Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-19 / 144. szám
1960. Június 19. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 9 Mérkőzésenként 4.87 gól A megyei labdarúgó-bajnokság eddig lejátszott 235 mérkőzésén 1145 gól esett. Egy-egy találkozóra közel öt, pontosabban 4,87 gól esik. Egy pillanatig sem kell azonban arra gondolni, hogy a Tolna megyei csatárok gólképesebbek az ország többi megyéinek csatárainál. Erről szó sincs. A lukas védelmek és a nagy erőkülönbségek emelik fel ilyen magasra az átlagot. A rengeteg gólban „óriási érdemei” vannak az iregszemcsei és a Nagydorogi együttesnek. Ireg- szemcsének az eddig lejátszott 28 mérkőzésén 184 gól esett, Nagy- dorognak a 29-en pedig pontosan 200(1). De még mindkét csapat növelheti góljainak számát (főként a kapott gólokat). Megvizsgálva azt a négy-négy csapatot, amelynek a mérkőzésein a legtöbb, illet- - ve a legkevesebb gól esett, a következő a helyzet: Kevés gólosok: Máza 3,77 gól mérkőzésenként, Nagymányok 3,97 gól, Gyönk 4,17 gól, Tolna 4,27 gól. Sok gólosok: Tamási 5,32 gól, Hőgyész 5,33 gól, Iregszemcse 6,57 gól, Nagydorog 6,90. Feltűnő, hogy a gyönki csapat mérkőzésein milyen kevés gól esett. Ez csak kisebb részben magyarázható azzal, hogy a gyönkiek rúgták a bajnoki idényben a legkevesebb gólt. Az alacsony átlag oka elsősorban az, hogy a gyönkiMai labdarúgó-műsor MEGYÉK KÖZÖTTI VÁLOGATOTT mérkőzés Tolna megye ifjúsági válogatott -—Pest megye ifjúsági válogatott 15 óra (Szekszárdi, (Pécsi jv. Szilágyi, Asztalos). Tolna megye felnőtt válogatott—Pest megye felnőtt válogatott 16.30 óra (Szekszárdi. (Pécsi jv., Mecseki, Magyar.) MEGYEI BAJNOKSÁG Tolna—Iregszemcse 17.30 (Németh, Kleiber, Bcnke). Tamási— Paks 17.30 (Majoros, Dudás, Szabó I.). BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS Fadd—Budapesti Előre 17.30 óra (Streer, Kollár). JÁRÁSI BAJNOKSÁG Sióagárd—Zomba 16.30 óra (Ko- 7,ár, Káldi). Ger jen—Kajdacs 16.30 (Széli, Dobos), Bölcske—Szedres 17 (Haracsi). Dunaszentgyörgy— Öcsény 17 (Bihari, Ranga). Kis. tormás—Kölesd 16 (Tövissi). Nagy székely—Pálf a 15 (Teierling). Cikó—Dombóvári Szpartakusz 16 (Schnierer). ek kevés gólt is kaptak — relatívan — mindössze 86-ot. A gyönkiek jelenleg a 11. helyen állnak 18 ponttal, de az utána következő nagydorogi és iregszemcsei csapatnak, amelyeknek 17—17 pontja van, egyaránt megelőzheti őket, hiszen egy, illetve két mérkőzésük van hátra. Ennek ellenére a gyönkiek az iregszemcseiek- nél 50, a nagydorogiaknál 59 góllal kaptak kevesebbet! Hozzátehetjük, hogy eddig, hiszen a nagydorogi és az iregszemcsei együttes a hátralévő találkozókon még kaphat gólokat. Ez egyébként azt is bizonyítja, hogy míg az első régiókban szereplő csapatok idegenben hatalmas vereségeket szenvedtek el, addig a gyönkiek idegenben sem kaptak 6—8 gólt sorozatosan. A rúgott gólok tekintetében mindössze a Szekszárdi Dózsa csapatának sikerült elérnie, illetve túlhaladnia a 100 gólt. A 90— 100 gólos csapatok között azonban már 6 együttest találhatunk és még a 7. helyen végzett bátaszé- kiek is 92 gólt értek el a bajnokság folyamán. A kapott góloknál már „jobban állunk”. A nagydorogi és az iregszemcsei csapat jóval, a hőgyészi és a tamási pedig jelentősen túlhaladta a 100 gólt. Reméljük, hogy a jövő bajnoki idényben kiegyenlítettek lesznek az erőviszonyok és nem kell eny- nyi gólról beszámolni. Ha pedig mégis sok gól lesz az a ragyogó képességű csatároknak legyen az érdeme ne a védelmeknek. Gyüszü Sporttörtén el em Zátopek, Zátopek A helsinki olimpia kilencedik napja, pontosan 15 óraötvennyolc marathoni futó várja a startjelet. Az első sorban ott áll Zátopek vörös trikójában, mellette az argentin Cabrera, a londoni győztes, s pontosan Zátopek mögött ugyanolyan vörös trikóban az osztrák Gruber, akit azonban senki sem téveszt össze a kétszeres olimpiai bajnokkal. Az idő kellemesen