Tolna Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-04 / 234. szám

I960, október 4. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG s SPOUT Háza legyőzte a Csepelt, Szekszárd döntetlenül mérkőzött PVSK-val Mindjobban leszakadnak a Tolna megyei csapatok az NB lll-ban Az NB III. »második félidejé­nek« első mérkőzésén a Tolna megyei NB III-as csapatok közül a lelkes Mázai Bányász csapat vágta ki a rezet. A volt NB Il-es csepeli együttest küldték haza imponáló arányú győzelemmel. Reméljük, hogy a szép győzelem önbizalmat ad a játékosoknak és a hátralévő mérkőzéseken to­vábbi sikerrel örvendeztetik meg híveiket. Minthogy a Kiskun­halasa Dózsa súlyos vereséget szenvedett Pécsett, a PEAC-cal szemben, így Máza elkerült jobb gólarányával az utolsó helyről Szekszárdon rendkívül izgalmas de nagyobbrészt lanyhairamú mérkőzésen, a befejezés előtt 15 egyikéért. A listavezető Kinizsi győzött Pécsbányatelepen. A Bajai Bács­ka otthoni pontvesztése a Kapos­vári Honvéd ellenében, az már vaskos meglepetésnek számít. Ki­tűnő védelmének köszönheti, az idén várakozáson felül szereplő Székesfehérvár az egyik pontot a gyors Kaposvári Dózsa ellen, és az a körülmény, hogy a Bajai Építők döntetlenül mérkőzött Pé­csett a Vasassal, azt mutatja, hogy az Építők gyenge rajt után fel­jövőben van. A PEAC is mind­inkább összekovácsolódik és újabb nagyarányú győzelmével egészen az élvonalba küzdötte fel magát. A volt NB Il-es csapatok igen mérsékelten szerepeltek. A Kinizsi négy ponttal vezet, de utána a legjobban szereplő Ka­posvári MTE csak a hatodik. Mi­előtt a mérkőzések lefolyásáról részletes tájékoztatást adnánk, közöljük az NB III. állását és a következő fordulóban sorrakerülő mérkőzéseket, amelyek közül Tolna megyei szemmel a Bonyhád —Szekszárd »örök rangadó« emel­kedik ki. Eredmények: Kaposvári Ki­nizsi—Pécsbányatelepi Bányász 3:1 (1:1), Bajai Építők—Pécsi Vasas 1:1 (0:0), Mázai Bányász— Csepel Autó 4:1 (3:0), Bajai Bács­ka Posztó—Kaposvári Honvéd 1:1 (1:0), Szekszárdi Petőfi—Pécsi VSK 3:3 (1:0), Kaposvári MTE—• Bonyhádi Vasas 4:0 (2:0), Kapos­vári Dózsa—Székesfehérvári MÁV Előre 0:0. A bajnokság állása: vezetett 3:1 arányban, de az utol­1. Kaposvári Kinizsi 9 7 1 1 31:8 15 só negyedórában a vendégcsapat 2. Székesfehérvári MÁV 9 3 5 1 15:9 11 megmentette az egyik pontot, 3. Bajai Bácska 9 4 3 2 20:13 11 amelyre rá is szolgált, mert job­4. Pécsi Vasas 9 5 1 3 12:13 11 ban játszott mint hazai ellenfele. 5. PEAC 9 3 4 2 24:17 10 A harmadik Tolna megyei együt­6. KMTE 9 4 2 3 18:13 10 tes, Bonyhád, simán elvérzett 7. Csepel Autó 9 5 — 4 18:21 10 Kaposvárott a KMTE ellenében. 8. PVSK 9 3 3 3 16:15 9 Bonyhád veresége, valamint Szek­9. Kaposvári Dózsa 9 3 3 3 17:16 9 szárd újabb pontvesztesége után 10. Bajai Építők 9 4 1 4 12:12 9 azt kell mondanunk, hogy csapa­11. Pécsbányatelep 9 3 2 4 14:16 8 taink mindinkább elszakadnak 12. Szekszárd 9 2 4 3 10:23 8 az élmezőnytől, és az idén rosszul 13. Kaposvári Honvéd 9 2 3 4 12:18 7 szereplő halasi Dózsával és a ka­14. Bonyhádi Vasas 9 1 4 4 10:23 6 posváriak újoncával, a Honvéd­15. Mázai Bányász 9 2 1 6 13:21 5 del viaskodnak az utolsó helyek 16. Kiskunhalasi Dózsa 9 2 1 6 8:20 5 Új utakon... A két dombóvári sportkör — a Vasút és a Szpartakusz — között mi tagadás, az elmúlt években a klubsovinizmus mérgező légkö­re éppen eleget rombolt. E káros jelenség sokféleképpen megnyilvánult, s bizony egyaránt ártott sportolónak, vezetőnek, szurkolónak, de leginkább Dom­bóvár egyetemes sportjának. De borítsunk fátylat a múltra, és üdvözöljük az egészséges jelent. Uj utakon, közös, baráti utakon kíván járni ezentúl a két sport­kör vezetősége, sportoló ifjúsága, és (igazolta az elmúlt vasárnap) a két szurkolótábor is. Mi is tör ént hát valójában, hogy e sorok napvilágot láthat­nak? Köztudomású, hogy az elmúlt vasárnap a két egyesület labda­rúgói egymás ellen küzdöttek a bajnoki pontokért. S míg a nagy­iramú, de rendkívül sportszerű mérkőzés megvalósult, addig a két csapat vezetősége tiszteletre méltó munkát vézett. Ankét ke­retében összeültek, felszínre hoz­ták a fonákságokat és határozott ígéretet tettek egymás megbecsü­lésére. tiszteletbentartására. A mérkőzésen minden jegy mellé sportszerű, becsületes buzdításra felhívó cédulákat osztogattak, s a Vasutas sportkör a mérkőzés után megvendégelte a Szparta­kusz játékosait, vezetőit. S milyen szép volt, amikor egymás mellett ültek beszélgettek, énekelgettek azok, akik alig egy-két órával előtte csuromvizesre izzadták me­züket a nagy fizikai és idegi megterhelésben, s az is szép volt, követésre méltó példa, hogy a heves küzdelmet a 11-11 játékos ellenfélként és nem ellenségként harcolta végig. S ha egy-egy »hevesebb« szur­koló »valamit« kiáltani akart, bi­zonyára lezárta ajkait a kezében lévő cédula és máris felsorakozott a sok száz sportszerű szurkoló kö­zé. Ugyanakkor rájöhetett, hogy nincs szebb a sportban a tiszta, az igazi sportszerűségnél! Csak így tovább dombóvári sportvezetők, sportolók és sport- szeretők! Egészen biztos, hogy meg fog érni az egymást megér­tés gyümölcse, és akkor, ha a Szpartakusz játszik itthon, ott fog zúgni egy emberként a dom­bóváriak ajkáról, hogy: Hajrá Szpartakusz! — ha pedig a Vasút csapata, akkor az, hogy: Hajrá Vasút! Kívánom, hogy igy legyen. RESETERITS A következő forduló párosítása; Pécsi EAC—Pécsi Vasas, Halasi Dózsa—Bajai Bácska. Kaposvári Honvéd—Pécsi Bányász, Kapos­vári Kinizsi—Máza, Csepel—Ka­Szekszárdi Petőfi—Pécsi VSK 3:3 (1:0) Szekszárd, 800 néző. Vezette: Rozsnyai. Szekszárd: Greilich — Szloszár, Cser, Rochi — Zörényi, Bosnyák — Hómann, Simon, Be- nács, Ulrich, Török. Edző: dr. Áb­rahám László. Pécs: Hámori I. — Bárány, Tamási, Baka — Mohácsi, Szőke — Kardos, Vincze, Nyári, Szentannai, Hámori II. Edző: Tú­ra Emil. Még csak a második percben jár az óra mutatója, amikor jobb­oldali támadás fut a pályán. Zöré­nyi kiugratja Hómannt, aki 18 méterről lövésre szánja el magát. A jól eltalált lapos lövés a kapufáról bepattan a hálóba, hiába vetődik a pécsi kapu­védő. 1:0. A gól után még néhány percig tart a hazai csapat lendülete, de aztán szinte teljesen a félidő vé­géig a hátravont középcsatárral játszó pécsiek támadnak. A já­ték elég lagymatag és a pécsi csa­tárok rossz irányzókkal lőnek. A félidő legnagyobb pécsi helyzete a 40. percben adódik. Kardos kicse­lezi Csert és már-már biztos gól­nak látszik lövése, amikor Rochi belenyúl a lövésbe. Szünet után Greilich szinte biztos góltól menti meg csapatát. Kardos átjátssza Csert és már tiszta az út előtte, de Greilichbe akad labdája. A 8. percben egyen­lítenek a vendégek. A jobboldali Totó-eredmények 1. U. Dózsa—Honvéd 1 2:1 2. Salgótarján—V asas 2 2:3 3. Tatabánya— Ferencváros X 2:2 4. Szeged—Debrecen 1 3:0 5. Győr—Diósgyőr X 1:1 6. Csepel—Pécs X 2:2 7. Bp. Spartacus—BVSC X 1:1 8. Ózd—Miskolc 1 2:1 9. Előre—Pénzügy. 2 0:1 10. Székesfehérvár— Sztálinváros 1 3:0 11. Elektromos—'’TE 1 2:0 12. PBTC—Komló 2 1:4 | pécsi támadásba nem tud bele­avatkozni a hazai védelem, Kar­dos középre ad és Hámori II. kö­zelről az üres kapuba pofozza a labdát. 1:1. Még mindig lanyha marad a játék. A Petőfi most sem tud lábrakapni. Magas labdáit a pécsi védők könnyedén fejelik vissza. De a kapukirúgások is mindig pécsi játékoshoz kerül­nek. A 12. percben Török két vé­dőt kicselez és aztán a kapu­ba vágja a labdát. 2:1. Nagy az öröm a pályán és a né­zőtéren egyaránt. Most megélén­kül a játék is. A 25. percben a pécsiek egyenlíthetnének, de Greilich önfeláldozó belevetődéssel tisztáz Vincze elől és róla a kapu felé pattanó labdát Szloszár vág­ja ki. A túlsó oldalon Hómann lő jó helyzetből csúnyán mellé. A 29. percben Török megsérül, de egy perc múlva már Bosnyákkal játszik össze. A szükség-szélső jól ad be és Hómann lövése a pécsi kapuba vágódik. 3:1. Már-már úgy látszik, hogy a Pe­tőfi rossz játékkal is itthon tartja a bajnoki pontokat, amikor a 35. percben Greilich aláfut Vincze lö­vésének, amely ívelten a jobb fel­ső sarokban akad meg. 3:2. A gól után megzavarodik a hazai véde­lem és egy perc múlva ugyancsak Vincze az egyenlítő gólt is meg­szerzi. Nagy izgalmakkal telnek el a hátralévő percek. Bírálat: Érdekes, de lanyha ira­mú mérkőzésen a pécsi csapat jobban játszott és a mérkőzés na­gyobb részében fölényben is volt, de támadósora az első félidőben pontatlanul lőtt. Szünet után megélénkült a játék, de ezúttal is hiába vezetett a befejezés előtt 10 perccel két góllal a hazai csaoat, csak az egyik pontot tudta itthon tartani. A mutatott játék után az eredménnyel mindkét csapat elé­gedett lehet. Jók: Greilich, Ul­rich, Hómann. i'letve Kardos. Izentannai és Bárány. posvári Dózsa, Székesfehérvár— Q Kaposvári MTE, Bonyhád—Szék- | — ^■010iCDiCDi01CZ51CZ>B0B010i0B0«CZ>iCD*C 0 A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat pécsi ki- rendeltsége folyó hó 5-én szerdán müs?aki becslési napot tart. Meghívásokat, bejelentéseket a Népújság kiadóhivatalába kérjük leadni. 0 ■ 0 (14) 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 szárd, Pécsi VSK—Bajai Építők. I CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ d> ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD Pontot vesztett a Szekszárdi Dózsa Gerjenben, Simontornya vette át a vezetést a megyei bajnokságban A megyei bajnokság kilencedik fordulója is igazán szép őszi idő­ben került sorra. A látogatottsá­gon azonban látszanak az őszi munkák. Alig 4000 néző előtt ke­rültek sorra a mérkőzések, pedig néhány olyan nagy meglepetés akadt, amelyre aligha számíthat­tak a labdarúgás hívei. A vezető csapatok közül a Szek­szárdi Dózsa nem bírt a lelkes gerjeni újonc csapattal. Az első félidőben Jánosi és Pongó góljá­val alakult ki az l:l-es eredmény. A másodikban a hazai csapat volt jobb, de az eredmény már nem változott. A gerjeni kapu­védő, Fekete ezúttal is kitűnő já­tékot nyújtott. Jó lenne, ha a szö­vetség vezetői felfigyelnének rá a válogatott összeállítása alkalmá­val. A harmadik döntetlen mér­kőzés után a Dózsa a 9. forduló­ban kénytelen volt átadni a veze­tést a simontornyaiaknak, akik ellen egy félidőn át vezetett ugyan Fadd, de a szünet után 20 perc elegendő volt a mérkőzés megfor­dítására. Pénzes, Gahó és Kondor góljával alakult ki a mérkőzés végeredménye. A másik két esélyes, a Dombó­vári Vasút és Tolna gólzáporos győzelmet aratott. Tolna a nagy- dorogiakat kétszámjegyű győze­lemmel küldte haza és a jól játszó tolnai csatárok közül Herczig egy­maga négy gólt lőtt a nagydorogi hálóba. A Dombóvári VSK Döb- röközön vendégszerepeit és ezen a mérkőzésen Tapaszti végre megtalálta góllövő cipőjét. Egyál­talán nem volt lámpaláza régi együttese ellen: egymaga négy góllal terhelte meg Vindics háló­ját. Dombóvárott a Szpartakusz na­gyobb arányban is győzhetett volna Paks ellen, hiszen 2:0 után 11-est is hibáztak, amely a pak­siakat lelkesítette fel és még szé­pítésre is futotta erejükből. A forduló legnagyobb meglepe­tését Kisdorog szolgáltatta. Durva mérkőzésen 2:0-ás félidő után 4:0 arányban vezetett Kisdorog, ami­kor a 70. percben a játékvezető kénytelen volt lefújni a mérkő­zést. mert a hátaszé’'! együttes lét« T. L. 1 száma hét fő alá csökkent. A ven­dégcsapatból Péter és Tóth fele­selésért a kiállítás sorsára jutott, míg a kemény játék következté­ben a bátaszéki játékosok egy­más után sérültek le, és így a mér­kőzést félbe kellett hagyni. A má­sik meglepetést a szépen fejlődő gyönki csapat szolgáltatta Nagy- mányokon. Bár a hazai csapat kezdett jobban, a vendégek sze­reztek kétgólos vezetést. Gyönki vezetés után is jól játszott azon­ban a még Wébert is nélkülöző hazai támadósor és már 3:2-es nagymányoki vezetéssel fordul­hattak. Szünet után azonban visz- szaesett a hazai csapat és Gyönk ki tudott egyenlíteni. Nagymá­nyoki tudósítónk a gyönki Pintér játékára hívja fel a figyelmet egy esetleges válogatott összeállítá­sánál. Ebben a csatárinséges vi­lágban bizony aranyat ér egy gyors, jól lövő csatár. Nem kisebb meglepetés szüle­tett Dunaföldvárott sem. A hazai együttes már 4:l-re vezetett Ireg- szemcse ellen, de a sereghajtó nem adta fel a küzdelmet és pél­damutató, sportszerű mérkőzésen megfordította a vesztésre álló mérkőzés sorsát. így jár az a csa­pat, amelynek a fejébe száll a di­csőség, és Iregszemcse számára pedig figyelmeztető ez az ered­mény: ha 1:4 után is lehet győzni, akkor van még remény a kilence­dik forduló után a kiesés elkerü­lésére is. Iregszemcse győzelmé­vel a bajnoki táblázaton meg­előzte Nagydorogot. A forduló részletes eredményei a következők: Dombóvári Szpar­takusz—Paks 2:1 (2:0), Gerjen— Szekszárdi Dózsa 1:1 (1:1), Tolna— Nagydorog 11:0 (7:0), Nagymá­nyok—Gyönk 3:3 (3:2), Dunaföld- vár—Iregszemcse 4:5 (4:1), Kis­dorog—Bátaszék 4:0 (2:0) (a 70. percben félbeszakadt), DőbrTtöz —Dombóvári VSK 0:6 (0:2), Si­montornya—Fadd 3:1 (0:1). A bajnokság állása a 9. forduló után a következő: 1. Simontornya 9 8 ____ 1 30: 7 2. Tolna 9 7 2 ____ 3 5:10 3. Sz. Dózsa 9 6 3 ____ 47: 7 4. Dombóvári VSK 9 5 4 _ 27: 9 5. Dombóvári Szpart. 9 5 4 1 15:9 6. Nagymányok 9 3 5 1 20:14 7. Gyönk 9 4 1 4 22:22 8. Bátaszék 9 4 1 4 21:22 9. Fadd 9 2 3 4 17:20 10. Gerjen 9 2 2 5 15:19 11. Dunaföld vár 9 2 2 5 14:31 12. Kisdorog 9 1 3 5 13:21 13. Döbrököz 8 1 3 4 9:29 14. Paks 9 2 — 7 15:27 15. Iregszemcse 8 2 — 6 14:39 16. Nagydorog 9 1 — 8 7:35 Végül még csak annyit, hogy nem véletlen a gyönkiek eddigi jó szereplése, ahol a csapat tagjai rendszeresen látogatják az edzé­seket és hallgatnak az edző taná­csaira. De az sem véletlen, hogy a megye harmadik legnagyobb köz­ségnek csapata miért van az utolsó helyek egyikén: a játéko­sok edzésre nem járnak és csak a pályán találkoznak. A paksiak tehát vajmi kevéssel járulnak hozzá ahhoz, hogy a megye ala­csony színvonalon álló labdarúgó sportja elmozduljon a holtpont­16 16 15 14 13 11 9 9 7 6 6 5 5 4 4 2 ról. Erre csak akkor számítha­tunk, ha a megyei bajnokság va­lamennyi csapatánál a játékosok ugyanolyan lelkesedéssel fognak felkészülni a mérkőzésre, mint Gyönkön és még egy-két helyen. A vasárnapi forduló párosítása a következő: Nagymányok--Si­montornya, Gyönk—Tolna. Szek­szárdi Dózsa—Nagydorog. Ger­jen—Dombóvári Szpartakusz, Paks—Döbrököz, Dombóvári VSK —Kisdorog, Bátasz' --Dunaföld« vár, Iregszemcse—Fadd.

Next

/
Thumbnails
Contents