Tolna Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-14 / 243. szám

1960. október 14. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 5 / Á XI. kerületi ISB továbbra is patronálja Tolna megyét A sportvezetők megbeszélték az 1961. évi feladatokat A napokban kedves vendégei voltak a megyei ifjúsági sport- bizottságnak. A Budapest XI. ke­rületi ifjúsági sportbizottság ve­zetői látogattak Szekszárdra, hogy megbeszéljék a további fel­adatokat, mellyel segíthetik me­gyénk sportmunkáját. A megbe­szélésen részt vett Rudas László- né elvtársnő, a XI. kerületi KlSZ-bizottság titkára, valamint Szenes László elvtárs, a kerület ISB elnöke is. A Tolna megyei sportvezetők­kel történt megbeszélés értelmé­ben még ez év decemberében sor kerül arra a kézilabda visz- szavágó mérkőzésre, melyet a Budapesti EMAG csapata ját- I szott Tolnán a tolnai férfi és a mözsd női csapattal. A budapesti patronálók megígérték, hogy két alkalommal 35—35 sportolóval részt vesznek sportköri téli es­téken, ahol a cselgáncs, ökölví­vás és a birkózásban tartanak bemutatókat. Ezenkívül három­három sportkörben élménybeszá­molókat tartanak budapesti él­sportolók. A jövő év májusában a XI. kerületben nagyszabású szpartakiád-versenyt rendeznek, melyen vendégként szerepelnek a Tolna megyei női és férfi röp­labda-csapatok legjobbjai, vala­mint a másod- és harmadosztá­lyú minősítéssel rendelkező at­I lóták. Augusztus 20-án Szek- szárdon láthatjuk azt a labda­rúgó válogatottat, melyet a bu­dapesti patronálóink küdenek. — Úgy emekkor női és férfi röp­labda-, valamint kézilabda-mér­kőzéseket is rendeznek Szek- szárdon budapesti csapatok el­len. A lengyeli tangazdaság terüle­tén elkészítendő uszoda építésé­hez vállalták a terv elkészítését. Ezenkívül az építkezéshez is fel­ajánlották segítségüket. A buda­pesti patronálókkal történt meg­beszélés alapján a közeljövőben érezzük azt a segítséget, melyet a budapestiek adnak a vidéki sportmunka javításához. Érdekességek az NB lll-ról Háza váratlan győzelme Az NB III. legnagyobb megle­petését ismét az újonc Mázai Bá­nyász szolgáltatta. Senki nem szá­mított arra, hogy a listavezető Kaposvári Kinizsit otthonában le­győzi. Háromezer kaposvári volt kíváncsi a mérkőzésre, ahol gyors mázai támadásokkal kezdődött a mérkőzés. A második percben Géth éles beadását Tóth értéke­sítette. Tíz perc múlva Gyorsok kettőre növelte a Bányász előnyét. Ezután a hazai csapat percei kö­vetkeztek és a 20. percben egy szabadrúgás után Kaposvár ért el gólt. 2:1. öt perc múlva egy rossz hazaadásból egyenlített a kaposvári csapat. 2:2. A bányá­szok kevesebbet támadtak, mint a hazaiak, de minden támadásuk veszélyes volt és így a 42. perc­ben Gyorsok szerezte meg a ve­zetést. 3:2. A második félidő kö­zepén Daum beadását a kaposvári kapus kiejtette és azt Gyorsok kö­zelről a hálóba lőtte. 4:2. Ezután a hazai csapat támadott, de ere­jükből csak egy gólra futott. A ka­posvári vélemény az, hogy a má­zai csapat nem érdemtelenül ju­tott a két ponthoz. Különösen Daum játékát dicsérik, aki irányí­totta a csatársort. Daum mellett Széles, Kádár, Gyorsok és Tóth játéka volt átlagon felüli. Megérdemelt hazai győzelem Nagy érdeklődés mellett játszot­ták le a Bonyhád—Szekszárd me­gyei NB III-as rangadót. Az első félidő játéka alapján Szekszárd megérdemelten jutott 2:l-es veze­téshez, azonban a második félidő­ben a szekszárdi védelem olyan hibákat vétett, mely még egy já­rási bajnokságban szereplő csa­pattól is sok volna. A második fél­időben Bonyhád uralta a mezőnyt és ennek alapján győzelme meg­érdemelj. Egyetlen szépséghibája a győzelemnek, hogy a bonyhádi védők, különösen Molnár és Pá­los sok esetben kíméletlenül ját­szott Törökkel szemben. A nagy­számú közönség Szekszárdtól kul­turáltabb, míg bonyhádtól lelke­sebb játékot láthatott. Nem sikerült a pontszerzés A Kaposvári MTE vezetői a szé­kesfehérvári mérkőzés előtt egy pont megszerzésében bíztak. Ez azonban nem sikerült. Az első fél­idő 0:0-ás eredménye után az 58. percben a kaposvári kaputól 16 méterre szabadrúgáshoz jutott a székesfehérvári csapat. A játék­vezető még a sorfal hátrább tolá­sával volt elfoglalva, amikor a székesfehérvári játékos a szabad­rúgást a kapura lőtte és az a há­lóba jutott. Meglepetésre a játék­vezető nem rendelte el az újbóli rúgást. Ez a gól megzavarta a KMTE-t, de ennek ellenére jól vé­dekezett. Befejezés előtt 11-es ré­vén szerezték meg a fehérváriak második góljukat. A KMTE veze­tői szerint a kaposvári csapat na­gyobb arányú vereségét Kovács Kosária bda Dombóvári Gimnázium—Bonyhád 55:39 (26:20) Területi női kosárlabda-mérkő­zés. Az első félidő «lejétől a mérkőzés végéig a dombóvári csapat az eredményesség mellett a szép játékra is törekedett. A gimnázium csapata még ilyen arányban is megérdemelten győ­zött a bonyhádi lányok ellen. További eredmények: (Nők): Szekszárdi Petőfi—Pécsi PEDFÖ 10:39 (1:13). Szigetvár—Bajai Ru­hagyár 34:35 (16:14), Paksi Ki­nizsi—Pécsi VSK II. 42:40 (27: 28). — Férfiak: Szekszárdi Pető­fi—Pécsi PEDFÖ 63:57 (30:29), Szigetvár—Mohács 69:51 (33:25), Pécsi Postás—Pécsi VSK 58:37 (29:15). A PEAC—Bátaszék mér­kőzésen Bátaszék nem jelent meg, így a szövetség 2:0-ás ered­ménnyel a pécsi csapat javára igazolta a mérkőzést. A női bajnokság állása: 1. Baja 4 2. PVSK II. 4 3. Szigetvár 4 4. PEDFÖ 3 5. Paks 3 6. Bonyhád 3 7. Dombóvár 3 8. Szekszárd 4 9. PEAC 2 Vörös Meteor—Leőwey 7:2 (3:0). PVSK-pálya, vezette: Sza­bó. Góllövők: Somogyi 3, Bé­kés 2, Csepregi 1, Fehér 1, Völ- gyesi I., illetve Völgyesi II, 4 — 220:179 8 3 a 270:188 7 2 2 224:220 6 2 1 142:97 5 2 I 113:109 5 1 2 149:132 4 1 2 134:176 4 — 4 82:240 4 — 2 91:121 2 Pécsi Dózsa—Sellye női kézi­labda I. o. mérkőzés 4:1 (1:0). Vezette: Vass István. Közepes színvonalú mérkőzés. ragyogó védése akadályozta meg, aki a mezőny legjobbjának is bi­zonyult. A Kaposvári Dózsa is elvérzett A kaposvári csapatok fekete va­sárnapját bizonyítja, hogy a Ki­nizsi, a Honvéd, a KMTE után a Dózsa is vereséget szenvedett. Dunaharasztiban a hazaiak az el­ső 45 percben a szél segítségével nagy fölényben voltak és jól ki­használták a bizonytalankodó ka­posvári védelem megingásait. Szünet után a Dózsa bizonyult jobbnak és meg is lehetett volna fordítani a mérkőzés állását, ha a kaposvári csapatból Molnár II. meg nem sérti a játékvezetőt, amiért a kiállítás sorsára jutott. Nehéz győzelem, két kiállítás A Bajai Építők Pécsett a PVSK ellen 0:0-ás félidő után egy góllal maradt alul a tavasszal még NB Il-es vasutas csapattal szemben. A mérkőzés egyetlen gólja befe­jezés előtt 15 perccel esett egy 16 méterről küldött szabadrúgásból. A gól után öt perccel a bajai ka­pust — Disztlt — és a pécsi csa­patból Kardost kiállította a játék­vezető. Igazságos döntetlen Kiskunhalason A Kiskunhalasi Dózsa—Bajai Bácska találkozó igazságos 1:1 arányú döntetlent hozott. Az első félidőben a kiskunhalasi csapat — a szél segítségével — remekül játszott és egygólos előnyre tett szert. A második félidőben a Bácska került fölénybe, de csak egyenlíteni tudott a jól védekező halasi csapat ellen. Megakadt PEAC győzelmi sorozata A PEAC győzelmi sorozata az utolsó mérkőzésen megakadt. Ez­úttal a Pécsi Vasas csapata volt az, akitől 0:0-ás félidő után 2:í-es vereséget szenvedett az egyetem csapata. Az első félidő mezőny­fölénye ellenére sem tudott a PEAC gólt elérni, míg a második félidőben a Vasas már 2:0-ra ve­zetett, amikor a PEAC középcsa­tára, Györkő szépíteni tudott. A Vasas győzelme megérdemelt. Értékes győzelem A Kaposvári Honvéd értékes győzelmet aratott a Pécsi Bányász ellen. A jóiramú, változatos mér­kőzés első félidejében mindkét csapat támadott, de a csatárok nem tudtak gólt elérni. A szünet után sem változott a játék képe. A mérkőzés egyetlen gólját Maj- zik szerezte. A Bölcskej Sportkör labdarúgó csapata a paksi járási bajnokság­ban szerepel. A csapat tagjai: (Balról jobbra, álló sor) Kovács Já­nos intéző, Kiss, Nyulasi, Majrák, Balázs, Kovács. (Középső sor): Tinyei, Tóth I., Katz, (Alsó sor): Leimszider, Janczula, Horváth. Hétgólos vezetés utón a döntetlennel is be kellett érni A Simontomyai BTC kézilab­da-csapata az elmúlt szombaton Pécsett a Pedagógiai Főiskola csapata ellen játszott területi bajnoki mérkőzést. A bőrös-csa­pat az első félidőben tetszés sze­rint érte el góljait. és a félidő végén 10:3 arányban vezetett. A II. félidőre megváltozott a já­ték képe. A simontomyaiak en­gedtek az iramból, míg a pécsi játékosok nagy lelkesedéssel küz­döttek. A mérkőzésen részt vett Urán-játékosok befolyására a játékvezető egymás után hozta fordított ítéleteit és végül a pé­csi csapat egyenlíteni tudott. A mérkőzés végeredménye 16:16. A két csapat góljait Vincellér (7), Tauker (4), Cserháti (3), Kere­kes, Holik (1—1), illetve Metzler (8), Ákos (3), Koltai, Csernus (2—2), és Péter (1) szerezte. A területi bajnokság további eredményei: (Férfiak): Pécsi Bá­nyász—Gépipari 50:6 (24:2). — Pécsbányatelep, vezette: Rédei. Góllövők: Wágner 9, Ander le 8, Sudár 7, Stefanovics, Horváth 6—6, Magyar 4, Wéber 4, Já- nossy, dr. Combo 3—3, illetve Tóth 3, Kovács 2, Domán 1. Pécsszabolcsi Bányász—PEAC 26:9 (12:5). Vezette: Péter. Ba­rátságos mérkőzést játszottak a csapatok, mivel az egyetemisták sportorvosi igazolása nem volt rendben. Dózsa II—Komló 18:10 (9:5) Komló, vezette: Vámosi. Góllövő: Jéky 6, Kóczián 6, Mi- hálovits 3, Murányi 3, iŰetve Varga 4, Higl 3, Kipl 2, Pintér 1. Női mérkőzések: PEAC—Pécs- szabolcsi Bányász 9:7 (4:2). — PEAC-pálya, vezette: Péter I. Góllövő: Lehőcz 3, Lippói, Bor- kó 2—2, Király, Klácsik 1—1, illetve Antal 4, Hetényi, Regé- nyi, Bocz 1—1. Pécsi Építők—Szigetvári ZMSE 6:1 (5:0). Építők pálya, vezette: Kiss. Góllövők: Halasi, Kozma ?—2, Mezed 1, Hári 1. illetve Aracsi 1. Sporthírek A vasárnapra kisorsolt Dombó­vári Szpartakusz—Nagydorog mérkőzés az utóbbi törlése miatt elmarad. A fegyelmi bizottság Tóth Já­nos bátaszéki játékost december 5-ig, Péter János, bátaszéki játé­kost október 27-ig tiltotta el a já­téktól. A szeptember 29-én újra leját­szott Fadd—Szekszárdi Dózsa ifjú sági mérkőzés — mely 2:2 dön­tetlennel végződött — újra óvás alatt van. Mind a Fadd, mind a Dózsa megóvta a mérkőzést. Mindkét óvást 17-én tárgyalja a szövetség. , , * A megyei labdarúgó szövetség a Dombóvári Szpartakusz—Döb- rököz és a Dtinaföldvári KSK pályaválasztói jogát az október 30-ra kisorsolt mérkőzésre meg­vonta. Ennek értelmében a Dombóvári Szpartakusz—Nagy­mányok mérkőzést Nagymányo- kon, a Dunaföldvár—Gerjen mér­kőzést Gerjenben, a Döbrököz— Gyönk mérkőzést pedig Gyönkön kell lejátszani. A szövetség azért hozta ezt a határozatot, mivel a 24. számú körlevélben kért iga­zoló jelentést a szövetségnek — háromszori felhívás ellenére sem — küldték meg. Amennyiben a kért jelentés október 17-ig sem érkezik meg a szövetséghez, úgy a következő mérkőzések pályavá­lasztói jogát is felfüggeszti a szö­vetség. A bonyhádi járásban — a TST mellett — megalakult a kézilabda és a tekeszövetség. A kézilabda­szövetség rövidesen járási bajnok­ságot is rendez. A kerékpár-sport fellendítése érdekében is komoly terveket dolgozott ki a járási TST. A római olimpiáról szóló élménybeszámolók teszik színessé az idei téli sportköri estéket A megyei ifjúsági sportbizott­ságon már folyik a munka annak érdekében, hogy az évek óta jól bevált és sikeresen megrendezett téli sportköri esték az idén is szórakózást, továbbtanulást nyújt­sanak a falusi sportolóknak és szurkolóknak. Az előző évekhez ha­sonlóan az idén is szerepelnek a programban különböző sport­ágak szabálymagyarázatai, ahol lehet, ott bemutató mérkőzéseket is tartanak. A tervek szerint ököl­vívásban; sakkban, asztalitenisz­ben látogatnak el megyénk leg­jobbjai a faltisi sportkörökhöz a tél folyamán. Sport témájú fil­mek vetítésére is kerül sor, de a legnagyobb érdeklődés azokat a beszámolókat kíséri majd, me­lyeket a római olimpiáról tarta­nak az ott részt vevők. A megyei ISB már el is készítette a be­osztást, melynek alapján Bodon.v Béla, a Győréi Falusi Sporkör el­nöke a bonyhádi járásban, Sí-Hz Ádám gyönki testnevelő a gyöiiki járásban, Pálinkás István Szek­szárd város ISB elnöke a paksi és a szekszárdi járásban, Massá- nyi Marót testnevelő a tamási járásban, Deák István név.’ö a dombóvári járásban tart él­ménybeszámolót. A téli sportköri esték idejét és annak részletes programját la­punkban későbbi időpontban kö­zöljük*

Next

/
Thumbnails
Contents