Tolna Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-18 / 221. szám

1960. szeptember 18. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Minden hold föld után egy mázsa hús az államnak Sxenígál-pusxtai jegyxet Üdvözlet Zsámbékfél — Ugye, maga mint újságíró, már sok szövetkezetben járt? — Igen. — Találkozott már olyan szö­vetkezettel, ahol annyi vágóálla­tot — húst — adnak a népgazda­ságnak a területhez viszonyítva, mint mi? Most egy határozott nemmel kellett válaszolnom Sári Józsfet szentgál-pusztai tsz-elnök kérdé­sére. Ha nem ismerem Sári Jó­zsef szavahihetőségét, hát kétel­kedem is szavaiban. De nehogy véletlenül is kételyeim legyenek, Izsák Vincéné, a szövetkezet könyvelője már rakta is elém a hivatalos kimutatásokat a földte­rületről és az áruértékesítésről. — Tessék kérem, itt a terv: az idén eladunk az államnak 240 má­zsa hízott marhát és 260 mázsa hí­zott sertést. Jegyezze fel azt is, hogy 62 család tartozik a szövet­kezethez, ez is érdekes hasonlító adat. Pillanatokon belül kiderül, hogy a tervezett hízott állat nagy részét már át is adták a felvásárló szerveknek Eddig átadtak 180 mázsa hízott sertést és nagyobb mennyiségű hízott marhát. A sertések a szer­ződött 106 kilogramm helyett 130 kilósak voltak átlagosan. — Októberben befejezzük a szállítást, tehát jóval a határidő előtt teljesítjük a tervünket. Ezt ugyancsak Sári József tsz- elnök mondotta és mór invitált is az istállók, ólak felé, hogy meg­győzzön: az iménti kijelentése nem egy alaptalan dicsekvés, hogy mindenáron újságba kerül­jenek. Zöld lucernát szórnak a sertés­akolba és az ajtón egymást lök- dösve, szorongatva jön elő a csor­da. és valósággal nyüzsög a lucer­na körül a sok hízó. — Tessék kérem megszámolni. Ebből szállítunk el a napokban hetvenet. Ha tud saccolni, meg­állapíthatja, hogy ezek is körül­belül 130 kilósak átlagosan. Most pedig menjünk a szarvasmarha­istállóba. Az istállóban megnéztük a hízó marhákat. Mindezek után nyu­godtan írtam a jegyzetfüzetembe: »Már nem terv, hanem élő való­ság az az elgondolás, hogy minden hold föld után egy mázsa húst ad­nak a népgazdaságnak. Erről meg­győződtem.« A jövőről kezdünk beszélgetni. Jelen van Molnár János párttit­kár és Németh István állatte­nyésztési felelős is. Abban csak­hamar »megegyezünk«, hogy igen jó dolog a sertéssült, szalámi és a marhapörkölt. Abban is »meg­egyeztünk«, hogy a szentgál-pusz­tai termelőszövetkezet becsülettel dolgozott azért, hogy az idén sok sertéssültet, szalámit és marha- pörköltet ehessünk kívánságunk­nak megfelelően. De mi lesz jövő­re? — Rajtunk nem múlik — vála­szolták egybehangzóan a szövet­kezetiek — Jövőre még az idei­nél is több húst akarunk adni, mert tovább fejlesztjük az állat- állományt. Most másik ólak felé hívnak, miközben nem győzöm jegyezni az adatokat. — A következő év első felére már leszerződtünk 100 sertést. Tessék megnézni. A harmadik negyedévben is elszállítunk 100 hízott sertést és a negyedikben ugyancsak. Itt vannak a kismala­cok. .. Szórjanak ezeknek is egy kis zöld lucernát... Nézzük meg a sertésfiaztatót és az anyakocaállo­mányt is. A sertésfiaztató „üzemel“: minden kutricában anyakocák, amelyek néhány órája, vagy egy­két napja hozták világra kicsi­nyeiket. Egy másik ól hasas anya­kocákkal van tele. A tehénállo­mány a karámban kérődzik, az istállók pedig tele növendékálla­tokkal. Az egyik helyen pór hetes, a másik helyen néhány hónapos borjúk. Most ismét beírok a jegy­zetfüzetembe egy mondatot: »Mi, akik szeretjük a sertéssültet, sza­lámit és marhapörköltet, bizakod­hatunk. A szentgál-pusztai terme­lőszövetkezet jövőre még az idei­nél is több húst tud adni a nép­gazdaságnak. Megkérdeztem, honnan van ennek a viszonylag kis termelő- szövetkezetnek aránylag ilyen nagy állatállománya. — Talán állami hitelből vásá­rolták és vásárolják évről évre a hízónakvalót? Kicsit megütközve néztek rám. — Hogy gondolja ezt az elvtárs? Ez mind saját tenyésztés, saját szaporítás. 1957 tavaszán kezdtük a szövetkezetét, mert az ellenfor­radalom a régit szétszórta. Akkor volt összesen tíz rossz tehenünk, ma 54 van és többségében jó. Van jelenleg 42 anyakocánk is. A kez­detnél pedig olyan szegények vol­tunk, hogy még egy lókefét sem tudtunk venni. Kiderül, hogy nemcsak a közös­ben, a háztájiban is igen jelentős állatállomány van Ezt sem kizárólag elmondás alap­ján írtam le, hanem magam is láttam. Majdnem minden család óljában anyakoca és nagyszámú szaporulat van. A háztáji neve­lésből nemcsak a saját szükség­letre telik bőven, hanem még el­adásra is. Ennyit az állattenyésztésről. A növénytermesztési tapasztalatok megírásához hozzá sem kezdek, mert a főszerkesztő helyszűke miatt úgyis kihúzná. Erről egye­lőre csak ennyit: a szükséges ta­karmányt megtermelik, ezenkívül jelentős kenyérgabonát adnak a népgazdaságnak. A földterület 30 százalékán jövőre is kenyérgabo­nát termesztenek. Bebizonyították, hogy munká­val, akarással mindent lehet. Boda Ferenc Verőfényes vasárnap délelőtt van. Kirándulók tízezrei igyekez­nek a budai hegyek lassan őszi színekbe öltöző erdői felé. Gyö­nyörű vidék! A távolban ősi templom romjának körvonalai bontakoznak ki, közelében zö­mök, komor épülettömb: utunk célja. E Mátyás korabeli apáca- kolostor valamelyik szobájában nyolcán várnak ránk: nyolc Tol­na megyei termelőszövetkezeti el­nök, kik a tizhónapos tsz elnök­képző iskolán tanulnak, itt, a fes­tői környezetben, — Zsámbékon. Közelről és belül már barát­ságosabb az épület. Folyosóit jár­va, nem tudunk megállás nélkül elmenni a szemléltető eszközök­kel zsúfolt szekrények előtt. Itt találkozunk Batyalik elvtárssal, a györkönyi Szabadság Tsz elnö­kével is. Tőle tudjuk meg, hogy már jó idő óta lesik az udvaron érkezésünket. De már körbe is fognak. Csak úgy záporoznak a kérdések Szűcs Lajos elvtársra, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetőjére: — Mi újság otthon? Az iskola pártirodáján folyta­tódik a beszélgetés. Ezek a kö­zösség ügyeit szívükön viselő em­berek még itt is, még most is szö­vetkezetük problémáinak megol­dásán törik a fejüket, s ezt a ta­lálkozót is felhasználják, hogy a függőben hagyott ügyek me­netéről érdeklődjenek. Kiszler Albert elvtárs, a cikói tsz elnöke a lucernamag-cséplésröl érdeklő­dik. Szűcs elvtárs megnyugtatja, hogy megkezdték már a csép­iéit és az jó ütemben halad. — Majd Batyalik eívtárs a györ­könyi, Csékó elvtárs a sárszent- lőrinci, Vörös elvtárs a naki, Molnár B. István elvtárs a gyu- laji tsz elnöke sorakoztatta fel problémáit. Szűcs elvtársnak volt mit jegyzetelni, de meg­nyugtató válaszokat is tudott ad­ni a legtöbb kérdésre. Még üzlet­kötés is született. A beszélgeté­sek során kiderült, hogy a ci- kóiak nem tudnak birkát vinni. A györkönyieknek és a gyulajiak- nak eladó birkáik vannak. Tisz­ta sor, s már kérik is Szűcs elv­társat, legyen közvetítő az ott­honiak között. Ertényi, majd szakcsi problé­mák kerülnek szőnyegre. S ha estig maradhatnánk, estig is len­ne téma. De már délfelé jár az idő. Búcsúzni kell! De ez nem olyan egyszerű! Az elnökök még kérm szeretnének egyet-mást. — Csak most, a búcsúzáskor gon­dolnak magukra. Kérik, hogy a tíz hónap alatt, míg az iskolán vannak, küldjünk számukra egy kis hazait — de naponta. Nem jó a koszt? — kérdezzük csodál­kozva. — Á, nem olyan hazait kérünk! Hazai sajtót: Tolna me­gyei Népújságot. Itt, a távolban nekünk a hazai hír, a hazai új­ság mindennél többet ér. »Ott­hon nem tudtam lefeküdni anél­kül, hogy a Népújságot el ne ol­vassam, most meg már 10 napja nem is láttam« — mondja Csékó elvtárs. Szűcs elvtárs megígérte, hogy ez a kívánságuk sem ma­rad teljesítetlenül. Megható volt a búcsúzkodás. Mindannyian megkértek külön- külön, hogy ha feléjük járunk, ne csak a tsz-t, hanem az ott­honmaradt családjukat is láto­gassuk meg és adjuk át üdvöz­letüket. Hát a kérés második részének máris eleget teszek. A nyolc szorgalmas, törekvő, tanul­ni vágyó tsz elnök szívből jövő üdvözletét átadom kedves csa­ládjuknak. BALOGH ANDRÁS Előleg-fizetéskor... A tárgyalóteremből: Uzsorakamatra adott kölcsönt Nagy a nyüzsgés a tolnanémedi Kossuth Termelőszövetkezet iro­dáján. Az emberek egymás kezé­be adják a kilincset. A bejárat előtti táblán az alábbi szöveg ol­vasható: „Előlegosztás. Búzaosztás az ál­lomáson árpaosztás a raktárnál. Pénteken pénzelőleg-fizetés az irodán.” EGYRE-MÁSRA jönnek az em­berek, az asztalt tízen is körül- éllják. — Rózsika. nekem fizessen, megyek a gyerekkel a doktorhoz, — Az én pénzemet adja ide, Vár a kocsi... — Nem lehetne még egyszer felvenni? — Dehogynem. Tedd le az asztalra és vedd fel, Valóságos Bábel. — Itt van. Józsi bácsi, 235 fo­rint... Magyar József még egyszer megszámolja a pénzt, aztán ne­hézkesen. ákombákom betűkkel aláírja a nevét. Kertész István 320 forintot vesz fel, Szajkó La- josné százhatvanötöt. Az asszo­nyoknál 160—190, a férfiaknál 200—250 forint körül van az át- lagj — Június óta már a saját pén­zünkből fizetjük a havi pénzelő­leget. Csak a megindulás után, az első két hónapban fizettük kölcsönből, öt forintot fizetünk ki munkaegységenként — mond­ja a főkönyvelői — Csak öt forintot? — Igen. Nem akarjuk, hogy a kordé elkerülje a szamarat. Sok­kal jobb lesz mindegyikünknek, ha zárszámadáskor jut nagyobb összeg. CSAK EGY FÉRFI méltatlan­kodik mert levontak tőle hetven forintot. Azt az összeget, amelyet még a múlt hónapban felvett előre, a mostani terhére. — Ezért dolgozzon az ember? Feleannyi idő alatt megcsinálom, azt amit más...; — Akkor miért nem dolgozol még egyszer annyit? — Még elhinnénk, ha nem a kocsmában ülnél naphosszat. — Jól is néznénk ki ha min­degyik annyit dolgozna, mint te. Akj csak ott van, mind szid- ja-hordja. Látszik, mindenki egyetért abban, hogy dolgoz­ni kell, ha jövedelmet akarnak, henyéléssel, kocsmába járással nem lehet sokra vinni. — Még az a jó, hogy az ilye­neknek nincs sok szava nálunk — mondja egy idős néni miköz­ben átveszi a neki járó pénzt. Festő a faluban Festő érkezett a faluba. Ott festeget a falu közepén már jónéhány napja, teljesen el­merülve munkájában. Időnként fütyülni, nótázni kezd. A hang­ja? Nem nyerne vele díjat egy hangversenyen sem. Dehát nem is a nagy nyilvánosságnak éne­kel — saját magát szórakoztat­ja. Kíváncsi nép a falusi is, nemcsak a pestiek festőt amúgyis ritkán látnak errefe­lé — legfeljebb szobafestőt... Dehát hol van az ettől...? Senki nem megy el arrafelé anélkül, hogy néhány percre meg ne állna megcsodálni a festő munkáját. És véleményt is mondanak róla: — Ez aztán igen! — Hát én ezt nem tudnám megcsinálni! — Nagyon ügyes..; — Rosszul lesz az ember, ha sokáig nézi..; — Biztosan jól keres vele... Ö pedig festeget, mit sem tö­rődve a világgal. Érdekes egyé­ni stílusa van. Mint minden festőnek... A művészethez kü­lönböző utak vezetnek el. Van, aki injekcióstűvel spricceli a festéket a vászonra van aki különböző színű festékekkel bemázolja a vásznat, keresztül- kasul kerékpározik rajta és ezt viszi kiállításra. Ismét másik, kézen állva, szájába vett ecset­tel pingál. Neki más módszere van. Csigán átvetett kötélen lóg a levegőben, úgy festeget. A kö­tél vége csörlőre csavarodik és a festő munka közben dirigál­ja a segédjét; — Lejjebb! — Feljebb! Erre az a mestert, kívánsá­ga szerint feljebb húzza, vagy lejjebb engedi — ahogyan ép­pen a munka megkívánja. Elkezdte egészen legfelü), úgy haladt lefelé, egy óra alatt vagy négy métert. A nézőkre ügyet sem vetett — kivéve a szépnemet, amelynek láthatóan imponált a művészete, az a merészség, a lendület, amellyel kezelte tenyérnyi nagyságú ecsetjét. Annyi biztos, ezt bárki elis­merheti az ő művészete is fel­ér sok mai festőével. A pincehelyi templomtorony bádogfedelét festette jó har­minc méter magasságban.. B. I. i özvegy Juhász Gyuláné simon- tornyai lakos már évek óta rend­szeresen ad uzsorakamatra pénzt simontornyai lakosoknak. Általá­ban 10—20 százalékos kamatot szokott kérni. A nyomozás ide­jén is 17 000 forint kintlevősége volt. Amikor a kölcsönöket átadta, akkor az volt a szokása, hogy már az uzsorakamattal megrövi­dített összeget adta kölcsön. özv. Juhász Gyulánét a gyönki járásbíróság uzsora bűntette miatt négyhónapi felfüggesztett börtönbüntetésre és 2000 forint pénzbüntetésre ítélte. A kölcsön adott pénzek után kért 7400 forint uzsorakamatot pedig elkobozni rendelte. Ugyancsak uzsora miatt vonta felelősségre a gyönki járásbíróság Dakó Pálné simontornyai lakost. A bíróság 400 forint pénzbünte­tésre ítélte azért, mert Börcsök Istvánnénak két hónapra adott 2000 forintot kölcsön és ezután 200 forint kamatot kért. NEM FIX A BOKAFIX Nylonzoknit vettem. A zoknik szára éppolyan volt, amilyennek én szerettem. Nem volt hosszú, de rövid se. Egyszóval az egész olyan volt, amilyennek elkép­zeltem. Ez az ideális állapot azonban csak a méretre vonat­kozik. Mert miután nagy gondo­san és mi tagadás, élvezettel a lá­bamra húztam, az első lépések után már kénytelen voltam azt tapasztalni, hogy a zokni a láb­száramon egyre rövidebb lett. — Körülbelül 100 méteres út meg­tétele után egy lábra helyezked­tem és visszahúztam a lábujjaim felé igyekvő zoknikat. Most még nem gondoltam rosszra. A má­sodszori kényszermegállás után bosszankodni kezdtem, de még mindig nem kerestem a tűrhe­tetlen megrövidülés mélyebb okait. Sőt, rosszul okoskodtam. Azt hittem, hogy mivel a lábam lötyög a szandálban, tehát az okozza. Ebből kiindulva egy lyukkal megszorítottam a csatot. A zokni pedig tovább gyúródott az ujjak felé. Újabb szorítás! — Már alig tudott moccanni a lá­bam, a helyzet azonban válto­zatlan maradt. így jártam hosszú ideig. Az okára nem tudtam rá­jönni. Egyszer utazás közben ép-1 pen feltűnés nélkül igyekeztem levetni a szandálom, amikor ég­ből hullott mannaként megkap­tam a lecsúszás igazi okát. Utas­társam huncutkás mosollyal így foglalta össze véleményét: »Nem fix a bokafix«. Hát nem! S. J. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk tegnapi számában kö­zöltük, hogy a Tolna megyei Fő­ügyészség »ankétot« tart. Helye­sen értelmezve nem ankétről, ha­nem megyei bűnüldözési operatív értekezletről van szó. A hírben továbbá elírás történt, ugyanis dr. Tamás János megyei főügyész­ségi ügyész, nem pedig megyei főügyész, mint ahogyan az a hír­ben szerepel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents