Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-11 / 110. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG IfifíO. május 11. INTRIKUSOK Megyénk egyik nagy községé­ből bejelentő levél érkezett az el­múlt hetekben a megyei tanács­hoz. Á levélíró levelében a köz­ségi tanácselnököt vádolta. Leír­ta, hogy az elnök nem ért egyet a párt agrárpolitikájával, ellenzi a tsz-mozgalmat, útjába áll a tsz- mozgalom fejlődésének. Ezen kí­vül lakás és házüzémek is fel­tüntette a levél a tanácselnököt, félremagyarázva, meghamisítva egy jogos és törvényes lakás­ügyet, amelyben a tanácselnök, mint a vizsgálat kiderítette, he­lyesen járt el. A BIRÄLÖ panaszos és beje­lentőleveleket népi államunk szervei kivizsgálják, sok esetben még akkor is, ha a levél névte­len. így történt ez a szóbanfor- gó levél esetében is. Egy megyei tanácsi dolgozó elutazott a köz­ségbe, eltöltött ott két napot, sok-sok egyszerű emberrel, funk­cionáriusokkal, tanácsi dolgozók­kal, tanácstagokkal beszélt és vizsgálata kiderítette, hogy a le­vél tartalma valótlan, állításai enyhén szólva is rágalmak, elfo­gultság, személyi ellentét szülte azokat. Párt és állami szerveinkhez, a Tolna megyei Népújság szerkesz­tőségéhez is gyakran érkezik pa­naszos, bíráló, vagy bejelentő le­vél. Meg kell mondani, hogy ezeknek a leveleknek többsége akár névvel, akár névtelenül ír­ják is azokat a valóságból indul ki. És ha'van is bennük túlzás, elfogultság, vagy a tények nem pontos ismerete, a lényegük és a levélíró szándéka igaz. A leve­lek többségéből látszik népünk felelősségérzete, komolysága. — Látszik, hogy nálunk az emberek törődnek a közügyekkel, öröm­mel töltik el őket az eredmények és harcolnak az elkövetett hibák, mulasztások ellen. Látszik a leve­lek többségéből, hogy az embe­rek magukénak érzik az or­szágot. MOST NEM IS ezekkel a le­velekkel foglalkozunk, hanem a panaszos, bíráló, vagy bejelentő leveleknek egy olyan részével, amelyben felelőtlen, vagy éppen becstelen emberek megrágalmaz­nak becsületes, néphez hű embe­reket, vagy vezetőket. Megrágal­maznak személyi ellentét, ellen­szenv miatt, vagy éppen azért, mert jogtalan kívánságukat a községi tanács, a tsz vagy válla­lat vezetői nem teljesítették. A legtöbb ilyen levélnek közös vo­nása — amellett, hogy rágalmaz — a névtelenség. Arra vesznek bátorságot ezek a levélírók, hogy rágalmazzanak, de arra már nem, hogy a nevüket is leírják. Az is­meretlenség homályából szórják rágalmaikat a becsületes embe­rekre. Tsz elnököt rágalmaz az egyik levél, hogy kivételt tesz a roko­naival. Arról ír, hogy nagyobb háztáji földet, könnyebb mun­kát, jogtalan munkaegységet kap­nak a tsz elnök “rokonai. A levél aláírása: -A termelőszövetkezet tagjai«. A szerv képviselője aho­vá a levél érkezett, sok-sok tsz- taggal beszélt, de egyik se val­lotta magáénak a levél állításait. Tehát egy valaki a saját maga nevében írta, amit írt és ugyan­akkor a termelőszövetkezet tag­jaira hivatkozott. Miért nem merte a nevét aláírni? Miért hi­vatkozik ilyen levél írója olya­nok véleményére, akik nem is ér­tenek egyet a levél állításaival? SOK KÁRT TESZNEK ezek a levelek. Az is kár, hogy egy em­ber elmulasztja fontosabb mun­káját, amíg az ilyen levelek be­jelentéseit vizsgálja. De kár az is, hogy feleslegesen zaklatni, gya­núsítani kell becsületes, munká­jukat jól elvégző embereket. Az­tán az ilyen rágalmazó levél ki­vizsgálása során sok emberrel kell beszélni, amelynek pletyka, suttogás lehet az eredménye. Az ilyen pletyka és suttogás ront­hatja a politikai hangulatot, a munkakedvet és újabb rágalmak­nak lehet az alapja. Üldözni kell a rágalmazókat, az intrikusokat. Káros jelenség ez nálunk, szerencsére mind keve­sebb a felelőtlen, vagy