Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-28 / 305. szám

4 (TOLNA MEGYEI NEPŰ.ISAG I960, december is. r Árvízvédelmi számvetés az év végén Ä Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakasz­mérnökségének vezetőjét, Varga Béla főmérnököt kerestük fel, hogy kérdéseink nyomán tájé­koztassa olvasóinkat az árvízvé­delmi munka 1960. évi eredmé­nyeiről. A szakaszmérnökség ve­zetője elmondotta, hogy felada­taikat sikeresen oldották meg, a november végi adatok szerint tervüket 103 százalékra teljesí­tették; — Mi van e százalékos terv­teljesítés mögött? — tettük fel az első kérdést. — Szakaszmérnökségünk dol­gozói az idén jelentős tevékeny­séget fejtettek ki, hogy az ár- vízvédelmet tovább tökéletesít­sük. A tervszerinti munkákat teljes egészében elvégeztük, né­hány területen elenyésző elma­radás van, de ezt indokolja az a tény, hogy fontosabb terüle­ten többet valósítottunk meg a tervezettnél. Árvédelmi szaka­szunk nagy részén a 0-biztonsá- got megteremtettük. A további feladatunk az összes védelmi vo­nal 0-biztonságát megvalósítani. — Milyen jelentős építést vé­geztek az idén? A dunakömlődi zsilipet kell először említenem, bár nem ez a legjelentősebb munka. Sok évi árveszélyt jelentett ennek hiánya. Az idén is ez volt a helyzet,^ de a zsilip elkészülte, üzembeállí­tása a bölcske—madocsai részen jelentősen csökkentette az árvíz- veszélyt. Legnagyobb munkát a Sió balparti töltésén végeztünk. Itt dolgoztak nyáron az ifjúsági brigádok is, közmegelégedésre. Közel négy és félmillió forint értékű munkát végeztünk itt el. Ezen a szakaszon, csaknem tel­jes hosszban a 0-biztonsági fo­kot elértük (A 0-biztonság _ a legmagasabb észlelet, illetve gát­magasság, árvízszint, százalékos biztonság e felett egyméteres töl­tés. Szerk.) Sajnos az 1956-os ár- yízszintet e területen nem tud­tuk mérni, csak számításokkal állapítottuk meg, de ez is elegen­dő ahhoz, hogy következtetést tudjunk levonni a védmű építé­séhez. — A töltések jelenleg milyen védelmet nyújtanak? — A tényleges Duna-szakaszon a töltéseket megerősítettük, ma­gasítottuk; a Sió-töltés nagy ré­szén is hasonló munkát végez­tünk. A jelenlegiek szerint száz- százalékos védelmet még nem nyújtanak védgátjaink, de az 1956-os árvíz elkerülését lehetővé teszik. Természetesen sok körül­ménytől íügg ez. A védekezés további tökéletesítése érdeké­ben jelentős, hogy számos he­lyen a védőgátakat rövidítettük, hogy gyorsabb lefolyást tudjunk elérni, hogy. mentsük a megmű­velt területeket. Az idén mintegy 12 kilométeres gátszakasz kiikta­tásának munkálatait kezdtük meg, melyet majd 1961-ben fe­jezünk be. — Az 1956-os vízállás esetén mi lenne a pillanatnyi helyzet? — Sokkal kedvezőbb, mint ak­kor volt. Most kisebb, mintegy egynyolcada a veszélyeztetett terület. Itt az erők összpontosí­tásával eredményesen tudnánk védekezni. Két év múltán, ter­veink megvalósításával — melye­ket 1956-ban kezdtünk el — a védekezést szinte százszázalékos­nak lehet majd mondani. — S addig? — A gyakorlat szerint igen ritka az ötvenhatoshoz hasonló árlefutás. A védekezés foka már annyira tökéletes, hogy hasonló katasztrófa szinte lehetetlen. — Vannak-e tervek a KISZ- táborok jövő évi létesítésére? — Tervezzük, hogy a Sió sza­kaszon, közel az idei munkahely­hez ismét tábort létesítünk. A fiatalokra mintegy 40 000 köbmé­ter föld megmozgatása vár, két töltésszakasz erősítését várjuk a fiataloktól. Jövőre ugyancsak Soka! javult az 1960-as évben a színjátszó csoportok műsorpolitikája Ma még nehéz lenne teljes egé­szében felmérni, hogyan működ­tek, hogyan fejlődtek színjátszó csoportjaink az elmúlt, 1960-as esztendőben, Nagyobb lélegzetű, elemző írás feladata lesz feltárni az együttesek munkájában az elő­remutató jelenségeket, jó módsze­reket és feltárni a még fellelhető hibákat. Annyit azonban máris meg lehet állapítani, különösen a műsorpolitika terén, az előadott műveket illetően fejlődtek sokat a csoportok. Sokáig kísértett a kulturális életben az ellenforradalom nyo­mán keletkezett zűrzavar, és a színjátszó együttesek munkájá­ban az elmúlt évben sikerült vég­érvényesen felszámolni. Ehhez nagyban hozzájárultak a különbö­ző intézkedések, rendelkezések a felsőbb népművelési szervektől, de mindenekelőtt annak köszön­hető, hogy a csoportok vezetői és tagjai maguk igényelték a szín­vonalas darabok bemutatását, a klasszikus, vagy mai életünket áb­rázoló művek betanulását. 1960-ban a megyei tanács műve­lődésügyi osztálya következetes volt ahhoz a rendelkezéshez, amely engedélyhez köti a külön­böző színművek betanulását és bemutatását. Nem is fordult elő, hogy engedély nélkül tartottak volna előadást bármely község­ben. Sikerült érvényesíteni azt, hogy ne a betanulás után és köz­vetlenül az előadás előtt kérjék az engedélyt, hanem még mielőtt megkezdenék a próbákat. Sokat fejlődtek a csoportok az igényességben. Ma már nem talál­kozni az egy évvel ezelőtt még divatos, minden negyedik csoport által tanult és játszott ásatag, ala­csony színvonalú, hazug tartalmú darabokkal. Alábbhagyott az ope­rettláz, amelyben nem is az volt a fő hiba, hogy operetteket mutat tak be csoportjaink, hanem éppen azokat, éppen olyan operetteket. Feltétlenül sokat segített az Igényesség kifejlesztésében a Dé­ryné Színház rendszeres vendég- szereplése megyénkben. Több helyen bemutatták Egry Viktor: Virágzik a hárs című szín művét, néhány községből Duna- jevszkij: Szabad szél című ope­rettjének előadására kértek en­gedélyt, féltucatnyi községben mutatták be a műkedvelők Mó­ricz Zsigmond remekművét, a Légy jó mindhalálig-ot. A bony­hádi színjátszók a Tartuffe elő­adására kértek engedélyt, szere­pel a megyei művelődésügyi osz­tály kimutatásában Csiky: Nagy­mama, Kisfaludy: A kérők című színműve, Fehér Klára és Szabó Magda színdarabjai. Ez a rövid felsorolás is mutat­ja, hogy az elmúlt esztendőt, a he­lyes műsorpolitika kialakítását il­letően, eredményesnek könyvel­hetik el megyénk színjátszó együttesei. _____________ k ordélyok segítségével végzik a munkát. — A megyében végeztek-e je­lentősebb árvédelmi munkát? — Igen, feladatunkhoz tarto­zik ez is. Folytattuk a Völgysé- gi patak medrének tisztítását, szabályozását. Jelentős munkát végeztünk a Koppány folyó be­fogadóképességének növelésében is. — ügy értesültünk, hogy ter­melőszövetkezetekben is dolgoz­tak? — Az idén, csakúgy, mint az elmúlt években a termelőszövet­kezeteknek jelentős munkát vé­geztünk, ehhez tartozik a Kop­pány szabályozása is. De a ha­lastavak építése — Tévéién, Vár­alján, Döbröközön, Nakon — a permeteztető öntöző berendezé­sek létesítése — Faddon, Báta- széken — ezt igazolja. Rende­lőink elégedettek munkánkkal. — A jelenlegi árvédelmi hely­zetről mit tud mondani Varga elvtárs? — Jelenleg veszély nincs. A Duna közepes vizállású. A Sió hasonlóan. A Kapos az idén, a sok esőzés következtében néhány alkalommal kilépett medréből. Egy alkalommal harmadfokú ké­szültséget rendeltünk el. Jelen­leg elsőfokú készültség van né­hány helyen, hogy a belvizet el­vezessük. — A jövő évi tervekről? — 1961-ben kétszerannyi mun­kát kell végeznünk mint az idén. Költségvetésünk például kétsze­rese az 1954. évinek, amikor a vízügyi igazgatóságnak fele any- nyi forint értékű munkát kellett elvégezni, mint nekünk 1961-ben. Tovább folytatjuk a már meg­kezdett munkákat. A Sió-töltés erősítése, a Völgységi patak mun kálatainak befejezése, a Koppány medrének szabályozása szerepel jövő évi programunkban. Ezen­kívül számos kisebb munka lesz feladatunk. A szakaszmérnökség feladata, hogy jövőre tovább erősítse a gátakat, biztonságo­sabbá tegyük az árvédelmet. Kormányunk hatalmas összeget fordít e munkákra, mi pedig tudjuk, hogy mi a kötelességünk, már most úgy készülünk fel, hogy jövő évi programunkat si­kerrel valósíthassuk meg. Pálkovács Beszélgetés a mesterrel Indiszkrécióm semmivel sem menthető. Bevallóim, képmuta­tóan férkőztem a «mester«- bi­zalmába, s attól is óvakodtam, hogy sejtessem vele valódi szándékomat. Mert »tisztelő« szerepében tetszelegtem, holott be kellett volna vallanom, hogy az elismert »mestert* aki havi 10 000-et keres, közön­séges interjúalanynak tekin­tem. Ez az utólagos beismerés legyen egyetlen mentségem. ügy történt tehát, hogy a »mester« ott ült a kávéházban, három lágytojást kanalazott csészéből, miközben eszét nyil­ván magas gondolatokon törte, lévén dalszövegíró, aki több évtizede abból él, mégpedig nem is rosszul, hogy táncdalok­hoz fabrikál szöveget. — Hogy tetszik lenni? — kérdeztem gyalázatos képmuta­tással az öreg jampectől, s ő komolyan vehette a kérdést, mert gondterhelten nézett rám: — Nehéz idők, fiatal bará­tom — mondta csüggedten. — Változó idők, változó igények — tette hozzá bölcsen, s köz­ben szigorúan villant meg pá- paszeme. Sóhajtott is, de előbb befalta a lágytojást, majd így folytatta: — Manapság egész divat lett szidni a könnyű műfajt. Mi, költők, persze nem sokat törődünk az egésszel. Mert én. noha dalszövegeim nem nélkü­löznek bizonyos didaktikus cé­lokat, mindig azt írtam, amit a szívem diktált. Itt van ez a híres versem, amit szettében ismernek: Jaj mennyi nőt sze­retek, — de csak eggyé lehetek, érzi ebben a fiataloknak szóló figyelmeztetést? Mennyi ko­molyságra. felelősségtudatra int ez a vers, amelyben ott van életem minden bölcs tapaszta­lata! Nem mondom, vannak léha dalszövegeink is, olyanok, amelyek nem illenek kulturá­lis életünk fejlődésébe, ame­lyekből hiányzik a szocializ­must építő ember öntudata. Ezért kell gondosan kiválasz­tani a szöveget, mert szöveg­íróink sem egyforma képessé­gűek. Révedezve néz a messzeségbe Tűz ütött ki Csibrákon karácsony második napján December 26-án, este 11 órakor Szalontai János csibráki lakos házában tűz ütött ki. A tüzet az okozta, hogy a füstcsövet sza­bálytalanul, a födémgerenda mel­lett vezették ki. Szalontaiék mielőtt hétfőn este elmentek volna, jól megrakták a tüzet. Az átforrósodott füstcső­től a gerenda tüzet fogott és lángra lobbantotta az épületet. A kivonuló helyi és a dombó­vári tűzoltók megakadályozták a tűz továbbterjedését. s tekintetéből látni, hogy a kávéházi füstön túl a szocia­lizmus építését látja, munká­sok. parasztok, értelmiségiek hősi erőfeszítését, a mlmka nemes pátoszát, amely mind ott visszhangzik verseiben. — Vagy itt van ez, — mondja hirtelen jókedvűen. — Emlé­keznie kell erre a közismert versemre: Pesten — egy csinos nőbe estem. Nyilván elég fo­gékony, s megérzi belőle, hogy ez a mélyértelmű vers gyö­nyörű fővárosunk szeretetére nevel, nem is beszélve idegen- forgalmi jelentőségéről. Mi, magyarok, gyakran sze­rények vagyunk, fantáziánk szárnyszegett, gyarló. Pedig képzelje csak el, hogy milyen idegenforgalmi propagandát je­lentene, ha ezt a verset épp olyan lelkesen éneklik Szai- gonban, mint Tel Aviv-ban. Fantáziám valóban szárny- szegett, nem tudok semmit el­képzelni, ő azonban komolyan folytatja: — Manapság tehát, mint mondtam, divatból szidják a könnyű műfajt. De más a lé­haság, és más a nemes szóra­koztatás! Emlékszik erre a versemre: Erzsi, Panni, meny­nyi nő, — Juci, Klári rémítő, ó melyik lesz a Nagy C? — érzi fiatal barátom ebben az egészséges humort, a játékos derűt? Nem is beszélve a vers formai gazdagságáról, a rímek változatosságáról. Tudja, fiatal koromban én is komoly ver­sekkel kezdtem, mint maga, ódákat, elégiákat, szonetteket írtam. De hiába, jobban von­zódtam a könnyű műfajhoz. Milyen megható, amint azt mondja, »jobban vonzódott«, holott az igazság egyszerűen az, hogy tehetségtelen, mint az ágyúgolyó. De ez eszébe se jut« Rendel két vermutot, az egyik­kel engem jutalmaz meg, ami­ért végighallgattam, s úgy érzi, hogy tisztelői közé sorolhat; Koccintunk, megnyalja a szája szélét, s ünnepélyesen mondja) — A költészetre igyunk, fia­tal barátom. Iszunk, de nem teszi le a poharat, sokáig mered maga elé. Aztán halkan dúdolni kezdi legújabb dalszövegét: Nem vagyok én Rómeó, — mégis enyém Ildikó. Igyekszem átérezni a sorok mély jelentőségét, előremutató eszmei mondanivalóját, lelke­sítő erejét. De úgylátszik, még­sem vagyok elég fogékony. Csak ülök, s magamba ros- kadva hallgatok. Csányi László I A s % é k e l y f © n © b a n Földes-pusztaiak a szerencse pergőtüzében Ismét egy földes-pusztai la­kosra mosolygott a szerencse. Kiss Ferenc már régóta lottózik, de még azt se lehet mondani, hogy váltakozó szerencsével. Ed­dig ugyanis két találatot is csak két szelvényen tudott elérni. Az elmúlt hét elején aztán Kiss Ferenc a feleségére bízta^ a szelvény kitöltését. A felesége életében először akkor töltött ki lottószelvényt. Minden rendszer nélkül, csak úgy rábökött a szá­mokra. Sikerült neki! Négyes ta­lálatuk lett. Negyvenötezer fo­rintot nyertek. Kiss Ferenc 28 éves, a Biritó-pusztai Állami Gazdaság földes-pusztai üzem­egységében dolgozik, vontatóve­zető. A nyereményből új típusú Pannónia motorkerékpárt, kom­binált szobabútort szándékoznak venni, a többit pedig takarékba teszik. Sok helyen már a múlt homá­lyába merült, itt-ott pedig már csak a hírét lehet hallani a téli esték szép és hasznos időtöltésé­nek, a fonónak. Bonyhádvarasd községben azonban még ápolják a régi székely hagyományokat, szokásokat és ez kifejezésre jut a családi ünnepségeken, elsősor­ban a lakodalmakban, ahol ver­ses strófákkal búcsúzik a meny­asszony a szülőktől, pajtásoktól, jóbarátoktól. De kifejezésre jut abban is, hogy a téli estéken fo­nóba járnak a lányok, asszonyok. Az asszonyok egyszer Galam­bos Imréék, máskor Miklós Gás- párék házánál, majd ahogy a sorban egymás után következnek a házak, úgy jönnek össze. Az asszonyokat elkísérik a férjek is. Az ügyes és szorgalmas asszo­nyok dolgoznak, fonnak, rokkán, vagy gúzsa jón. Galambosné — úgy, ahogy annak idején nagy­anyjától tanulta — guzsajon fon még a mai napig is. A fiatalabb asszonyok már hímeznek, és hor­golnak. A régi minták, motívu- m,ok közé már oda-»tólakszik« az új, modern csipkeminta is, a tálcakendő és a vitrindísz, ame­lyet ugyan nem vitrinben helyez­nek el, hanem az ágyközép dí­szítésére használnak. Munkaközben, asszonymódra, folyik a terefere. Szó esik a tsz-ről, a falu életéről, de főként arról, hogy a lányok közül kinek a fejét kötik be a jövő évi far­sangban. A férfiak politizálással, s ha ezt már elunták, kártyázás­sal töltik az időt. A késő esti órákig együttmaradnak, ki-ki megtalálja a maga szórakozását. A fiatalok, lányok, fiúk, az idősebbektől elkülönülve jönnek össze. Anélkül, hogy előre meg­beszélnék, tudják mikor, hol ta­lálkoznak estéről-estére. És nem­csak az ablakokból kiszűrődő vi­lágosság hívogatja a fiúkat, ha­nem a lányok csengő kacagása, nótázása is. A lányfonóban annál vígabban vannak, minél többen jönnek össze. »Édesanyám, édesanyám, mit csinál jajc? Ha rám néznek a legények meg es állnak« — szárnyal a dal. Sorba veszik a régi székely nótákat, dalokat, amelyeket a nagyanyáktól tanul­tak. A lányfonóban mindaddig dalolnak, amíg valamennyi lány­nak meg nem érkezik a párja. A fiúk incselkednek. Egyik a szék lábára motollázza fel a fo­nalat. A másik sót hint a ken­derre, amelytől az kócossá, cso­móssá válik, a harmadik a hor­goló-, vagy a kötőtűt rejti el, hogy a lányok ne dolgozzanak. — Játsszunk zálogost — indít­ványozza az egyik legény, s mi­vel ez a lányoknak is tetszik, szívesen abbahagyják a munkát. Szaporodnak a zálogok a le­gény kalapjában, ide vándorol­nak a zsebkendők, szalagok, hor­goló- és kötőtűk, gyűszűk és egyéb apróságok. És ha a tulaj­donos ki akarja váltani és vissza akarja szerezni elzálogosított hol­miját, eleget kell tennie a bírói ítéletnek, aki megértéssel, a csil­lagok számlálásával bünteti a zálog tulajdonosát. A másik igen kedvelt társas­játék a »Kútba estem, ki húzzon ki?-« Ennél a játéknál is csaknem szabály az, hogy ki-ki a párját választja. Vidámak, hangulatosak a bony- hádvarasdi téli esték székely fo­nói. A fiatalok szívesen ápolják a régi hagyományokat, ahol ba­rátságok, szerelmek szövődnek és amelyek rendszerint házasság- kötéssel végződnek. Az elmúlt év telén a fonóba járó fiatalok közül három, pár kötött házassá­got. A szerelem a fonóban kezdő­dött és a nyári lagzival végző­dött. Ezért is igen hasznos és szép hagyomány a székelyfonó. POZSONYI IGNÁCNÍI

Next

/
Thumbnails
Contents