Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-23 / 198. szám
1960. augusztus 23, TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG s SPORT Befejeződött Egerben a Falusi Dolgozók Szpartakiádjának országos döntője Tolna megye a hatodik helyen végzett A MEGYEI CSAPATOK megérkezésekor Eger város KISZ- bizottsága és ifjúsági sportbizottsága virágcsokrokkal köszöntötte a megyék versenyzőit. Valamennyi megye női és férficsapatai "idegenvezetőt« kaptak az országos döntő idejére. Másnap, augusztus 18-án, csütörtökön reggelre ünnepi díszbe öltözött Eger város és a versenyek színhelye, a stadion. A stadion és környéke zászlódíszt öltött erre az ünnepi alkalomra. A lelátó tetején hatalmas transzparens ma- gaslott, a napfényben tündöklő smaragdzöld gyep fölé. A pálya szélén, az öltözőkben nagy volt a > készülődési láz« — végül egy vezényszóra egyenes sorokká rendeződtek, felvonulásra készen a csapatok. Kilenc órakor megkezdődött a felvonulás, Elöl lila me- legítős fiú magasra emelte a KISZ jelvényét, mögötte nemzeti színű és piros zászlók sorakoztak. Az egri honvéd zenekar indulójára felsorakoztak a labdarúgó-pályára a csapatok. A felsorakozott tizenkilenc megye 1300 versenyzőjét Káldi Katalin, a KISZ Központi Bizottság titkára köszöntötte és hivatalosan is megnyitotta a IX. szpartakiád országos döntőjének versenysorozatát; AZ ÜNNEPÉLYES megnyitó után újabb vezényszó hangzottéi, erre feszes vigyázzba merevedtek a sorok és felcsendültek a Himnusz magasztos hangjai. Az ünnepélyes megnyitó alatt a lelátón mellettem megjegyezte valaki: "Ez a versenysorozat lesz az idei évben a faluk sportolóinak kis olimpiája«. — A himnusz elhangzása után rendben, fegyelmezetten elvonultak a csapatok az abc sorrendjében, majd rövidke szünet után elkezdődtek a háromnapos versenysorozat első küzdelmei. A Tolna megyei versenyzők elért eredményeiről lapunkban már helyszíni tudósítás alapján beszámoltunk. Megyénk versenyzőinek első napi gyenge szereplésére gyógyírként hatott Kun János dunaföldvári sportoló nagyszerű súlylökő teljesítménye. Megyénk valamennyi sportolójának példaképévé vált Kun János, aki immár harmadszor állt fel az ünnepélyes eredményhirdetéskor a győztesnek kijáró dobogóra. Az országos versenysorozat első napi küzdelmeiben megyénk többi versenyzője igen mérsékelt eredményt nyújtott. MÁR AZ ELSŐ napi versenyek után is kedvező volt a véleménye a szpartakiád rendező bizottágá- nak. Mint később ismeretessé vált, az idei országos szpartakiád igen erős és szoros eredményeket, küzdelmeket hozott. Ezek a tények pedig az első nap után is azt igazolták, hogy a szpartakiád versenyek színvonala évről-évre emelkedik. Amikor augusztus 19-én este tudósításom készítésekor a Tolna megyei tekézők küzdelmei folytak, bizakodó volt a hangulat megyénk versenyzői között. A Tolna megyei tekecsapat (tolnai együttes) versenyére már az első Értékes döntetleneket értek el csapataink az NB lll-ban Az NB III harmadik fordulója annak ellenére, hogy még mindig nincsen egyetlen győzelme sem a Tolna megyei együtteseknek, már komoly sikereket hozott. A Szekszárdi Petőfi Pécsett az első félidőben szép játékot produkált és már a 25. percben 3:1 arányban vezetett. Ekkor elvesztette a fejét a pécsi csapat és a játékvezető nem torolta meg a rengeteg szabálytalanságot. — A mérkőzésen súlyosabb sérülést szenvedett Cser és Hómann, akiket az orvos hosszabb időn keresztül ápolt, és sérüléseiket kapcsokkal kellett összekapcsolni. A szekszárdi csapatból Bos- nyákot kiállította a játékvezető. Végül is a hazai csapat annak köszönheti a döntetlen eredményt, hogy a megítélt három büntető közül kettőt értékesített. Bony- hád Kiskunhalason döntetlen eredményt ért el a Dózsa ellen. Nem kisebb a mázaiak sikere sem, amennyiben a tavaly még NB Il-es Kaposvárosi MTE-vel szemben szereztek egy pontot. A forduló nyolc mérkőzése közül különben öt mérkőzés végződött döntetlenül. A múlt vasárnapról elmaradt Pécsi Vasas—Csepel mérkőzés két pontját a szövetség a pécsi csapat javára írta, így a pécsi csapat 6 ponttal a bajnokság élére ugrott. Ezzel szemben Csepel nem értett egyet a szövetség döntésével és Kaposvárra erősen fiatalított csapatát küldte el, amely majdnem kétszámjegyű vereséget szenvedett a Kinizsitől. Hétközben lejátszották az első fordulóból a játékvezető meg nem jelenése miatt elmaradt Kiskunhalasi Dózsa—Bajai Építők mérkőzést is. A fordulóban az alábbi részletes eredmények születtek: Pécsi Bányász—Szekszárdi Petőfi 3:3 (2:3), Pécsi Vasas— Kaposvári Dózsa 3:1 (2:1), — PEAC—Pécsi VSK 1:1 (1:0), Mázai Bányász—Kaposvári MTE 0:0, Kaposvári Kinizsi—Csepel Autó 9:0 (5:0), Kaposvári Honvéd— Székesfehérvári MÁV 0:0, Bajai Bácska—Bajai Építők 3:1 (1:0), Kiskunhalasi Dózsa—Bonyhád 0:0. Az NB III állása a harmadik forduló után: 1. Pécsi Vasas 3 3 — — 5:2 6 2. Kaposvári Kinizsi 3 2 1 — 15:2 5 3. Bajai Bácska 3 2 1 — 9:5 5 4. Kaposvári Honvéd 3 1 2 —. 3:2 4 5. Pécsi VSK 3 1 1 1 5:3 3 6. Pécsi Bányász 3 1 1 1 9:7 ■ 3 7—8. Kaposvári MTE 3 1 1 1 4:4 3 7—8. Szekszárd 3 — 3 — 8:8 3 9. Kiskunhalasi D. 3 1 1 1 1:3 3 10. PEAC 3 — 2 1 5:6 2 11. Kaposvári D. 3 1 — 2 7:10 2 12. Bajai Építők 3 1 — 2 3:5 2 13. Bonyhádi Vasas 3 — 2 1 3:7 2 14. Székesfehérvár 3 — 2 1 1:3 2 15. Csepel Autó 3 1 — 2 3:10 2 16. Mázai Bányász 3 — 1 2 2:6 1 A következő forduló párosítáVSK—Bajai Bácska, Bajai sa: Kaposvári Kinizsi—Pécsi Vasas, Csepel—Kaposvári Honvéd, Székesfehérvár—Kiskunhalasi Dó zsa, Bonyhád—Pécsi EAC, Pécsi —Pécsi Bányász, Szekszárd— Máza, Kaposvári MTE—Kaposvári Dózsa. csoportbeosztásnál sor került. Délután és este azután megyénk tekézői izgatottan lesték a többi csapat szereplését. Augusztus 20- án délelőtt befejeződtek a tekeverseny küzdelmei, a csapat és az egyéni versenyszámokban is. Kitörő lelkesedés fogadta a hírt, amikor közölték, hogy a teke-versenysorozatot megyénk tekecsapata nyerte. Tovább emelkedett a hangulat, amikor az egyéni versenysorozat értékelése után ugyancsak megyénk két versenyzője került a legjobb három közé. SZOMBATON DÉLUTÁN került sor a IX. szpartakiád verseny női és férfi 100 méteres síkfutásának döntőire, valamint a szpartakiád női váltó küzdelmeire. Megyénk versenyzői közül az egyéni számokban már senki sem került a döntőbe. Számunkra csak a női szparta- kiád-váltó volt igen lényeges. A második előfutamban másodiknak futott be a váltó utolsó tagja. Végeredményben azonban rosz- szabb időeredménnyel Tolna megye csapata csak a hetedik lett. A versenysorozat döntői után került sorra az ünnepélyes eredményhirdetés. Számunkra az utolsó nap volt a legkedvezőbb, m:- vel egymás után két alkalommal Tolna megyei versenyző került fel. a dobogó legmagasabb fokára. Az ünnepélyes eredményhirdetés után Bútor Sándor, a MEDOSZ sportosztályának vezetője intézett rövid beszédet a felvonult versenyzőkhöz, majd pedig a pontverseny végeredményét ismertetne. A pontversenyt, s ezzel a KISZ KB. gyönyörű vándorzászlóját Vas megye nyerte. A pontverseny végeredménye alapján megyék közötti sorrendben Tolna megye az igen erős mezőnyben az előkelő hatodik helyet szerezte meg. A verseny végeredménye: 1. Vas megye, 204.93 pont, 2. Pest megye 198.32 pont, 3. Győr-Sop- ron 184.74 pont. Tolna megye 173.60 ponttal a hatodik helyre került a megyék közötti összesített pontverseny alapján. A HARMADIK NAPI verseny- sorozat eredményei: Teke csapat: 1. Tolna megye 462 fával: Teke egyéni: 1. Lelovics László (Tolna) 160 fával. 2. Balaton József (Tolna) 156 fával. Férfi kerékpáros csapatunk az összesített verseny végén a 11. helyen végzett. A Falusi Dolgozók IX. Szparta- kiádja döntőjének befejezése után a mintegy 1300 sportoló részére az egri KISZ bizottság, alkotmányunk ünnepének évfordulójával összekapcsolva a Széchenyi téren szabadtéri bált rendezett. — Fekete László — Dói szerepeltek az „újonc" csapatok a megyei bajnokság harmadik fordulójában Gerjen—Paks 2:1, Kisdorog — Dombóvári Szpartakusz 1:1 A megyei bajnokság vasárnapi, harmadik fordulójában az alábbi eredmények születtek: Szekszárdi Dózsa—Dunaföldvár 8:0 (6:0) Szekszárd, 800 néző. Vezette: Besenyei. Az első félidőben jó játékot nyújtott a Dózsa ötösfogata, különösen Dósai volt elemében, de a csatársor többi tagja is jól játszott. Szünet után könnyelművé vált a hazai csapat és vissza is esett. A dunaföldvári csapat végig sportszerűen játszott. Gólszerzők: Dósai 6, Bátori 2. Dombóvári VSK—Nagydorogi KSK 2:0 (1:0) Nagydorog, 500 néző. Vezette: Babits. A hazai csapat az első 15 percben tíz emberrel játszott. A vendégcsapatból Magyar a 22. percben kapushibából szerezte meg a vezetést. Utána a hazaiak az egyenlítésért küzdöttek, de Tapaszd a 89. percben növelte a dombóvári gólok számát. Jók: Tapaszd, Potó, illetve Böröcz és Mátyás (a mezőny legjobbja). Dombóvári Szpartakusz— Kisdorog 1:1 (0:1) Dombóvár, 400 néző. Vezette: Dudás. Határtalan lelkesedéssel küzdöttek a kisdorogi játékosok. A mérkőzésen mutatott játékuk alapján a győzelmet is megérdemelték volna. A mérkőzés végén a kisdorogi csapat 11-esét Csuto- rás kivédte. A kisdorogiak eredménye a forduló egyik meglepetése volt. Tolna—Fadd 3:0 (2:0) Tolna, 1200 néző. Vezette: Németh. Két ellentétes félidőt hozott a találkozó. Az első félidőben Tol. na végig támadott, de a csatárok a legjobb helyzeteket is kihagyták. Szünet után a vendégcsapat 35 perces „hajrát” kezdett, de csak két kapufát sikerült elérnie. Góllövők: Elekes és Jagicza 2. Nagymányok—Iregszemcse te: Horváth F. Oberitteft súlyos motorkerékpár szerencsétlenség érte vasárnap délelőtt és az ireg- szemcseiek nyomott hangulatban, tartalékosán érkeztek meg. Az erősen megfiatalított Nagymányok ellen a vendégcsapat a 65. percig önfeláldozóan, sokszor nyolc emberrel védekezett. Ekkor Szántó I. öngóljával megtört a jég és Bareith, Bencze és Wéber góljával alakult ki a 4:0-ás végeredmény. Bátaszék—Gyönk 3:1 (1:0) Gyönk, 600 néző. Vezette: Berta. A nagyiramú mérkőzésen szerencsés gólokkal, de megérdemelten győzött a bátaszéki csapat. A hazaiak 2:1 után nagy küzdelmet folytattak a kiegyenlítésért, ezzel szemben a vendégcsapatnak sikerült az utolsó percekben növelni a gólok számát. Góllövők: Toronyi, Krix, Székely, illetve Steitz. Gerjen—Paks 2:1 (1:0) Gerjen, 700 néző. Vezette: Schnierer. A forduló legnagyobb meglepetése. A mérkőzésen egyen lő erők küzdöttek. Paks többet támadott, de a gerjeni védelem Feketével az élen, jól hárított. A paksi csapat a 65. percben kiegyenlített. Ezután óriási küzdelem indult a győztes gólért, amit a 85. percben Antus révén a hazai csapat ért el. A játék képe alapján megérdemelt a gerjeniek győzelme. Simontornya—Döbrököz 2:0 (0:0) Simontornya, 500 néző. Vezette: Paár. A játék képe alapján Döb- rököznek nagyarányú vereséget kellett volna szenvednie, azonban a lelkes döbröközi védelem a rutinos Vindiccsel az élen, kihúzta a csatársor méregfogát. Góllövők: Pénzes és Gahó. A bajnoki táblázaton az élmezőnyben nem változott a helyzet. 4:0 (0:0) ymányok, 300 néző. VezetA bajnokság forduló után: állása a harmadik 1. Szekszárdi Dózsa 3 3 __ 20:2 6 2. Dombóvári VSK 3 3 — __ 9 :3 6 3. Bátaszék 3 3 — __ 12:7 6 4 . Nagymányok 3 2 1 — 9:2 5 5. Tolna 3 2 1 __ 9:4 5 6 . Simontornya 3 2 — 1 12:4 4 7. Dombóvári Szpartakusz 3 1 2 __ 5: 4 4 8. Fadd 3 1 1 1 5:6 3 9. Gyönk 3 1 — 2 7:9 2 10. Nagydorog 3 1 — 2 6:8 2 11. Gerjen 3 1 — 2 6:9 2 12. Kisdorog 3 — 1 2 4:7 1 13. Dunaföldvár 3 — 1 2 3:14 1 14. Döbrököz 3 __ 1 2 0:1 1 1 15. Iregszemcse 3 — — 3 5:13 _ 1 6. Paks 3 — — 3 4:13 __ A következő forduló párosítása: Gerjen—Simontornya, Paks— Nagydorog, Dombóvári VSK— Gyönk, Bátaszék—Nagymányok, Iregszemcse—Tolna, Fadd—Szekszárdi Dózsa, Dunaföldvár—Dombóvári Szpartakusz, Kisdorog—■ Döbrököz. Az olimpiai láng szerdán érkezik Rómába Az olimpiai lángot vivő váltó az egykori híres görög olimpiás. szombaton haladt el Crotone mel- Az olimpiai lángot vivő váltó lett. Crotone régi település Olasz- szerdán érkezik meg Rómába a országban és időszámításunk előtt XVII. nyári olimpia színhelyére, ötszáz évvel itt született Miion, niini'iiniiiitníriiiii ................................in i th iiiiin Aki már nem versenyezhet Rómában A világ sportolóinak nagy versenye, a XVII. nyári olimpia megkezdésének időpontjától már csak három nap választja el a világ sportra éhes közönségét. Az olimpiára való felkészülések során több ország neves sportolói szenvedtek könnyebb és súlyosabb sérüléseket, amelyek az olimpián való szereplésüket meggátolták. A felkészülés során ilyen halálos autószerencsétlenség áldozata lett az amerikai Robert Gutowski, a világ egyik legjobb rúdugrója. Gutowski az amerikai haditengerészetnél teljesített szolgálatot, mint hadnagy. Útban a Camp Pendleton kaliforniai tengerészeti támaszpontra, gép kocsijával összeütközött egy teherautóval és utasával együtt a helyszínen meghalt. A lengyel származású, rokonszenves atléta már 1955-ben 450 centi- méteres eredményt ért el, majd 1956-ban bekerült az olimpiai csapatba és Melbourneben a második helyen végzett. Legnagyobb sikereit 1957-ben érte el, amikor először 478-ra, majd 482 centiméterre javította a rúdugró világcsúcsot. Utóbbi eredménye jelenleg is amerikai csúcs. Világcsúcsnak csak azért nem hitelesítették, mert az ugrás után a rúd a mércék között esett keresztül, ami a nemzetközi szabályokkal ellenkezik. Gutowski az utolsó két évben részben sérülése, betegsége miatt nem tudta elérni nagy formáját. Az utolsó olimpiai válogató versenyen 447 centi- méteres eredményével az egyik legjobbnak bizonyult. Nem láthatjuk Gutowskit a Rómából közvetítendő televíziós adásokban, mert egy váratlan és szomorú esemény meggátolta őt a nagy versenyen való részvételben. Hazája és az egész világ sportolóinak mély gyásza közepette örökre beírta nevét a világ atlétikájának aranyköny- vébe. !