éppen becstelen ember tevékenysége. Aki az ilyenről tud, hall, leplez­ze le a rágalmazót, hogy elmen­jen a kedve káros szenvedélyé­nek gyakorlásától. Nálunk nagy jelentősége van az építő bírálatnak. Társadalmi életünk minden területén óriási szerepe van a bírálatnak és az önbírálatnak. Azonban aki bírál, az felelősséggel, a tények alapos, sokoldalú ismeretében, elfogulat­lanul bíráljon. A bírálat kétélű kard: ha jogos és az igazság tala­ján áll, akkor nagy előre lendítő és hasznos építő erő. Ha jogtalan, ha rágalmaz, altkor árt, akkor nem épít, hanem rombol. És fő­leg káros, ha névtelenül szórjuk a rágalmakat. A JOGOS bírálatot támogat­juk, a jogos bírálót megvédjük és kiállunk érte a végsőkig. A mi országunkban, a mi társadal­munkban az igazságot nem lehet elnyomni legyen az bárki is, akit bírálunk. A jogtalan bírálatot azonban, a rágalmakat, az intri­kusokat üldözzük és megvetjük. Mindenkit érdeme szerint... GYENIS JÁNOS Figyelemmel kísérik, milyen eredménnyel tanúinak a megyei tanács ösztöndíjas egyetemistái A társadalmi ösztöndíjak ala­pítása során a megyei tanács tíz egyetemista és főiskolás hallgató részére alapított ösztöndíjat. Az ösztöndíjalapításon túl azonban a megyei tanács figyelemmel kí­séri azt is, hogyan tanulnak, mi­lyen eredménnyel teszik le vizsgái kát azok az egyetemi hallgatók, akik a Tolna megyei Tanács ösz­töndíjával tanulnak. Javítják a minőséget a Bonyhádi Zoraáncgyárfbaii A Bonyhádi Zománcgyár dolgo­zói az év elején — a felszabadu­lás tizenötödik évfordulója tiszte­letére — egészéves versenyfela­jánlást tettek. A vállalások telje­sítése terén szép eredményeket értek el eddig a zománcgyáriak, csaknem minden területen bevál­tották ígéretüket. Így az első ne­gyedévben túlteljesítették terme­lési tervüket és mind a belkeres­kedelmi, mind az export-kötele­zettségeknek eleget tett a gyár. Nőtt a termelékenység és az ex­portgyártmányok választéka. Rész. ben már megvalósultak a gyár­tástechnológia fejlesztésére tett vállalások is. Elmaradás csak a minőség terén van. A múlt hónap közepe óta azonban jelentős mértékben javult a minőség is a gyárban. Miután a gyár három zománcozó műveze­tője a budapesti társ-üzemekben járt tapasztalatcsere céljából, a gyárban megszilárdították a mun­ka- és a technológiai fegyelmet, javították a zománcanyag minősé­gét is, napról napra emelkedett n raktárra kerülő zománcedányeknél az elsőosztályú áruk aránya. Április' közepén még csak 80 százalék volt — a hónap eleje óta gyártott zománeedénynél — az elsőosztályú edény, a hó nap végére már elérték — az egész havi termelést figyelem­be véve — a 84 százalékot Májusban pedig, a hónap első dekádjában készített zománc­edényeknek 86.6 százaléka lett elsőosztályú. Ez megfelel a verseny állásának, ugyanis a minőség ilyen arányú javítását vállalták' a gyár dolgo­zói. A munka- és technológiai fe­gyelem megszilárdítása melleit különböző újításokkal is segítették a dolgozók a minőség javulását. Így például a nagyméretű export- éjjeliedényeknél komoly problé­mát okozott az, hogy a 24 centi- méteres edények égetés közben — nagyobb súlyuk következtében, miután a magas égetési hőfoknál kilágyultak — megnyúltak, defor­málódtak. Próbálkoztak a fülön, majd a perem alatt akasztva éget­ni, eredménytelenül. Wagner Jó­zsef égető — aki egyébként a fel- szabadulás évfordulóján kapta meg a ..Kiváló dolgozó” jelvényt — egy különleges égető-szerszámot, felfüggesztő szerkezetet készített, amelynek segítségével sikerült ki­küszöbölni az égetés közbeni de- formálódást. Az új szerszám két­oldalt támasztja alá a peremet. Míg a régi módszerrel általában 25 százalék volt az égetési selejt, az újítás alkalmazása után a de- formálódásból keletkező égetési selejtet sikerült teljesen kiküszö­bölni. A nevelők napja alkalmából szombaton a Szabad­ság Szálló nagytermében a szek­szárdi járás és Szekszárd város ne velői részére .