Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-15 / 140. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1960. június 15. Lengyelországi útijegyzetek(3) Cipőgyár a hegyek között ■„ -.: .ugyanilyen nevű galíciai kerületi kapitányság székhelye a Fehér- és Fekete Dunajec összefolyásánál, a Magas Tátra északi lábánál, (1910) 9185 lakossal, vászonkereskedéssel, igen régi templommal.” — Ennyit lehet megtudni a Révai Nagy Lexikon 14. kötetében „Neumarkt” címszó alatt Nowy Targról. Amiről meg egyáltalán nem lehet adatokat találni a régi lexikonokban, a wieliczkai ünnepségen mondta el a járási pártbizottság első titkára, hogy a két világháború közötti években a krakkói vajdaság lakosságának ötvenöt százaléka volt kénytelen az ország más vidékein, vagy éppen külföldön munkát keresni. A sovány, rosszul termő föld nem tudta el tartani lakóit, ipar alig volt a vidéken, a népesség szaporodott, a nyomorúság vándorbotot nyomott tíz- és százezrek kezébe. A népi Lengyelország gyors ütemben számolja fel az elmaradottságot. Fejleszti az ipart az ország minden részében, de főként azokon a vidékeken, ahol a rossz éghajlati és talajviszonyok miatt a mezőgazdaság elmaradott, az ipar is kevés, így nagy a munkaerőfelesleg. Felépült Nowa Huta, Skawinánál fémmű és az ország legnagyobb erőműve épül, többszörösére növelték az oswiecimi vegyikombinát termelését, a chelmeki cipőgyár négyszeresét termeli a háború előttinek, új gyárak egész sora épült Krakkóban, 1954-ben kezdték meg a cipőgyár építését — és 1965-re fejezik be — Nowy Targban. A gyárhoz vezető úttal — esős időben — még nehéz megbirkózni az autónak, az egész gyár egy hatalmas építkezés, de már folyik a termelőmunka. Mint Andrzej Hulewicz igazgató elmondotta, az idén már négymillió pár cipő készül a gyárban, de öt év múlva ez lesz az ország legnagyobb cipőgyára. Akkorra hétezren dolgoznak az üzemben. Eredetileg bőrgyárat is terveztek ide, de a szennyvíz-elvezetést nem tudták megoldani, így a bőrgyár terve lekerült a napirendről. Ellenben itt. gyártják majd a gumitalpakat, sőt egy hatalmas, hatemeletes épületben itt készítik az egész lengyel cipőipar részére a cipőipari gépalkatrészeket. Külön üzemrészben gyártják már most is a cipődobozokat. Láttuk az egész kombinát tervrajzát, ahonnét nem hiányzik a kórház, az ambulancia, a sportpálya sem. A modellraktárban tucatjával sorakoznak a szebbnél szebb — főként női — cipők. A moka- színszerű cipőtől a tűsarkúig széles skálája a különböző típusoknak. Az új modelleket a gyárban tervezik és évről évre csökkentik a szérianagyságot. 1955-ben még százezer párat készítettek átlagosan egy-egy modellből. 1956- ban 153 000-et. De a következő években már csak 95 000-et, majd 88, 32, az idén pedig tizenhatezer párból áll átlagosan egy-egy széria. — Az emberek nem akarnak nálunk sem uniformisban járni jegyezte meg Wladyslaw Fiechota elvtárs, a minisztérium cipőipari főigazgatóságának vezetője, aki látogatásunkkor éppen a gyárban tartózkodott. — Egyre nagyobb választékot igényelnek, amit mi igyekszünk kielégíteni. — És a kereskedelmi szervekkel milyen a viszony? — teszem fel a kérdést. — Bizony, vannak még nehézségek. Gyakori eset, hogy ragaszkodnak a megszokotthoz, hónapokba telik, mire egy-egy új modell az üzletekbe kerül. Ügy segítettünk a dolgon, hogy nyitottunk a gyárban egy mintaboltot. A tizenhatezer lakosú városnak két cipőboltja van, a miénk a harmadik. A két boltban alig van vevő, nálunk pedig az ablakot akarják betörni, annyi az érdeklődő. Egyébként a választék bővítése nemcsak Nowy Targban halad szépen, hanem a többi gyárban is. így például a chelmeki cipőgyárban — ahol más alkalommal jártunk — az első félévben 170 új modellt gyártottak, az év végéig pedig elérik a háromszázat. Hogyan tudták ezen az iparilag elmaradott vidéken biztosítani a szakmunkáslétszámot? Hiszen itt a múltban — a lexikon szerint — csak a vászonkereskedés volt élénk. Nagy volt a munkaerőfelesleg, de akik vándorolni kényszerültek, nem voltak szakmunkások. Igaz, messze földön híres kéz- műiparosok éltek itt, akik — kisipari módszerekkel — művészi kivitelű lábbeliket tudtak készíteni, de ezek kevesen voltak. A gazdasági elmaradottság kultukerült ide. A 17 esztendős szőkehajú kislány, Maria Jachymiak, a vékonyító gépnél dolgozik. Kéthe- te csinálja, de már 50 százalékra teljesíti a normát. — Egy-két hónap és száz százalék felett leszek már — mondja bizakodóan. Nagyon sok a fiatal, a dolgozók több sége 25 éven aluli, a nők aránya 65 százalék. Idős munkást csak elvétve találni. Az egyik aljaüzemi szalag végénél csoportosulás. Hulewicz elvtárs, az igazgató tájékoztat, hogy most kapják meg a dolgozók a ralis elmaradottsággal jár. Lengyelország lakosságának mintegy 20 százaléka volt analfabéta a felszabadulás előtt. A gyár építésével egyidejűleg kezdték meg a munkások kiképzését. Az első csoportok Chelmek- be mentek tanulni, majd itt már ők is oktatókká váltak. Húsz szakember jött más cipőgyárakból, hogy segítse a szakmai utánpótlás nevelését és az első hónapokban. években irányítsák a munkát. Ezek ideiglenesen tartózkodtak Nowy Targban, ma már egyikük sem dolgozik itt. Az egész gyárban mindössze 12 olyan szakember dolgozik — beleértve az igazgatót is — aki más üzemekből jött. különben a gyár valamennyi dolgozója idevalósi vagy környékbeli. A csákozóban egy feketehajú, vállas fiatalember sétál a gépek között, hol az egyik, hol a másik dolgozónál áll meg, magyaráz segít. Jakob Fryzlewicz — egyébként a gyár jéghoki csapatának kapusa — művezető. A líceum elvégzése után került az üzembe, 1957 óta irányítja ennek a hatvan embernek a munkáját. Szülei egyszerű földművesek voltak. Egyébként — mint megtudom, — a gyár dolgozóinak egy- tizede végzett középiskolát, nagyon sokan tanulnak munkájuk mellett jelenleg is középiskolában, egyetemen. A tűzödében — a legújabb rend szerű, NDK ból importált futószalag mellett — fiatal lányok dolgoznak. Egymás után ötöt is megszólítok, közülük a legrégibb munkás féléve dolgozik itt. Van, aki a harmadik napot tölti az üzemben, van, aki egy hónappal ezelőtt „terven felüli”, tizenharmadik havi fizetést. Az ugyancsak terven felüli jó munkáért. Jelenleg a havi fizetés 60 százalékát teszi ki a nyereségrészesedés, de ebben az esztendőben már jobban állnak a dolgok, jövő ilyenkorra talán meg lesz a teljes egyhavi fizetés „terven felül", A „mindentudó” lexikon négy sorának ma már csak egy fél mondata igaz, — még a név sem — csak amit a város földrajzi fekvéséről ír, Jantner János A fekete nyári cipő Andorka Sándor kétyi lakos nyári cipőt, közismert néven szandált rendelt a Teveli Ktsz kétyi cipész részlegénél. Pontosan meghatározva, fekete szandált. A mérték felvétele után a munkavállalók közölték a megrendelővel, hogy körülbelül három hét múlva tudják elkészíteni a megrendelt árut. A megrendelő igen nagy meglepetésére azonban rövid idő eltelte után értesítést kapott, hogy a szandált előbb el tudták készíteni az ígértnél: át lehet venni. Mondani sem kell, hogy Andorka Sándor a legjobb véleményt alakította ki magában a részlegről, mert ilyen esettel meglehetősen ritkán találkozni. Vasárnap rögtön fel is húzta az új cipőt és sétára indult a faluba. Néhányon meg is jegyezték tréfásan, hogy milyen szép szandálja van. — Van, aki meg nem issza... — válaszolt ugyancsak tréfásan, de dél felé, amikor váratlanul a saját lábára pillantott, meglepődött egy kicsit, mert feltűnt neki, hogy a fekete szandál orra elveszítette fényességét, nem is fekete már tulajdonképpen, hanem vöröses- barna. »Talán csalóka színjátszás az egész, a napsugarak ferde esést szöge okozza« — gondolta magában. És este, amikor hazament, olyan érzéssel húzta le lábáról az új cipőt, hogy még egyszer meggyőződik annak erényeiről. De ugyancsak meglepődött, amikor különösebb tanulmányozás nélkül megvizsgálta az új cipőt és egy pillantást vetett reggel tisztán fölvett zoknijára. Mert az minden volt, csak tiszta nem. A szandálon megállapította azt is, hogy az elveszítette fekete színét, nem a fény csalóka játéka festi vörösesre, hanem valóban vörös, miután a fekete festék leolvadt róla olymódon, hogy a zoknijára és a lábára kenődött... így aztán kiderült, hogy Andorka Sándor nem fekete szandált kapott pénzéért, hanem feketére festett, eredetileg barna cipőt. És most már megértette azt is, hogy miért készült el előbb, mint ahogy ígérték. Mert ugyebár az átfestés nem tart oly soká, mint egy új cipő elké sütése. (buni) Goldmark Károly emlékezete Keszthelyen még ma is áll az a többszázesztendős ház, amelynek külsejét üzeletek, raktárak foglalják el, fölöttük azonban emléktábla hirdeti, hogy itt született' 130 esztendővel ezelőtt Goldmark Károly. A Sába királynője című opera és a Sakuntala című nyitány szerzője kétségkívül nem olyan ismert zeneköltő, mint Liszt, vagy Erkel Ferenc. Éppen ezért nem lesz érdektelen, ha visszapillantunk küzdelmekkel teli életére. Goldmark apja messzi idegenből vándorolt Magyarországra. A keszthelyi zsidó hitközségnél kapott állást, mint kántor. Károly nyomasztó szegénységben töltötte gyermekkorát, hiszen a csekély javadalmazáson is, meg a szülői szereteten is nem kevesebb, mint huszonnegyedmagával kellett megosztozni. Zenei tanulmányait a soproni zenedében kezdte meg, majd innen Bécsbe kerüli, ahol bátyja: József nevelte, aki orvosdoktor volt. Goldmark Károly, a szabadságharc idején maga is hazajött, fegyvert fogott és csak nehezen tudott elmenekülni, a szabadságharc leverése után. hogy ne sújtsák súlyos büntetéssel. József bátyja Amerikába történt bújdosása után teljesen magára maradt és a teljes nyomorúság jegyében keserves küszködéssel teltek napjai. Kottamásolással tengette életét és a nem csüggedő energia, a törhetetlen akaraterő csodát művelt: még ilyen körülmények között is, kizárólag a saját erejére utalva, könyvekből szerezte meg nagy tudását. Magánúton nemcsak a zeneelméletet sajátította el, de az ötvenes években zongoraművészként is bemutatkozott és nagy feltűnést keltett. Első szerzeményét 1857-ben Bécsben mutatta be, de a kiegyezés évéig így is igen szűkös körülmények között élt. Ekkor óriási sikerre tett szert Bécsben a Sakuntala nyitánnyal, amelyet rövidesen a budapesti Filharmónia is bemutatott Erkel Ferenc vezényletével. Ekkor már dolgozott a Sába királynője című operáján. 1870-ben készült el művével, de még öt esztendeig várnia kellett, amíg a bécsi udvari opera elfogadta előadásra. Egy év múlva pedig a Magyar Nemzeti Színházban is színrekerült. Többi műve kevéssé ismert. A Sába királvnőie után 12 évre írta meg Merlin cimű operáját, ez azonban már nem aratott sikert. A Sába királynője után már többet vártak tőle. Nem lett maradandó többi operája sem. A Sába királynője azonban a világ operáinak mindmáig színpadán maradt. öreg korára az élet kárpótolta rendkívül nehéz gyermekéveiért is. A király magas rendjellel tüntette ki, a budapesti tudomány- egyetem díszdoktorává avatta és amikor 1910. májusában a bécsi gyorsvonattal egy kistermetű, egé- szén alacsony, boldogarcú, fehérhajú, 80 esztendős öregúr megérkezett egykori szülővárosába, Keszthelyre, a balatoni város fölemelő ünnep keretében fogadta; Az utcákat zászlók díszítették, bandérium ment eléje és ezek az ünnepségek folytatódtak a fővárosban is. És a Magyar Állami Operaház csillárai alatt őt körülvevő estélyiruhás hölgyek és szmokingos urak kevesen gondoltak arra, hogy milyen hallatlan akaraterővel és küzdeniakarással győzte le azokat az akadályokat, amelyeket az élet olyan gyakran és olyan nagy számban tett eléje.- O I. Tanító néni Nincs tanuló gyermekem, de észre kell vennem, hogy évzárók vannak. Egyre-másra látni az utcán pedagógusokat, amint szeretettel vesződnek a hála és a megbecsülés szép virágaival. Nem tudják hogyan hazavinni. Tegnap reggel is láttam a tol- na-mözsi állomáson két tanítónőt amint nagy üggyel-bajjal elrendezték virágaikat az egyik pádon. Egy kis túlzással azt lehetne mondani, hogy egy kocsiderékra való virágot kaptak. Kaptak? Dehogy! Mikor befutott a vonat, akkor láttam, hogy csak az egyik kapta az összest, a másik segédkezni jött és a diák ki az állomásra. Nem tudom mi lett volna, ha az egyik szülő a gyermekével nem utazott volna éppen Szekszárdra és nem segítenek a tanító néninek. (Biztosan egy másik utas vállalkozott volna erre.) Mielőtt felszálltunk a vonatra, a tanító néni megkérdezte a mellette sündörgö szöszke kislánytól, hogy örül-e a tanítás befejeződésének. — Igen, tanító néni, nagyon örülök neki, csak az a baj, hogy nem láthatom sokáig a tanító nénit Őszinte, kedves ragaszkodás! A szeszélyes autóbusz Hétfőn furcsa meglepetést szolgáltatott a 13.20 órakor induló autóbusz a medinai utazni szándékozóknak. Az történt ugyanis, hogy e járat a menetrend szerinti indulás előtt — a tanácsi dolgozók megfigyelése szerint — hat perccel előbb indult el, s lehagyta a megállónál várakozó nyolc utast. Az utazni szándékozók között többek között ott volt Ritt- mann Lászlóné pedagógus, Walter Jánosné és még jónéhányan, akik sürgős ügyben Szekszárdra akartak utazni. De különösen sérelmes volt az, hogy a szeszélyes autóbusz a megállónál hagyta dr. Kisfaludi Kálmán községi orvost, akinek ugyancsak sürgős lett volna az útja, miután gyógyszerért akart menni Szekszárdra azzal az elgondolással, hogy a következő — Szekszárdról Medinára induló járattal már vissza is megy a gyógyszerrel, amelyre egy betege várt. A Medinán hagyott utasok — méltó felháborodással — segítségért fordultak a községi tanácshoz. A tanács azonnal intézkedett. Telefonon felhívták a szedresi földművesszövetkezet ügyvezetőjét azzal a kéréssel, hogy a földszöv. előtti autóbusz megállónál beszéljen az autóbusz személyzetével, s bírja őket a visszafordulásra, miután időben előbb érkeztek meg. A kalauznőnek becsületére válik az, hogy méltányolva az otthagyott medinai utasok kérését, az autóbusz vezetőjével vitatkozott és a hiba kijavítására hívta fel a figyelmet. A gépkocsi vezetője azonban — nem tudni mi okból hajthatatlan maradt és tovább folytatta útját Szekszárd felé. A községi tanács nem nyugodva bele az ilyen intézkedésbe, telefonon panaszt tett az AKŰV illetékes szerveinél, ahonnét a következő választ kapták: »A panaszt ilyen formában nem vehetjük figyelembe, tegyék meg észrevételüket írásban«. Teljesítettük a kívánságot: íme a medinaiak írásban benyújtott panasza. (P.-né) 1
