Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-15 / 114. szám
VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! V a sárnap 1960. május 15. V. évfolyam 114. szám * ARA: 70 FILLÉR A párizsi csúcsértekezlet Hruscsov e ívtárs megérkezett 1 H irizsl ha Tegnap, a délelőtti órákban leszállt a Hruscsov elvtársat és kíséretét szállító repülőgép a párizsi repülőtérre. Ma megérkezik az amerikai és az angol kormányfő is, holnap pedig a párizsi Elysée-palotában megkezdődnek a tárgyalások. Csúcstalálkozóra ülnek össze a négy nagyhatalom vezetői. Létrejön az a találkozó, amelyért a világ békeszerető milliói évek óta állhatatosan küzdenek. A csúcstalálkozó létrejötte már egymagában is győzelme a Szovjetunió és a szocialista országok következetes békepolitikájának. Hiszen a Szovjetunió vezetői még a „hidegháború” éveinek legveszedelmesebb időszakában sem szűntek meg állandóan hangoztatni: a vitás kérdések megoldásának egyetlen lehetséges módja a tárgyalások útja. Mint Hruscsov elvtárs az ENSZ-ben mondott beszédében megállapította, olyan sok gyúlékony anyag halmozódott már fel, hogy elég egy szikra, s kész a katasztrófa. Elérkezett a világ ahhoz a határvonalhoz, amelynél bármilyen véletlen folytán egy hidrogénbombát szállító repülőgép vezérlőberendezésének megsérülése, vagy a kormányrúdnál ülő pilóta lel^i egyensúlyának megbomlása következtében kirobbanhat a háború. Egyre jobban tért hódít a nyugati kormánykörökben is az a megállapítás, hogy az „erő helyzetéből” nem lehet megoldani a vitás kérdéseket. Megbukott az erőpolitika”, mégpedig elsősorban azért, mert egyre nyilvánvalóbb: az erő nem az ő oldalukon van. A szovjet technika „csodái”, a szputnyikok, a Holdat eltaláló rakéta, a mesterséges bolygó, a januárban kilőtt és a Csendesóceán előre meghatározott térségében pontosan célbataláló rakéták kijózanítólag hatottak az erőpolitika legelszántabb híveire is. Nem lehet kétségük ma már afelől, hogy a szovjet rakétafegyverek — amennyiben támadás érné a Szovjetuniót vagy a szocialista tábor országainak bármelyikét — megsemmisítenék a támadót a Föld bármely pontján. A fegyverkezési verseny nemcsak azért viszi katasztrófa felé a világot, mert háborúhoz vezethet, hanem mérhetetlen terhet jelent a világ népei számára. A világon ma mintegy százmillió dollárt költenek fegyverekre, százmillióra tehető azoknak az embereknek a száma, akik a hadseregekben, valamint a hadiiparban vannak foglalkoztatva, lényegében elszakítva a békés termelő munkától. A fegyverkezésre fordított hatalmas összegeknek — mint Nyeszmejanov akadémikus, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának januári ülésén megállapította — csak egy kis részét kellene a tudomány fejlesztésére fordítani ahhoz, hogy örökre száműzzék a pestist, a kolerát és más betegségeket. Ha e hatalmas anyagi erőket békés célokra fordítanák, ugrásszerűen emelkedhetne az életszínvonal, gyors ütemben lehetne fejleszteni áz elmaradott országok gazdaságát is. A csúcskonferenciának nincs előre meghatározott napirendje, de nem kétséges, hogy a leszerelés kérdése is ott szerepel majd a négy nagyhatalom vezetőinek tanácskozásain. A Szovjetunió a második világháború óta állhatatosan küzd a leszerelésért. Nem csak szavakban, hanem tettekkel is. A januárban elhatározott újabb leszerelési intézkedéssel együtt 1955 óta 3 millió 340 ezer fővel csökkentették a Szovjet Hadsereg létszámát, a varsói szerződés tagállamai pedig együttesen közel négymillió fővel. Az ENSZ legutóbbi közgyűlésén pedig a Szovjetunió — Hruscsov elvtárs terjesztette az ENSZ elé az egyetemes, teljés leszerelésről szóló javaslatot. Az idők változásának jele, az erőpolitika meg- bukásának következménye, hogy a világszervezet közgyűlése egyhangúlag tette magáévá az általános leszerelés eszméjét. Megoldásra vár a német béke- szerződés kérdése is. A Szovjetunió álláspontja itt is világos, véget kell vetni annak a tűrhetetlen állapotnak, hogy másfél évtizeddel a második világháború befejezése után még nincs béke- szerződés a legyőzött Németország és a győztesek között. Amennyiben a nyugati hatalmak nem hajlandók megkötni a béke- szerződést a két német állammal, a Szovjetunió megköti azt a Német Demokratikus Köztársasággal. A leszerelésben való megállapodással megoldódik az atomfegyver-kísérletek beszüntetésének és betiltásának kérdése is. Amennyiben a leszerelésben, az atomfegyverek betiltásának kérdésében és a német békeszerződés kérdésében megállapodás születik, ez maga után vonja a kelet-nyugati kapcsolatok javulását is, A Szovjetunió kész, világos programmal megy a csúcskonferenciára, de nem ilyen egyértelmű a nyugati partnerek állás- foglalása. Az enyhülés ellen hatnak a nyugati államférfiak különböző beszédei és a csúcsértekezlet megtorpedózását szolgálta az amerikai kémrepülőgép provokatív berepülése a Szovjetunió területe fölé, de főként az a cinikus hang, amellyel a hivatalos szervek indokolják és jogosnak tartják az effajta berepüléseket. Méltó választ kaptak provokációjukra. A Szovjetunió — mint Hruscsov elvtárs kijelentette — nem fél az ellenőrzéstől. „Ha partnereink hozzájárulnak, mi hajlandók vagyunk teljesen leszerelni ... nem félünk az ellenőrzéstől. Kérem, uraim! Akkor röpködhetnek országunk területe fölött, ellenőrizzenek, fényképezzenek, tegyenek, amit akarnak.” Az egész világ nagy várakozással tekint a párizsi csúcstalálkozóra. Teljes megoldást, megegyezést minden kérdésben bizonyára nem lehet várni. De bizonyos, hogy előre fogja vinni a béke ügyét. Párizs: (MTI) Mint a francia rádió hírmagyarázója mondta, -a második világháború óta a legfontosabbnak számító nemzetközi találkozó szovjet résztvevőjének első párizsi megnyilatkozását sohasem tapasztalt izgalommal várták«. A párizsi diplomáciai megfigyelők és a lapok kommentátorai kiemelik a tényt, hogy a szovjet kormányfő kíséretében ott van Maiinovszkij marsall is. A francia rádió szerint ez annak a jele, hogy a »Szovjetunió nem zárta le az amerikai kém-repülőgép ügyét«. A Liberation így ír: — Felvetődik a kérdés, mit jelent a Szovjetunió honvédelmi miniszterének Párizsba jövetele. A pesszimisták természetesen ebben a szovjet álláspont »megkemé- nyedését« látják. Az optimisták viszont azt a szándékot fedezik fel, hogy a Szovjetunió komolyan meg akarja vitatni a leszerelés problémáit. Amerikai forrásból elterjedt hírek szerint szó van arról, hogy Hruscsov vasárnap találkozik de Moszkva: (MTI) A négy nagyhatalom kormányfőinek hétfőn kezdődő párizsi értekezletére szombaton reggel elutazott Moszk vából N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. Hruscsovot elkísérte a csúcstalálkozóra A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere és R. Maiinovszkij, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. A szovjet kormányfő kíséretében számos szakértő és tanácsadó van. A Szovjetunió zászlaival feldíszített vnukovói repülőtéren több százan gyűltek egybe, hogy a nagyfontosságú tanácskozás küszöbén búcsút vegyenek a szovjet kormány fejétől. Megjelentek a repülőtéren a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai, a szovjet kormány vezetői, köztük L. I. Brezsnyev, a Legfelső Tanács Elnökségének elMoszkva (TASZSZ): A Szovjetunió Minisztertanácsa Nyikita Hruscsov szovjet kormányfőnek a A dombóvári járásban 156 KISZ- fiatai tette le a vizsgát a Józsei Attila olvasómezgalom követelményeinek megfelelően A József Attila olvasómozgalom arany, ezüst és bronz jelvényeinek megszerzéséért ezidáig 156 fiatal állt a vizsgáztató bizottság elé a dombóvári járásban. A fiatalok közül a vizsga eredményeként 31-en bronz jelvényt, 32-en ezüst jelvényt, 43-an pedig arany jelvényt kapnak. A legtöbb fiatal Dombóváron és ICocsolán kapcsolódott be az olvasómozgalomba. A számítások szerint az eddig levizsgázott fiataloknak 1953 könyvet kellett elolvasni, hogy a követel menyeknek megfelelhessenek. Gaulle tábornokon kívül Eisenhower elnökkel is, de ezt sem szovjet, sem amerikai hivatalos helyen eddig nem erősítették meg. A párizsi polgári sajtó azt állítja, hogy de Gaulle tábornok közvetítőként igyekszik fellépni a Kelet és a Nyugat között. Az Humanité hasábjain Pierre Courtade a konferencia egészét tekintve derűlátó: bármilyen viszontagságok jelentkeznek is a békéért folytatott harcban, az erőpolitika hívei bármennyire is közel tudják néha sodorni a világot a háborúhoz, a perspektívák jók és a békés együttélés gondolata haladást érhet el már az első csúcstalálkozón. Párizs házfalain megjelentek Picasso béke-plakátjai. »Békét, leszerelést!