Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-02 / 284. szám

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1960. december 2. — Két tanteremmel bővítik a bátaszéki II. számú általános is­kolát. A munkálatokat a Báta­széki Épületkarbantartó Ktsz vég zi. A munkálatok már javában folynak, s eddig mintegy 250 000 forint értéket építettek be. A ktsz vállalta, hogy mintegy há­rom hónappal a határidő előtt átadják a tantermeket rendelte­tésüknek. — ötvenférőhelyes óvoda épí­tését kezdte meg Simontornyán. a Tolna megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat. Az építkezés költ­ségei 750 000 forintot tesznek ki. Az idei évben körülbelül 100 000 forintot építenek be. — Hol lesznek vásárok? Or­szágos állat- és kirakodóvásár lesz: December 4-én, vasárnap: Baja (Bács), Kaposvár (Somogy), Kiskunhalas (Bács), Nagykőrös (Pest), Pécs (Baranya), Szakcs (Tolna). December 5-én, hétfőn: Csákvár (Fejér), Dunapataj (Báes). December 6-án, kedden: Nagykanizsa (Zala), Sellye (Bara­nya). December 7-én, szerdán: Villány (Baranya). — A Brit Postaigazgatósággal történt megállapodás értelmében a Nagy-Britanniába és Észak-Ir- országba szóló, vagy onnan érke­ző postautalványok legnagyobb összegét az eddigi tíz angol font­ról negyven angol fontra emel­ték. — Újabb adatok a hold fel­színéről. Dr. Fred B. Daniels és dr. S. J. Bauer kísérleteket folytatnak a hold felszínén lévő hegyek és kráterek méreteinek megismerésére, valamint a hold és Föld közötti egyes övezetek elektron-tartalmának megállapí­tására. Daniels szerint valószínűleg a hold kisebb kráterei is annyira meredekek, hogy egy földi űr­utazó még az egyhatodára csök­kent nehézkedés mellett sem nagyon tudna járni rajtuk Da­niels új elméletet dolgozott ki a hold felületének mérésére, visz- szavert radarsugarak segítsé­gével. — A takarékossági napok ke­retében december 3-án, szomba­ton este nagyszabású takarékos- sági ankét lesz Dombóvárott, a Hazafias Népfront rendezésben. Az ünnepi beszédet Hunyadi Ká­roly, a Hazafias Népfront, Tol­na megyei titkára, országgyűlési képviselő tartja. Utána kultúr­műsor következik. — Bankigazgatóból bankrabló. Texasban Lawrence Pope, volt bankigazgató és lapkiadó két egy mást követő szombati napon ki­rabolt két bankot és kényszerí­tette a bank férfi- és női alkal­mazottait, hogy levetkőzve obsz- cén fényképekhez álljanak mo­dellt neki. Amikor a rendőrsé­gen tettének okai felől kikérdez­ték, mosolyogva válaszolta: „Az ok a szokásos...” — Olcsóbb lett a távirat Ma­gyarország és Németalföld (Hol­landia) között. A teljesdíjú táv­irat szavanként 0,36 helyett 0,30, a levéltávirat 0,18 helyett, 0,15, a hírlaptávirat pedig 0,19 helyett 0,15 aranyfrank. — Ideiglenes játékbolt nyílott Szekszárdon a közelmúltban, hogy zavartalanul le tudják bo­nyolítani a várható karácsony előtti nagy forgalmat. A bolt már az első napokban igen sok játékot adott el, tehát nagy for­galmat bonyolított le. — A Halálbolygó című folyta­tásos regény mai számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt. Televíziós készülékkel ajándékozta meg egymilliomodik életbiztosított ügyfelét az Állami Biztosító Az előrelátás és a biztonság olyan kérdések, amelyek minden I embert foglalkoztatnak. Mindenki | gondol a »holnapira, arra, hogy I holnap is akarunk enni, lakni, öl­tözködni, élni. Pénzünket ezért úgy osztjuk be, hogy holnapra is jusson. A »holnap« fogalma az embe­rek életében ma már általában hosszú időt jelent. 100—150 évvel ezelőtt az átlagos emberi életkor alig 30 év volt. Ma már ennek két­szerese. A szocialista társadalom emberét nem fenyegeti munkanél­küliség és nincstelenség, így a »holnap« alatt nem a máról hol­napra való létszükséglet táplál­kozási és lakásgondjait érti. Saját életének és hozzátartozóinak I anyagi biztonságát sokkal körül- : tekintőbben és hosszabb távra i tervezi, mint eddig bármely kor embere. Csak így és ezzel lehet értelmet adni annak, hogy az elmúlt esz­tendőkben Magyarországon na­gyon sok ember rakta le — saját sorsát illetően — távoli jövőjének alapjait. Ennek egyik meggyőző bizonyítéka az a tény, hogy az életbiztosítások száma Ma­gyarországon az elmúlt öt év­ben megkétszereződött és el­érte az egymilliót. Az egy­millió életbiztosított ügyfél számában Tolna megye — me­zőgazdasági jellege mellett — kerek számban tizenötezer személybiztosítással illeszke­dik be, amely szám az elmúlt évekhez vi­szonyítva az ügyfelek megtöbb­szöröződését jelenti megyénkben is, és nem is foglalja magában azokat a személybiztosított ügy­feleket, akik csak baleset ellen biztosították magukat és akiknek a száma megyénkben meghalad­ja a harminc ezret. Ez végeredményben azt jelenti, hogy Tolna megyében már min­den ötödik-hatodik embernek va­lamilyen személyével összefüggő biztosítása van. Mit jelent az életbiztosítás az ember életében? A köztudatban jó részt úgy él ez a fogalom: a biztosított halála esetén fizet az Állami Biztosító. Magyarán: ha valaki az életbizto­sítás alapján pénzhez akar jutni — »előbb meg kell halnia«. Erről szó sincs! Az érvényben lévő életbiztosítási formák több- I sége meghatározott időre szóló feltételeket tartalmaz. A biztosí­tási időtartam lejártával egy- összegben történő fizetésre vagy járadékfizetésre kerül sor. A mo­dern életbiztosítás feltételei lehe­tővé teszik, hogy a biztosított jó egészségben érje meg saját élet- biztosításának lejáriát. Ilyen biz­tosításra nyújt lehetőséget pl. a nyugdíj kiegészítő biztosítás, a »gondoskodási« biztosítás vagy a kettős életbiztositás. amellyel a férj-feleség, családtagok, hozzá­tartozók gondoskodhatnak egy­másról, a biztosítási összeget saját maguk vehetik kézhez. Miért kötnek az emberek élet- biztosítást? A kapitalista világban az életbiztosítás elemi szükséglet. Olyan társadalomban, ahol az öt- venen felüliek új munkát már ne­hezen találnak, ahol az ember ér­tékét elsősorban vagyoni helyze­te határozza meg, és amelyben az ifjúság taníttatásának gondjai ki­zárólag a szülőké, érthető, alig akad ember, akinek életbiztosítá­sa ne lenne. Nálunk a nyugdíj és a betegellátás magas fokon áll, a jövőtől egy dolgozónak sem kell félnie. De ki ne szeretné, hogy a nyugdíja valamivel több legyen, vagy hogy mire odakerül, nagyobb összeg álljon rendelkezésére. A mi társadalmunkban a taníttatás gondja elsősorban az államé. De különösen több gyermek felsőfokú oktatása azért áldozatot jelent a családnak. A lányoknak nem kell hozomány, de a szülői szeretet meg akarja könnyíteni a fiatalok életútját. Milyen jó ilyenkor a kellő időben megkötött életbizto­sítás útján kézhezvett összeg. S végül emberek vagyunk, halan­dók. Utánam az özönvíz... ez nem a komoly, családját szerető ember gondolkodási módja. Egymillió életbiztosítás arány­lag nagy szám egy olyan kis or­szágban, mint Ha»'varország. Ho­gyan jöhetett ez létre? Semmi eseti e sem szabad arra gondolni, hogy Magyarországon egymillió ember kötött egyenként százezer forintokra szóló életbiz­tosítást. Ilyenek is vannak szép számmal. Az egymilliónak szereplői azok a tömegek is, akik aránylag kis- összegű, havi 10, 20, 30 forintos díjú biztosítást kötöttek, üzemi munkások, értelmiségiek, termelő­szövetkezeti gazdák, alkalmazot­tak százezrei rendelkeznek fog­Pesterzsébeten húzzák a lottó nyerőszámait Több mint hatszáz nyeremény tárgyat sorsolnak ki A decemberi lottóhúzásokat két tős sorsolás vezeti be. December 2-án, pénteken Pesterzsébeten ugyanis a 49. heti nyerőszámo­kat és a novemberi tárgyjutal­makat sorsolják. A jutalomsorsoláson a 46. já­tékhét szelvényei vesznek részt, amelyek között több mint hatszáz értékes nyereménytárgyat sorsol­nak ki. A legszerencsésebb lottó­zóknak két kétszobás és egy, egy­szobás összkomfortos öröklakás, egy bárhol felépíthető kétszobás családi ház és egy Moszkvics sze­mélygépkocsi jut. Többek között 36 különféle típusú motorkerék­párt, 59 televíziót, 85 rádiót, 5 szobabútort és 2 teljes konyha­berendezést sorsolnak. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20—10, 20—11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokná' és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat pécsi kirendeltsége december hó 5-én, hétfőn műszaki becslési napot tart Bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető Kirendeltségéhez leadni. ' (7) — A Postaigazgatóság közli, hogy megnyílt a telex-forgalom a holland-antillákkal (Curacao). A háromperces levelezés díja 27,55 aranyfrank. — Jehudi Menuhin leánya férjhez megy egy kínai zongora- művészhez. Zamira Menuhin, Je­hudi Menuhin, a világhírű hege­dűművész 20 éves leánya decem­berben Londonban férjhezmegy Fou Csöng kínai zongoraművész­hez — A nád aratását megkezdték Szekszárdon a Palánk: Tangaz­daság melletti területen. A fagy beálltáig csak a vízzel el nem árasztott területről vágják a ná­dat. A learatott nádat a helyszí­nen dolgozzák fel és mintegy 40 százalékát nádpalló és kévenád formájában külföldre szállítják. — Olcsóbb lett a telex-díj Pe­ruval. A háromperces levelezés díja az eddigi 36,37 helyett 27,55, a további egy-egy perc pedig 12,25 helyett 9,19 aranyfrank, lalkozásuknak megfelelően olyan kisebb összegű biztosítással, amely egyben életbiztosítást is je­lent. A legutóbbi néhány hőiben pl. egyedül Hajdü megyéből csak­nem húszezer termelőszövetkezeti tag lépett be a biztosítási és ön­segélyző csoportokba, ezzel ki­sebb összegre szóló életbiztosí­tást kötött. Megyénk termelőszövetkezeibe tömörült lakossága is kedvezően fogadta a Biztosítási és önsegély­ző Csoport felállítását, amely a közelmúltban történt meg, de már a tagszám megközelíti a kétezret. A tagsággal járó kötelező és kife­jezetten életbiztosítási segélyeken kívül a Tolna megyei csoport tagjai sorából a megalakulás óta eltelt alig egy-két hónap alatt már 30 termelőszövetkezeti dolgo­zó részesült ingyenes gyógy- iidülésben Harkányfürdőn és 45 tag kapott rendkívüli kész­pénzsegélyt. Az üdültetés és rendkívüli segélyek ügyét ma­guk a termelőszövetkezeti ta­gok intézik egy öttagú intéző bizottság útján, amelynek el­nöke a termelőszövetkezeti ta­nács megyei megbízottja, Majzik László elvtárs. Az emberek hosszú távra terve­zik jövőjüket. Ezt biztonságérzet nélkül megtenni nem lehet. A jö­vő biztonsága alatt pedig nap­jainkban nem lehet mást érteni, mint elsősorban a rendszer, a né­pi demokrácia és annak gazdasági szilárdsága iránti bizalmat. A mindennapi életben ezt úgy fe­jezzük ki: az a pénz, amelyre az állam vigyáz, jó helyen van. Énei­kül nem jöhetett volna létre Ma­gyarországon egymillió