Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-07 / 159. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1960. július % Mert tudjuk9 hogy kell és mert telik is rá A tárgyalóteremből A termelőszövetkezet kukoricájából lopott Ha nem is szószerint, de lényegében így történt. Tanúsítja barátom, J. Z., aki hiteles jegyzőkönyvi forrásokra hivatkozva mesélte, s biztatott, ha érdemesnek találom, írjam meg. Egy jellemző epizódja hazánk egykori életének, s ha a ma számára már nem is túlságosan sokat mond, felidézni nem érdektelen. A gazdag cívis város, Debrecen képviselőtestülete elé a főbíró nem kisebb tervvel készült odaállni, mint hogy építsen Debrecen színházat. A főbíró tudván-tudta, javaslatával a képviselőtestület talán egyetlen tagja sem fog egyetérteni, mert a birkapörköltön és a reá lecsorgatott borokon kívül más iránt igen mérsékelt érdeklődést tanúsítanak az alföldi parasztnábobok. Aggodalommal készült a beterjesztésre, számbavette a várható ellenérveket s felsorakoztatni készült a maga érveit. S hogy győzött a terv, az kiváló emberismeretének volt köszönhető egyes-egyedül. Mert hiába lett volna minden szép, minden hathatós érv, ha azt az egyet ki nem mondja, amely aztán nemhogy eldöntötte, de elejét vette minden vitának. A teremben ott ülnek, hatalmuk, súlyuk gőgös tudatában a város urai. S ekkor elhangzik a javaslat: Építsünk színházat! Egy percig néma döbbenet. Csend. A meglepetéstől szóhoz sem jutnak a város urai Egyik másiknak az agyában már az is megfordul, csak nem zavarodott meg a főbíró. Mások a javaslat arcátlanságán füstölögnek. De egy percig csak magukban, mert nem jön szó az ajkukra. S ekkor feláll az egyik virilista. Az elsők közül is a legelső, hiszen több száz holdat mondhat magáénak, több ménese, számtalan marhája és juha legeli az alföldi füvek. — Márpedig színház nem lesz! Megvoltunk eddig is nélküle, megvolt a nagyapánk is, meg az apánk is. Nekünk se kell! — Aztán a többiek felé fordul: — Minek építsünk mi színházat? IV. A tanítási év vége felé járt. Nem tudtak új tanítót helyezni a községbe kisegítőként. Előzőleg ez a tanító házaspár oktatta a falucska iskolás gyermekeit. Mészáros Kálmán a kórházban feküdt, egyedül maradt a felesége, mint tanító. Reá szakadt mindkét tagozat oktatása. Délelőtt az egyik, délután a másik tagozattal foglalkozott. Az asszony a két gyermeket elvitte a szüleihez. Csakhogy édesanyja gyakori betegsége, öregsége miatt ez sem mutatkozott tartós megoldásnak. No, de egyelőre az volt a fontos, hogy a tanévet valahogyan átvészelje és az eredményben ne legyen nagy visszaesése. Ha most kiengedi a kezéből a gyeplőt, akkor az jövőre megbosz- szulja magát. Hiszen egy pillanatig sem gondolhatott arra, hogy abbahagyja a tanítást, márcsak a megélhetés gondjai miatt sem. amelyek most hatványozottan szakadtak a nyakába. És a lelkiismerete sem engedte volna meg, hogy hányavetien, félmunkát végezzen, inkább vállalta a kétszeres erőfeszítést. Sírni már nem tudott — kiszáradtak a könnyei. De éjszakákat virrasztóit át álmatlanul és folyton azzal a kérdéssel foglalkozott, amelyet először ő mondott ki: „mi lesz velünk?” Kereste a választ, gyötörte magát, álmából felriadt. Mire vége lett a tanítási évnek, legalább egy évtizedet öregedett. Akik ritkán látták, nem tudtak a család tragédiájáról, alig ismer- .ék meg. — Ügy van, minek? — ezt már a sorok közül ismétli valaki teljes meggyőződéssel. A főbíró ágyán végigfut az érvek, sokasága. Most kellene beszélni a kultúra áldásairól, a művelődési lehetőségekről. De azt is tudja, hogy mindez semmit sem ér. Itt csak egy valami segít. Felpattan és fennhangon, szin te kiáltva mondja: — Azért, mert telik! Megint csönd. De ez a csönd már más, mint az előbbi. S ekkor megint feláll az előbbi pa- rasztnábob. — így már más. Ha azért, mert telik, akkor lesz színház Debrecenben. Mondták, bár erre már hiteles feljegyzés nincs, amikor kiki segítségét ígérte az építkeSenki nem vitatja, hogy milyen jelentősége van a kedvezményes tüzelőakciónak. Kormányunk mindent megtesz, hogy ezzel a módszerrel is könnyítsen a dolgozókon, lehetőség nyílik az utalványokkal, az állam hitelezésével arra, hogy nyáron szerezzük be téli