Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-12 / 138. szám

t * a VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ íinyytáx BIZOl I bAG A ÉS .A . MEGYEI ÖANACS LA,P].A /AM,A GYA R . S Z Ö C i Á L I ? TA M U N KÁS P'A Rí- TÓIN A M^Ü.Ytl OLNA Mto Ya sárnap 1960. június 12. V. évfolyam 138. szám * ARA: 70 FILLÉR J A jövő héten feloldják a vágányzárt! Gyorsabbá válik a vonatok összeállítása a dombóvári állomáson a felújítási munkák befejezése után Befejeződtek a szemlék megyénk gépállomásain Százegy kombájn, kilencvennégy aratógép és kilencvennégy szalmalehúzó áll készen a gabonabetakarításra A tavasz óta, mintegy kétszáz pályamunkás dolgozik a dombó­vári vasútállomáson, hogy kicse­réljék a több évtizeddel ezelőtt lefektetett váltó- és kitérő beren­dezéseket. A pályamunkások ez ideig mintegy harminc váltót, kitérőt cseréltek ki, újítottak fel. A nagyarányú felújítási mun­kák idején is dolgoztak az állo­más Budapest felőli oldalán, de a gyakori vágányzár megnehezí­tette, életveszélyessé tette ármun­kát. Naponta több alkalommal Sokan nyertek a lottón ! Úgy látszik Fortuna istenaSz- szony valóságos székhelyévé ne­vezte ki megyénket. Az eddigi négytalálatos lottószelvények tu­lajdonosairól már hírt adtunk. Most azt jelenthetjük, hogy a Pécsi Totó-Löttó Iroda közlése szerint a 20. heti lottó tárgynye­remény sorsoláson a 2 370 369 számú szelvénnyel Faddon 2 szo­ba komfortos loggiás öröklakást nyertek. A lakás Budapesten az Üllői út 39—43. számú lottóház III. emelet 20. alatt várja a bol­dog nyertest. A név még isme­retlen, de úgy tudják, hogy a nyertes egy faddi pedagógus. Ez csak, hogy úgy mondjuk a nagyja: ezen kívül nyertek Tol­nán irhabundát, Bátaszéken férfi kerékpárt, Szekszárdon „Rakéta” porszívógépet, szintén Tolnán 8000 forintos családi utalványt, egy varrógépet Bonyhádon, Nagy- mányokon kínai perzsaszőnyeget és Gyönkön egy Munkácsy televí­ziókészüléket antennafelszerelés­sel. zártak le egy-egy vágánycsoportot a forgalom elől, hogy a munkákat zavartalanul tudják végezni. A nagyarányú munkát határidőre végzik el, és — tekintettel a munka nagyfokú balesetveszélyes­ségére — a tavasz óta baleset még nem volt az építés ideje alatt. A jövő héten, előreláthatólag szerdán feloldják a vágányzára­kat, gyorsabbá válik a munka en­nek nyomán. A jövő héttől kezd­ve mintegy száz vagonnal többet tudnak vonattá összeállítani a munkák befejezése után a vasút­állomás budapesti oldalán. Mégis less népművészeti bolt Szekszárdon Lapunk május 29-i számában a sárközi népművészet helyzetét is­mertető cikkünkben hiányoltuk egy népművészeti bolt létesítését Szekszárdon. Most levelet kap­tunk a Népművészeti és Háziipari Kisipari Szövetkezeti Vállalattól, amelyben a következőket közlik: »A megyéi pártbizottság segít­ségével folyton megújított több éves kérelmünkre a városi ta­nácstól most már rövid idős ígé­retet nyertünk arra nézve, hogy a kétségtelenül igen nehéz bolthe- lyiség-helyzet ellenére, üzlethe­lyiséget kapunk. Ennek keretében azután mint­egy állandó kiállításban fogjuk bemutatni a ma is élő sárközi népművészetet s hazánk más táj­egységeinek művészetét is«. Ezek szerint tehát reményked­hetünk: lesz népművészeti bolt Szekszárdon. Csak minél előbb. Ötvenhat vasutas gyermeke megy kétheti üdülésre A Vasutas Dolgozók Szakszer­vezetének Tolna megyei Bizottsá­ga elosztotta a szakszervezet me­gyében dolgozó tagjai részére érkezett beutalókat. A vasutas dolgozók ötvenhat gyermeke megy kéthetes üdülésre Csehi- mindszentre, Balatonboglárra, Röjtökmuzsajra és a Szabadság- hegyre. Az üdülést megelőzően kétszeri orvosi vizsgálatot végeznek az üdülőbe utalt gyermekeken, s felügyelők kíséretében július első napjaiban utaznak el. A dombó­vári fűtőház kilenc dolgozójának gyermeke is két hetet tölt az or­szág legszebb gyermek-üdülőiben. A gyermekek kéthetes üdültetése a szülőknek csak nyolcvannégy forintjába kerül. A napokban aktíva értekezletet tartottak a tamási községi ta­nácsnál, amelyet a helyi tanács elnöke, Kardos Ferenc elvtárs szervezett. A községben tudott dolog, hogy a tanács már eddig is sokat segített a tsz-eknek. Á Széchenyi Termelőszövetkezetnek most a növényáp.olási munkák meggyorsításához kellett segítsé­get nyújtani. Azért jött össze a legszorgalma­sabb szövetkezeti tagok aktíva­ülése is, hogy megtanácskozzák, mitévők legyének a növényápolás kellős közepén azokkal szemben, akik nem végzik el a közösben a kapálást. Többen követelték, ‘hogy a termelőszövetkezet veze­tősége munkaegység-levonásban ré szesítse a hanyagokat, a nemtö­rődöm személyeket. Az aktíva­ülés részvevői azonban végül is úgy határoztak, hogy a munkaegység-levonást csak akkor alkalmazzák, ha a szép szó nem használ. Szükség volt erre a megbeszélés­re annál is inkább, mert a szö­vetkezetben — ha szavakban nem is fejezték ki —, de a tényleges helyzet az, hogy felütötte fejét a „nyolcórás munkanapot a terme­lőszövetkezetben” helytelen és a szövetkezet tagjaira is igen káros nézet. Volt a tsz-ben olyan tag, aki reggel 9 órára ment dolgozni, de már 11 órakor kifogta a lova­kat és délután öt órakor, azzal, Amint azt lapunkban már hí- I fül adtuk, a gépállomások me­gyei igazgatósága az elmúlt héten tartotta meg valamennyi gép­állomáson a nyári nagy munkák­ra való felkészülési szemléket. Megyei szakemberekből alakult bizottság mindenütt megvizsgálta, hogyan javították ki a kombájno­kat, aratógépeket, megtettek-e minden szükséges szervezeti intéz­kedést a gabonabetakarítás sikere érdekében. A szemlék mindenütt befeje- ződdtek. A gépállomások megyei hogy „letelt a mai nap is” — ha­zament. Az ilyen eset természe­tesen sértette azokat, akik reg­geltől késő estig, családtagjaikkal együtt kapálnak. Az aktívaülés — a községi ta­nács elnökének javaslatára — kiadta a jelszót: ezen a héten be kell fejezni a kukorica első kapálását! A megbeszélés után megkezd­ték az elbeszélgetést a hiányzó tagokkal. Kardos elvtárs és Spiri György, a Széchenyi Termelőszö­vetkezet agronómusának egybe­hangzó véleménye szerint az elmúlt héten a község ha­tárában a Vörös Szikra, az Uj Élet és a Széchenyi szö­vetkezet tagjain kívül mint­egy 1800 családtag is szorgal­masan irtotta a gyomot. Többen vannak a Széchenyi Ter­melőszövetkezetben olyanok, mint például Szebeli József, Kanász Mi­hály, Szebeli Ferenc és Né­meth György, akik a vállalt kukoricaterületnek kétszere­sét művelték meg már eddig is. Az elmúlt héten többszörösére emelkedett a tamási határban dolgozók száma. Ez a termelő­szövetkezeti tagok odaadó felvilá­gosító munkája mellett a tanács termelőszövetkezeti mozgalmat segítő munkájának is jelentős eredménye. I igazgatóságán ezzel kapcsolatban közölték, hogy 101 kombájn, 94 aratógép és ugyanannyi szalmalehúzó ko­csi üzemképes, ezekkel bár­mikor megkezdhetik az ara­tást. A termésszállítások zavartalan le­bonyolítására és a biztonságos köz úti közlekedés érdekében a jövő héten 200 gépállomási vontatót vizsgálnak felül a közleke­dési rendőrök. kétszáz cséplő munkacsapatot szerződtettek le, száz munka­csapattal e héten kötik meg a szerződést és mintegy 50 cséplő munkacsa­patot ezután szerveznek meg. A kombájnokat, aratógépeket, a szal­malehúzó kocsikat és cséplőgépe­ket a termelőszövetkezeti veze­tőkkel történt megállapodás alap­ján már kihúzták a községekbe* a traktoros brigádszállásokra. KISZ-fiatalok rohammunkáj a Szerdán nyilvános pártnapot tartottak Pusztahencsén, ahol részt vettek a termelőszövetkeze­ten kívülálló KISZ-fiatalok is. A községi KISZ titkár kezdeménye­zésére a KISZ-fiatalok elvállal­ták, hogy vasárnaponként roham­munkával segítik a termelőszö­vetkezetet. A mai napon 25—30 KISZ-fia- tal egész délelőtt segít a termelő- szövetkezetnek a kukoricakapá­lásban. A későbbiek folyamán fő- lag az aratást, behordást és a cséplést kívánják segíteni. A termelőszövetkezet a fiatalok társadalmi munkáját sportfelsze­relésekkel jutalmazza. II tolnai lextilipari tanulók évzáró ünnepéivé Uj rendszerű tanulóképzés in­dult meg a múlt év őszén a Tol­nai Textilgyárban. A fiatalok egy éven keresztül tanulják a pamutfonás és a szövés elméleti és gyakorlati tudnivalóit. Az is­kola első tanfolyamának évzáró ünnepélyét pénteken este tartot­ták a' Textiles Kultúrotthonban, ahol a huszonhat végzett tanuló búcsúzott el az iskolától, tanárai­tól. Az igazgató számolt be az egy esztendős munka eredmé­nyéiről, a fiatalok pedig műsorral tették színessé az ünnepséget, amit halvacsorával fejeztek be. Sikeresek a politechnikai vizsgák a gyönki gimnáziumban eredménye, hogy a most érettsé­giző diákok ötven százaléka a mezőgazdaságban kíván elhe­lyezkedni. Az eredmények dicsé­rik a tanárok munkáját is. Rövidesen bíróság elé állítják a Dunaföldvári AKÖV Kirendeltség sikkasztó dolgozóját Ezekben a napokban adnak szá­mot a diákok elméleti és gyakor­lati felkészültségükről. A gyönki gimnáziumban két éve folyik me­zőgazdasági politechnikai okta­tás. Az eredmény meglepően jó, hiszen a második osztály össze­foglalóján meglepő hozzáértésről adtak számot a diákok. Az évköz­ben szerzett gyakorlati és elmé­leti tudás bizonyítja, hogy az életre nevelés terén sokat lép­tünk előre. Növénytermelési és állatte­nyésztési kérdésekben egyaránt járatosak a fiatalok. Hozzátehet­jük, hogy az iskola diákjainak hetven százaléka termelőszövet­kezetben szerzi meg a nyáron a gyakorlati tapasztalatokat. Jóné- hányan állami gazdaságban fog­nak dolgozni. A gyönki Vörös Csillag Tsz-ben szerzett tapasz­talatok, a politechnikai oktatás — KISZ-helyiséget adott a kö- lesdi tanács a községbeli KISZ- szervezetnek és a helyiség beren­dezéséhez egy televíziós készülé­ket, Zahratka Lászlóné 1958. június 25-én került a 25. számú AKÖV kirendeltségéhez, mint közúti áru- és menetirányító. Ebben a beosz­tásában dolgozott felfüggesztésé­ig, 1959. december 3-ig. Az volt a feladata, hogy a fuvarmegren­delések alapján a fuvarokat fel­vegye, a gépkocsivezetőket mun­kájuk szerint elossza, a menet­okmányokat kiállítsa, valamint a menetokmányokat elszámolja. Már 1953. novemberében és de­cemberében rendezetlen anyagi körülmények közé került és ki­adásai fedezése érdekében a rá­bízott készpénzes fuvardíj bevé­telekből 6700 forintot eltulajdoní­tott. Ezt úgy tudta megoldani, hogy a gépkocsivezetőktől átvett fuvardíjakat nem az átvétel nap­ján, hanem azután vette bele az úgynevezett fuvardíj számadásba és adta fel a vállalat címére. Ilyen úton -lehetővé vált, hogy a fuvardíj összegeket 3-tól 22 napig saját céljaira felhasználja. Ez a tevékenysége az 1959. évi zárás alkalmával került napfényre. En­nek ellenére régi beosztásában maradt. Az elsikkasztott 6700 fo- rintpt kölcsönből vissza tudta fi­zetni. Ezért újabb sikkasztásra szánta el magát. Zahratka Lász­lóné a nyomozati eljárás során el­ismerte, hogy 25 menetokmányt visszatartott és az ezeken feltün­tetett fuvardíjat saját céljaira használta fel. A bűncselekmény bizonyításának megnehezítése ér­dekében 38 vétlevelet, 8 áruszál­lító vevényt és 2 taxielszámoló lapot megsemmisített. Az igazságügyi könyvszakértő szakvélgménye szerint összesen 57 737 forintot sikkasztott el, amelyből a nyomozás során 21 750 forintot megtérített. Az eljárás során Zahratka Lászlóné 32 000 forint elsikkasztását beismerte. Megállapítható, hogy Zahratka Lászlóné bűncselekményének el­követéséhez az is hozzájárult, hogy a 25. sz. AKÖV illetékes szervei elmulasztották megtenni az olyan hatékony ellenőrzést, amely megakadályozta volna a sikkasztás folyamatos elkövetését. Az elmúlt héten naponta 1800 családtag dolgozott a tamási határban így minden feltétel megvan ah­hoz, hogy a gépállomások a ren­delkezésükre álló gabonabetakarí­tó gépekkel maximális segítséget adjanak a termelőszövetkezetek­nek. 1 Ami a szervezési intézkedése­ket illeti, arról a következőket tudtuk meg. A gépállomások ed­dig

Next

/
Thumbnails
Contents