Tolna Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-02 / 233. szám

IRODALOM /hiüv44)iet ÉPMŰVELÉS netzet N * Sándor a nyakkendőjével bíbe­lődött. Kétszer-háromszor is újra áthúzta a hurkot, de sehogyan sem akart sikerülni. A selyem­sima nylon elcsúszott mindunta­lan, s nem akart szabályos lenni a háromszög. Megszokta már a pedánsságot. Úgy öltözködött mindennap, mintha fogadásra in­dult volna. Ma meg különösen so­kat akart adni magára. A meghí­vó ott hasalt az asztal sarkán és ahogy állt a tükör előtt) mindun­talan a szemébe villant. A cím­zés betűi fura alakot nyertek a tükörben. De így is ki tudta ol­vasni a címet: Baráth Sándor fő­mérnök elvtársnak. Igen, így volt írva: ...főmérnök elvtársnak, Helyben. Megbizsergette szívét a büszkeség. Aztán az jutott eszé­be, hogy micsoda társaság lesz majd a bálon. Jogászbál. Nem akárkiket hívnak meg oda. Az in­telligencia találkozója lesz ez a bál. A város előkelőségei: orvo­sok, mérnökök, tanárok és igazga­tók találkoznak, az ügyvédekről nem is beszélve. Mind-mind csu­pa előkelőség. És ezek közé tar­tozik mór ő is: Baráth Sándor, a hídépítők főmérnöke. Újra próbálkozott a kötéssel. Hövidebbre fogta a nyakkendő el­keskenyedő szárát. Inge gallérja, mint két fura szarv, ágaskodott fel simára borotvált áliáig. Olyan volt, mintha egy múlt századbeli kép ' elevenedett volna meg a tü­körben. Mint egy arisztokrata, aki az alispánhoz indul látogató­ba. Egyszer csal* megállt a keze. Nézte a tükörképet és hümmögött magában. Tetszett neki a saját képmása. Erős. vállas ember volt. Széles arccsontjain kifényesült a bőr, és vastag szemöldök-bokrai árnyékot vetettek a szeme alá. Szájszéle elkeskenyesült a mo­solytól. — Szép vagy — hallatszott a felesége hangja a másik szobából, és egy pillanatra kidugta fejét az ajtón. —Figyeltelek. Már éppen egy órája állsz a tükör előtt. Hangjában játékos gúnyolódás volt, de egyáltalán nem sértő. — Tán újra felfedeztél? — vic­celődött tovább Sándor, és kötö- getni kezdte a nyakkendőt. — Nem tudom, mi van ezzel a va­cakkal, nem akar sikerülni. — Ha vársz egy kicsit, segítek — turbékolt az asszony hangja már újból a szobából. Menyasz- szonykorában is ő szokta megköt­ni Sándor nyakkendőjét. Bentről szoknyasuhogás hallatszott. A fiatal feleség most vette magára a ruháját. Az előbb még egy szál kombinéban állt az ajtóban. És egy perc sem telt el, ott termett felöltözve a tükör előtt. Arca hamvaspiros volt. Nem használt púdert, rúzst is csak keveset. Olyan kívánatos volt így is, hogy elhalványodtak mellette a leg­jobban maszkírozott dámák is. Odaállt az ura elé. Szemük ösz- szevillant. Sándornak megmelege­dett a vére. S amikor az asszony megérintette puha ujjaival a nya­kát, hirtelen áramlani kezdett benne valami. Eszébe jutott az a pillanat, amikor először álltak így szemtől szemben egymással. Judit szeméből kibomlott egy fé­nyes sugár és Sándornak igen­igen melege lett tőle. Micsoda lány volt ez az asszony! Még most is felveszi a versenyt akárkivel. — Juj, ne úgy — húzta be a nyakát vállai közé Sándor. — Ne csiklandozz, mert nem bírom. Az asszonynak eszébe jutott: Sándort azzal tudta leginkább le­szerelni, ha csiklandozta. Csak hozzá kellett érnie egy kicsit, máris kiugrott a f őréből. Olyan­kor könyörögni szokott: »Judit­kám. Jutkám, az égre kérlek, mindent tehetsz velem, csak ezt ne. ..