Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-30 / 153. szám
I960, június 30. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAO 5 JEGYZETEK megyei válogatottunk vasárnapi mérkőzéséről Székesfehérvári mozaikok... A vasárnapi 4:0 nagy meglepetésként érte a csapat vezetőin kívül azokat is, akik az ország különböző területén bíztak megyei válogatottunkban és győztesként tippelték meg totójukon csapatunkat. Este aztán vége lett a bizalomnak, a bizakodás, merész tippelés megbosszulja magát, mert az eredmény „totó-gyilkosként” hatott a variálok sokezres táborában. A meglepetésekben is vannak fokozatok, de ez az eredmény már közel jár ahhoz a felsőfokhoz, amelynek magyarázatát, megoldását a szemlélők tulajdonképpen nem is tudják, hogy hol kezdjék. A mérkőzés után beszéltem a vezetőkkel, de a kellemetlen meglepetés megmagyarázása nem volt könnyű feladat a számukra sem. •- Kissé fáradtan a hosszú utazás következtében, de jó hangulatban érkezett meg válogatottunk Székesfehérvárra. Mi más lehetett volna az utazás időtöltésének programja, mint az MTST határozatának megvitatása a kedvezményes játékos átigazolásokról. A játékosok közül néhányan közvetlen érdekeltek, szenvedő alanyai a határozatnak, hisz nem tudnak magasabb osztályú csapatokhoz kerülni a döntés alapján. A Szabadság Étteremben elfogyasztott kitűnő ebéd után pihenő, majd mindkét csapat a mérkőzés színhelyére, a város központjától kissé távoleső kitűnő füves pályára igyekezett-. Rövid pihenő után az ifjúsági játékosok már készültek is az öltözőben. * Erősen tűző napsütésben, bá- gyasztó melegben kezdődött az Egy sokoldalú 18 évesről Egy zenész, egy futballkapus és egy sakkozó, alkatilag és lelkileg egyaránt távol áll egymástól. A zenész a melódiák, a • dallamok bűvkörében él, a kapus arra kon. centrál, hogy ->légiterét« megóvja a góltól, a sakkozó pedig a 64 kockán uralkodik, fejében kavarognak a különböző megnyitások, végjátékok. Elképzelhető-e, hogy akad olyan ember, aki mindhárom dolgot átlagon felüli tudással és tehetséggel csinálja? El. Fehér László a 18 éves gerjeni fiatalember harmonikázik és dobol, emellett a gerjeni labdarúgó-csapat tartalékkapusa és a falu sakkcsapatának tagja. A fiatal fiú jelenleg a bölcskei földművesszövetkezetnél dolgozik, mint üzemágvezető. Fehér Laci a felelősségteljes munka mellett a közgazdasági technikum levelező tagozatára is beiratkozott. De nem lett hűtlen a sporthoz sem. A napokban kint volt futball- edzésen, s a kapusgondokkal küszködő bölcskeieknek nagyon tetszett a mozgása. Természetesen a gerjeniek igényt tartanak rá, így a bölcskeiek sóvárgása valószínűleg eredménytelen marad. Ellenben már felszólították, hogy a sakkcsapatba nagyon szívesen beválogatják, amibe Laci is beleegyezett, mert ide nem kell igazolás. Egyelőre a zene területén a gyakorlás szünetel, illetve csak vasárnaponként veszi elő a harmonikáját, amikor hazamegy. Fehér Laci példája azt bizonyítja, hogy lehetséges a munka, a tanulás, sport és szórakozás kvartettje. ifik találkozója. Most sem voltak többen a lelátók soraiban, mint egy héttel , azelőtt Szekszárdon. örvendetes volt a megyei ifjúsági csapat látszólagos javulása az előző mérkőzés óta. Igaz, az első félidőben a hazai csapat uralta a mezőnyt, de a második félidőben egyenrangú küzdelem folyt már. A fiatal és még sok reményre jogosító Török II. játéka néha szép és formás, gyors támadásokat eredményezett. Beke, Rausenber- ger és a csatársorban Horváth igyekezete is látható volt. Ezzel a játékukkal sem nyújtották azonban azt, amit várni lehet tőlük és teljes valójában tudnak is. További javulásra kell, hogy törekedjenek. A felhők mögé bújt nap melege is csökkent és a kellemes enyhe szél hatására igazán ideális labdarúgó-idő fogadta a pályára lépő 22 játékost a felnőtt csapatok mérkőzésének kezdetén. Amikor Törököt szép elfutása után a lövés pillanatában felvágják a véd ŐK már szinte a hálóban láttuk a labdát. Majd néhány perccel később a cselek sorozatával kitörő Gyorsok került- lövőhelyzetbe, de ismét szabálytalanul akasztottak a védők. „Mint derült égből a villámcsapás”, úgy érte csapatunkat a három perc leforgása alatt kapott két gól. Ki merte volna gondolni? A hazai csapat tagjai is szinte csodálkozva tekintettek egymásra, de annál nagyobb örömmel csókolgatták a gólszerző Sa- marust és Horváthot. A rövid idő alatt kapott két gól pémi zavart okozott csapatunk további játékában. A lassan szőtt, s így már csírájában meghiúsult támadásainkat könnyen szerelték a hazai védők! Idegileg is nagy hatása volt a két váratlan gólnak. Ä következő ■ ■iMimiiuim percekben védőink bizony több esetben szabálytalanul tartották fel a csatárokat. Tetézte a hibát az is, hogy a fővárosi játékvezetők engedték a kemény játékot és nem torolták meg a kezdet-kezdetén. így aztán egyik csapat sem játszotta azt a bizonyos „kisasz- szony futballt”... * Mindössze 500 főnyi közönsége volt a mérkőzésnek, de az esetenkénti hangorkán hallatára azt lehetett volna gondolni, hogy minden jegy elkelt a korszerűen megépített kis stadionban és telt „ház” figyeli a játékot. Hatalmas lelkesedéssel biztatták játékosaikat és ez dicséretes dolog is ... Nem szabad azonban elfeledni, hogy sportmérkőzésen drukkolnak és az sem mindegy, hogy hogyan. A bekiabálásukkal csak növelték a mérkőzés amúgy is feszült hangulatát. Egyesek kirívóan viselkedtek. Egy fiatalabb nő felállva biztatott: „Ne félj, Partizán — így becézték Horváthot —, faragd meg és ne bábáskodj mellette!” Válogatottunk hátvédje, a dombóvári Tamás azonban keményen, férfiasán „küzdött”... ii ■ ■ ii ■ i A második félidőben már javult megyei válogatottunk játéka. Nagyobb gonddal védekeztek és a támadások is folyamatosabbak voltak. Hiába igyekezett azonban Kormos, Gahó és Török, mert Horváth csukafejessel végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. A megye közvéleménye sikeresebb befejező szereplésre számított. Nem sikerült, még csak szépíteni sem tudott válogatottunk. Sokan bíztak, reménykedtek az első helyezésben, mert volt is rá okuk és legalább döntetlent számítottak ezen a mérkőzésen. Rosszul tippeltek ezúttal is. Hja kérem — ez a labdarúgás... Fekete László mininiiTtiTi i m» n i i'i'riT Áz iregszemcsei röplabda-csapat A Tamásiban megrendezett járási szpartakiádon az Iregszemcsei MEDOSZ röplabda-csapata bizonyult legjobbnak. Képünkön az iregszemcsei csapat, vezetőjével. Jobboldalt Jankura Gyula sportköri vezető, baloldalt Schultz József, járási KISZ-titkár. Taggyűlést tart a Dózsa labdarúgó szakosztálya A Szekszárdi Dózsa Sportegyesület labdarúgó szakosztálya július 2-án, szombaton délután 18.30 órakor taggyűlést tart. A taggyűlésre a BM klubban kerül sor (Széchenyi utca). A taggyűlés az 1959—1960. évi megyei felnőtt és ifjúsági labdarúgó-bajnokságot ér tékeli, majd ismertetik a labdarúgó szakosztály vezetőségének terveit. Kilátás Badacsonyból a Mecsekre Az ország egyik legszebb és legkedveltebb táján, a Badacsony hegység tetején álló Kisfaludy- kilátóból eddig csak a Bakony vidékét és a Balaton egy részét láthatták a kirándulók. A Veszprém megyei tanács idegenforgalmi hivatala a természetbarátok régi kívánságára most új kilátó építését kezdte meg a hegytetőn álló menedékházra. Az előregyártott vasbetonelemekből épülő kilátótoronyból kitűnő kilátás nyílik majd a „magyar tenger” déli partjaira is, a tihanyi félszigetre, sőt tiszta időben az ország déli részére, a Mecsekre is. i ii n'u i ■ 111111 riri n um X Levél Füsessy Zolitól Kedves Lacikám! Kérted, hogy írjam meg, hogy állók az ökölvívással. Sajnos,' én idén már biztos nem boxhlok, sőt talán jövőre az egyéni bajnokságban sem, erről a legutóbbi orvosi vizsgálat meggyőzött. Elmentem ugyanis Nónay professzorhoz, akit a legjobb magyar szemorvosnak tartanak. Megnézte a szememét és nagyon szépnek találta, azt mondta, gratulálni fog az orvosnak, aki csinálta, olyan jól sikerült. Viszont akiket Ő ilyen műtéttel operált, azokat még a kapálástól is el- ' tiltja, és nem jutott szóhoz, amikor a,zt mondtam, hogy boxolhi’ akarok vele. A vizsgálat után felhívtam Balogh" doktort, a boxolók szakorvosát a Sportklinikán, aki nagy pártfogóm, és az egyetlen,' aki állandóan reményt őrit belém a box-szal kapcsolatban. Azt mondta, majd ő beszél a Tilónayvál, és kikéri a véleményét. Biztos lehetek benne,- hogy ha most türelemmel várok, esetleg egy évet is, akkor meg fogják engedni, ha néni romlik ilyen edzés mellett. (Most a nehéz zsák ütésén és az ellenféllel való kesztyűzésen kívül, már mindent csinálok és kondíciómat szinte teljesen visszaállítottam.) Tehát, ha nem ' romlik a széniem, akkor maximum egy év ‘múlva boxo- lok, azt ■garantálta-. Most kezdett valami derengeni előttem, mikor szerezhettem én ezt a nyavalyát. Talán emlékszel, 1958-ban az orszá- . gos bajnokság előtt egy héttel Szekszárdon egy bemutatón vettem részt, ahol a VKSE ellen játszottunk és csak úgy kaptam ellenfelet, ha nem játszom komolyan. Ott az ellenfelem (Földi) az ujjával belevágott a balszemembe. Rettenetes fájdalmat éreztem, azonnal feladtam a meccset. A szememet ki se tudtam nyitni. Utána megvizsgálta ott egy szemorvos, aki megállapította, hogy a két külső réteg (recehártya és inhártya azt hiszem) lehorzsolódott. Kenőcsöt és cseppeket kaptam, két napig le volt ragasztva a szemem. A bajnokságban kikaptam az első nap, lehet hogy ha többnapos versenyt kell végigverekedni, már akkor szétjött volna a retinám, mert biztos vagyok benne, hogy akkor rongálódott meg a szemem. Kis pihenő következett, ezalatt talán megerősödött annyira, hogy bírta egy darabig. 1959. tavaszán Romániában három nagyon nehéz meccsem volt, rengeteg nagy ütést kaptam a homlokomra. Utána egy edzésen belefejeltek a szemembe és ez végleg elrontotta. Az is hozzájárulhatott, hogy ez idő tájt állandóan egy nehézsúlyúval kesztyűztem, és ő is megrendítő ütéseket helyezett fejemre. Szóval ezek voltak az előzmények és még a sérülés után két hónapig nyugodtan edzettem (verekedtem is), mert az orvos nem ismerte fel, mi bajom van. Ezalatt, . az orvostudomány szerint, már meg kellett volna vakulnom, mert a retinám felül vált le, és a saját súlyánál fogva a rázkódásra teljesen le kellett volna szakadnia. De nem tette és így határozottan jó tulajdonságokat árult el. Bizony a műtétek olyan fájdalmasak voltak, hogy közben elátkoztam a gondolatát is, hogy valaha boxoljak. Emellé még jött egy-egy havi mozdulatlan hanyattfekvés, mindkét műtét után, teljes vakságban, mert mindkét szemem le volt ragasztva. De amint felkelhettem rögtön odaálltam a tükör elé és elkezdtem árnyékolni. Havonta elmentem a Sportkórházba felülvizsgálatra, ott kiadták edzésadagomat, így fokozatosan álltam edzésbe. A születésnapomon pedig egy olyan jót verekedtem, mint régen. Persze, A Dózsa labdarúgó szakosztályának vezetősége kéri Szekszárd sportszerető lakosait, hogy a taggyűlésen jelenjenek meg és hozzászólásaikkal, javaslataikkal segítsék elő, hogy a labdarúgó-csapat az eddigieknél még jobban tudja képviselni a város sportját, a szocialista sportkultúra magasabb színvonalra emelése érdekében. A taggyűlés után a BM klubban zenés-táncos estet rendez a szakosztály. Gerjeni MEDOSZ—Paksi KiniL3Í 1:0 (0:0) Gerjen, 400 néző. A barátságos labdarúgó-mérkőzésen a gerjeni csapat új összetételben játszott és kitűnően megállta a helyét a paksi csapattal szemben. Különösen a hátvédhármas remekelt. Az első gólhelyzet a 20. percben adódott, amikor Antus lövése a kapufán csattant. Két perccel később Klement átadását Szabó fölé lőtte. Szünet után csak a helybeli együttes a kezdeményező, a paksiak unottan játszanak. A 20. percben esik a mérkőzés egyetlen gólja. Taba vezeti fel a labdát és váratlan lövése a kapu sarkába jut. 1:0. A gólra a paksiak nagy hajrába kezdenek, de csak a hazai 16-osig jutnak el. Bráz KÉPES TOTÓ A totó 27. szelvényén szerepé mérkőzésekre Elekes Zoltán, a Tolnai SE labdarúgó-játékosa tippel. most nem csinálok ilyesmit, Fiorentina 1 1 csak ha az orvos megengedi, 2. Ferencváros—Simmering 1 1 mert nem akarom elrontani idő 3. Tatabányai Bányász— előtt. Szóval egyelőre várakoBratislava X 1 zó állásponton vagyok, remé4. Vienna—Vasas X 1 lem még boxolhatok valamikor. 5. Sarajevo—MTK 2 X Szeretettel ölel barátod: 6. Palermo—Diósgyőr i 1 Zoli. 7. TJdinese—Austria 1 1 * 8. Spartak—Trnava 1 X Mit lehet ehhez hozzátenni. 9. Bologna—Hajdúk Split 1 1 Csak kalapot lehet emelni az 10. Partizán (Belgrád)— előtt a csodálatos akaraterő Slovan Bratislava X l előtt, amivel Füzessy Zoltán. 11. Bánik Ostrava—OFK akit sérüléséig a magyar ökölBelgrád 1 1 vívás egyik reménységének tar12. Velezs MoSztar— tottak, küzd és harcol azért. Alessandria 1 2 hogy újból elkezdhesse nagy Pótmérkőzések: szerelmét, a sportot, az ökölví13. Wiener AC—Vojvodina 1 1 vást. Minél több ilyen fiatalra 14. Wiener SC—Dukla Prága 1 X volna szüksége a magyar sport15. K. Lombik—EVTK 1 1 társadalomnak. 16. Szállítók—Bn. Énrcíacus 1 1 Gy TOTÖZZON MAGA ISJ