tüzelőszükségleteinket. Az ember jóformán észre sem veszi a havonkénti levonást, nyolcvan forintot és egyszerre, egy tételben pincéjébe szállítják az egész évi tüzelőanyagot. Mert hogyan is történik az utalvány beváltása? Tegnap reggel négyszáznyolcvan forint értékű utalványommal én is kimentem a szekszárdi TÜZÉP- telepre, hogy beváltsam. S ott előttem néhány asszony várakozott már, akik éppen azon tűnődtek, hogy s miként válogassák össze a szenet, hogy az majdan elégjen a kályhában, tűzhelyben. Mert válogatni kell, azaz mégsem, mert minden további nélkül közük a féllei, hogy kap pécsi darabos szenet, de még ehhez kell vásárolnia iszapszenet is. Velem is ezt közölték, miután kívánságomat előadtam, hogy pécsi és tatai szénre szeretném utalványomat beváltani. Közölték veFiatalságának, természetes szépségének köszönhette, hogy így is szebb, csinosabb maradt, mint sok hasonló korú nő. Egyszer váratlanul levelet kapott. Látta, hogy nem a kórházból jött, az írásról tudta, hogy nem is a szülei írták, ezért különös izgalommal, sejtelmességgel bontotta fel. A levél mindössze pár sorból állt: „Kedves Csöpike, osztozom nagy fájdalmában, bár csak tudnám enyhíteni fájdalmait.” A szokásos névaláírás helyett pedig ez állt: „Egy leánykori udvarlója, aki még most sem feledte el a régi, kedves emlékeket.” Mészárosné még egyszer elolvasta. Kicsit jó érzés volt a figyelmesség, kicsit gyanakodott. Nem tudta, hogy mit jelentsen ez a váratlan részvét — az ismeretlen ismerőstől. Kutatni kezdett az emléktárában a régi ismerősei után. Előszedte a régi leveleit is, amelyeket még leánykorában kapott diákhódolóitól, és gondosan egymás mellé rakva s keresztülkötve a könyvszekrény egyik sarkában helyezett el. Keresgélni kezdett köztük — próbálta azonosítani az írást. — Ez az! Majdnem felkiáltott, mert a borítékon mindjárt ott volt a feladó neve is és ez egyszerre igen kedves emlékeket elevenített fel benne. — Igen, ezt Zoltán írta. Zoli! Micsoda kedves tőle . .. Nem felejtette el ígéretét... Zoltán még egyetemista korában udvarolt az akkor érettségi zéshez, emberünk még gőgösen kijelentette: — Ha ló kell, itt vagyok én — számtalan ménesére célozva ezzel —, ha meg ökör kell, itt van a komám, — s ezzel rámutatott a mellette ülő virilistára (persze nem annak minéműsé- gére, hanem ugyancsak számtalan ökörcsordájára célozva). * Nem tudom megállni, hogy párhuzamot ne vonjak az akkori és a mai dolgok között. Egymás után épülnek valamennyi községben az iskolák, a művelődési otthonok, klubhelyiségek. Mert mi tudjuk, hogy szükség, óriási szükség van rájuk. De meg telik is. Most már nekünk is telik. LETENYEI lem, hogy nem lehet. — Hiába olvassa a rendeletet, olyan szenet visz innen, amilyent adnak. Még akkor is, ha azt nem tudja eltüzelni — mondta mellettem egy asszony, amikor a rendeletet olvastam. Igen, mert az a helyzet, hogy ha kapok én iszapszenet, azt csak úgy tudom eltüzelni, ha ahhoz alkalmas kályhát is vásárolok. Tehát, hogy a meglévő kályhában tüzelni tudjak, meg kell vennem a kályhámban éghetetlen szenet és majd kidobhatom az utcára, jobb esetben eladhatom a szomszédomnak, ha véletlenül neki szüksége van rá. A rendelet szerint így kellene tennem. De . . . A rendeletben egy mondatot olvastam, melyben az illetékesek úgy utasítják a TÜZÉP telepeket, hogy a lehetőségekhez, a helyi viszonyokhoz mérten alkalmazzák. Azt pedig kétkedve hiszem, hogy olyan „lehetőség” legyen a szekszárdi TÜZÉP-tele- pen, hogy azt a szenet is az utalványtulajdonos nyakába sózzák, amit el sem tud tüzelni... Ha ez így van — márpedig nagyon sokan erről panaszkodnak —, akkor ez rosszabb mindenféle árukapcsolásnál! — P — előtt álló Csöpikének. A fiú akkor már a mérnöki oklevél közeli várományosa volt. Házasságot is ígért, de az volt a kikötése, hogy Csöpike ne dolgozzék majd, ne menjen pedagógiai pályára, hanem legyen csak feleség. Csöpike viszont semmi esetre sem akart lemondani élete nagy vágyáról. Mindig arról álmodozott, hogy egyszer ő is tanítani fogja az éretlen gyermekeket, magyaráz nekik a honfoglalásról, a 48-as szabadságharcról, írni, olvasni, verselni tanítja őket — élethivatásként. így végül is elváltak útjaik. Nem haraggal, hiszen még azt is megfogadták, hogy egész életükben gondolnak majd egymásra és ha a sors úgy hozza, segítenek egymás baján. Az asszony szentül azt hitte, hogy ez a figyelmesség ennek a jegyében történt és az eloszlatta az iménti kételyeit. Még meg is jegyezte magában: „Rendes gyerek ez a Zoli. Betartja ígéretét.” A régi emlékek szépsége, egymásutánja egy időre el is terelték figyelmét a jelen gondjairól. Egy hét múlva ismét levelet kapott. Most már megismerte az írást: Zoltántól érkezett. Ebben a levélben a részvét gyakori hang- súlyozása mellett- már erőteljes célzások voltak az ismét fellángoló szerelemre, lankadatlan vágyódásra és ez megdöbbentette az asszonyt. Sehogy sem értette Zoltánt. Ez már nem volt benne a fogadalomban, hiszen örökre elbúcsúztak egymástól a legteljesebb egyetértésben. Csak barátságot és kölcsönös figyelmességet fogadtak egymás iránt. Nem tudta mire vélni az egész közeledést. (Folytatjuk.) Boda Ferenc Idős Kovács Ambrus, a bátaapá ti Aranykalász Termelőszövetkezet tagja. Az 1959-es gazdasági évben a termelőszövetkezet megbízta, hogy a szövetkezet 2000 négyszögölnyi kukorica területét munkálja meg. Az volt a kötelessége. hogy a kapálást és egyéb növényápolási munkálatokat végezze el, valamint a termést betakarítsa a termelőszövetkezet raktárába. A növényápolási munkáknak eleget is tett, azonban a termett kukoricát már elmulasztotta be vinni a tsz magtárába. Amikor felelősségre vonták az zal védekezett, hogy az általa meg művelt 2000 négyszögölnyi területen mindössze 5—6 kiló kukorica termett, a többit a közeli erdőkből kijáró vadak megették. A tanúk vallomása alapján a bíróság megállapította, hogy az általa művelt területen a vadkárt leszámítva, holdanként 16 mázsás átlagtermés volt. Ugyanis a vallomást tévő tanúknak is az erdő mellett van a földjük és az ő földjeiken a vadkár mindössze 10—15 százalékos volt. A bonyhádi járásbíróság idős Kovács Ambrus bátaapáti lakost társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért őt 8 hónapi börtönbüntetésre és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a börtönbüntetés végrehajtását feltételesen háromévi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság kötelezte Kovács Ambrust, hogy a termelőszövetkezetnek okozott 2000 forint kárt térítse meg. Néhány megjegyzés a kedvezményes TÜZÉP-utalványok beváltásáról Jogtalanul vett fel családi pótlékot Sárközi Ferencné grábóci lakosnak öt kiskorú gyermeke van, ezek közül azonban csak négyről gondoskodik. Férje, Sárközi Ferenc több munkahelyen dolgozott. Munkaviszonyának fennállása alatt a vállalatok minden esetben tanácsi igazolást kértek, melyben a tanács igazolta, hogy férjének hány eltartásra szoruló gyermeke van. Az igazolásokra a családi pótlék folyósítása végett volt szükség. Ezeket az igazolásokat Sárközi Ferencné szerezte be a férje részére és küldte meg a munkaadónak. Amikor a tanácsot felkereste, minden esetben öt kiskorú gyermek után kért igazolást. A gyermekek számát a személyi igazolványban lévő bejegyzéssel bizonyította. Sárközi Ferencné nem szólt arról, hogy 1949-ben az egyik gyermekét Horváth József gondozására bízta. A községi tanácsot ilyen módon félrevezette Sárközi Ferencné által jogtalanul felvett családi pótlék összege 830 forint. A bonyhádi járásbíróság Sárközi Ferencnét társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás bűntettében, valamint, négyrendbeli közokirathamisítás bűntettében mondotta ki’bűnösnek, s ezért őt 6 hónapi börtönbüntetésre és 300 forint pénzbüntetésre ítélte. A bőr tönbüntetést a bíróság háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. Nyolc diák tanul tovább Lengyelből Nyolc fiatal tanul tovább az ősszel középiskolában Lengyelből, akik az idén végezték el az általános iskola nyolcadik osztályát. A továbbtanulók nagy része Bonyhádon folytatja tanulmányait az általános gimnáziumban, vagy az Állami Perczel Mór Közgazdasági Technikumiban. A lengyeli általános iskola nevelőinek jó munkáját dicséri* hogy az a több mint húsz diait, aki a felszabadulás óta közép, illetve felső fokon folytatta tanulmányait — valamennyi jó eredménnyel végzett. azAllatforgalmi Vállalattal (18) c 4$ szú Hifii íu é(j