ünnepséget ren­deztek. Este hét órától a szekszárdi úttörőzenekar hangu­latos műsorral szórakoztatta a gyülekező nevelőket Véghelyi Miklós karmester irányításával és Molnár József tanulmányi fel­ügyelő konferálása mellett. Az úttörőzenekar sok kellemes pen- cet szerzett a járás és város ne­velőinek. Ezután vacsorára ke­rült sor, amelynek során Szabópál Antal, a városi pártbizottság titkára mondott pohárköszöntőt. A közel 300 nevelő és hozzátarto­zó, valamint a meghívott vendé­gek a kora hajnali órákig igen jó hangulatban maradtak együtt. *TTTT7fT J»Z»TT»TTTTTTTTTTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTT»TTTTTTTTTTTTTTTTTT TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTYTTTTTTTTTTTTTTTTYTTTTTTTTTTTYTTTTTTTTT TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT?TTT7VT7 ^őonzá az át az ideq en légiétói hazáit/ Kibépsőtábor Sidi-bel-Abbes-ben — A 117 117-es az irodába! — egy tizedes (caporal), szólította Nagy Jóskát, aki először cso­dálkozott, hogy nem a nevét hallja, hanem csak egy számot, de vállat vontésmenta tizedes után. Egy légiós kapitány fogadta. — Ki volt az apja? — Mi­lyen pártnak volt a tagja és milyen pártnak voltak tagjai a szülei? — Mit csinált otthon? — Miért jött el hazulról? — Nagy Jóska minden kérdésre válaszolt, s arra, hogy miért hagyta el hazáját, ugyan mit mondhatott? Kalandvágyból. A következő kérdés talán ter­mészetes velejárója az ilyesfaj­ta katonaéletnek, mégis meg­lepte. — Kit értesítsünk, ha meg- nal? Majd pedig így szólt a kapi­tány: — Ha akarja, megváltoztat­hatja a nevét. Ha valamiért körözi a rendőrség, akkor a legjobban teszi, ha új nevet vesz fel. Itt örökre elfelejtődik a múltja, csak szolgálja becsü­lettel a légiót. Aztán kioktatták. A kiképzés nyolc hónapig tart. Innen Mar- seille-ből Sidi-bel-Abbes-be szállítják, majd onnan néhány hét után Mascara-ba. A Sidi-bel-Abbes-i elosztó­ban csak néhány hetet töltött, de ez a néhány hét is elég volt ahhoz, hogy megtudja: hazug­ság mindaz a szörnyűség, amit a légiós-regények írnak. Ha­zugság, mert a légió sokkal, de sokkal borzalmasabb, mint amilyennek a regényekben fes­tik. A négy barátot itt az elosztó­ban elválasztották egymástól, illetve kettőt máshová osztottak be csak Nagy Jóska, meg T. Jóska maradt együtt. Együtt kerültek a voltaképpeni kikép­zőhelyre, a tengerparttól száz­ötven kilométerre levő Masca- ra-ba is. Alig helyezték el az újonnan érkezetteket szobáikban, so- rakozóra jött a parancs. Az ud­varon négyszögbe állt a 4. si­vatagi ezred. A négyszög köze­pén két légionistát kötöttek ki a vastag kőoszlophoz. Az egyik­nek már egészen eltorzult az arca, a másik sírt. Mellettük egy tiszt állt és lovaglóostorá­val időnként végigvágott raj­tuk. — Mertek még lázítani, ku­tyák? Ha edűig nem vettétek észre, majd most megtanuljá­tok, hogy a légió nem kisded- óvó, se nem menhely. Söpre­dék! Negyedórán belül mindkét kikötött elájult. Egy vödör víz­zel észretérítették őket, aztán kezdődött elölről a tortúra. Utána tudomására hozták az egész ezrednek: mindenki így jár, aki szökésen töri a fejét, vagy -panaszkodni mer a bánás­mód miatt. Elég volt csak a maguk közti beszélgetés, hogy üssék-verjék őket. A légió tele van spiclikkel, a parancsnokság beépített embereivel, akik min­den hírrel futnak a parancs­nokhoz és következik a meg­torlás. ötven kiló terhet cipel a lé­gionista és a fegyverét. Ez nyomta Nagy Jóskáék vállát a nyolcnapos menetgyakorlat alatt is. Ha valaki nem bírta az iramot, rögtön mellette ter­mettek az altisztek. — Mozogj, az anyád irgal­mát, mert beléd rúgok. — Ha a fenyegetés nem használt, követ­kezett a rúgás. A korbács ál­landóan csattogott az emberek hátán. Este a szobában együtt ül­dögélnek a magyarok. Fáradt, elcsigázott mindegyik s még sincs kedvük lefeküdni. Ömlik belőlük a panasz. — Csak minél előbb hazajut­ni. Egyszer szabaduljunk meg, gyerekek, ebből a pokolból. — Nagy Jóska mondta ezt, de másnap már minden magyar együtt kuporgott a fogdában. A földalatti fogda betonjának jég­hidegét csak a gyékényfekhely enyhíti valamelyest. A vizesvö­dör a rácsos ajtón kívül áll, ab­ból meríthetnek bögréjükkel a foglyok, ha megszomjazik va­lamelyik. Egy fiatal német gyerek nyúl ki éppen vízért. A bentlévők kétségbeesett ordításra figyel­nek fel. A fiatal német vissza­rántja karját és mutatja szét­roncsolt kezefejét. Az ajtó előtt a két őr össze­röhög. Amelyik rátaposott a fiú kezére, beköp a zárkába. A foglyok elkezdenek morgolódni, szitkokat zúdítanak az őrökre. Erre még másik két őr jön, egy őrmester kíséretében. Kinyitják az ajtót, az őrmester belép és korbácsával végigvág a legkö­zelebb álló emberen. A morgolódás nem szűnik, erre az őrmester tovább csap­kod. Már a magyarok felé kö­zeledik, amikor a kis nyápic M. Imre sírvafakad. T. Jóska a leg­erősebb köztük, szép szál, meg« termett gyerek rámordul: — Ne sírj. Gyertek ide mind­annyian körém. Te pedig úgy állj, hogy a hátadat érje az ütés. Az arcodat, meg a feje­det védd. Valamennyien odahúzódnak T. Jóska mögé. Az tneg farkas­szemet néz az őrmesterrel. Az őrmester franciául káromkodik. T. Jóska elkiáltja magát: — Ne féljetek, majd én el­bánok vele! Majd megint odafordul az őr­mesterhez és a fogai között szi­szegi : — Hozzám ne nyúlj, mert széttaposlak! Te féreg! Az őrmester leereszti a kezét és elfordul. Aztán kikotródik a fogdából. Így úszták meg a korbácsolást ekkor a magyar fiúk. T. Jóskát másnap elvitték. Soha többé nem látták. Lehet, hogy felkerült a »-hősi halot­tak« listájára. Ebből viszont ki­derült, hogy az őrmester is jól beszél magyarul. Talán ma­gyar anya szülte valamikor, amikor még ember volt, aztán lassan állattá süllyesztette a ié- gió. így folyt az élet Mascara- ban. Hamisítatlan légiós élet. A lázongás persze soha, egy pil­lanatra sem szűnt meg. Hol egyikük, hol másikuk ajkát hagyta el panasz a rossz ellá­tás, a még rosszabb bánásmód miatt. Nem mindig kikötéssel büntették a »lázítók«-at. Néha más büntetést eszeltek ki szá­mukra. Az egyik ilyen volt: Gödröt ásattak a rendbontóval a laktanya-udvar homokjában és abba kellett feküdnie, teljes menetöltözékben. így feküdt egész nap, délben is, amikor árnyékban negyven fokot mu­tatott a hőmérő, de ott maradt éjszakára is, amikor fagypont alá süllyedt a hőmérő higany­szála. Ha emberségesebb ked­vében volt a parancsnok hu­szonnégy óráig tartott a bün­tetés, ha ballábbal ébredt, ak­kor negyvennyolc órát mért a delikvensre. Harcokra itt még nem került sor. »Gyöngyélet« Mascara-ban a légiós sorsa. Hiszen itt csak kiképzés folyik... Majd később kerül csak arra sor, hogy a fran cia kultúrát és civilizációt ter­jesszék az arabok között. Ád- dig menetgyakorlat, céllövészet, kikötés, fogda, fekvés a tűző napsütésben, altisztek, korbá­csa, rúgások és szitkok s ,ha megszökik valaki, akkor halál. Mintha már olvastunk volna hasonlót a légiós-regényekben. Csakhogy azok úgy Viszonyul­tak a valósághoz, mint a gyer­mekmesék egy naturalista re­gényhez. Nagy Jóska megkapta az else ízelítőt a légiós életből. De et. egyáltalán nem hasonlított ah­hoz, mint amiről a perpignani rendőrtiszt beszélt. Következő riportunk: íze­lítő az idegenlégió rémtettei­bői.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents