Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-14 / 192. szám

A VASÚT DOLGOZÓIT ÜNNEPELJÜK = || —— Hogyan lett éllizem a dombóvári állomás? A dombóvári állomás épületére ismét felkerült az élüzem-jelvény. Utoljára az 1958. első félévi ered­mények alapján lett élüzem az állomás, azóta több esetben voltak közel a kitüntető cím elnyerésé­hez az állomás dolgozói, előfor­dult, hogy az élüzem-feltételeket az előírt 103 helyett 104,5 száza­lékra teljesítették, mégis, mindig jött közbe valami, ami „kizáró tényezője” volt az élüzem-kitün- tetésnek. Legtöbbnyire a bekövet­kezett balesetek miatt nem vál­hatott élüzemmé az állomás. Most nem volt ilyen kizáró ok; PEDIG NEHÉZ körülmények között végzik munkájukat az ál­lomás dolgozói. Kicsi az épület, — még a múlt században épült — szűk maga az állomás is, pedig rajta keresztül bonyolódik le a pécsi igazgatóság forgalmának több mint negyven százaléka. A felszabadulás óta lényegében nem bővült az állomás vágányhálózata, amelyen ma naponta 1700—1800 teherkocsit rendeznek szerelvé­nyekké, — két-háromszor annyit, mint tíz évvel ezetőtt —, naponta 180—200 vonatot indítanak útnak; Átlagosan nyolc-tízpercenként in­dul egy vonat az állomásról. Fo­kozta a nehézségeket, hogy az egyik oldalon — a vágány, és ki­térőcserék miatt — a váltókat ki­kapcsolták a központi állításból, biztosítóberendezésből. A Dombó­vár—Döbröközi szakasz „hosszú- sínesítése” miatt naponta kétszer rendeltek el „vágányzárt”, haj­nalban három, délután két és fél órára, amikor vonatok nem jár­hattak e szakaszon. A vágányzár feloldása után egyszerre futott be nyolc-tíz vonat, amit szét kellett rendezni gyorsan, hogy mielőbb tovább indulhassanak az új sze­relvények, A MENETRENDSZERÜSÉGET ez súlyosan érintette, itt csak csökkenteni lehetett a lemaradást. Annál jobban „meg kellett nyom­ni a gombot” a többi tervteljesí- tésj mutatónál, hogy azért össze­sítve túlteljesíthessék az élüzem- feltételeket. Amikor a termelési tanácskozá­son szóbakerültek a nehézségek, voltak akik erre hivatkozva a nor­mák csökkentését kérték. A több­ség, főként a régi, tapasztalt, a felszabadulás óta véghezvitt ver­senyek „veteránjai” azt mondták, hogy „amikor az élüzem címet akarjuk elérni, nem kérhetünk lazítást. Mennj fog a dolog”. És valóban, sikerült úrrá lenni a nehézségeken. Magasan túltel­jesítették az egyes tényezőknél a tervet, mint a kocsimozgatásnál, a tehervonatok terhelésénél, a ko­csitartózkodásnál, kocsikihaszná­lásnál. Baleset pedig — bár áll- landóan mintegy 150 pályamun­kás dolgozott a sínek között, a váltók kicserélésénél — nem for­dult elő. MA MAR azon dolgoznak a dombóváriak, hogy ne csak az él- üzem jelvény maradhasson a kö­vetkező félévben is az állomás homlokzatán, hanem megszerez­zék mellé az élüzem-zászlót is. INDULHATUNK — adja meg a jelzést Fadgyas Károly vonatveze­tő a „masinisztá­nak”. Másfél órás késéssel indulhat csak az 1051-es gyorsteher, de Fad gyas elvtárs biztos benne, hogy me­netrend szerint ér­keznek Sárbogárd- ra. Mert sok múlik a mozdonyvezetőn is, de ő csak a pá­lyán az „úr”. Hogy az állomáso­kon mennyit tar­tózkodnak, az első­sorban a vonatve­zetőn múlik. A ki­váló vonatvezető a múlt hónapban 35 órát „spórolt össze” így ennyivel csök­kentette a menet­időt. Hatvanhét újítási javaslatot nyújtottak be az elmúlt félévben a Dombóvári Fűtőház dologozói, amelynek zömét már be is ve­zették. Varró Sándor mozdonylakatosnak — a „Lenin” szocialista brigád tagjának az idén már ez az ötödik újítása, amit Németh Lajos pártíitkárral beszél meg. A 342-es mozdony szerelőkocsi rugózatának függvasát alakította át a réginél sokkal megfelelőbbre. A PÁROS SAPKÁS EMRIR A gurítódombon... — Figyelem... a gurítást meg­kezdjük. Gurításra kerül a 12-es rendezési jegyzék elegye — Ujj György tolatásvezető utasításait közvetíti a hangszóró. — Először a huszonharmadik.. a huszon- hármasra egy üres.. 23 után a 19-esre egy rakott... 20 után a 23-ikra egy rakott... 23 után a 24- re hat üres... Közben pillanatok alatt állít­ják a váltókat, csattognak a fé­kezősaruk, a gurítódombról egyenkint leeresztett kocsikat vagy tízfelé »porciózzák-, állít­ják össze az új szerelvényeket. Még a 12-es elegy utolsó kocsijai fent vannak a gurítódombon, a Diesel-tolatómozdany már húzza fel a következő szerelvényt. Alig telik el tíz perc, a hatvan kocsi­ból álló szerelvényt már szétosz­tották, jöhet a következő. Hat­nyolc szerelvény másfél óra alatt. Közben a másik oldalon már »ki­húztak«, útnak indítottak hat sze­relvényt. És amikor a műszak vé­gén megkérdezzük Ujj elvtársat, hány kocsival »birkóztak meg« ma, pontosan tudja az adatot: 824 kocsit vontattak fel a dombra és rendezték át új szerelvénnyé. A versenytáblába pedig új adat ke­rül: A norma szerinti 32 perccel szemben átlagosan 20 perc alatt végezte el a munkát a brigád. Kimagasló teljesítmények, nyolc és félezer tonnás szénmegtakarítás az élüzem Dombóvári Fűtőháznál érkezik. Ilyenkor a forgalom dolgozóin múlik elsősorban, hogy mégis időben indulhasson a vonat. Gyorsabban elvégezni az árukezelést, szabad utat biz­tosítani, közben vigyázni arra is, hogy a »rendesen« érkezett vonatok is menetrend szerint in­dulhassanak. Nemrég fordult elő, hogy a 9.31-kor »bejáró« pécsi vonat száz kosár selyem- gubát hozott. Bálaszéken már előre tudtak e szállítmányról, felkészültek fogadására. Kiad­ták a jelszót: »Minden ember a fedélzetre«. Minden mozgatható állomási dolgozó — még a fő­nök is — rakta a kosarakat, így a száz kosár gubó tizenhét perc. múlva a tolnai vonattal tovább »utazhatott« rendeltetési célja felé. Makai Ádám, a bátaszéki ál­lomás forgalmi szolgálattevője 1946 óta végzi ezt a munkát, hi­bátlanul. Mint mondja, ennek »titka«: Kipihenten, józanul kell szolgálatba állni — a vasút­nál egyébként nem is lehet megtűrni az iszákosokat —- és akkor megy minden. No, meg tanulni kell, nagyon sokat. Az utasok egyik része a piros sapkás embert várja. Mások ez órájukat nézik. Az utóbbiak vá­lasztják á jobb megoldást. Mert biztos, hogy amikor az óraműi tató a menetrend szerinti időt mutatja, megjelenik a »forgal­mista;« is és indulhat a vonat. A X. Vasutasnap számos vasutas dolgozót ki „Kiváló dolgozó” letve jelvénnyel. Képünkön a tüntetettek egyikét, Hódosi dombóvári vonatmenesztő vigyázót mutatjuk be. Az ellenforradalom óta heted­szer teljesítette az élüzem-feltéte­leket — most ismét megkapta a kitüntető címet — a Dombóvári Fűtőház. Hosszú lenne felsorolni az összes tényezőket, amelyek nemcsak összességükben, hanem egyenkint is nagyszerű eredmé­nyekről tanúskodnak. A verseny­tábla szerint minden tényező mind a hat hónapban 100 százalék fe­letti értéket mutat. íme, néhány a legfontosabb adatokból: öttel kevesebb mozdonya volt az első félévben a fűtőháznak, mint tavaly. A múlt évben egy­millió tonna túlsúlyt továbbítot­tak, az idén, félév alatt ugyan­ennyit. Megtakarítottak 8500 ton­na szenet, amiből egy hónapig tudják fűteni az összes moz­donyt, egy hónapig megtakarított szénből végzi el feladatait a fűtő­ház. A »szocialista brigád« címért versenyző brigádok közül három kapta meg a kitüntető címet. Az utasok elhelyezkedtek már a kocsikban, az ablakon tekintgetnek ki. Van, aki az óráját nézi, de legtöbben az ál­lomásépületet figyelik. Türel­metlenek, várják a piros sapkás embert, aki a zöld jelzőtárcsá­val, a »palacsintasütővel« majd megadja a jelet az indulásra. Az utasok »forgalmistának« hívják, hivatalos neve: Fargal- mi szolgálattevő. Sokan gondolják, a forgal­mistának van a legkönnyebb dolga a vasútnál. Munkájához nem is ke ü más, mint a piros sapka és a jelzőtárcsa. Az uta­sok ennyit látnak belőle. Pedig mennyi mindenre van szükség ahhoz, hogy az a zöld tárcsa a magasba lendülhessen! Bátaszéken vagyunk. Huszon­két percen belül négy irányból fut be — ahogy a vasúton mondják, »bejár« — személy- vonat. 17.46-kor Tolna-Mözs fe­lől, 17.52-kor Bajáról, 18.05-kor Dombóvárról, majd három perc múlva, 18.08-kor Sárbogárd fe­lől. Közben két tehervonatot is el kell indítani. Mindegyiknek szabad vágányt biztosítani és úgy intézkedni, hogy egyik befutó vonatot se kelljen fel­tartóztatni a bejárató jelzőnél. Mert ezt nem szeretik az uta­sok, még kevésbé a mozdonyve­zetők, vonatvezetők. A forgal­mi szolgálattevő »kézben tart­ja« az egész állomást. Állandó kapcsolatot tart a négy szom­széd-állomással, a tolatásveze­tővel — mert közben az ő mun­kájuk sem akadhat fenn —, a mozdony felvigyázóval — idő­ben mozdonyt biztosítani az in­duló szerelvényeknek — és a menetirányítóval. A két fő feladat — itt nem ismer tréfát a szabályzat — a menetrendszerűség biztosítása és a biztonságos közlekedés. Ha valahol »hiba csúszik be«, mindkettőnél baj lehet. Előfor­dul, hogy egy vonat késéssel

Next

/
Thumbnails
Contents