Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-12 / 163. szám

1960. július 12. TOLNA MEGYEI NEPOJSA6 3 Véletlen okozta-e a paksi balesetet? Halálos baleset történt az el­múlt napokban Pakson, a Tolna megyei Építőanyagipari Egyesülés betonelőregyártó üzemében. Ha­noi Ferenc 19 éves munkás a vib­rátort kezelte, itt érte az áram­ütés. Társai, amikor észrevették, hogy a fiatal munkás elvágódik, már hiába szaladtak kikapcsolni az áramot és utána is hasztalan volt a gyors elsősegélynyújtás, a szerencsétlen, pár perccel előbb még életerős fiatalembert már nem tudták megmenteni az élet­nek. Az azonnal megindult — és még most is folyó — vizsgálat kiderítette, hogy a baleset nem a dolgozó hibájából történt. Mun­ka közben hibásodott meg a vil­lanymotorral hajtott vibrátor, a testzárlat okozta kezelőjének halá­lát. De akkor ki a felelős a fiatal munkás haláláért, — teszik fel jogosan a kérdést az üzem dolgo­zói. Mert egy készülék meghibá- sodhat munka közben. De szigorú előírások egész sora gondoskodik arról, hogy ekkor se következhes- sék be baleset. Nem történt volna baj, ha a baleset áldozatát ellátták vol­na egyéni védőfelszereléssel, gumicsizmával, vagy gumi­kesztyűvel. (a szabályok mindkettőt előírják.) Akkor sem következett volna be a baleset, ha a készülék nullázó­vezetéke ép. Ez is meg volt sza­kadva. A telepen a villanymotorokhoz vezető szakadozott, toldozott- foldozott gumikábelek a földön hevertek. Rendszerré vált az üzemben a kiolvadt biztosíté­kok „megpatkolása”, ami szin­tén szabályellenes. De nem is lehetett kicserélni a ki­olvadt biztosítékbetétet, hiszen a telep raktárában a balesetet kö­vető vizsgálat egyetlen tartalék biztosítóbetétet nem talált. így történhetett, hogy már csaknem valamennyi betét át volt drótozva, mintegy hatszorosan túlbiztosítva. Gyakorlattá vált, hogy az nyúlt a biztosítékhoz, az „ja­vította” meg aki a legközelebb volt... Az általános óvórendszabály ki­mondja, hogy a villamosberende­zések szerelési, kezelési, javítási munkálatait csak megfelelően képzett szakember végezheti, te­hát villanyszerelő. A paksi üzemben nincs vil­lanyszerelő, csak esetenként járt ki a központi villanysze­relő. A javításokat az üzem­ben legfeljebb lakatos végezte. Munkakezdés előtt a műszakve­zető kötelessége, hogy meggyőződ­jék a gépek, berendezések bizton­ságos állapotáról, csak ez esetben lehet megkezdeni a munkát. A dolgozókat ki kell oktatni a bale­setvédelmi tudnivalókról. Mind­erre nem fordítottak gondot a paksi üzemben, hiszen magának Kónya János telepvezetőnek sin­csenek meg a megfelelő ismeretei az elektromos áram veszélyeiről, nem tette le az óvórendszabályok ismeretéből a vizsgát. Nem tartották meg a telepen a rendeletben előírt, Havonta legalább egyszeri kötelező ba­lesetvédelmi ellenőrzést sem. A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa részéről az idén egy eset­ben végeztek a telepen munkavé­delmi ellenőrzést, súlyos hiányos­ságokat tárva fel. Az egyesülés vezetősége jelentette a hibák ki­javítását, de ennek ellenére azok jó része tovább is fennállt. Mu­lasztás terheli a szakszervezeti bizottságot is, hogy törvényadta jogánál fogva nem követelte meg a balesetvédelmi előírások betar­tását. Véletlen okozta-e az üzemben a halálos balesetet? — Ha azt néz­zük, hogy a halálos áramütés köz­vetlen előidézője a vibrátornak munkaközbeni meghibásodása volt, feltételezhető, hogy igen. Azonban ami történt, mégsem tekinthe­tő véletlennek. Törvényszerű az, hogy ott, ahol nem fordí­tanak gondot a dolgozók egész ségének. testi épségének vé­delmére, „rendszert” csinál­nak az óvórendszabályok so­rozatos megszegéséből, bekö­vetkeznek a súlyos balesetek. Hogy kik a felelősek, annak megállapítása igazságszolgáltatás} szerveinkre tartozik, de a tanul­ságot a paksi esetből le kell von­ni mindenütt, érvényt szerezve alkotmányunk egyik legszebb mondatának, hogy társadalmi rendünkben „a legfőbb érték az ember”, Fodor István SZMT munkavédelmi felügyelő Meg kell érteni az embereket Mikor legutóbb Budapesten jártam, el kellett mennem egy receptet megiratni. A rendelőben egy parasztbácsi is várakozott. Az orvos mindkettőnket együtt’ hí­vott be. ö is, én is receptet írat­tunk. A bácsi nem is egyet, ha­nem hármat kért megírni. Mikor megkapta az elkészült recepteket, akkor jutott az eszébe, hogy mindegyikből »duplán« kér. Mi az papa, maga gyűjti az orvos­ságot? — kérdezte az orvos. — Nem, doktor úr, csak nagyon jólesik, érzem, hogy használ. Nem akarok sűrűn idejárni, vá­laszolta a parasztbácsi természe­tes hangon, mitsem törődve az orvos gúnyolódásával. — Jól van, megírom, de arra vigyázzon, nehogy gyógyszermér­gezést kapjon, mert maguk most legszívesebben lapáttal ennék az orvosságot. Azt hiszik, hogy amit eddig elmulasztottak, azt egy-két éven belül pótolni lehet? — foly­tatta az orvos, most már kissé haraggal. A bácsi sietősen felmar­kolta a recepteket és tisztelettu­dóan köszönve eltávozott. Most visszagondolva erre a párbeszédre, kissé bánt a lelkiis­meret, mert én is kimosolyogtam Beszélgetés egy Harmonik ássál „Jaj,de sokat arattam a nyáron fi ••• Már kora délután ünnepi han­gulat volt a pusztán. A klubban kiszisták szórakoztak, fehér főkö- tős asszonyok sürögtek a konyhán, ahonnét ínycsiklandó illat áradt. Aratóbálra készültek a fácánkerti Vörös Hajnal Tsz tagjai. Olyan ünnep ez, amit minden évben megülnek. Egyik faluban előbb, a másikban utóbb. Dátumhoz nincs kötve az esemény. Ellenben sza­bály, hogy a közös vacsorára és a vígságra csak akkor kerülhet sor, amikor már kepében van minden gabona. S éppen ez az, ami je­lentőséget ad a fácánkerti Vörös' Hajnal Tsz aratóünnepélyének. Tudniillik megyénkben elsőnek ebben a faluban végeztek a.z ara­tással. S ha hozzávesszük, hogy a termelőszövetkezeti falu földmű­velői gabonájuknak csaknem 90 százalékát kézzel aratták le — megérdemlik a dicsérő szót... Amikor nyolcat mutatott az óra, a kaszások, a marokszedők és a kévekötők elfoglalták helyü­ket a fehér asztal mellett. Mielőtt azonban a szakácsnők feltálalták volna a birkapaprikást, Loboda István, a szövetkezet elnöke szólt az egybegyűltekhez. — Bejelentem, hogy az aratási verseny győztese Micskei József, aki feleségével és sógorával együtt hét nap alatt 15 278 öl gabonát aratott le. Legnagyobb napi tel­jesítménye 2641 négyszögöl volt. Fogadja szeretettel szövetkeze tünk valamennyi tagjának elis- ' mérését és az első helyezettnek járó 300 forint pénzjutalmat — mondta és átadta Micskei József­nek a közösség jutalmát, a három topogós százforintost. Ezután a szövetkezeti elnök 200 forint ju­talmat adott át Gáncs Ferenc, aratóbrigádjának, amely a ver- senyben második lett. A harms. ! dik helyezést elért D. Horváth ! István kézi aratóbrigádja pedig 100 forint jutalmat kapott. Még vacsora előtt felolvasták a Megyei Pártbizottság Végrehajtó Bizottságának dísztáviratát is, amelyben az aratás befejezése al­kalmából elismerését fejezte ki a termelőszövetkezeti falu dolgozói­nak. Röviden szólt az ünneplőkhöz Pozsonyi Miklós párttitkár is, aki szintén részt vett az aratásban és ma már együtt csépel ő is a szö­vetkezeti parasztokkal. Asztalra került a vacsora. Ezt jó étvággyal elfogyasztották, s közben a szö­vetkezet zenekara muzsikált. A bálon legtöbbször ez a nóta sze­repelt a műsoron: »Jaj de sokat arattam a nyáron...« Mit tud az átlagember a zené­szekről? Semmit. Ah, azoknak könnyű dolguk van, az a kis zenél getés csak szórakoztatja őket. Szabó Sándor, a dunaföldvári kis­vendéglő nagyon rokonszenves, fiatal harmonikása így beszélt a zenészek problémáiról, a zené­szek képzéséről. — Azelőtt úgy volt, hogy a ven­déglősök fogadták fel a zenésze­ket. Ha nekik megfelelt, akkor nem szólt bele senki. 1955 óta azonban vizsgát kell tennie an­nak, aki nyilvános helyén akar működni. Három kategóriába vannak osztva a zenészek. A, B, C. Az »A« kategória a legjobb, de ehhez igen nagy követelménye­ket állítanak. Ha valaki letette a megfelelő vizsgáját, akkor még nem ülhet a babérjain, mert bi­zonyos idő múlva újból behivat­ják és azt is vizsgálják, hogy fejlődött-e valamit. Harmonika szakon a következő követelményeket kellett teljesíte­ni a »B« kategória megszerzé­séért. Először is el kellett játszani az összes jazz futamokat, felbontáso­kat, majd szabadon választott számokat kellett játszani. Ez volt a legegyszerűbb, hiszen ilyenkor mindenki azt játssza, ami a leg­jobban megy neki. Ismerni kel­lett egy csomó nyitányt is, mint Orfeusz az alvilágban, Könnyű lovassági induló, Denevér, stb. — Utána az operettdalok következ­tek. Ezzel is úgy van az ember, illő ismerni sokat belőlük, mivel sohasem tudja az ember, hogy melyik vendég rendel ilyen szá­mot. Minden vizsgázónak egy 400 számból álló repertoárt kell be­nyújtania. A vizsgáztató bizottság ebből aztán »kiszúr« egyes szá­mokat. Természetesen vigyázni kell, hogy a 400 szám mind olyan legyen, amit jól ismer az ember, mert ha véletlenül olyanra buk­kannak, ami nem megy, már kész is a bukás. De már meg is jelentek a ze­nekar többi tagjai, Szabó Sándor is felvette a harmonikáját és megkezdődött a zene. GYÜSZÜ az »egyszerre« meggyógyulni akaró szövetkezeti parasztot. Pe­dig milyen természetes, hogy az öreg bácsi be akarja hozni az ed­dig elmulasztottakat. Nem rajta múlott, hogy egészségével nem tudott kellőképpen törődni. Hi­szen eddig nem élvezhette a tár­sadalombiztosítás előnyeit. Még ma is jól emlékszem, amikor a nagyanyám a csodálkozástól majd szóhoz sem tudott jutni, amikor egyszer elmondottam ne­ki, hogy a pesti házi nénim hat­van éves korában még fogászati szakrendelésre jár. Most a sír szélén csináltassam meg a fo­gaimat, ameddig én élek, addig kibírom rossz fogakkal is — há­rította el magától legtöbbször ag­gódó korholásaim. Pedig nagyon szeretett élni és jó fogakkal bizo­nyára még tovább élhetett volna. Az élniakarással nem is volt baj, egyedül az anyagiak miatt nem mentek az öregebbek az orvoshoz. Most, amikor az állam biztosít­ja a szövetkezeti parasztoknak is az ingyenes gyógykezelést, akkor nem lehet megütközni azon, hogy egyes emberek nagy igyekezetük­ben egyszerre és hamarosan sze­retnék pótolni az elmulasztotta­kat. Mert ne feledjük el, hogy mindannyiónk számára a legfél­tettebb az egészségünk. Ha ilyen érthető, túlbuzgalommal talál­koznak orvosaink, akkor szeretet­tel és megértéssel igyekezzenek helyes módon irányítani az em­berek szándékait és cselekedeteit. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen »kihasználni aka­rás« előbb-utóbb megszűnik, az előny, vagy a juttatás természe­tessé és állandóvá válásával. eh Termelőszövetkezetek figyelem! A Termelőszövetkezeti ABC című könyv a gazdálkodás, a szö­vetkezeti élet, a tagság jogainak és kötelességeinek mintegy 300 kérdésére ad választ, valóságos kis lexikon. Foglalkozik a köz­gyűlés, a vezetők, a különböző bi­zottságok feladataival, a jövede­lemelosztás problémáit ismerteti és a közös gazdaság fejlesztésé­nek lehetőségeit, forrásait. A könyv tanulmányozása elősegíti majd, hogy az új termelőszövet­kezeti gazdák százezrei mihama­rabb otthonosan mozogjanak a szövetkezeti életben. Mindent sötétség borít. Csak a Pobjeda fényszórója pásztáz­za a csatakos utat. Sándor a hátsó ülésen ül. Tekintete a fényszóró által megvilágított sávot bámulja. A fénysávba be­lerajzolódik az első ülésen lévő gépkocsivezető és Védéci Ist­ván alakja. Zuhog az eső. Júliusi felhő- szakadás paskolja a kocsit, az utat, az útszéli fákat, a határt. Minden csatakos a nagy, kövér esőcseppektől. A szélvédő üve­ge homályos. Zúg az ablaktör­lő parányi motorja. A két gu­mírozott törlőkar akár a viszá- jára fordított órainga, szünte­len mozgásban van. A rendkí­vüli idő miatt a sebességmérő alig mutat többet negyven ki­lométernél. Villámok cikáznak át a sö­tétbe borult égen. Fényük ha­talmas térséget világít meg egy pillanatra. Aztán mennydörgés hallatszik. Idegtépő, félelmetes mennydörgés, ügy tűnik, mint­ha gigászi erő dörömbölne a gépkocsi tetején. Kopár útszakaszra fut a Pob­jeda. Eltűnnek az út szélét sze­gélyező eperfák körvonalai. Vé­déci István váratlanul megszó­lal. Szavait Szabó Lajcsihoz, a mellette ülő gépkocsivezetőhöz intézi. — Mondd csak Lajcsikám! Ilyenkor, amikor ja nincs a kő­VIHARBAN zelben, a gépkocsiba is beleüt­het a villám? Lajcsi néma. Elfeledkezik a válaszról. Védéci megismétli a kérdést. A gépkocsivezető las­sít. Szeme gyors pillantást vet a mellette ülőre. Szavai fojtottak. — Nem kell félni! A kerék­gumi szigetel és különben is le van festve a kocsi! Csak festet­ten vasba ver a villám! Sándor kissé csalódottan fi­gyeli az előtte ülő osztályveze­tőjét. Gondolatban gyávasággal gyanúsítja. Aztán elűzi fejé­ből a gondolatot. Tovább figye­li a reflektor által megvilágí­tott utat és az égiháborút. A beszédszünet nem sokáig tart. Védéci ijedt hangja hal­latszik. — Az antenna! A rádió an­tennája ki van húzva? — Igen! — bólint a gépkocsi- vezető. — Akkor álljunk meg! Az antenna nincs befestve. Amit csinálunk, valóságos istenkísér­tés! Nem akarom, hogy ezen a kopár műúton a villám cél­táblája legyünk — hadarja Vé­déci, s félig megvilágított ar­cán félelem tükröződik. Csikordul a fék. A kocsi csú­szik. néhány métert, majd le­áll. Lajcsi kinyitja az ajtót. — Friss levegő csap be, esőcsep­pek permetezik az ülésre terí­tett pokrócot. Néhány másod­perc telik csak el. A kihúzható antenna visszasüllyed tokjába. Felbúg a motor. A gépkocsi to­vább indul. Erősödik az égiháború. Va­lóságos esőfelhő takarja el az utat. Lajcsi jobb lába éppen hogy csak érinti a gázpedált. A gépkocsi sebessége minimumra csökken. Hirtelen vakító fény világít­ja meg az utat. A fényt dobhár­tyát hasogató mennydörgés kö­veti. TJgy tűnik, mintha a kocsi előtt néhány lépésnyire csa­pott volna le a villám. Sándor szemei kerekre tá­gulnak, érzi, hogy egész testé­ben reszket. Közvetlenül a gép­kocsivezető mögött ül, s ahogy a jobboldali első ülésre pillant, nem akar hinni a szemének. — Védéci István sűrűn veti a ke­resztet. Sándor akaratlanul is vadul káromkodik, s az elöl ülő osz­tályvezető kétségbeesett hang­ja figyelmezteti. — Miért káromkodol? Ne kí­sértsd az Istent! — Az Istent? — Sándort el­önti a düh. — Miféle Istenről beszélsz? Hát te csak ilyen em­ber vagy? Amikor az egyete­men vizsgázni kell, akkor ötös­re felelsz a dialektikus materia­lizmusból, most pedig pánikba esel egy vacak vihar miatt? Védéci Istvánt áramütésként érik a szavak. Arcát hátrafor­dítja és ahogy Sándorra néz, egyre inkább megnő az önbi­zalma. Szavai könyörgők, bo­csánatkérés rezeg bennük. — Ne haragudj pajtás! Rom­lanak az idegeim! Amit az előbb tettem az hülyeség volt! Gyermekkori reflex! — Egyik pillanatban a gépkocsivezetőre néz, a másikban a hátamögött ülőre, s úgy folytatja. — Na­gyon kérlek benneteket, ne be­széljetek erről senkinek! Őszin­tén bevallom szégyenlem a dol­got. Szabó Lajcsi jobb lába ráne­hezedik a pedálra, felbőg a mo­tor A Pobjeda hirtelen felfoko­zott sebességgel ugrik neki a fényszóró által megvilágított csatakos útnak. Sándor az egyre sűrűbben cikázó villámokat nézi az abla­kon át, s a szívében hirtelen tá­madt kellemetlen csalódás sebe sajog. Nem elég csak tudni — állapítja meg magában — a tu­dás csak úgy ér valamit, ha meggyőződéssel párosuk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents