetes Arany Sas az egykori Újvilág utcában állt, a Váczi utcai Kappel-ház azonban, melynek talmaradvá- nyát emléktábla díszíti, soha nem volt szálloda. A helyreigazításra nyilatko­zott a cikk szerzője, melyben »elismeri« tévedését. Az effajta tévedéseken csak mosolyogni lehet. Mert ebben az esetben igazán nincs szük­ség semmiféle »kutatásra«, a kortársak visszaemlékezései alapján Vörösmarty halálának helyéről és körülményeiről mindent pontosan tudunk. De az is elég lett volna, ha a cikkíró előveszi Gyulai nagyon szép Vörösmarty-életrajzát, amelyben ezeket olvashatjuk: *Neje rávette, hogy költözze­nek be Pestre, hol folyvást or­vosi felügyelet alatt lehet. Az egész család beköltözött s az Arany Sasba szállott, míg szál­lást fogadhat... November 17-én költöztek át a Váczi-utcai 5-ik számú Kappel-házba". A Kappel-ház és az Arany Sas kérdése felesleges nyilat­kozatokra adott alkalmat. Egy tanulságot azonban levonha­tunk belőle: irodalomtörténeti kutatásunk, elsősorban a nagy- közönségnek szánt része, nem áll mindig hivatása magasla­tán, egyes ismeretterjesztő cik­kek pedig sok esetben hamis ismereteket terjesztenek. Az ilyen •*tévedéseket« a minimá­lis gondossággal is el lehetne kerülni. (cs) Bogdán Edit és Husek Rezső bonyhádi hangversenye cze Éva (Decs) és Mayer Magda i díjazásban részesültek Á Magyar Sakkszövetség vezetői Szekszárdon Ma, december 3-án Szekszárd- ra érkezik a Magyar Sakkszö­vetség vezetőségének képviseleté­ben Gábor Zoltán, Kovács Kor­nél és Flórián Tibor. Szekszárdon találkoznak a megyei sakkszövet­ség vezetőivel, hogy megbeszéljék a megye sakkt.etének problémáit és szaktanácsukkal segítsék a sakkélet fejlődését. Áz ifjúsági sportbizottság anyagi segítsége a szekszárdi gimnázium öltözőjének befejezéséhez A Szekszárdi Garay János Gim názium igazgatósága kéréssel for­dult a megyei ifjúsági sportbi­zottsághoz. Kérték az ISB-t, hogy anyagilag adjon segítséget az épületben lévő — sportcsarnok melletti — öltöző és fürdő építé­sének befejezéséhez. A megyei ifjúsági sportbizottság az iskola kérését indokoltnak látta és a kérdést felterjesztette az Orszá­gos Ifjúsági Sportbizottsághoz. A napokban érkezett meg a me­gyei ISB-re az engedély, hogy a szekszárdi gimnázium anyag: támogatásban részesülhet, A vártnál ugyan kisebb, de mindvégig lelkes, hozzáértő kö­zönség előtt került sor Bonyhá­don, a járási művelődési otthon­ban, a bonyhádi hangverseny- idény második hangversenyére, amelyen Husek Rezső zongora- művész és Bogdán Edit hegedű­művésznő működött közre. Az est fénypontja Beethoven: Waldstein szonátája volt, amely minden igényt kielégítő hű in­terpretálásban és ragyogó meg­fogalmazásban került a bonyhádi közönség elé. Különösen a III. tétel volt lenyűgöző. Husek Rezső űvészi virtuozitással és vele- * ületett páratlan muzikalitásával szinte egy szikrányit sem enge­dett elsikkadni a zenefeiedelem páratlanul szép művéből. A mű elhangzása után felcsattant őszin­te elismerés tapsvihara előreve­títette a 10-i paksi és 15-i szek­szárdi hangverseny sikerének árnyékát is. A műsor második felében hal­lott művek közül a Rigoletto Parafrázis, Liszt Ferencnek az a remekműve ragadta meg inkább a hallgatóságot, úgyannyira. hogy a mű elhangzása után megnyil­vánult elismerést Pergolesi Árjá­jával kellett a művésznek meg­köszönnie. Bogdán Edit hegedűművésznő, a bonyhádi zeneiskola fiútanu­lóinak zenetanára, ennek a hang­versenynek a keretében mutat­kozott be a bonyhádi közönség­nek. Nagyszerű tónus, határozott vonóvezetés játékának fő erős­sége. A műsor első felében Husek Rezső zongorakísérete mellett előadott Beethoven F-dur ro­máncával igazán megérdemelt, nagy sikert aratott. Kár. hogy ritkán hallhatjuk. A jövőben gyakrabban szeretnők hangver- senydobogón látni a megye sz’n- te egyetlen művészi oklevéllel rendelkező hegedűtanárát. Létay Menyhért a tőle meg­szokott gondossággal állította össze ezúttal is az összekötő szö­veget, amelynek elmondásával a komoly muzsika lelkes apostolá­nak mutatkozott. O. I. Bátaszéken is megszervezték a nők akadémiáját A bátaszéki községi nőtanács is megszervezte a nők akadémiá­ja előadássorozatot. Még csak az első előadást tartották meg a „Serdülőkor nevelési problémái” címmel, de máris látszik, itt sem kisebb a nők érdeklődése az elő­adások iránt, mint másutt. Az előadássorozat következő előadása december 15-én lesz, amikor is irodalmi estet rendez­nek. 1961. január 5-én „Amit a betegségekről tudni kell” címmel dr. Major György, Szekszárd vá­ros főorvosa tart előadást. „Uj falu, új utakon” — ez lesz a címe a január 19-én tartandó előadásnak. Előadó Zádor Béla gimnáziumi tanár lesz. Február 2-án, a Jó megjelenés, öltözködés, kozmetika problémáit vitatják meg az érdeklődők. Keresztély Gyula pedagógus február 16-án „Nők a történelem­ben” címmel tart előadást. Az előadássorozat befejezéseként a nemzetközi nőnap ünnepségei zajlanak le Bátaszéken március 8-án.

Next

/
Thumbnails
Contents