« — hirdetik a plakátok a nagy művész betűivel. A világ minden tájáról békeharcosok küldöttségei érkeznek a francia fővárosba, ahol május 2I-én rendezik meg e küldöttségek találkozóját. nöke. Nagy számban jöttek el 0 Szovjetunió Minisztertanácsának tagjai, a Szovjetunió marsalljai, a tábornoki kar tagjai, a politikai, a kulturális élet több vezető személyisége. A szovjet kormányfő néhány perccel negyed kilenc után érkezett meg a repülőtérre. Hruscsov vidáman elbeszélgetett a búcsúztatására megjelentekkel. Jókedvűen, kalaplengetve üdvözölte az ünneplő, tömeget. Gyermekek virágcsokrokat nyújtottak át a szovjet kormányfőnek, aki Gromiko és Maiinovszkij társaságában szállt be az IL-18 típusú külön repülőgépbe. A repülőgép lépcsőjéről még egyszer köszöntötte a moszkvaiakat. A szovjet kormányfőt szállító repülőgép moszkvai idő szerint néhány perccel kilenc óra után emelkedett a magasba. párizsi négyhatalmi csúcsértekezleten való részvételével kapcsolatban az említett értekezleten A MÉSZÖV mezőgazdasági osztálya, a megyei tanács mezőgazdasági és művelődésügyi osztálya, a megyei KISZ-bizotteág, úttörő elnökség és a Hazafias Népfront megyei titkársága június 29-től július 9-ig táborozást tervez az ifjúsági szövetkezetek tagjai részére Lengyelen. A lengyeli táborozáson baranyai és Somogy megyei fiatalok is részt vesznek. Megyénkből részt vesznek az iskolán belül működő ifjúsági szövetkezeti tagok egy része pedagógus, ifjúsági szövetkezeti vezető, méhész úttörő, élenjáró termelőszövetkezeti merészt vevő szovjet küldöttségbe delegálta Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert és Rogyion Maiinovszkij szovjet honvédelmi minisztert. A küldöttség tanácsadóiként szerepelnek: V. V. Kuznyecov, V. A Zorin, Sz. A. Vinogradov, A. A; Szoldatov, M. A. Menysikov, G. A. Zsukov, L. F. Iljicsov, P. A. Sza- tyukov, A. I. Adzsubej, G. T, Sujszkij, V. Sz. I,ebegyev, O. A. Trojanovszkij, A. F. Dobrinyin, V. F. Grubjakov, A. A. Krohin, A. A. Griziov vezérezredes, Sz. M. Kudr javeev. A küldöttség szakértőivé a következőket nevezték ki: M. Ai Harlamov, I. I. Iljicsov, Sz. T. Bazarov, N, D, Belohvoszt.yikov, F. F, Molovdkob, I. N. Zemszkov, N. Sz. Zaharov, A. A. Roscsin, A. N- AJekszandrov, V. P. Nägyezs- gyin, A I. Blatov. Hruscsov elvtárs Párizsban Párizs (MTI): Hruscsov szovjet miniszterelnök szombaton délelőtt magyar idő szerint 11 óra 55 perckor egy IL—18-as repülőgépen az Orly-i repülőtérre érkezett, hogy részt vegyen a hétfőn kezdődő párizsi csúcsértekezleten, A Szakszervezeti Világszövetség levele a négy nagyhatalom kormányfőihez Prága (CTK): A Szakszervezeti Világszövetség levélben fordult a párizsi csúcstalálkozón részt vevő négy kormányfőhöz. Az SZVSZ üdvözli a csúcsértekezlet összehívását és hangoztatja, hogy a világ 170 miilói szervezett dolgozója lankadatlan figyelemmel és reménykedéssel fogja kísérni az értekezlet munkáját. Az SZVSZ kéri a négy kormány főt, szívlelje meg a dolgozók óhaját és egyezzen meg a nukleáris kísérleti robbantások megszüntetésében, a leszerelésben, a német kérdés megoldásában. A világ dolgozói ezen kívül kérik a négy nagyhatalom vezetőit, egyezzenek meg elvben a Kínai Népköztársaság és India részvételéről a leszerelési értekezleten, továbbá abban, hogy a népi Kína jövőben bekapcsolódjék a nagyhatalmak tanácskozásaiba rökök. A táborozok létszáma mintegy 120 fő lesz az előzetes tervek szerint. A táborban a fiatalok értékes szakmai előadásokat hallgatnak a kertészet, a nyúltenyésztés és a méhészet kérdéseiről. Az előadásokat a Lengyeli Mezőgazdasági Szakiskola tanárai és neves mezőgazdasági szakemberek tartják. A tábort szervező szervek és intézmények több mint 24 000 forinttal járulnak hozzá a költségekhez. A résztvevőknek 10 napra személyenként csak 60 forintot kell költséghozzájárulás címén fizetniük. Hruscsov elvtárs búcsúztatása Moszkvában Á csúcsértekezleten részt vevő szovjet küldöttség összetétele Lengyelen táboroznak idén az ifjúsági szövetkezetek tagjai hészek és méhész szakcsoport el-