Tolna Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-277. szám), Tolna Megyei Népújság, 1960. november (10. évfolyam, 278-282. szám)
1960-11-06 / 263. szám
i960, november 6. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A tolnai építőmunkások fólévszázados otthona Hatan ülünk az öreg, fara- gottlábú asztal körül a tolnai munkásotthonban. A nyolcvanegy éves Herbstsommer György, a hetvenöt esztendős Merk János, Müller József, Joósz Ferenc, Schwébl János és én az újságíró, akit azért hívtak meg, hogy egy korsó sör mellett elbeszélgessünk a tolnai építőmunkások otthonának több, mint félévszázados, viharos történetéről. A szomszéd asztalon két, még öregebb láda, rajtuk a kifaragott felirat: »Lade der Maurer Genossenschaft«. A »kőművesládák«. — Tartalma: Megsárgult iratok, régi szakszprvezeti névsorok, házszabályok, árverési hirdetmények, közgyűlési meghívók. Iz öregek asztala az ablaknál, a televíziókészülék mellett áll. A tolnai nyugdíjas építőmunkásoké. Lehet akármilyen nagy forgalom az otthonban, ezt az asztalt nem foglalják el a fiatalok. Pedig nincs rajta a »Foglalt« feliratú tábla, de mindenki tudja, hogy ide csak az öregeknek szabad leülni. Itt várja őket minden nap a friss újság, itt jönnek össze beszélgetni a régi »szép időkről«, amely időknek szépségét nem a jólét, hanem a fiatalság, a küzdelem adta meg. De még több szó esik az igazi szép időkről, a máról, amelynek megteremtéséért oly sokat tettek az öreg harcosok; R kőművesládák befejezik vándorlásukat Még a céh-időkből maradt meg a két láda és az a szokás is, ami összetartotta a tolnai építőmunkásokat. Országszerte híresek voltak a tolnai kőművesek, akiknek többsége elismert díszvakoló és »fehérmunkás« volt. Bejárták az egész országot, sőt sokan eljutottak külföldre, Törökországtól Amerikáig. Évente egyszer, mégpedig Űrnapján aztán, aki csak tehette, hazajött, hogy a maguk módján ünnepeljék meg — no nem a »hivatalos« úrnapi körmenettel — a munkás-összefogást. Reggel gyülekeztek, családostul az egyik vendéglőben és indultak a láda őrzőjéhez, a »Herbergsvater«- hez, hogy ünnepélyesen, ahogy a menyasszonyt szokták, kikérjék a ládát, majd vitték az új Herbergsvaterhez, aki megint egy esztendeig lesz a láda szállásadója. Ott aztán másnap reggelig mulatott vidám hangulatban a társaság. 1903-ban aztán — amikor az akkor még fiatal Merk János volt a Herbergsvater, befejezték a ládák a vándorlást. A temető melletti Boldi-féle vendéglőben megalakult az építőmunkás szak- szervezet tolnai csoportja. Házat vesznek a tolnai építőmunkások Pár évig a kocsma egyik termében jöttek össze rendszeresen a tolnai kőművesek, ácsok. Ahogy erősödött a szak- szervezeti csoport, számszerűleg és vagyonilag is — a tagok rendszeresen fizették a tagdíjat, amelynek egy része a csoportnál maradt, jött egy kis pénz össze a különböző kulturális rendezvényekből, színielőadásokból is — egyre többen sürgették az »albérleti« állapot megszüntetését. 