Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-18 / 195. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1980. augusztus IS, E r ő p r 6 Miután egyedül ő tette le kitűnő eredménnyel a tehenészek közül a szakmunkás vizsgát, a választás rá esett. Brigádvezető lett. Kezdetben minden simán menti A hajnali felkelés nem esett nehezére. Gondosan felírta krétával a jászlak fölé szegeit fekete táblákra a fedeztetések és ellések napját, a kifejt tej mennyiségét, s ha elúnta magát, kivette a fejősajtárt a fiatal gulyások kezéből, s magyarázni kezdte, hogyan kell szakszerűen fejni. Csak a hóvégi elszámolásnál akadt meg. Ki kellett pontosan töltenie a hozzá beosztott tehenészek munkalapjait. Hosszú számadatok sorakoztak előtte az asztalon, s ahányszor csak újra kezdte a számításokat, mindig más végeredmény született. Amikor Nagy Sándor komájának, a leggyengébben tejelő állomány gulyásának ösz- szeadta a naponként kifejt tej mennyiségét, akkora szám kerekedett ki belőle, hogy szinte megrettent tőle. A bérelszámoló kétszer is megsürgette, míg végre megjelent munkalapjaival az irodán. Olyan gyámoltalanul állt az íróasztal előtt, mint egy rossz lelkiismeretű elemista, amikor az igazgató magához hivatja. A vastag, fekete keretű szemüveget viselő, fiatalon kopaszodó bérelszámoló rosszat gyanítva, utána számolt anélkül, hogy eszébe jutott volna széket mutatni neki. Sokáig számolt. — Szemügyre vette mindegyik munkalapot. A jókat félrerakta. Egyre több lett belőlük. A brigádvezetőben fölcsillant a remény. Az ötödik munkalapnál azonban a bérelszámoló felkiáltott. — Úristen! Mit csinált maga! Nézze csak! Ez az ember nem háromezer-hétszáznyolcvanöt litert, hanem csak kettőezer- hétszáznyolcvanöt litert fejt ki! Hogy tudta így elszámítani magát? A következő munkalapnál a bérelszámoló már az asztalra csapott, az utolsónál pedig felugrott és toporzékolt dühében. Hát mit gondol maga? Szent- séges szűz anyám! Maga mellé külön brigádímok kellene! Maga nem tud számolni, jó ember! Azt képzeli, hogy én ráérek mindig utána javítgatni? A brigádvezető érezte, hogy reszketnek a lábai. A torka elszorult. Nem tudott válaszolni. Forró vérhullám öntötte el az agyát. Az asztalhoz lépett, felmarkolta a munkalapokat, széthasogatta őket, majd összegyűrve az íróasztal mellett álló szemétkosárba hajította mindegyiket. A bérelszámoló csaknem sóbálvánnyá merevedve állt és bámulta. Ahogy az utolsó munkalap is eltűnt a papírkosárban, úgy érezte, elszállt a mérge. Fújt egyet, majd közel hajolva a szemüveges emberhez, az arcába kiáltotta: — Vegye tudomásul, én nem vagyok senkinek a sáros kapcarongya! Velem nem kiabálhat! Érti? Én meg tudok enélkül is élni! Holnap reggel visszamegyek fejni! Otthon, amikor a feleségének elmesélte a történteket, az asz- szony sírvafakadt. Nem mondott véleményt, csak patakzottak a könnyei. Szó nélkül feküdtek le. Az asszony hátat fordított a széles, dupla ágyon, egyszer-kétszer felcsuklott belőle a zokogás, aztán váratlanul elnyomta az álom, s csak egyenletes szuszo- gása hallatszott. Ő sehogysem tudott elaludni. Bámulta az ablakot, amelynek függönyhasadékain keresztül különös jeleket rajzolt a szobára a holdsugár. Váratlanul a párttaggyűlés jutott eszébe, ahol soronkívül felvették és a titkár megdicsérte jó munkájáért. Ott mindenki úgy nyilatkozott róla, mint a legjobb brigádvezetőről. Nagyon elnehezedett a szíve. Legszívesebben sírvafakadt volna. Majd hirtelen a lelke mélyéről jövő tanácsnak engedelmeskedve, leszállt az ágyról. — Olyan hangtalanul öltözött fel, s indult az iroda felé, akár egy alvajáró. Megtalálta a kulcsot, amelyet a lábtörlő alá szoktak dugni. ................................................................ A z üzem A július havi termelési tanácskozás a mázai bányüzemben első ízben ítélte oda a »Szocialista brigád« címet a 18 tagú nyolcas KISZ-brigádnak. EGY HÓNAPPAL később a KISZ-ház udvarában találjuk az egész brigádot egy napsütéses vasárnap délelőtt. Vajon mit csinálnak? Szórakoznak? Nem! Azt beszélik meg, hogy hogyan tovább. Csupa mosolygós arcú fiatal, tele életkedvvel és ambícióval. Ziegenheim Mátyás elvtárs, a brigád vezetője komoly szavakkal ecseteli a jövőt: Újabb egyéves versenyszerződést kötöttünk. A szerződés pontjai még többet, még komolyabb munkát kívánnak meg tőlünk és gondolunk az öregekre is. Nézzük meg mit mond a szerződés rövid, tömör 10 pontja? — Mennyiségi tervteljesítés 110 százalék éves szinten. Minőségi munka az előirányzottnál fél százalékkal jobb. Anyagtakarékosság terén évi 30 000 forintot vállaltak (vasgyűjtés TH kiszállítás, stb.) Igazolatlan hiányzás nem Eredményes munkát végeztek az anyagtakarékosság terén a szekszárdi üzemek KISZ-szervezetei b a Bement a bérelszámolók irodájába. A papírkosár fölé hajolt, s kiszedte belőle a szétszaggatott, agyongyűrt munkalapokat. — Gondosan kisimította mindegyiket, s aztán összerakta őket. Óriási munka volt. Az összeillesztett darabkákat gondosan egyberagasztotta. Még egyszer számolni kezdett, s megtalálta, hogy a bérelszámoló által kijavított utolsó három munkalápnál hol követett el tévedést. Az irodában virradt rá a hajnal A megragasztott munkalapokat gondosan az íróasztal közepére helyezte, hogy a bérelszámoló, ha reggel megérkezik, azonnal észrevegye, aztán sietett az istállóba, ahol már megkezdődött a munka. Fejés után az irodához indult, de aztán meggondolta magát. Szégyellte a történteket. A délutáni munka megkezdésekor a párttitkár jelent meg az istállóban, s kezét barátságosan a vállára téve félrevonta. A városi KISZ bizottság az év elején elhatározta, hogy alapszervezetei között megindítja az anyagtakarékossági mozgalmat. Ebben a mozgalomban körülbelül 400 KISZ-fiatal vett részt. Az anyagtakarékosság keretében nagy súlyt helyeztek arra, hogy a vállalatok KISZ-fiataljai komoly újításokkal megkönnyítsék üzemeik munkáját. Az újításon kívül még papír- és vashulladék gyűjtésével és társadalmi munkával — ami a város építésére és szépítésére irányult — vették ki részüket a mozgalomból. A városi KISZ bizottság értékelte a 14 üzemi KISZ-szervezet féléves munkáját, amelyből kiderült, hogy a 14 alapszervezet 218 504 forintot takarított meg a félév folyamán. Kiemelkedő eredményt értek el a DÉDASZ KISZ-fiataljai, akik újításból 49 371 forintot takarítottak meg. Szép eredményt értek még el a Szekszárdi Vasipari Vállalat ifjúmunkásai, akik a vashulladék gyűjtésére specializálták magukat. A gyűjtésből 33 240 forint volt a megtakarításuk. Ezenkívül a vasipari vállalat fia> taljai — a város gyermekei részére készült — két körhinta társadalmi munkában való elkészítésénél is segédkeztek. És így sorolhatnánk a többi üzemeket is. melyeknek if júmunkásai szintén becsülettel és nagy lelkiismeretességgel dolgoztak, hogy az anyagtakarékossági mozgalom terén szép eredményeket érjenek el. A fiatalok a városi társadalmi munkából is kivették részüket. Társadalmi munkában az üzenni fiatalok 20 199 órát dolgoztak és 50 000 forint megtakarítást értek el. Az anyagtakarékosság terén a fiatalok megállták helyüket és a jelek arra mutatnak, hogy a városi KISZ bizottság az éves értékelésnél még sokkal kiemelkedőbb eredményekről tud majd beszámolni. te a titkár. — Tudok mindent arról ami tegnap történt az irodán! A bérelszámoló fejét már megmostam durvaságáért, neked pedig azt javaslom, hogy az őszre sürgősen iratkozz be az általános iskolába... Na, mit csodálkozol?! Nem szégyen a tanulás komám! A jó pap is holtig tanul. Az első erőpróbából kitűnően vizsgáztál az éjszaka. Ne búsulj, úgy belejössz a számolásba, hogy lepipálod még a bérelszámolót is. Haypál Tibor Jól alakult a községfejlesztés féléves mérlege Szekszárdon rTimiimii Akik itt élnek Szekszárdon, azoknak már nem is nagyon tűnik fel, hogy állandóan épül, állandóan létesül valami új. Nem kelt már nagy szenzációt, hogy elkészült egy új bérház és ha valamelyik mellékutcába egész héten hordják a követ, a lakók ezzel nyugtázzák: -Végre, sor kerül a mi utcánkra is«. De ez így röviden hangzik. Mert nemcsak tudomásul veszik «‘>'1 ■■■■■I1IIIHMIBI1I1IIPI első szocialista brigádja lehet. A baleseti mutató az üzemi ■átlagon alul marad. Három, nyugdíj előtt álló öreg vájárt vesznek maguk mellé és ezzel a teljesítményüket az eddigi szinten tartják, sőt ha lehet fokozzák. A csapatban (a három kivételével) csak szervezett dolgozó és KISZ-tag dolgozhat. Az éves vállalás első félévi részét 1960. december 10-ig, a KISZ kongresszusáig teljesítik, EDDIG A VERSENYPONTOK. Ez mögött egyéves szívós munka eredménye és a következő év célkitűzése van. Ezekért a célkitűzésekért 18 lelkes fiatal dolgozik. Ezen a vasárnap délelőttön még elhatározták vidám beszélgetés közben azt is, hogy a brigádban mindenki megszerzi a nyolc általános iskolai végzettséget. Ezen kívül részt vesznek politikai és szakmai oktatáson, a termelőmunka mellett részt kémek a kultúr- munkából is. Pete elvtárs, a brigád tagja, mint valami mellékest megjegyzi, hogy a brigád egy év alatt 432 óra munkát végez társa- delmi munkában. Mi mindent lehet elvégezni ennyi idő alatt. — Ziegenheim elvtárs egyébként büszkén mondja, hogy van a brigádon belül párttag, pártaktivista, KISZ vezetőségi tag, szak- szervezeti vezetőségi tag, bizalmi, sőt és ezt kissé hangsúlyozza munkásőr is. A társadalom, a munkatársak megbecsülnek bennünket, mi ezt jó munkával igyekezünk majd meghálálni és szeretnénk, ha egy év múlva a termelési tanácskozás a most megkapott -Szocialista brigád« címet továbbra is meghagyná részünkre. AHOGY ELNÉZEM ezt a vidám tizennyolc fiatalt, az a vélemény alakul ki bennem, hogy az üzem kollektívája jól választott, jó brigádnak adta először a megtisztelő címet rászolgáltak és azt biztos megtartják egy év múlva is. Sok ilyen fiatalra van szükségünk és akkor majd nyugodtan adhatjuk kezükbe a vezetést, az irányítást, mert az jó kezekben lesz. Imrő László levelező a létesítményeket, hanem segítenek is azok létrehozásában, megépítésében. Az első félévben a szekszárdiak 9629 óra társadalmi munkát végeztek a községfejlesztési tervek megvalósítása során, 481 450 forint értékben. A költségvetésben szereplő munkákban pedig 1870 munkanapot dolgoztak, 93 500 forint értékben; Júliusban ismét 75 000 forint értékű volt a végzett társadalmi munka: A községfejlesztés is jól alakult az év első felében. A bevételek — a lakosság befizetése, a vállalatok, üzemek által fizetett hozzájárulások — összege 17 százalékkal haladja meg a tervezettet, ennek eredményeként a kiadásokra is 8,45 százalékkal nagyobb összeget lehetett fordítani: Az év második felében ismét jelentős társadalmi munkára számít a városi tanács. A vásárcsarnok építéséhez 418 876 forint értékű anyag rendelkezésre áll már. (120 000 tégla, 800 négyzetméter pala, 187 betongerenda, 130 mázsa cement. 100 köbméter folyamkavics, 40 mázsa betonacél,' 250 mázsa mész). A sportpályához vezető út lekövezéséhez 197 806 forint értékű kő, a Berzsenyi utcában 57 872 forint, a Zalka Máté utcában 21 850 forint értékű kő áll rendelkezésre, Ugyancsak a lakók társadalmi munkájára számít a tanács az Árpád, a Csaba, a Petőfi utcában is, ahova szintén kiszállítottak nagy mennyiségű követ az úttest lekövezéséhez. A lakóknak itt a vízlevezető árkok kiásásában kellene közreműködni. (Ji/etftnek-síiépséqoersenif i960. Tóth Pityuka Vaszkó Lencsi Törő Marika Kovács Margit Dénes Julika Dunaföldvár Bátaszék Dombóvár Döbrököz Alsónána A gyermek-szépségversenyre úgy kell szavazni, bogy a Népújságból kivágjuk annak a gyermeknek a képét, akit a legszebbnek tartunk, s azt bekiildjük a Népújság cimér%