Tolna Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-277. szám), Tolna Megyei Népújság, 1960. november (10. évfolyam, 278-282. szám)
1960-11-13 / 268. szám
CHRISTIAN MORGENSTERN VERSEI 'Hojuem&e-'l végéin, rr Ossi csata A bába kivánszorgott a szó bából. Csak maga jött. Szövetségese, a doktor otthon maradt. Arra már nincs pénz: — Ambrus, meglett a gyerek. Fiú. — Kedvetlen öregasszony volt már a nenö. — Hangjában nem volt öröm... Szentül hitte, nem örvendezteti meg a férfit a hírrel. Tanácstalanul tityegett-totyogott. Nagy orrán bunkónyi bibir- csók. Magára is maradt szegény. Nem kötötte be senki a fejét. Most csak kötelességből mutatta az örvendező-formát. Neki ez a tisztsége, örömmel kell megtennie a »jelentést«, holott tudja, nem nagyon örül neki a szegényember. Minek is örüljön? Nyomorúságra jön a gyerek a világra. A szülő is egyszer eszik napjában. Az isten is csak nyűgnek küldi a világra az ártatlanokat. A buta cseléd még csak védekezni sem tud a gyermekáldás ellen. Egy ágyban alusznak, aztán jön e gyerek egymás után s nő, mint az orgonasíp. Ezeknél szerencsére még csak a második. — Minek is beszélek magam ellen — mormolta a vénasz- szony. Ha akarják, hát legyen nekik, az ő dolguk, úgyis elviszi őket a kódisság. Ilyeneket gondolgatott a rőthajú Gólya néni és hivatalos vidámsággal nézett az apára Bosszankodva vette észre, hogy az ember arca sugárzik az örömtől. Both Ambrus örült is. Van már egy fia. Hároméves. De fiúból jöhet több is. Vidáman nézett az öregasszonyra és megkérdezte: — Hát az asszony? — Egészséges. A gyerek meg szép. Olyan, mint az anyja. Az ember szívét megbizser- gette a dicséret. — Be lehet-e menni, Terus néni? — Hát csak menj Ambrus, lássad csak! Az asszony sápadt. Szemében kevéske könny. A fájdalom és a boldogság könnyei. Mosolyogva néz a nagydarab férfire: — Ugye, örülsz neki? A férfi behemót nagy kezét az asszony csapzott hajára tette. Aztán a nagy, érdes kéz. mint a reszelő, úgy borzolta az asszony megkínzott arcát. Az asszonynak nevetnie kellett. — Még a gyengédségben is milyen ügyetlen tud lenni a férfi. Te, Ambrus, mi legyen a kicsi neve? — Hát, ahogy te akarod, úgy legyen! — A János név megfelel-e? Boldogult apádat is úgy hívták. — Jó, jó lesz az. A szülői elhatározás után a bába tevékenykedett még néhány percig. Aztán elment. Útközben azon gondolkodott, milyen buta is tud lenni a szegényember. Munkája nincs, éhezik, mégis gyerek kell ezeknek. De hát ez az ő dolguk... Ambrus kiment, hogy behozza a külön, csak erre az alkalomra gyűjtött fát. Kemény tüzet gyújtott. Inkább gallyal kéne fűteni, de most ünnepi nap van! A szomszédasszony is hazahozta a három esztendős elsőszülöttet, akit a nagy családi esemény tartamára illőképpen eltávolítottak. Nem maradt az asszony sem sokáig. — Ilyenkor nem is illik. Jó meleg árasztotta el a kis szobácskát. A kis Lacika is elálmosodott. Fejét az asztalra fektette. Az asszony is belefáradt a kínlódásba. Csendesen elaludt. A férfi a gyereket nagy vigyázattal vetkőztette le és az anyja másik oldalához fektette. A szoba hamar ki fog hűlni. — Majd hárman melegítik egymást... Aztán fogta a kabátját. Felment a padlásra. A rejtekhelyről előkereste a vágottvégű puskát. Az ajtót csendesen tette be. Rájuk is zárta, a kertek alján osont ki. Talán akad valami. Tegnapelőtt a csapdában is volt, Lépéseit a kiserdő felé irányította. A hold is erős fénynyel söpörte végig a puszta határt. Az éjjel nagy hideg lesz... ... A naptár 1930 november végét jelezte. * A titkárnő felvette a kagylót: — Nem, kérem, az igazgató elvtárs a minisztériummal tárgyal. Igen sürgős? Kérem, várakozzanak délutánig! Lehetséges? Köszönöm. E percben lépett be Both János, az igazgató. — Editke! Nem keresett senki? •— De többen is. Délután igen fontos tárgyalása lesz az igazgató elvtársnak. A testvérüzem is kereste. Köszönetét is kaptunk a szállítási határidő betartásáért. — Editke! A kórház még nem keresett? Tudja, ugye? (A titkárnő megértőén mosolyog.) — Persze, persze, de a kórház még nem jelentkezett. Ebben a percben szólalt meg a telefon. A titkárnő felvette a kagylót. — Igen, az igazgató elvtárs bent van. Azonnal menjen? Igen, intézkedem. — Az igazgató hallotta a beszélgetést. Csak úgy szokásból mondta: — Engem keresnek? A kórház? — Igen, azonnal indulnia kell! — Editke! Hívja fel az apámat! A titkárnő telefonál. Néhány perc múlva megjelenik az őszhajú Both Ambrus, az igazgató apja. — Hivatott az igazgató elvA löldművesszövetkezeti könyvtiónaprói. Megyénk földművesszövetkezeti hálózata novemberben könyvhónapot rendez, melynek során a legkisebb tanyát és falut is felkeresik a szövetkezeti dolgozók könyveikkel. Megyeszerte nagy sikerrel folyik a házról házra könyvárusítás. Különösen a vasárnapok mozgalmasak. Amerre a könyvárusok elhaladnak, mindenütt nagy tömeg verődik ösz- sze. Főleg a gyerekek kíváncsiak mindenre, de a felnőttek is meg-megszólítják a könyveseket — elbeszélgetnek, elpolitizálnak velük... Nagy újság a tanyákon a könyvek megjelenése. Ajándéknak is olcsó, s ugyanakkor tanít, nevel és szórakoztat, örvendetes, hogy a falvak és tanyák lakói akarnak is tanulni, művelődni. Soha ennyi könyvet, újságot nem lehetett látni falun, mint manapság. A földművesszövetkezeti hálózat ma már képes arra, hogy a falusi dolgozók szélesskálájú igényeit kielégítse. Évek óta joggal kifogásolták a földműveléssel foglalkozók, hogy nem kapnak megfelelő szakkönyveket, amelyeket felhasználhatnának munkájuk javításához. Ma már kaphatók a legkülönfélébb népszerű mezőgazdasági szakkönyvek. A háztáji gazdaságok nélkülözhetetlen tudnivalóit tartalmazó szakkönyvek közül mindenütt nagy példányszámban fogy el »A baromfibetegségek elleni védekezés«, »A szőlő és bor«, »A baromfitenyésztés«, »A sertéstenyésztés« és »A növényvédő szereink« — című könyv. A szépirodalmi könyvek közül a legtöbbet karácsonyra — ajándéknak veszik az emberek. Érdekes, hogy főleg a verseskötetek iránt fogékonyak a falusiak. Találnak maguknak olvasnivalót a sportolók, sőt a fényképezést, fotózást kedvelők is. A könyvhónap nagy jelentőségét mindenütt felismerték. A községi pártszervezetek, a KISZ, s az úttörő szervezetek minden támogatást megadnak ahhoz, hogy minél sikeresebb legyen a földművesszövetkezeti könyvhónap. Fertőszögi Béla társ? — kérdi mosolyogva. — Édesapám, maga bátor ember, ugye? Az öreg szakmunkás csodálkozva nézett a fiára: — Hát embertől félni nem igen szoktam. Anyádtól tartottam én csak, szegénytől, amíg élt, de sajnos, már tőle sem kell tartanom. A hegyen át mentem haza széliúgó őszi éjszaka. A csendet a szél törte szét, nagy lett a haldokló vidék. S egy dodonai hang csak egyre zúgta: »Ez az ősz a szíved összezúzza.« S jött, a halált az öklébe zárva, az újuló vihar szélzúgása. — De most igen nagy ám a baj... Be kell menni a kórházba... Telefonáltak. — Ühüm... hát menj! — Apám, nem volna kedve eljönni velem? Mégis csak... A titkárnő intézkedett. A kocsi előállt. Az öreg felöltőt vett magára és beült a fia mellé. Amikor a kórházba beértek, mosolygó nővér fogadta őket. Nevetve újságolta: — Fiú, egészséges. Hatalmas termetű legényke. A férfiaknak akkor jutott eszükbe, hogy elfelejtettek virágot hozni. János megcsókolta felesége kezét. — Jánosom, mi legyen a kicsi neve? — Hát, ahogy megbeszéltük. Legyen Ambrus, hiszen a nagyapja is az... Aztán, ha innen kiengednek, a Kékesre viszlek néhány hétre. A látogatási idő is végéhez közeledett. A nővér is mosolyogva sürgette őket. A »beteg« is nyugodni kíván. Beleültek a kocsiba... Az öreg azon gondolkodott, elmesélje-e fiának, mi történt és hogyan történt harminc évvel ezelőtt. Sokáig töprengett, aztán azt határozta, nem szól semmit. Minek. Nem, most nem akar ünneprontó lenni. Sohase tudja meg a fiú, milyen világ volt akkor. Legyen neki elég az, amit az iskolában tanult erről az időről.., — Te, Jancsi! Figyelj csak, fiam! — Tessék, édesapám! — Műszak után, ha te is ráérsz, leöntünk egy-két kortyot a jeles napra. Jó? Megérdemel ennyit az Ambrus név! ... Az igazgató visszamegy az irodába, az apja az üzembe. Menetközben mindkettő feleségére gondol. A fiatal táncolni szeretne örömében. Az öreg titkon egy könnycseppet morzsol széjjel. A naptár 1980. november végét mutatja. Bállá Tibor mw És négy síró fa levele egyszerre hullt a földre le. Mint legörgö szikla hangját a gátak mind visszhangozták. Buonarotti Végítélete, a tompa fényben hulltak lefele, egy levél, még egy s újra egy, varázslat volt — és vége lett. Megyek ... S a fáknak ág-rácsain át látom az Alpok hófedte csúcsát, hol a télnek épül már a fészke, ó tarts ki szív! Az erősebb légy te! Esti hangok Ö harangzúgás, roppant hullámaidba merítem bánatomnak szelídebb hangjait; zengő szavadban lágyan oldódik és egybeforr az élet és a sors örök dala, harangszava, mely felettünk szállva » csak zeng, csak zeng, csak zeng. Hacxuga a csalogányhoz Nem változnál hallá, ó barátom, hogy egy hal-dalt fújnál éjszakámon? Kibírni nem lehet, mikor annyira kellene nekem üdítő álom minden éjjelen, — tedd meg, ha teheted! S mekkorát fog nézni nőd, a Marcsa, ha hazaszállsz este, mint egy harcsa és álomra hunyod le szemed, vagy pedig, mint csuka, szelíd s méla, röpködsz ott, te drága filoméla — a kedvemért ugye, r Christian Morgenstern, a nálunk alig ismert német költő 1871- ben Münchenben született és 1914-ben halt meg Meranban. Izig-vérig modern költő, verseit a szimbólumok gazdagsága, nyelvi változatosság és választékosság jellemzi. Nevét elsősorban a Galgenlieder verseivel tette híressé, ebben a mi Karipthynkra emlékeztető szójátékokkal, feje tetejére állított helyzetekkel valójá- mwiiiimminnTiinn legteszed! ban a modern élet visszásságait gúnyolja ki. Nálunk éppen ezért hatott Karinthyra is, aki több versét lefordította. Palmström címen külön verseskönyvet adott ki, amely a kispolgár gúnyrajza. Itt bemutatott versei között a »Haczuga a csalogányhoz« című a Palmström sorozatból való. A verseket Csányi László fordította. • nmnMinmi"«imm nmi JU utotsé cm (Folytatás az 5. oldalról.) — A szerelemről faggattál — és arcán kisimulnak a köhögési görcsök mély barázdái. — Milyen szamárság — mondta akkor. — Ottó, ne tréfálj, most nem érek rá szerelemre gondolni. Hogyan képzeled? Megalakult a párt, és holnap lesz az Ifjúmunkások Országos Szövetségének első gyűlése... Most beszélsz szerelemről? Különben is felelőtlenség lenne bárkit megcsókolnom, márpedig csók nélkül mit ér a szerelem? Elpirult, és Korvin Ottó megértette a húszéves fiatalember — Igaz, jó barát voltál, Ottó — és a kórházi ágyon haldokló törékeny férfi szeretné megszorítani a kezét, de csak a sodronyos vaságy peremébe kapaszkodhat ujja. S megint egy más emlék. Amikor először lett önálló szervezete a magyar ifjúmunkásoknak. Krámerrel együtt szövegelték a határozati javaslatot, és néhány perccel később ezernyi ifjú proletár mondta rá az igent. »Az Ifjúmunkás Szövetség alakuló közgyűlése forró üdvözletét és teljes szolidantá^ nak kifejezését küldi a diadalmas, a kizsákmányolást romboló, szocializmust építő orosz- országi proletariátusnak s a nemzetközi forradalom nagy élharcosának, Lenin elvtársnak...« Dörgött a taps, az éljen, s ő szemtől szemben állt a pesti munkásifikkel. Nem közülük indult, de hozzájuk ért. Élete itt vált igazán eggyé a munkások életével. Sosem volt a nagy szavak embere. S miről Is beszélt? A szavak értelme nagyon messziről kong vissza tompuló érzékeibe. »Nagy nap ez a mai —- és oldalról elkapta Krámer biztató pillogását. — A régi rend bűneit jöttünk eltemetni, de ez a temetés nekünk vidám, mert egy úl, szebb korszak virradá- sát jelenti...« Hogyan is mondta Lenin: »Fiatalok, tanulni, tanulni, tanulni« — nem emlékezik pontosan, mikor hallotta ezt a lenini mondást. A Szovjet-Orosz- országból hazatérő magyar bolsevikoktól 1919-ben, vagy talán három évvel később, kint Moszkvában, amikor személyesen is beszélhetett Leninnel. Talán nem így mondta a Sándor utcai régi képviselőház nagytermében. Mindegy, a lényeget emlegette, a tanulást. Az újmódi tanulást,., Hogy az igazságot tanulva ismerje meg minden munkás. A kommunis- « ták tanítását hallja minden em béri fül. Vezetőnek választották. Az Ifjúmunkás Szövetség titkára lett. Csepel, Erzsébet, Angyalföld, Óbuda, Ferencváros... A Damjanich utcai ifjúmunkás-ház. Sejtek, új szervezetek, és közben elkészült az »Ember« című dráma első változata. Hova Is tette? Úristen, valóban hova heveredett el az az írás? Meg kellett volna írni Abelovszkinak, vagy szólhatott volna Máriának is, hogy az íróasztala legalsó fiókjában van egy vázlat. Be kellene fejezni azt az írást. Jaj, csak a reggelt megérje még. Miért is volt ennyire könnyelmű! Megretten. Egy pillanatra világosan rajzolódik eléje egy kérdés: »Ml lesz, ha néked többet nem kél föl a nap?« A sok befejezetlen regényt, elbeszélést sajnálja ittbagyni. Az orvos ma délelőtt azt mondta: »Mister Lassen, ha szorgalmasan szedi ezt a gyógy szert, még sok időt nyerhet«. De hova tehette Mária a gyógyszeres dobozt, és hol találhat vizet? A szomjúság veszett erővel támad rá. — Vizet, vizet — nyöszörgi. (Az elbeszélés következő részét lapunk november 20-i számában közöljült^