1907-ben aztán, az egyik gyűlésen Ap- pelshoffer Ádárn, a szakszervezeti csoport elnöke bejelentette, hogy a vezetőség úgy látja, elérkezett az idő arra, hogy saját otthont teremtsenek maguknak a tolnai építőmunkások. A tagság egyhangúan szavazta meg a határozatot és hamarosan meg is vették a község központjában lévő öreg, nádfedelű házat. Két év múlva már a régi ház lebontása és egy újnak a felépítése került napirendre. Ehhez nem volt elég pénz, de most már a szak- szervezeti központ is tudott segíteni és a tagok is elhatározták, hogy a rendes tagdíjon felül még külön hozzájárulnak anyagilag az építkezéshez. Heti nyolc fillérrel — téglafilléreknek nevezték el ezt a külön járulékot — »fejelték meg« a tagdíjat, ennek rendszeres fizetésére vállalkoztak mindaddig, amíg a kölcsönt sikerül törleszteni. Néhány év kellett ahhoz, hogy elfogyjon az adósság. — Mindenki pontosan fizette a téglafilléreket, gyakran rendeztek szlnielőadásokat, volt olyan, amelyiket két-háromszor is elő kellett adni, olyan nagy volt a sikere. Persze, nemcsak ilyen előadások voltak az otthonban. Itt tartották meg a szakszervezeti gyűléseket, a szakszervezeti központból kiküldött vezetők előadásait, itt számoltak be az ország különböző vidékeiről hazatért építőmunkások a sztrájkokról, tüntetésekről. A tanácsköztársaság ideje alatt itt szervezték a Vörösőrséget. A tanácsköztársaság leverése után az ellenforradalmárok tönkretették, széthordták az otthon berendezését A fehér tisztek itt rendezték be konyhájukat. Joósz Feri bácsi még emlékszik arra, amikor a bebörtönzött építőmunkásokkal az otthon padlóján vágatták a fát. Azokat, akiknek filléreiből épült az otthon, kényszerítették arra, hogy segítsenek a berendezés tönkretételében. Sokan kerültek börtönbe, vágy kényszerültek bújdosni az otthon alapítói, építői közül. Titokban látogatták az otthont évekig, mert a rendőri felügyelet alatt állóknak szigorúan megtiltották a hatóságok az otthon látogatását. Amikor a szakszervezeti csoport visszakapta az otthont, teljesen ki volt fosztva, megint- csak apránként kellett beszerezni a berendezéseket. A harmincas években ismét nagy veszély fenyegette a tolnai építőmunkások otthonát. Mint villámcsapás, úgy érte a tolnai kőműveseket, ácsokat az az ügyvédi felszólítás, amelyben az állt, hogy ha a Magyarorszá gi Építőipari Munkások Országos Szövetsége záros határidőn belül nem fizeti meg a berlini Treuhandsgesellschaft des Deutschen Baugewerksbundes GMBH céggel szembeni, 34 296,48 birodalmi márkát kitevő adósságát, elárverezik a tolnai szakszervezeti otthont A dolog előzménye az volt, hogy a szakszervezet a nagy gazdasági válság idején egy építőszövetkezetet hozott létre. Ezzel akart válaszolni az építővállalkozók szövetségének különböző bojkott-intézkedéseire. Megalapították az »Alapkő« bankot is. Kölcsönt vettek fel egy német testvér-szövetkezettől. Az »Alapkő« bank — az építőanyaggyárosok és az építtetők bojkottja következtében — megbukott. Közben Hitler jutott uralomra Németországban és elkobozták a kölcsönt nyújtó berlini szövetkezet vagyonát is, annak külföldi követeléseit pedis behajtották. A magyar szakszervezetnek, vagyonával kellett felelnie a kölcsönért, e vagyonnak volt része a tolnai munkásotthon is. A szakszervezet vezetői felmentek a központba, érdeklődni, mit tudnának tenni azi otthon megmentése érdekében. Ott semmivel sem tudták megnyugtatni őket. Itthon éjszakába nyúló megbeszéléseket tartottak arról, hogyan tudnák előteremteni a szükséges pénzt. Hiszen más megoldás nincs, mint kifizetni az adósságot. Az otthont, amit éveken keresztül megtakarított filléreikből építettek, meg kell menteni. — Ma ez nem lenne olyan különösen nagy probléma — mondja Müller elvtárs —, ahogy visszaemlékezik az akkori helyzetre. Akkor ugyanis ő volt a szakszervezeti csoport elnöke. — Kapásból lehetne jó- néhány olyan tolnai kőművest, ácsot felsorolni, akik pár ezer forintot tudnának erre áldozni. De akkor kevés volt a pénz. Gyakran volt munkanélküliség és ha volt is munka, az is csak a nyári hónapokban. Pedig nem volt más kiút, mint újra megvásárolni saját otthonukat Elsőként Klemm János jelentette be, hogy kész saját házával felelni a felveendő bankkölcsön visszafizetéséért, vállal ja, hogy megterheljék a házát a kölcsönnel, öt követte a többi vezetőségi tag. De aztán kiderült, hogy még ez sem elég. A szakszervezeti központban felvilágosították őket, hogy ha újra megveszik az otthont, az megint szakszervezeti tulajdon lesz, így, ha nem tudja a szakszervezet visszafizetni az utolsó márkáig az adósságot, megint elárverezhetik az otthont. Fenyegetett egy másik veszély is, mégpedig Tolnán. Mert itt pályáztak mások is a házra. Gyorsan kellett cselekedni; Egy veszprémi ügyvéd tanácsa alapján választották ki a legjobb megoldást. Gyorsan alakítottak egy szövetkezetei — Tolna Munkásotthon Szövetkezet névvel — amely majd megveszi az árverésen az otthont. Az árverés előtti napokban sikerült olyan hangulatot kialakítani a községben, hogy becstelenség lenne bárki részéről elorozni az építőmunkások sok évi verejtékes munkájával megszerzett, felépített otthonát. Nem is akadt licitáló az árverésen. így került fel a ház homlokzatára az új felirat: Tolnai Munkásotthon Szövetkezet. Újabb adósság, újabb törlesztés, évekig. De ezt is vállalták a tolnai építőmunkások. És látogatták otthonukat, éveken keresztül. Ha gyűlést tartottak, ott voltak a hatóság emberei, feltűzött szuronyú csendőrök vigyáztak a „rendre”, De összejöttek titokban is, különösen a háború alatt, beszélgettek a jelenről, de egyre többet a jövőről. Ma a tolnai építőmunkások otthona a község egyik kulturális központja Falán emléktábla örökíti meg az építőmunkás-mártírok emlékét. A szakszervezet több mint 100 000 forintot fordított már az otthon fejlesztésére, berendezésének gyarapítására. Az udvaron szabadtéri színpadot építettek, van filmvetítő berendezésük. Háromezer kötetes könyvtárból látják el könyvekkel a megye területén működő tizennégy munkahelyi könyvtárat. Baráti találkozókat rendeznek külföldi küldöttségek részvételével, legutóbb több héten keresztül mutatták be a Käthe Kollwitz grafikusművész képeiből összeállított kiállítást. Nem fenyegeti veszély már a tolnai építőmunkások otthonát, az véglegesen a dolgozóké és a munkából kiöregedett nyugdíjasoké lett. Jantner János Sok külföldi országba exportál a bonyhádi zománcgyár. Ezek a török kávéfőzők például az arab országokba kerülnek. A Paksi Konzervgyár termékeinek több mint felét exportálja, nyugati és keleti országokba egyaránt. Képünkön lecsót csomagolnak a Német Demokratikus Köztársaság részére. A tejtermékek széles skáláját gyártják exportra a tejipari vállalat üzemeiben. Fejzi Hodzsa, albán fiatalember, aki már a második évet tölti hazánkban, hogy megtanulja a sajt- és vajgyártás mesterségét, a szekszárdi sajtérlelőben a Pannónia sajt minőségét ellenőrzi. A Bonyhádi Cipőgyár exportgyártmányainak legnagyobb vásárlója a Szovjetunió. Ezek a bundacipők is a Szovjetunióba kerülnek. Tolna megye iparának termékei külföldön is elismertek A felszabadulás előtt Tolna megyéből csak néhány mezőgaz- dasági termék jutott el a külföldi országokba. Ma már egyre több ipari készítményt gyártanak — exportra is — a megye üzemei. íme, néhány cikk az ipari üzemek exporttermékeiből.