hűvös, s a marathoni futóknak nem kell attól tartamok, amitől Londonban annyit szenvedtek: a napszúrástól. öt kilométer után Jim Peters, az angol favorit vezet. Zátopek, aki életében először vesz részt a marathoni versenyen, óvatosan kezd. Tíz kilométer után Peters és a svéd Janson halad az élen. Zátopek harmadik, de az előtte futókat legfeljebb csak 100 méterrel engedi »elhúzni«. Húsz kilométernél a svéd Janson veszi át a vezetést és hátulról előretör a két argentin, Cabrera és Como. 21,975: ez a marathoni futás fordulópontja. A szó szoros értelmében az, mert nemcsak itt fordulnak meg a futók, hogy ismét Helsinki, az olimpiai stadion felé vegyék az irányt, hanem azért is, mert a csehszlovák csodafutó ekkor tör az élre. A többiek még megpróbálnak lépést tartani vele, de előbb Peters, aztán a többiek is leszakadnak. Zátopek, mintha motor hajtaná, úgy nyeli a kilométereket, többé nem lehet feltartóztatni. Harminc kilo- j méternél már 26 másodperces az TEKE noelőnye Jansonnal szemben, mialatt Zátopek még tovább véli az iramot és mindenkit mesz- sze maga mögött hagy, az angol Peters a saját kezdeti irama áldozatává válik. Fel kell adni a versenyt! S amikor az első marathoni futót bejelentik a stadionban, felcsendül az olimpiai himnusz és Emile Zátopek mosolyogva tűnik fel az olimpiai kapuban. A fáradtság legcsekélyebb jele nélkül futja le az utolsó kört. Még soha sportolót ilyen dübörgő tapsorkán nem köszöntött, még soha sportembert ilyen egységes kiáltással nem üdvözölt 72 000 néző. »Za-to-pek! ZA-TO-PEK!« A Zatopek-család négy aranyérmet szerzett Helsinkiben. A sport történetébe örökre beírta nevét a csehszlovák házaspár. A Bonyhádi Cipőgyár női kosárlabda-csapata osztályozó* az játszik csapat tagjai a NB ll-be jutásért munkában is jól megállják helyüket Véget ért a területi női kosárlabda-bajnokság, melyben a bonyhádi kosaras lányok a második helyen végeztek a bajnok Bajai Ruhagyár csapata előtt, s ezzel az értékes helyezéssel Szekszárd NB Il-es női csapata után a második legjobbnak bizonyultak a megyében. Szép teljesítmény ez, ha figyelembe vesz- szük azt, hogy a bonyhádiaknak még szabadtéri pályájuk sincsen és a csapat gerince két műszakos dolgozó, s edzésre csak minden második héten tudnak járni. A bonyhádi gimnázium kisméretű tornatermében tartják edzésüket és mérkőzéseiket. Most, hogy véget ért a bajnokság, a csapat nem tér nyugovóra, hanem továbbra is edzésben marad, s főleg az utánpótlás kinevelésével foglalkoznak majd a nyár folyamán. Sok igen tehetséges fiatal jelentkezett és jár szorgalmasan edzésre. Mindezt a csapat edzője, Bajor László mondotta el legutóbbi edzésükön. Itt tudtuk meg, hogy a Bonyhádi Cipőgyár Sportköre megad minden szükséges támogatást ahhoz, hogy a csapat eredményes munkát tudjon végezni, annál is inkább, mivel Bonyhád egyetlen női szakosztályáról van szó. Bajor László sport társ elmondta a továbbiakban, hogy igen nehéz úgy felkészülni egy bajnokságra, hogy nincsen edzőpartner és így a játékosok nem látnak újat, nem tudják az edzésen tanultakat gyakorlatban is kipróbálni. A csapat igen sok tehetséges játékossal rendelkezik. A két Mi- losev testvér, Ilona és Klára, Faragó 2ísuzsa már bebizonyították, hogy fiatal koruk dacára is igen komoly játékerőt képviselnek és ha fejlődésük is ilyen egyenletes lesz, úgy igen sokat fogunk még róluk hallani. Sajnos, a csapat legjobb bedobója Pogány Lívia Együttműködik sporttanács a a népfront és a paksi járásban A járási labdarúgó szövetség legutóbbi gyűlésén megjelent a járási népfront bizottság képviselője is. Elhatározták, hogy a fiatalság sport- és kulturális nevelésében a jövőben együtt fognak működni. A határozat gyakorlati megvalósítására tervet dolgoztak ki. A terv szerint a járás községeiben műsoros estéket fognak rendezni, amelyeken a helybeli sportoló fiatalság műkedvelői gárdáján kívül a járás központjá- m> » rw » <«■>■« min rn ból kiküldendő előadók is részt vesznek. A rendezés nagyobb részét a Népfront .helyi bizottságai vállalják. A bevételekből a helyi sportkör felszerelését egészítik ki és további kulturális rendezvények kiadását fedezik. Az első ilyen sport-kulturális műsoros est előreláthatólag Ma- docsán kerül megrendezésre. — B — ■ ■ill megválik a csapattól, mert tovább tanul Kaposváron. A cipőgyárban pár órája folyik a délutáni műszak, ahol felkerestük a csapat azon tagjait, akik ezen a héten nem tudnak edzésre eljutni. A sarokkészítő osztályon dolgozik Kovács Anna, a csapat egyik játékosa. Művezetője elmondja, hogy meg van elégedve beosztottja munkájával, aki már tíz éve dolgozik a cipőgyárban. A szomszéd teremben zúgnak a gépek. Kísérőnk elmondja, hogy itt dolgoznak a többi kosaras lányok az aljaüzemi szalagon; Wiandt Magdolnát pillantottuk meg először, aki a „póró” talp illesztést végzi a cipőkre. Fürge ujjakkal, pillanatnyi szünet nélkül dolgozik, s adja át a cipőket a csapat másik tagjának, Dávid Annának, aki aztán körbecsiszolja a talpszéleket. Tehát nemcsak a pályán, hanem itt is összedolgoznak. A szalag túlsó oldalán hasonló munkát végez Sánta Ilona, aki a sarok végcsiszolását végzi. A művezetőtől is jó véleményt hallottunk mindhárom sportolóról, jó, ügyes dolgozók, selejtmentes munkát végeznek, nincsen hiányzásuk. A bonyhádi kosárlabda-csapat osztályozóra megy az NB II-be jutásért. A bonyhádi közönség, mely sok alkalommal meggyőződött a csapat jó kollektívájáról; nagy figyelemmel kíséri az osztályozóra való felkészülést és a csapattól jó szereplést vár. Most már csak az hiányzik, hogy a bonyhádi járási és a községi tanács is adjon támogatást ahhoz, hogy mielőbb szabadtéri pályája is legyen a bonyhádiaknak. Ez egyik alapfeltétele az NB. II-be való előkészületnek és az ottani sikeres szereplésnek. Reméljük, a kérés megértésre talál és a jövőben a labdarúgók mellett a kosarasok is megfelelő támogatást kapnak a tanácstól. N. NB II -es labdarúgó csapat Faddon A Faddi Lenin Tsz Sportkör vezetőségének meghívására, vasárnap, június 19-én a Budapesti Előre NB Il-eis labdarúgó-csapat látogat Faddra, barátságos mérkőzésre. A mérkőzés kezdési ideje 17.30 óra. mriitiiiiiniii A bajnok másai labdarúgó-csapat A Dombóvári Szpartakusz a harmadik helyen végzett a területi bajnokságban Az összevont megyei tekebajnokság állása a tavaszi forduló befejezése után: 1. Pécsi BTC 11 26 235 59 2. Pécsi Építők 11 26 616 55,5 3. Dombóvári Szpartakusz 11 25 784 54 4. Kaposvári Építők 11 25 607 54 5. PVSK 11 26 299 53 6. Nagykanizsai Bányász 11 24 836 50 7. Kaposvári Szpartakusz 11 25 706 40 8. Kaposvári Fáklya 11 25 570 38.5 9. Kaposvári MTE 11 25 373 37 10. Pécsi Közi. 11 25 420 33 11. Kaposvári Petőfi 11 24 239 30 12, Pécsi Kinizsi 11 25 013 24 Ifjúsági tekebajnokság Dombóváron A Megyei Teke Szövetség ren403 ütött fával. Második Kocsis dezésében szombaton került lejátJózsef lett 392, harmadik pedig szásra Tolna megye 1960. évi ifjúKőbli Sándor lett 344 fával. Mindsági egyéni nagygolyós teke-bajnoksága Dombóvárott. A bajnoki ketten a Dombóvári Szpartakusz tekézői. Az első két helyezett eredménye igen bíztató a jövőre címet Kollár Mihály, a Dombóvánézve. De a harmadik helyezett ri Szpartakusz tekézője nyerte el, Kőbli is többre képes ennél. ...és aki a veretlenségükéi elvette Tolna megye 1959—60. évi megyei labdarúgó-bajnokságát a Mázai Bányász csapata nyerte. A csapat tagjai: Veres, Széles. Kovács, Snetz, Mező, Radó, Géth. Pécsnek, Gyorsok, Simon, Kaspei. Jobboldalt: Gyorsok, a Mázai Bányaüzem igazgatója. mellette Ludas edző. Baloldalt: Henczi, a szakosztály intézője. Hermann, a Simonlornyai BTC jobbszélsője vasárnap a mázaink utolsó mérkőzésén befejezés előtt öt perccel Veres kapujába ? híiíta a labdát és ezzel elvette Máza veretlenségét.