életbizto­sítás. Az Állami Biztosító fennállása és tevékenysége fontos állomásá­nak tartja az egymilliomodik élet- biztosítás létrejöttét. Az eseményt emlékezetessé kívánta tenni a vállalat azzal, hogy Köves András vezérigazgató egy televíziós ké­szülékkel ajándékozta meg az egymilliomodik életbiztosítottat, Lengyel Tamás budapesti mérnö­köt. — ES — Minden évszakot VEZESS BALESET NÉLKÜL! kalappal köszöntsünk (3) Hz ittasság Tolna megye területén 1959. évben az év utolsó három hó­napjában a balesetek 23,8 szá­zaléka ittasságból eredő bal­eset volt, azaz 8 százalékkal több, mint a májustól szeptem­berig terjedő 5 hónap alatt együttvéve. Az ittasan okozott balesetek teszik indokolttá, hogy mélyeb­ben elemezzük az ittasság kér­dését. Az alkohol fogyasztásá­nak veszélyes hatása elsősor­ban abban mutatkozik meg, hogy a reakció ideje meg­hosszabbodik. Ez azt jelenti, hegy amíg az alkoholbefolyásoltság alatt nem álló járművezetőnél bármilyen akadály felismerésétől az ellen­ténykedés megkezdéséig, mint pl.: a fék működésbehozásáíg terjedő időtartam 0,7 5-tól 1 másodpercig tart, addig a sze­szesital hatása alatt álló veze­tőknél ez az időtartam a vér­alkohol értékének megfelelően nagyobb lesz, tehát később kez­denek fékezni, kitérni, stb. Emellett már a kisebb meny- nyiségben fogyasztott alkohol is csökkenti a térbeli érzéke­lést, a saját és az idegen jár­mű közötti távolság megítélé­sére irányuló becslési képes­séget, azaz fogyatékossá válik a szemmérték. Az alkohol hatása alatt csökken a gépjárművezető fi­gyelme, a felfogóképessége, a sötétséghez való alkalmazko­dási képesség, tompul az elő­vigyázatosság, a felelősségérzet és a megfontoltság. Ezek szerint az alkohol ép­pen azokra hat károsan, ame­lyekre a csúszós, síkos utakon esőben, ködben a legnagyobb szükség lenne. Természetesen az alkohol okozta káros hatá­sok a száraz utakon, kedvező látási viszonyok mellett is ér­vényesülnek, csakhogy síkos utakon, vagy a ködben gyak­rabban idéznek elő balesete­ket. Szembe kell helyezkedni az alkohol megszokás kérdésében itt-ott tapasztalható helytelen felfogással. A szeszes italhoz szokott emberek gyakran han­goztatják, hogy rájuk a szeszes ital nem gyakorol káros hatást. Ez azonban nem így van. A szeszes italhoz szokott gépjárművezetőknél ez úgy jelentkezik, hogy amíg a járművet szokásszerűen »gé­piesen« vezeti, addig nincs is semmi baj, amikor azonban valami váratlan közlekedési akadály, vagy nehézség merül fel, éppen úgy későbben és rosszabbul reagálnak rá, mint az olyan vezető, aki szeszes italt fogyasztott, bár ehhez nincs hozzászokva. Az ittasan közlekedő gépjár­művezetővel szemben a KRESZ megfelelő fegyvert adott, amellyel védekezni kell. — A KRESZ 128. §-ának 6. bek. sze­rint »akt gépjárművet ittasan, vagy szeszes ital hatása alatt vezet, attól a gépjárművezetői igazolványt legalább 3 hónapi időtartamra vissza kell vonni«. A KRESZ 128. § 7. bek. szerint pedig, »Véglegesen vissza kell vonni a gépjárművezetői iga­zolványt az iszákosnak minő­sülő gépjárművezetőktől«. A gépjárművezetőt iszákosnak kell tekinteni, ha ittas vezetés miatt megelőzően már két íz­ben büntetve volt. Ugyanakkor a KRESZ 141. §-a kimondja azt is, hogy az 55/1953. MT. sz. rendelet ér­telmében 6 hónapig terjedő börtönnel büntetendő, aki a) szeszes ital hatása alatt lévő állapotban gépjármüvet vezet, vagy vezetés közben szeszes italt fogyaszt. b) A gépjárművezetést olyan személynek engedi át, aki sze­szes italt fogyasztott. j-

Next

/
Thumbnails
Contents