Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-20 / 197. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG I960, augusztus 20. Elkészült az " ' 1; pozdorja-bútorlap üzeme Tízéves a Tanácsok Lapja Múlt év májusában tűzték ki az új üzem alapjait, ma pedig már indulásra kész az új gyár, a Dunaföldvári Kendergyár pozdorja-bútorlap üzeme. Alig kellett több, mint egy év, hogy elkészüljön a több, mint ezerötszáz négyzetméter alapterületű üzem, próbaüzemelésre készen álljanak a gépek. Nem kis teljesítmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a mintegy 20 millió forintos beruházást a Dunántúli Rostkikészítő Vállalat saját rezsiben végezte el. A DUNAFÖLDVÁRI gyár a kenderpozdorjának importot pótló bútorlappá való feldolgozásában ismét az élre került. Három évvel ezelőtt, az országban elsőként, itt kezdték meg a pozdor- jának, ennek a korábban csak tüzelésre használt hulladékanyagnak a feldolgozását. Korábban a kenderkikészítő ipar e hulladékát még tüzelésre sem használták fel teljes egészében, annak mintegy fele elrothadt, inkább az okozott gondot a gyáraknak, hogy hova takarítsák el. A dunaföldvári kísérlet sikerült, azóta már az országnak több, nagyobb kendergyára rendezkedett be — a dunaföldvári tapasztalatok alapján — pozdorjalemez- gyártásra. Most, az új dunaföld- vári. üzem építésénél, berendezésénél felhasználták e többi üzemnek a tapasztalatait is, így lett ez az üzem az országnak nemcsak legnagyobb, hanem legkorszerűbb pozdorja-bútorlap üzeme is. Magasfokú gépesítés jellemzi az új üzemet. A kender kikészítőből csővezetéken, levegő-nyomással jut el a pozdorja a tizenhat méter magas épület tetején lévő ciklonba. Ha a kikészítőből nem jön elegendő anyag, akkor a másik oldalon levő pozdorja- hegyből pótolják a hiányt. A ciklonból a második emeleti osztályozó-berendezésbe kerül a pozdorja, ahol megtisztítják a bútorlap-gyártásra alkalmatlan kóc- és porszennyeződéstől és szemnagyság szerint osztályozzák. — Ezután a földszinti szárítóba kerül, onnét ismét a legfelső szintre továbbítja a pneumatikus szállító berendezés. Gépek keverik össze műgyantával az osztályozott, — szükség esetén őrölt — pozdorját, majd automatikus adagoló-berendezés adagolja — előre meghatározott mennyiségben — a földszinten lévő berakó-állvány- ra. Az egész gyártási folyamatban itt végzik az egyedüli kézi munkaműveletet, a • terítést (egyébként már tervezik ennek gépesítését is). Egyszerre hét ilyen «-teríték« kerül az ezertonnás, hidraulikus hőprésbe, ahol magas nyomással, 100 fokon felüli hőmérséklet mellett egyidejűleg hét, a szabványnak megfelelő, a bútoripar szempontjából legkedvezőbb méretű, 120x240 centiméteres lemez készül. A LEMEZEKET ezután a pihentető helyiségben pihentetik, majd a színelő helyiségben ragasztanak mindkét oldalukra — ugyancsak hőpréssel — furnér- borítást. Valóságos nemzetközi kooperációt tükröz az új üzem gépparkja. A kulcsgépek — mint például a két hőprés — belföldi gyártmányúak, legtöbbje prototípus, a hazai ipar most gyártotta először. Az ezertonnás hőprés vezérlőasztala — ahonnét gombnyomással működtetik a hőprés berendezéseit, ventillátorokat, stb. — a Szegedi Vasipari Ktsz gyártmánya. A lengyel, csehszlovák és az NDK-ból érkezett gépek nagy részét a színelő-teremben szerelték fel. A gépek, berendezések el vannak látva a legkorszerűbb balesetvédelmi-felszereléssel. — Azok a gépek, amelyeknél az egészségre ártalmas gázok keletkeznek működés közben, zártak, ahol ezt nem tudták megvalósítani, ott elszívó-berendezés tisztítja a levegőt. A hőprés helyiségének levegője például óránként háromszor teljesen kicserélődik.. Az új bútorlap-gyár beruházási mutatói nagyon kedvezőek. A húszmilliós beruházásnak csak 25 százalékát, ötmillió forintot tesz ki az építési beruházás — ez {alatt nemcsak szorosan vett építkezési költségek értendők, hanem a fűtés, világítás, vízvezeték, stb. szerelés is — mintegy 5—6 százalékot a tervezési költség, a többit gépekre, technológiai berendezésekre fordították. Ezzel magyarázható elsősorban a beruházás gazdasági hatékonyságának a nép- gazdasági átlagot messze meghaladó mutatója. Egy év alatt 15 millió forint értékű bútorlapot gyárt majd az üzem. A termelékenység itt mintegy ötszöröse lesz a régi üzem munka-termelékenységének. Évente 4000 köbméter pozdorja-bútorlapot gyárt majd, — ez negyvenezer háromajtós szekrény készítéséhez elegendő — és a két műszakban összesen hetven dolgozóra lesz szükség. A régi, három évvel ezelőtt beindított első pozdorjalap- üzem három műszakban évente 700 köbmétert gyártott, műszakonként 21 fővel, AZ ŰJ ÜZEM teljés egészében «elfogyasztja« a kendergyár pozdorja »termelését«, sőt az még nem is lesz elegendő. Ezért dolgoznak a vállalatnál a tolnané- medi gyárból való pozdorja-szál- lítás megoldásán. Az alkotmány-ünnepre elkészült és rendeltetésének átadott új pozdorja-bútorlap gyárban hétfőn kezdik meg a próbaüzemeltetést, ami előreláthatólag az év végéig tart. Augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén, a tanácsok megalakulásának 10 éves évfordulóján köszöntjük laptársunkat a Tanácsok Lapját. A lap egy évtizede segíti olvasóit, elsősorban a tanácstagokat, a tanácsi vezetőket és az apparátus dolgozóit a szocializmus építéséből adódó állami feladatok eredményes megvalósításában. A lap olvasótábora a Tanácsok Lapján keresztül rendszerese n megismeri a párt- és kormányhatározatokat, a fontosabb rendelkezéseket, s ennek birtokában hasznos tapasztalatokat szerez, hogyan kell az állami feladatokat a helyi kezdeményezésekkel kibővíteni. Az évforduló alkalmával sok sikert és további eredményes munkát kívánunk laptársunknak, a Tanácsok Lapja szerkesztőségének, a szocializmus építését segítő felelősségteljes munkájukban. ____________ Á z összefogás eredményei Pincehelyen Pincehely község dolgozó parasztsága az idén gazdálkodik először közösben. A lehetőségek szerint elsősorban az állattenyészetet igyekeznek fejleszteni, mivel tudják, hogy abból jelentősen elhet pénzelni. Az. év tavaszán mintegy 300 szarvasmarhát vásároltak hizlalásra, A tsz községből már több alkalommal szállítottak az idén vágóállatot a központi elosztóhelyekre. A termelőszövetkezet úgy igyekezett beállítani a gazdaságát, hogy már az első évben legalább annyi vágóállatot tudjanak adni az államnak, mint korábban, amikor még egyénileg gazdálkodott a falu lakosságának nagy része. A jelek szerint ez sikerül is. A gabonabetakarítás a vártnál jobb eredményeket hozott. A tervezettnél nagyobb lett az átlagtermés még a kisparcellákon is, amelyeket egyénileg vetettek el. A régi termelőszövetkezet tábláin, ahol már korszerű nagyüzemi gazdálkodás folyt, a búza átlagtermése elérte a 14 mázsát hol- dankint. Több mint 300 000 forint községfej lesztesre Kisdorogon A felszabadulás előtt bizony Kisdorogon sem törődtek a falu vezetői a lakosság jólétének, kényelmének biztosításával, a község fejlesztésével. Nem így van ez most, amikor magukénak érezhetik falujukat a kisdorogiak is. Ezt mutatja, hogy gondot fordítanak községük fejlődésére. Az idei községfejlesztési terv összege az alig másfélezer lelkes Kisdorogon, több mint 300 000 forint. Legnagyobb összeggel a villany- hálózat bővítés szerepel a tervben, mintegy 225 000 forinttal. Ebből 770 méteres szakaszon új hálózatot építettek, 870 méter hosszan pedig vonalcsere történt. Az egész évre beütemezett járn daápítés 900 négyzetméter volt, Ebből már 730 négyzetméteren el is készítették az új járdát, amelynek összköltsége közel 70 000 forint. A községfejlesztési hozzájárulás fizetése mellett az építésben a lakosság és részt vett, társadalmi munkával. Az érdekeltek házuk előtt elkészítették a járda helyét. Hasonlóan segédkeztek egy másfél kilométeres út megjavításánál is. A DIMÄVAG által készített ezertonnás hőprés Felvétel — átadás előtt egy héttel — a színelőteremből (pjei'uie k-szépj hj verse n ij 1960. Hajós Éva > Paks A gyermek-szépség verseny re úgy kell szavazni, Kocsis Józsika Dombóvár Lendvai Juliska Nagydorog (Sziget-pia.) Baller Beáta Tolna bogy a Népújságból kivágjuk annak a gyermeknek a képét, akit a legszebbnek tartunk, Erdélyesi Mária Pálfa s azt beküldjük a Népújság címéret 300101010001323101000102013023