Tolna Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-13 / 242. szám

I960, október 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 ntudat és anyagi érdekeltség Erről is beszélni kell: A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Központi Bizott­ságának februári határozata nyo­mán megyénkben majdnem min­den termelőszövetkezet bátor, öt­letes kezdeményezésekkel gazda­gította a munkaegység-rendszert. Többségében ösztönző és a szo­cialista elosztás alapelveivel meg­egyező prémiumrendszert dolgoz­tak ki, amelyeknek egészséges ha­tását máris felmérhetjük, termék- mennyiségekben és forintokban. Sokat foglalkoztunk ebben az évben az anyagi ösztönzés külön­böző formáival és sokat várunk a prémiumrendszerektől, a mun­kaegység-rendszer helyes tovább­fejlesztésétől. Jó, hogy ez így van, hisz továbbfejlődésünkben nagy s2erep hárul a tsz-gazdák egyéni, anyagi érdekeltségére. Amikor ezen gondolkodunk, ami­kor ezzel foglalkozunk, akkor a lenini tanítások szellemében já­runk el. Lenin állandóan hang­súlyozta, hogy nemcsak a lelke­sedésre kell építeni, hanem a nagy forradalom szülte lelkese­dés segítségével az anyagi érde­keltség alapján lehet és kell a szocializmust felépíteni. Lenin hívta fel a figyelmet arra, hogy „a népgazdaság minden jelentős ágát a személyes érdekeltségre kell építeni”. Hajlamosak vagyunk azonban arra, hogy egy kicsit egyoldalú­an értelmezzük ezt a tanítást. Sokat beszélgettem a tsz-vezetők- kel, mezőgazdasági szakemberek­kel a prémiumrendszerekről és a nagy előnyök felismerése mel­lett néhol aggodalmaskodva mond ják: „nincs olyan prémiumrend­szer, amelyik ma még tökéletes, minden hibától és ellentmondás­tól mentes lenne.” Például azok a prémiumrendszerek, amelyek a termelési tervek mennyiségi túl­teljesítésére ösztönöznek, arra is ösztönzik a vezetőket, hogy ala­csonyan tervezzék meg a termés­átlagokat. Ugyanis anyagilag ér­dekeltek a vezetők abban, hogy minél nagyobb legyen a tervtúl­teljesítés, mert ők is annál több prémiumot kapnak. NE VÁRJUNK CSODÁT az anyagi ösztönzés módszereitől. Ne várjuk azt, hogy az anyagi ös-, "--és mindent egy csapásra, | mintegy varázsütésre megold. Az anyagi ösztönzés sokat segíthet, de nem helyettesítheti az embe­rek öntudatát. Az emberek ön­tudata nélkül nem lehet felépí­teni a szocializmust sem városon, sem falun. A kettő együtt: az öntudat és anyagi érdekeltség az a nagy erő, amely a szocializmus építé­sét hétmérföldes léptekkel viheti előre. Amikor Lenin az anyagi ösztönzésről beszél, mindig be­szél öntudatról is, arról, hogy az emberek, a munkások is, meg a parasztok is nemcsak a köz­vetlenül kapott pénzért, hanem becsületből is, az egész nép fel- emelkedése, a szocialista haza erősödése, felvirágzása érdekében is dolgoznak. Nem illúzió-e ez? Nem idealizáljuk-e az embereket, amikor erről beszélünk? Nem, mert az élet, a szocialista építés története gazdag a hősi, az ön­zetlen munka számos példájával. Gondoljunk csak a felszabadulás utáni újjáépítés hőseire, a mun­kásokra, akik éhezve, rongyosan emelték ki a romokból az orszá­got. Aa. inflációs világban még a mindennapi kenyeret se tudta mindig biztosítani számukra az ország. Miért születtek akkor mégis tömegével a hősi tettek? Azért, mert munkásosztályunk­nak volt öntudata, azért, mert tudták, hogy az országot maguk­nak építik. De ne menjünk eny- nyire messze, maradjunk a me­gyében a termelőszövetkezetek­ben. Hírül adtuk az újságban, hogy Kurdon a húsvéti ünnepiek­ben rakták ki a műtrágyát a va­gonokból azért, hogy a tsz-nek ne kelljen álláspénzt fizetni. Nagydorogon aratáskor arról volt szó, hogy kell hús. Birkákat kell vágni. S a tsz-tagok a közgyűlé­sen azt mondták: csak a selejt birkákat szabad levágni, inkább hús nélkül aratnak, de nem esz­nek meg egyetlen tenyészállatot sem. Pálfán szénagyűjtéskor vi­har tört ki és a tsz-tagok saját testükkel védték a közösség fris­sen gyűjtött szénáját, hogy ne lehessen a vihar prédája. Sorol­juk még? Sorolhatnánk. Gondol­junk csak a tsz-fiatalok verse­nyére és arra, hogy védnökséget vállaltak sok helyet a kukorica­Saját erőből építkeznek a gyönki Petőfi Tsz tagjai A gyönki Petőfi Termelőszö­vetkezetben nagy gondot fordíta­nak az állattenyésztés fejlesztésé­re. Ebben az évben saját erőből építettek egy 200 férőhelyes sül­dőszállást és egy takarmányozót. s mellé a gondozónak pihenőszo­bát. Befejezéshez közeledik egy 50 férőhelyes magtárpadlásos tehén- istálló építése is. Az istálló hitel felhasználásával épül. de a szö­vetkezet is hozzájárul már most mintegy 60—70 ezer forintos be­ruházással. Úgyszintén épülőfélben van sa­ját erőből egy 17 férőhelyes ser- tésfiaztató, amelynek a padlását magtárnak tudják majd használ­A fővárosba rándulnak ki a pincehelyi iskolások Közös kirándulásra készülnek a pincehelyi általános iskola ta­nulói. A tervek szerint október 29-én utazik az iskola 53 tanulója a fővárosba, ahol a Nemzeti Szín­házban megtekintik a Bánk bán előadását. A kirándulók program­jában ezen kívül szerepel még városnézés, a Szépművészeti Mú­zeum megtekintése és múzeum­látogatás, A Nemzeti Színház elő­adásán a szép szövegmondást, helyes kiejtést tanulmányozzák a tanulók. A tervek szerint a tanév fo­lyamán több hasonló kirándulást is tesznek a fővárosba. Legköze­lebb az operaházba látogatnak el, ahol. ha lehetőség nyílik rá, a Huny."/” László című operát né­kik me& ni. A saját erőből való építkezés itt azt jelenti, hogy nem 140— 150 ezer forintba kerül a létesít­mény. hanem csak 80 000-be. LXIII. A pap köhécselt. — Csodálkozom . .. — Min csodálkozik? — Hogy neked, ifjú ember, eb­ben a percben ilyen komolytalan dolgokon jár az eszed. Rutkowski a rácsos ablakra pil­lantott. — Miért? Nagyon komoly dol­gokon jár az eszem. Tudja, vala­ha gimnáziumban tanultam. — »Valaha« mondotta, mintha na­gyon régen lett volna. — A ne­gyedik osztálynál nem jutottam tovább. El kellett mennem dolgoz­ni, már ahogy ez nálunk lenni szokott. Apámnak nem futotta to­vábbi taníttatásomra. De én ta­nultam, magánúton akartam le­tenni az érettségit. Elhallgatott. A pap várt. — Az érettségit... Nos, arra gondolok, hogy ma, hiszem már ma lesz, le fogom tenni az érett­ségit. S szeretnék »kitüntetéssel« vizsgázni. A folyosóról léptek zaja, majd beszélgetés hallatszott. Halkan kopogtak, s a küszöbön megjelent a zászlós. — Bocsásson meg, de ... — Megyek, megyek — sietett a pap. — Nem búcsúzom, fiam. Ve­letek maradok végig — mondotta kenetteljesen. 78. Két órakor a városból kivonult a rendőrség. Gyalogos osztagok és kerékpárosok. Részben szétszéled­tek az erőd valamennyi zugába, részben az erődön kívül maradtak. Ismét az öregekről termelésen, a silózáson, az ál­lattenyésztésen. MI SERKENTI ezeket az em­bereket, akiknek tetteit megem­lítettük? A közösségért, egymásért, ezen túl az országért, a szocializ­musért érzett felelősség. Az ön­tudat, az a tudat, hogy miénk ez az ország és az ország gazdagsá­ga összefügg az egyén jólétével. Tehát mégis van a serkentő erők között valami anyagi? Van. Nem vagyunk idealisták, nem üres eszmékért lelkesedünk, nem azéirt építjük a szocializmust, majd a kommunizmust, mert ez egy szép eszme, hanem azért, mert hasz­nunk van ebből. A szocialista öntudat tartalma az, hogy nem­csak saját érdekemet, hanem más érdekeit is, magasabb fokon az egész nép érdekeit vagy a világ összes dolgozóinak az érdekeit is figyelembe veszem. A helyes anyagi ösztönzés se­gíti a dolgozók szocialista öntu­datának a kifejlődését. Ezért kell egyre jobban fejleszteni, egyre tökéletesebbé tenni termelőszö­vetkezeteinkben is a jövedelem- elosztás formáit. Azonban emel­lett látnunk kell, hogy az embe­rek öntudata legalább olyan erő, mint az anyagi ösztönzés, látnunk kell, hagy minden anyagi ösztön­zés csődöt mond, ellentmondá­sokkal terhes az öntudat, a szo­cialista öntudat nélkül. Éppen most jutottunk el odáig, hogy keményen meg tudjuk bí­rálni azokat a szövetkezetveze­tőket, akik lebecsülik a politikai munkát, akik lebecsülik az agitá­ció, a propaganda jelentőségét, mondván, hogy a gazdasági tör­vények objektív jellegűek és majd a munka szerinti szocialista elosztás gazdasági törvényének helyes alkalmazása, mindent elrendez. Nem így van ez! A gaz­dasági törvények nem spontán, nem vakon hatnak nálunk. Mi felismerjük a törvényeket, és a marxizmus—leninizmus elmélete fényében tudatosan alkalmazzuk ezeket. A felismerés és alkalma­zás azonban nem zárhatja ki és nem helyettesítheti, sőt feltétele­zi és megköveteli a forradalmi lelkesedést, a szocialista öntuda­tot. Érdemes mindezen most el­gondolkodni. Most, amikor sok tsz-ben szép eredményeket hozott az anyagi ösztönzés helyes mód­szere. Jó elgondolkodni most, nehogy elbizakcdottá váljunk, ne­hogy fetisizáljuk az anyagi ösz­tönzőket, mert ebből komoly káraink keletkezhetnek. GYENIS JÁNOS Többször foglalkozunk az öregek megbecsülésének prob­lémáival Hírt adunk arról, hogy időközönként megrendez­zük az öregek napját, foglal­kozunk a szociális otthonok éle­tével, s azzal, hogy szocializ­must építő társadalmunk mi­lyen anyagi támogatásban és megbecsülésben részesíti a munkából kiöregedetteket. A Tolna megyei szociális otthonok fenntartására évente több mint 7 millió forintot for­dít államunk, s intézményesen gondoskodik arról, hogy az öregek életük hátralévő idejét gondatlanul éljék le. A pozitív megnyilvánulások mellett azonban beszélni kell a negatív vonásokról is, amelyek esetenként a családi életben tapasztalhatók. »Kísért a múlt« átkos öröksége és ez kifejezésre jut abban is, hogy vannak el­hagyott öregek. Kifejezésre’ jut még ma is, — bár szerencsére nem ez a jellemző — hogy az öregekről való gondoskodást tehertételnek érzik. A mun­kából kiöregedettek nemcsak a nekik kijáró tiszteletet nem kapják meg, de előfordul, hogy a családtagok a legszerényebb ellátásukról sem gondoskodnak. Vannak édesanyák, akik öz­vegyen több gyermek felneve­lésének nehézségeit vállalták, férjük akkor halt meg, amikor a gyermekek még kicsinyek voltak. Mit volt mit tenni? Cselédes- kedtek, napszámos munkát vál­laltak, hogy a sokszor nagy­számú család számára biztosít­hassák a mindennapi betevő falatot. Fiatal életük a mosó- teknő mellett görnyedve, fárad­ságos munkában telt el. Dol­goztak nap mint nap, hogy a gyermekeket felneveljék Sok álmatlan éjszakát okozott nekik, a létbizonytalanság, a nincs- telenség. És van-e, lehet-e nagyobb fájdalom az anya számára, mint a hálátlanság? Amikor a szívéről szakadt gyermek nem törődik anyjával, aki megöre­gedett és nem tud már dolgozni. Fáj a szíve az édesanyának, aki mögött egy lemondásokkal teli, nyomorúságos múlt áll, s aki ma nem számíthat gyermekei megértésére, segítésére, támo­gatására. Miért beszélünk erről, hogy sokat és sokszor? Tesszük azért, mert sajnos, még a párt tagjai között is vannak, akik ugyan beszélnek a kommunista erköl­csökről, de cselekedeteikben egyáltalában nem példamu- tatóak. A kommunista ember egyik jellemvonása a szó és ijt tett egysége és a párt e tekin­tetben is megköveteli tagjaitól a példamutatást. Mert miről i^ van szó, a jelen esetben ? Arról, hogy egy édesanya fel tudott nevelni hét gyer­meket, de a hét gyermek nem képes arra, hogy eltartson egy édesanyát, aki idegeneknél húzza meg magát öreg napjai­ban. — Amíg erővel bírtam dol­goztam, s nem is kértem gyer­mekeim segítségét, de miután megbetegedtem, s nem tudtam annyit dolgozni, hogy fenn­tartsam magam, rájuk szorul­tam volna — mondja pana­szosan. Kezdetben egyik családtól a másikhoz vándorolt. Egyiknél sem tudott megmaradni, mert néhány hét eltelte után, el­marták a háztól azzal, hogy »a mamának kibírhatatlan a ter­mészete«. Valóban igaz. hogy az öregeknek megvannak a maguk természetbeni fogyaté­kosságai, amelyek a korral hatványozódnak. Türelmetle­nek, néha talán túlzottan érzé­kenykednek is — ahogy mon­dani szokták — második gyer­mekkorukat élik. Éppen ezért nem könnyű a velük való bá­násmód. De gondoljanak a gyerekek arra. hogy az édes­anyáknak, szülőknek hányszor kellett lemondaniok és mennyit kellett türelmesen elnézni a hibákat és dolgozni értük, amíg felnevelték őket. Az idős asszony esetében, mint már annyiszor, a társada­lom szolgáltat igazságot. Bíró­sági úton kötelezték a maguk­ról megfeledkezett családtago­kat az anya eltartására. Családi ügy. De mi a nyilvá­nosság előtt beszélünk róla most és beszélni fogunk még a jövőben is mindaddig, amíg az ilyen hibákat fel nem számoljuk. P-né. Wanda Wasilewsha: . HAJSZA a Visztula partján, a dombokon meg a sáncokon, a régi erődítmé­nyek fűvel benőtt romjai között. Mozdulatlanul álltak a sötétben; tompán csillogtak kabátgombjaik és a feszesre húzott derékszíjak csatjai. Fuchs főkapitány, aki en­nek az egész sötétkék egyenruhás tömegnek parancsolt, szemláto­mást ideges volt. Igaz, a bírósági tárgyalás befejeztével olyan ügye­sen szállította át a foglyokat a börtönbe, hogy — feletteseinek nagy megelégedésére — kizárta a tüntetés minden lehetőségét, az­után pedig ugyanolyan sikerrel vitte át őket a városból a Cytade- lába, de most nyugtalankodott. Úgy nem volt nehéz rászedni a varsóiakat, hogy a vádlottakat a hátsó kijáraton lopta ki, kerülő úton, mellékutcákon át szállítot­ta. Most azonban mindenki tud­ta — miért ne tudták volna? —. hogy az elítéltek a Cytadelában vannak. A főkapitány nem tudta megmondani, mitől is tart volta­képpen, ostoba nyugtalanságot ér­zett, amely embereire is átragadt. Megkönnyebbüléssel állapították meg, hogy a Cytadela néptelen környéke, ahol a parancs értelmé­ben el kellett foglalniuk őrhelyei­ket. csak látszólag volt néjptelen. csak úgy hemzsegtek a titkosrend­őrök, akik nyilván már estétől fogva itt lebzseltek, mert szem- melláthatólag dideregtek. Az éj­szaka nem volt ugyan hideg, de a Visztula felől nedves levegő áradt, a fűszálakon harmatcsöp- pek csillogtak, a vízmosásokban és mélyedésekben ritkás ködfosz­lányok lebegtek. A város fölött aranyló fény elhalványult, s most a látóhatár alig valamivel volt vi­lágosabb, mint itt a Cytadela fö­lött. A csillagok az égbolton örök útjukat járták. Fuchs főkapitány nem törődött a csizmáira rakódó harmattal, el­lenőrizte az őrséget, szétosztotta a rendőröket a völgykatlanokban és hajlatokban, az út mentén. A ho­mok halkan zizegett csizmája alatt, a levegőben a sok tucat csiz­mával széttaposott üröm keserű illata áradt szét. Hosszas, fájdal­mas sóhajtással, suhogó szárnyak­kal röpült el mellette egy éjjeli madár. A főkapitány összerezzent, s nem annyira látta, inkább érez­te, hogy ugyanúgy összerezzent a mellette álló őrszem is. — Te barom, ez csak egy esti fecske! — mondta, beosztottján töltve ki dühét. A megrémült rendőr önkénte­lenül tisztelgett. — Igenis, főkapitány úr, esti fecske! — Hülye! — könnyített a lel­kén még egyszer Fusch. Arra gondolt, Rogy ez semmiképpen sem lehetett esti fecske, hogy kerülne ide? Alighanem bagoly, hiszen éppen elég bagoly fészkel a régi erődökben... 79. Hajnali háromkor megérkeztek a Cytadelába Skoczynski ügyész, a politikai rendőrség megbízottai és a helyőrségi orvos, Sommer százados. Az ügyész meg lehetett elégedve. A Cytadela zsúfolva volt fegyveresekkel. Mintha nem is három halálraítélt kivégzésére készülne, hanem hosszabb ost­romra, ellenséges hadsereg roha­mának visszaverésére. Most csak­ugyan Cytadela volt, legyőzhe­tetlen, minden ellenséget vissza­verni kész erőd. Az éjszaka sötét­jében, időtől megsötétült, csipkés oromzatával, baljóslatú és vész­terhes kőtömbnek látszott. Zaj­talanul járkáltak az őrök, zajta­lanul éi'kezett a fogda udvarára a kivégző osztag és a segédcsapat. Röviden, szaggatottan pattogtak a félhangosan kiadott vezény­szavak. Senki sem beszélt. Tom­pán visszhangoztak a lépések, az emberek a fémtányérkákkal borított lámpák gyönge fényénél árnyéknak tűntek. (Folytatjuk},

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents