Tolna Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-18 / 246. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1960. október 18. Kádár János elvtárs beszéde a sportcsarnok! nagygyűlésen Kádár János elvtárs szombaton tartott nagygyűlési beszámolóját az ENSZ-közgyűlés- ről lapunk vasárnapi számában kezdtük meg közölni. Befejező részét az alábbiakban közöljük: Kádár János, ezután a semleges országok egyes képviselőinek felszólalásairól és munkájáról szólt. — A semlegesek közül egynéhányat nagy és megrázó élmény volt hallgatni. A felszabadult gyarmati népek képviselői nemzeti viseletbe öltözve jelentek meg az ENSZ fóruma előtt is: büszkén, önérzetesen, határozottan léptek fel népük függetlenségéért, és bátran fejtették ki népük álláspontját. Ezeknek az embereknek a politika nem mesterségük, mint a nyugati diplomatáknak. Legkiválóbb képviselőik közül is hadd említsem Nkrumahot és Fidel Castrót, akit az Egyesült Államok hivatalos körei nem nagyon szeretnek. (Derültség.) Castro igazi bátor, népe függetlenségéért élni-halni kész, izzó forradalmárként állt a szónoki emelvényre, és négy órán át »aprította« az amerikai imperialistákat. A latin ember szenvedélyességével sorolta fel a tényeket, a bizonyítékokat, s meztelenre vetkőztette az amerikai imperializmust. Jó volt nézni és figyelni, ahogyan az egész közgyűlés négy órán át feszülten hallgatta, s még a nagy imperialista államok küldöttei is érezték, hogy egy nép hangja szól a teremben, s nekik most illedelmesen kell viselkedniük. (Hosszantartó, nagy taps.) — Hasonló élmény volt számunka Sekou Touré fellépése. Az újonnan felvett tagállamok képviselői között is volt olyan, akinek felszólalása meglepte a közgyűlést. — A volt gyarmatosítók persze mindenfélével mesterkednek. hogy befolyásukat továbbra is megőrizzék. Úgy gondoljuk, nem lehet túl soká manipulációkkal megélni. A népek függetlenségi törekvése erős és nem elégszik meg látszat-eredményekkel. És ha akadna olyan ember, aki elvállalja a színjátszást, a világ becsapását, annak politikai karrierje a jelen körülmények között nem lesz hosszú. A közgyűlés egyik jellemző vonása tehát — a semlegesek megnövekedett szerepe mellett — a szocialista országok és a semlegesek ténylegesen létező, írásba nem foglalt, de a valóságban meglevő egységes, antiimperialista frontja. — Valamit még az ENSZ-ről általában. Amikor a különböző társadalmi rendszerű államok létrehozták az ENSZ-et, az öt kezdeményező állam között ott volt a Szovjetunió is. Akkor is tudta már mindenki, hogy a Szovjetunióban proletárdiktatúra és szocializmus van, az Egyesült Államokban pedig kapitalizmus. Ennek ellenére létrehozták ezt a szervezetet. Az alapítók szándéka nemes volt, és a létrehozás feltétlenül helyes. Kell a világon olyan fórumnak is lennie, ahol különböző társadalmi rendszerű országok képviselői összegyűlnek, viták útján megkísérlik közös megállapodásra jutni az emberiséget érintő nagy kérdésekben. Ma az ENSZ-ben meg kell különböztetni tárgyalásokat, vitát, aztán pedig szavazást és végül az ENSZ adminisztrációját. A vitákban, a haladás igazi, szenvedélyes képviseletében a szocialista országok képviselői és azok a semlegesek a hangadók, akik valóban szívvel-lélekkel képviselik népük szabadságát, a haladást. Ez jellemzi a vitát és a közgyűlési tárgyalásokat. A szavazásnál nem így van. Ezen a területen még nincs _ fölényben a szocialista, általában a gyarmatosítás elleni front. A szavazásnál egyelőre az imperialisták befolyása dönt, egyelőre az a helyzet, hogy a szavazatokat — sajnálatos módon-T- nem a közgyűlési vitában elhangzott érvek, vagy a meggyőződés határozzák meg. — Még inkább ez a helyzet az apparátusban. Az alkalmazottak több mint nyolcvan százaléka az Egyesült Államok polgára, ennek megfelelő a különböző osztályok tisztviselőinek arányszáma is. — A nemzetközi helyzet alakulásának megvannak a maga sajátos, valóságos tényezői. — Ilyen például a szocialista országok léte és egyre növekvő ereje. Az ENSZ-ben is tükröződnek ezek a valóságos nemzetközi tényezők. De a tükröződés még nem százszázalékos. Az ENSZ- beli erőviszonyok még mindig egy korábbi helyzetet tükröznek de azt lehet mondani, hogy körülbelül végét járja az a periódus, az a 15 év, amelyben ez a szervezet a valóságban az Egyesült Államok küldöttségének végrehajtó szerve volt. — Meggyőződésünk, hogy az ENSZ az alapokmány szellemében betöltheti feladatát, s mi harcolunk azért, hogy ilyen legyen, mert erre a nemzetközi szervezetre az emberiségnek feltétlenül szüksége van. — Láttam az Egyesült Államokban már olyan újságcikkeket, amelyekben megírták: körülbelül vége annak az időszaknak, amikor az ENSZ-ben az történt, ami az ő óhajuknak megfelelt. Olyasmit is írnak: lehetséges, hogy ez a világszervezet a kommunisták vezetése alá kerül. Mi természetesen nem ezt akarjuk, csupán azt, hogy szűnjék meg az Egyesült Államok monopóliuma, s a világszervezet a szocializmust építő országok, a semleges államok és minden más állam képviseletének szerve legyen. Kádár János ezután a népi Kína képviseletével kapcsolatos vitát ismertette. Nagy taps közben jelentette be, hogy a felszólalók 90 százaléka követelte: a Kínai Népköztársaság foglalja el végre az őt megillető helyet az ENSZ-ben. — Ugyanilyen arányban követelték a küldöttek — folytatta — a Mongol Népköztársaság felvételét. Meg kell mondanom, hogy a kínai képviselet kérdésében szinte drámai volt a szavazás. Senki sem tudta ugyanis előre a szavazás eredményét, de valahogy mindenki érezte, hogy nem úgy fog lezajlani, mint tavaly. Az eredmény már ismert. Az imperialisták fölénye itt is csökkent, s legutóbb már azt írták az amerikai lapok: nincs remény arra, hogy jövőre is meg tudják akadályozni az ENSZ-köz- gyűlésen a kínai képviselet megvitatását. — Az ENSZ-apparátust és a Biztonsági Tanácsot illetően a szocialista országok szintén kifejtették álláspontjukat. Mi azt mondjuk, hogy a Biztonsági Tanács összetételén változtatni kell, mert az a 15 évvel ezelőtti helyzetet tükrözi, s az öt állandó tagból az egyik a szégyenletes Csang Kaj-sek-klikk embere. A Biztonsági Tanácsban viszont nincsenek képviselve olyan új hatalmas erők, államok és népek, amelyek 15 évvel ezelőtt még nem éltek önálló nemzeti életet. — Az »egy főtitkár« pedig nem alkalmas a mai nemzetközi helyzetben, mert vagy a kapitalisták embere — és ebbe mi nem törődhetünk bele — vagy pedig egy kommunista lenne, és mi megértjük, hogy abba viszont ők nem törődhetnek bele. Ezért javasoljuk, hogy a jelenlegi három nagy államcsoport képviselőinek legyen egy-egy titkára az Egyesült Nemzetek Szervezetében, akik egyetértésben járnának el, amikor az ENSZ-határozatainak végrehajtásáról van szó. Ha így volna, akkor Kongóban egészen bizonyosan nem történt volna az, ami történt. — Szólnom kell a »magyar kérdésről« is, csak egyetlen egy összefüggésben. Érintkeztünk a legkülönbözőbb körökkel. amerikai kormányszervekkel, újságírókkal, más amerikai tényezőkkel, ENSZ-beli képviselőkkel. A legkülönbözőbb elemek felvetették: nem lehetséges-e valami kompromisszum a magyar kérdés rendezésére. Világos, hogy akik ezt az ügyet erőszakolják, az USA képviselői is — úgy látszik — keresik azt az utat, módot, ahogyan a tisztesség látszatával megszabadulhatnak ettől a kérdéstől. (Derültség.) Ezen én nem töröm a fejem, mert netn nekünk kellemetlen ez a kérdés. Törjék a fejüket azok, akik cipelik a hátukon mint púpot és szeretnék már letenni. — Az amerikai állampolgárok részéről túlnyomóan jóindulatú érdeklődést tapasztaltam — folytatta a továbbiakban. — Ez is említésre méltó. A magyar származású amerikaiak óriási többsége szolidáris a Magyar Nép- köztársasággal. (Taps.) Ezt felelősséggel állíthatom. Ez külsőségekben is kifejezésre jutott. Felkeresett a rokonszenvezőknek több ilyen küldöttsége, pedig nem olyan egyszerű eljutni a magyar misszióra, amikor a ro- konszenv kifejezéséről van szó! — Itt szeretném megjegyezni, amikor arról volt szó, hogy a küldöttséget vezessem, az egyik elvtárs azt mondta: ő egyrészt örül, másrészt kicsit nyugtalan, mert ő ismeri New Yorkot, én meg nem ismerem. Mondtam neki: én persze nem ismerem közelebbről New Yorkot, de akikre te gondolsz, azokat ismerem. (Derültség.) És úgy vagyok, hogy ha már találkoznunk kell, szívesebben találkozom velük i960 szeptemberében New Yorkban, mint 1956 októberében Budapesten. (Taps.) Ilyesfajta találkozók voltak — többször tüntettek ellenem. De, akik a tüntetéseket szervezték, csődöt mondtak. A legelején, amikor a lendület még friss volt, körülbelül 80—100 tüntető jelent meg. Elutazásom előtt két nappal a sarkon már egyedül fütyült a Cor- vin-köz egy „hőse”, s közben két amerikai detektív vigyázott rá. (Derültség.) Az újságok zöme őszintén megírta, hogy ezek a tüntetések kudarcba, érdektelenségbe fulladtak. — Azt is meg kell mondanom, hogy különböző elemek voltak a tüntetők között. Ez az aktív és naponta tüntető vazullus csoport, középfokú állapotában, 12—15 emberből állott. Kisebb részük volt 1956-os disszidens, nagyobb részük 1945-ös nyilas. Vannak másfajta disszidensek is. Nem csinálok nekik ingyen reklámot, nem nevezem meg őket, mert Amerikában megtanultam, hogy reklámot nem csinálnak ingyen. (Derültség.) Mégis megnevezem a legöregebbet, akin ez már semmit nem segít, Eckhardtot. Van még több ilyesfajta ember, aki a későbbi szakaszban, 1947-ben és később ment ki. Ezek elhatárolták magukat Fábiántól, aki a tüntetőket szervezte. Ez mindenesetre említésre érdemes tény. — Ami az amerikai hatóságokat illeti, az USA kormánya nem fogadott meleg szeretettel bennünket. Végrehajtó közegeikről annyit tudok mondani, hogy a maguk sajátos módján korrektek voltak. Volt olyan kérdés is, amelyben teljes egyetértés volt köztünk és az egyik biztonsági detektív között. Amikor mondtam, hogy elutazunk, ő is örült, mi is örültünk. (Derültség.) Aztán hozzáfűzte: annak is örül, hogy egészségesen távozunk. Mi is örültünk. Végre mutatkoznak már pontok, amelyekben egyetértünk, mi magyarok és a hivatalos Amerika képviselői. (Derültség és taps.) Kádár János ezután rámutatott arra, hogy Amerikában hihetetlen nyomás nehezedik a haladó erőkre, s az egykori új világ ma már politikai értelemben feltétlenül ó-világ. Ahol a Habsburgok, nyilasok és a hozzájuk hasonlók találják meg a maguk szabadságát, az már nem a szabadság, hanem a reakció hazája. — Az életszínvonalról valamit — folytatta ezután. — Az Egyesült Államokban igen jelentős belső infláció van. Nagyon magasak az árak. Megkérdeztem egy embert, mennyi a fizetése? 500 dollár havonta. Ez nem kis összeg. Viszont a lakbére 270 dollár. Egy kiló gyümölcsöt vett küldöttségünk egyik tagja, egy és egynegyed dollárért. A dollár a világon a legkevesebbet az Egyesült Államokban ér. — Ezzel be is fejezem amerikai élményeim felsorolását, s ezzel kapcsolatban rögtön egy távoli gondolatot vetek fel. Valamelyest ismerem a szovjet népet. Évek során megismertem a szovjet nép kulturális intézményeit, nagyszerű eredményeit és nagy híve vagyok annak, hogy nagyon sok látogató utazzék a Szovjetunióba. Az a meggyőződésem, hogy aki látja és megismeri a szovjet nép életét, munkáját, kultúráját, áldozatkészségét, a magyar nép iránti forró szeretetét, testvéri érzését, az még mélyebben megKöszönöm népi — Megköszönöm népünknek azt a baráti támogatást, szolidaritást, amelyet a hazai közvéleménytől kaptunk. Ez nagy erőt jelentett nekünk. New York-ban úgy láttuk a hozzánk érkezett újságokból, táviratokból, mintha kinttartózkodásunk idején nemzeti egységünk egy árnyalattal tovább erősödött volna. (Nagy taps). Eljutott például hozzánk egy vidéki katolikus pap levele is. aki nagyon emberien és őszintén írta. hogy szívéből szóltam és az ő gondolatait mondtam el. Úgy érzem, ez már azt jelenti, hogy van nemzeti összefogás és ez egyre erősödik. (Nagy taps). Vaskos levelet kaptam egy bonyhádi asszonytól. Beszédemnek egyik részére reflektált benne. Azt írta: önnek nagyon igaza van abban, hogy nem 1956 óta haragszanak ránk az imperialisták, hanem jóval korábbi időktől fogva. Azért haragszanak, mert nálunk népi rendszer van. Azt írta: elküldök önnek egy régi, megsárgult újságpapírt, mutassa be ott ENSZ-nél, hogy mi az a régi, amit ők védenek. Egy három évtizeddel ezelőtti Tolnai Világlapjából kivágott oldalt küldött, ezen nagy, egész oldal szélességű kép van, azt ábrázolja, hogy az akkori Podmaniczky utcai szute- rén osztóhelyen naponta egyszer egy szelet kenyeret adtak annak, aki sorbaállt. A képen négy-ötszáz budapesti munkásasszonyt lehet látni. Irt egy hawaii magyar mérnök, aki tudatta velem, hogy soha sem volt párttag, de szeretne az lenni. írtak kanadai disszidensek: nyolc-tíz fiatal könyörgő hangon kért, hogy ami tőlünk telik, tegyünk meg mindent, hogy mielőbb visszatérhessenek hazájukba. Olyan levelet írtak ezek a fiatalok, amelyet nyugodtan oda lehetett volna adni az ENSZ főtitkárának. De nem adtam oda, mert sajnos tudom, hogy a főtitkárt nem érdeklik az ilyen levelek. Irt egy 78 éves New York-i néni is, aki már nagyon tört magyarsággal csak annyit vetett papírra, hogy »csak előre, fiaim«... (Nagy taps). — Természetesen megkaptuk a magyar testületek táviratait, jókívánságait. Ha megengedik, külön a Hazafias Népfrontnak köszönjük meg, hiszen ott úgyis képviselve vannak a többi tömegszervezetek is: nagyon köszönjük a támogatást. (Nagy taps). Előrenyomulóban a haladás erői a nemzetközi életben Végezetül: olyasfajta tapasztalatokra jutottunk, hogy a nemzetközi életben a ha1?'’ás erői clő- nyomulóban vannak és itthoni szereti a Szovjetuniót és mindent megtesz, ami csak rajta múlik, hogy erősítse a magyar—szovjet barátságot. (Nagy taps). Azt szeretném, ha minden magyar ember nagyon szeretné a Magyar Nép- köztársaságot, annak intézményeit, rendjét, az itteni életet, a munkát, a szórakozást, a kultúrát,. A mi népünk szereti mindezt, de még jobban kellene szeretnie, s meggyőződésem, hogy ha az ember három hetet tölt Amerikában, utána még jobban szereti a Magyar Népköztársaságot. (Nagy taps). Voltam a Wall Streeten. Körülbelüt tíz méter széles az utca, kétoldalt hatvanemeletes felhőkarcolókkal. Olyan ott az ember érzése, mintha egy kőkoporsó fenekén álldogálna. Mondtam is amerikai ’ kísérőmnek: vannak itt impozáns dolgok, talán lehet itt dolgozni is, még pénzt is keresni, de élni — ha ezen emberi életet értek — itt nem lehet. Azt mondta: nekik is az a véleményük, hogy dolgozni lehet New York-ban, s ha van alkalom, pénzt is lehet keresni, de élni el kell menni onnan. Nem tudom, ő hova megy, én siettem haza. (Derültség és taps). Lnk támogatását ügyeink is egészségesen, jól fejlődnek. Mindennek alapján azt mondhatom: Legyünk hűségesek pártunk helyes politikájához, mert semmit sem tudtunk volna elérni az elmúlt négy év alatt, ha a párt politikai vonala nem lett volna helyes. (Hosszan tartó, taps.) — Maradjunk hűségesek népfront-politikánkhoz, mert céljaink eléréséhez az szükséges, hogy a feladatát jól megoldó párt vezessen, és az egész nép. az egész nemzet egyesüljön a szocializmus, a béke érdekében. (Nagy taps.) — Maradjunk hívek ahhoz a szövetséghez, amely bennünket a nemzetközi élet haladó erőivel összeköt: a szovjet barátsághoz, a szocialista táborhoz. (Hosszan tartó taps.) Ápolnunk és erősítenünk kell barátságunkat, szövetségünket az imperialista függőségűből nemrég szabadult és a szabadságukért harcoló, gyarmati sorban élő népekkel. (Nagy taps.) — Ezeket a politikai fő elveket követve dolgozzunk jobban az élet minden területén. Ma már nem tartozik az álmok világába, hogy mi Amerikát is túlhaladjuk. Az kapitalista ország és ha sokáig az marad, a mi szocialista országunknak, amely a kommunizmust építi majd, ebben a folyamatban Amerikát is utol kell érnie. De ehhez jobb munka kell! Sehol se üsse fel a fejét megelégedettség: „a ráérünk holnap is” hangulat. Amit megtermelünk, az a mi népünké. S minél jobban dolgozunk, annál gyorsabban fejezzük be a szocializmus alapjainak lerakását, annál jobb lesz egész népünk élete. Aki ezt becsületesen akarja, eszerint dolgozzék. — Elvtársak, mi azt akarjuk, hogy megteremtsük a tartós békét, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését, de ez nem megy másképpen, mint az imperializmus, a háború erőinek visszaszorításával. Érje meg végre az emberiség azt a kort, hogy a jövőért ne kelljen aggódnia, ne kelljen rettegnie pusztító háborútól. Azt akarjuk, hogy a társadalmi haladás győzedelmeskedjék, hogy megszűnjön a gyarmati rendszer, hogy felépüljön a szocialista Magyarország. Ennek megfelelően kell dolgoznunk. Diadalmaskodjék a béke és a társadalmi haladás ügye az egész világon. (Hosszan tartó, nagy taps.) A nagygyűlés Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának zárszavával ért véget. Végül a je- ’rnlevők elénekelték az Interna- cionálét,