« — Te akkor is csiklandsz, ha öregember leszel? — kérdezte az asszony, s megpaskolta az ura arcát. A kötés elkészült. Mintha ezüstből öntötték volna a szép szürke nyakkendő háromszögét. Sándor megcsókolta az asszonyt. Álltak a tükör előtt és hirtelen nem gondoltak. semmire. Tetszet­tek maguknak — és egymásnak is. Az asszony ocsúdott előbb. — Elkésünk — csicseregte és kibon­takozott az ölelésből. A lila bár­sonyruhát elsimította magán és a. haját kezdte rendezgetni. Sándor az asztalhoz lépett. Kezébe vette a meghívót és belelapozott. A véd­nökök névsorát böngészte. Csupa előkelő nevek: dr. Ménfői Elek, dr. Konkoly Tibor ... Aztán észre­vette az asztalon a kis Piriké bi­zonyítványát. Tegnap hozta haza az iskolából a félévi bizonyít­ványt. A kis elsős jól kezdte az (Folytatás a 6. oldalon.) MI IS AZ A GICCS? (Vaiárnafii faggzei Az iskolareform vitájában hang zott el a kérdés, amely valószí­nűleg több szülő problémája is, s valóban olyan fontos, hogy megérdemli részletesen foglalkoz­ni vele. Több dunaföldvári szülő aggályának adott kifejezést az iskolareform irányelveinek azon kitételei miatt, amelyek szerint az egyetemi, főiskolai felvételnél előnyben kell részesíteni azokat az érettségizetteket, akik lega­lább egy év gyakorlati, fizikai munkát végeztek valamely ipari, vagy mezőgazdasági üzemben. Sőt a cél az, hogy a későbbiek­ben kötelező legyen a középisko­la és az egyetem, főiskola között a gyakorlati munka. Emiatt aggályoskodnak többen a dunaföldvári szülők közül. Va­lószínűleg a fizikai munkától va­ló idegenkedés is közrejátszik el­lenérzésükben. de azzal kapcso­latban már számtalan beszéd hangzott el, cikk látott napvilá­got, s a későbbiekben még bizto­san sok szó esik róla. Inkább most a dolog érdemi részéről be­széljünk. vagyis arról, valóban hosszabb lesz-e a tanulmányi idő. mint eddig volt. valóban ki­esést jelent-e az egyéves másirá­nyú munka a diák tudásában, anyagismeretében ? Hogy jobban megértsük az is­kolareform célját és helyességét, vessünk néhány pillantást arra, hogyan tanult régen a diák? Te­gyük fel. hogy elvégezte az ál­talános iskolát, utána középisko­lába íratták szülei. Mire leérett­ségizett, 18 éves lett. Ezután vé­gezte el az egyetemet, s ekkor­ra — ötéves tanulmányi időt fi­gyelembe véve — 23 éves lett. Ke zébe kapta a diplomát, de ne gondoljuk, hogy ezzel már „kész ember” lett, ezzel már meg is teremtette egzisztenciáját. A dip­loma a kezében volt, elsajátítot­ta a középiskola és az egyetem elméleti ismeretanyagát, az élet­ben azonban tájékozatlanul állt. minden élettapasztalat nélkül. Számára idegen volt az a kör­nyezet, az a munka, amelyre az iskolában felkészítették. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy eddig nem adtak jó képzést középiskoláink, egye­temeink. Nem erről van szó. ha­nem arról, hogy az iskolareform nyomán kialakuló új oktatási rendszerünk még jobb, még ma- gasabbrendű lesz. Igaz. hogy a középiskola és az egyetem, főiskola közti kötelező egyéves gyakorlati munka egy évvel meghosszabítja a tanulmá­nyi időt. Egy évvel később lesz „kész” a diák. Egy évvel később kapja kézhez a diplomát. Egy évvel később válik keresőképes tagjává a családnak. Ha így vesz- sziik. „veszít” egy évet, de most nézzük meg mit nyer egy év alatt? A gyakorlati munkát ki-ki olyan területen végzi, amely lé­nyegében amellett, hogy fizikai tevékenységet jelent, kapcsolódik választott hivatásához. S ezen túlmenően a középiskolai poli­technikai oktatás, majd az egye­temen az eddiginél sűrűbb szak­mai gyakorlat a tananyag jobb, alaposabb elsajátítását, gyakorla­ti alkalmazására való felkészítést segít,i elő. Eddig az egyetem után egy-két évig tartott, míg új munkahelyén begyakorolta ma­gát a végzett diplomás. Ezután erre nem lesz szüksége, hiszen ez a gyakorlati foglalkozásokon már a tanulmányi idő alatt meg­történt. A gyakorlati munkával való szoros kapcsolat elmélyíti a fizi­kai munka — minden érték te­remtője — megbecsülését, szere- tetét. A gyakorlati munka a diák tudásának elmélyedését eredmé­nyezi. Az eddigi helytelen gya­korlat az volt, hogy azt nézték, mennyit képes a diák visszaadni a tanultakból. Ezt mindinkább fel kell váltani azzal, hogy azt nézzék, milyen cselekvőképes az a tudás, amit a diák magába szedett, érzi-e. érti-e. amit elmé­letben megtanult és azt alkal­mazni tudja-e a gyakorlatban? Mert az elmélet értelmét, mint azt a legutóbbi ankét is hangoz­tatta, a gyakorlat, a gyakorlati alkalmazás adja. A tanulmányi idő egy évvel való meghosszabbítása tehát lé­nyegében nem jelent meghosszab­bítást. Ugyanannyi idő alatt sok­kal alaposabb, sokkal elmélyül­tebb tudást szerez a diák, akár a középiskolában, akár az egye­temen és ezzel a tudással már bizton, erre a tudásra mór nyu­godtan alapozhatja egyész életé­re szóló egzisztenciáját. A dunaföldvári szülők aggálya tehát — noha érhető — nem in­dokolt, s ha mindezeket figyelem­be veszik még inkább helyeselni fogják oktatási rendszerünk re­formját. I.ETENYEI GYÖRGY OIAJVIRAG Olajvlrág nyílt ki a kövön, okos gépek és ügyes szerszámok között; vagy csak én láttam virágnak az olajtócsát, a munkásnak öltözött parasztgyerek? Más talán nem is vette észre, a műhely megtelt mezövei, éggel, madárral, fűvel, és füttyömet nem is érthették sokan, amint a gépek közt táncolt fodrosán, azt hitték: presszóba megyek este — pedig csak a vidék tücskölte emlékeit. Olajvirág! Köszönöm, hogy észrevettél és ajándékba adtad a gyárat; azt látom benne, mit a földben nagyapáin; kettőnk szerelméhez nem kell magyarázat. Olajvirág, ha egyszer, hitemben megcsalatván csak tócsának látlak és ezzel megtagadlak: versem se lehet többé világra-nyíió műhelyablak. TSNAGYSÁNDOR Középkori ezüstpénz-lelet Závodon Harcolunk a giccs ellen, újság­cikkek. előadások figyelmezte­tik az embereket, hogy ne vásá­roljanak giccset. ne olvassanak giccses regényt. Jogosan merül fel azonban a kérdés, hogy mi is az a giccs. mi az. ami ellen har­colnunk kell? Polgári lakásokban még ma is látni olyan festményt a falon, amely két. esetleg három macs­kát ábrázol, amint egy gombo­lyag pamuttal játszik. Az ilyen­fajta képeket ezrével árultok a házalók a két háború közötti években, épp úgy. mint a Pier­rot'!: és Pierettek képét. Nos, a cicákkal beléptünk a giccs bi­rodalmába, időzzünk el itt egy kicsit. Ha valaki közelebbről szenv ü“vre vesz egy macskát és ösz- szehrsonlítja azzal, amit ezeken a futószalagokon gyártóit képe­ken lát. az első pillanatban meg­állapíthatta. hogy a giccsfestő nem ismeri az anatómiát, az ő macskáia csak hasonlít a macs­kára. de nem az. hanem valami elfuserált torzszülemény. Baj van a színekkel is. mert a giccsfestő nem ismeri az árnyalatokat, go­romba színekkel dolgozik, s fő­le“ gyorson, mert az a céiia. hopv minél több képet gyártson. Aztán baj van magával a témá­val is. Ezek a macskák békés já­tékukkal azt szeretnek né'dázn:. hogy a világ dolgai is ilyen sze­líden folynak, nem kell komo­lyan venni semmit. — tehát a hazudik. Rossz eszközökkel, tehetségtelen, sablon-s megoldás­sá' hazugságot terjeszt. ÉS tulajdonképpen itt jutunk el mindenfajta giccs lényegéhez: nem ismeri fel a valóságot, ha­zudik, szándékosan, vagy merő tehetetlenségből félre akar ve­zetni. Az irodalomban még szem- beötlőbb mindez. Ki ne emlékez­nék a Horthy-korszak szirupos, émelygős íróira? Ezek a regé­nyek rendszerint egy kaptafára készültek s az volt szinte vala­mennyinek a végkicsengése, hogy a szegény lányt elveszi a gróf. vagy a grófnő a cigányprímás felesége lesz. Még ha ilyesmi meg is történt az életben, kirívó esetnek számított s nem volt jel­lemzője a valóságnak. Csupa fél- reveztő hazugságból épültek fel ezek a regények, amelyekben ki­egyenlítődnek az élet nagy ellen­tétei. s mindenki boldog volt. A regényíró hazudott, vagy azért, mert nem ismerte fel a valóságot, vagy azért, mert tudatosan elfer­dítette. Gondoliunk Herezeg Ferenc, Zsigary Julianna, Bókay János. Kosáryné regényeire, hogy csak néhányat említsünk, s itt vagyunk a giccs kellős köze­pém Persze van azért különbség ezek között. Herczeg kitűnő író volt. vagy pontosabban lehe­tett volna, ha nem torzítja el a valóságot, ha az élet bonyolult­ságából nem emeli ki és próbálja tipikussá tenni a Gurkovics lá­nyok és fiúk bárgyúságait. Pe­dig volt kompozíciós készsége, volt tehetsége a cselekmény ha­tásos bonyolításához, aminek bi­zonyságául elég a Bizáncra vagy Az élet kapuja című kisregényé­re gondolni. Herczeg politikai megfontolá­sokból torzította el a valóságot, a legtöbb selejtes író azonban egyszerűen azért, mert tehetség­telen. mert hiányzik belőle az az összefoglaló erő, az a kifejező készség, amivel a valóságot hi­ánytalanul tudná ábrázolni. Az olcsó megoldás mindig könnyebb is. Az imént azt mondtuk, a giccs mindig hazudik. Joggal vethetné bárki szemünkre, hogy például a Pegazus örök jelképe is hazug­ság. mert szárnyas lovat senki sem látott. Más azonban a jel- kéo és más a reális ábrázolás. A Pegazus a magasságba szárnyalás szimbóluma, ahogy Don Quijote, Hamlet vagy Faust is szimbólu­ma egy embertípusnak. A Pega­zus a vágyat testesíti meg. a ma­gasabbra törekvést szimbolizálja. Hamlet a tett és kétség között vívódó ember típusa. Faust a legnagyobb kérdésekkel viasko­dik. s az elemeket akarja meg­fékezni. Típusok, emberi vágya­kat. indulatokat jelképeznek, még akkor is valóságosak, ha egyetlen emberben rendszerint nem szokott összezsúfolódni ilyen intenzíven egy-egy tulajdonság. A kérdés részletes taglalása messze vezetne, nem is felada­tunk. A remekmű és a giccs kö­zött azonban olyan nagy a kü­lönbség, hogy az avatatlan is azonnal észreveszi. Ezért mond­ták az ókorban egy-egy remekmű láttán: r.umen adest. azaz az is­tenség van jelen. Mert minden remekmű az élmény legmaga­sabb fokát váltja ki. s az ókori szemlélő méltán érezhette, hogy egy remekműből az istenség sza­vát véli hallani. (cs) Tolna megye földjéből ez év fo­lyamán már a második jelentős magyar középkori ezüstpénz-lelet került elő. A bátaszéki, XVI. század eleji pénzeket a mohácsi vész idején rejtették el. A závodi, közel 700 darabból 1 álló ezüst dénárkésZletben főleg II. Mátyás, Bethlen Gábor és Ru­dolf pénzei szerepelnek, a XVII. század elejéről. Az értékes éremleletet Palkó Imre és Sebestyén Sándor závodL nyolcadik általános iskolás tanu­lók találták, agyag bögrébe rejt­ve, a Megértés Tsz szántásában. Lónav Sándor általános iskolai igazgatónak köszönhető, hogy a súlyos trónviszályok idejéből kel­tezett, magyár vonatkozású ezüsl- pénz-lelet méltó helyére, a szek­szárdi múzeumba került.. A szerencsés felfedezők pénzju­talomban részesültek Dr. Mészáros Gyula múzeum-igazgató I

Next

/
Thumbnails
Contents