Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-08 / 108. szám
4 tolna megyei nepüjsag 1960. május 8. Az első év Itt végezte a gimnáziumot ebben a községben, s most, hogy a tanév elején visszakerült Bony- hádra a közgazdasági technikumba, mint magyar szakos tanár, zavarba hozta egy kissé a tudat, hogy azok a diákok, akiket tanítani fog, nagyrészt ismerik, emlékeznek talán még arra is, hogy gimnazista korában, táskájával a hóna alatt hogyan ballagott végig az utcán az iskola felé. Egy kicsit félt ezektől a gyerekektől, arra gondolva, hogy visszaélnek az ismeretséggel, nem a tanárt látják benne, aki szeretné őket megtahítani a magyar nyelv szépségeire, szeretné bennük elhinteni mindannak a szépnek a magját, amit a világ, és magyar irodalom magában foglal — hanem a régi diákot, aki esetenként gyengébben is felelt, mint ahogy a tanár megkívánta ... Nagyon örül, hogy nem így történt. — Azok a diákok viselkednek a legrendesebben, akik ismertek, akiknek tulajdonképpen régi ismerőse vagyok — mondja. ... Rausch János, a fiatal tanár, aki nincs egy éve, hogy tanít, először kissé érezhető elfogódottsággal beszél a tanár munkájáról. Azt hangsúlyozza, hogy szeret .tanítani, élethivatásának tekinti a tanári pályát. Elmondja, hogy milyen sok problémát kellett megoldania az első évben: irodalmi előadásokat rendezni, betanítani a gyerekekkel..; dóshoz szükséges, de amit a hétköznapok diákproblémái vetnek föl, arra nem. Azt itt kell megtanulni, észrevenni és hozzányúlni segítő szándékkal, legjobb tudásunk szerint — Mégis a diákok felfogása, viselkedése, és az ön diákkora között lát-e valami különbséget? — kérdem. — Talán azt, hogy a mi diákjaink közömbösebbek sok dologgal szemben, mint mi voltunk. Mi talán jobban tudtunk lelkesedni kis dolgokért, eredmé! nyékért, vagy jelentős ügyekért, I mint a mai fiatalok. Ma már í nincs meg az a három lépés a tanár és diák között, ami a mi diákkorunkban megvolt — különösen az első években. Mégis sok mondott, vagy tervezett dolgot hidegen, közömbösen fogadnak a gyerekek. KISZ vezető tanár is vagyok, s ehhez szorosan kapcsolódnak a szervezeti munkában tapasztaltak is... Azt hiszem, tanítani kell a fiatalokat lelkesedni ... És ... küzdeni is. Talán jobban megbecsülnek valamit, jobban lelkesednek egy cél eléréséért, ha annak kivívásában maguk is részesek B. G. I regszemcse új létesítményei Iregszemcsén jórészt lezajlottak az első félévi tanácstagi beszámolók. A tanácstagok beszámoltak a tanács tevékenységéről, amelyet az idén eddig végzett. Elmondhatták, hogy ebben az évben gyökeres változás állt be a falu életében; termelőszövetkezetekben gazdálkodik a parasztok legtöbbje. Beszéltek arról, mit, hogyan kell tenni a jól jövedelmező közös gazdálkodás érdekében. De beszéltek arról is, hogy milyen új létesítményekkel gyarapodott Iregszemcse az év eleje óta; felavatták az új kultúrházat, az újtelepi gyerekeknek nem kell már iskolábamenet a sarat dagasztani, mert az iskolától az újtelepig elkészült a betonlapos járda, és készül az új út a Kölcsey utcában —.280 000 forintos költséggel. Akik még ezután tartják meg beszámolójukat, már arról is beszélhetnek, hogy az út elkészült. Átadására most, tizedikén kerül Egy házat adott a bátaapáti községi tanács a fiataloknak — A gyerekek? — kérdezi önmagától elgondolkozva, mintha a sok élmény közül azt keresné, ami a legjobban megkapta. — A gyérékek most sem rosszabbak, mint rrii voltunk annak idején. Igaz, a felnőtteknek, különösen idősebb korban szokásuk azt mondani, hogy az ő koruk ifjúsága mennyire más volt, mint a mai. Ha van eltérés, nem a rosz- szaság tekintetében van az. A mostani fiatalok semmivel sem rosszabbak, mint néhány évvel ezelőtt. 'Hogy több minden érdekli őket? A kor, az élet gyorsléptű fejlődéséből adódik... Az egyetemen sok mindenre megtanítottak bennünket, ami a tárgyi tuA bátaapáti községi tanács egy — eddig nagyrészt lakatlan — épületet adományozott a falu úttörőinek és KISZ-fiataljainak, hogy azok otthont létesítsenek maguknak, klubszobát, s tanácskozási helyiséget rendezzenek be saját részükre. Az épület igen elhanyagolt állapotban volt, amikor a fiatalok megkapták, de az úttörők azonnal hozzáláttak az udvar és az épület környékének csinosításához. Az udvaron pár nap alatt mutatós kis parkot, virágágyat készítettek, ahol már zöldellnek az elültetett növények, s a tavaszi meleg nemsokára kicsalja virágaikat is ... A három helyiségből álló épület egyik szobájának berendezését az úttörők már meg is kekdték. Kimeszelték a falakat, a főfalon elhelyezték a nemzetiszín csapatzászlót, mellette kétoldalt pedig az őrsök zász- lait, alattuk pedig a Bagoly és Mókus őrs tagjainak fényképe lesz egy papírra rajzolt fa ágaira ragasztva. A másik helyiséget a KISZ-fia- talok kapták meg. Ők még nem kezdtek hozzá termük berendezéséhez. A középső helyiséget klubszobának kívánják berendezni. Itt helyezik majd el a rádiót, asztalokkal, székekkel bútorozzák be. ahol társasjátékot játszhatnak, s ha kedve kerekedik a fiataloknak — táncolhatnak is ... II Bástyasétány A Bástyasétány 77, Eisemann Mihály operettje nagy sikert aratott mindenütt. A fővárosban ugyanúgy, mint a vidéken. Dalai közkedveltek lettek. A darabban szerepelt egy ház — a Bástysétány 77 —, három egyetemista lány, ugyancsak három egyetemista fiú, egy bürokrata lakáshivatalnok, akinek jóvoltából külön a fiúknak is, a lányoknak is kiutaltatik az említett ház. És szerepelt egy jósnő is, aki a hálójába keríti a lakáshivatalnokot, hogy ő kaphassa meg a házat. Ebből keletkezik aztán olyan kalamajka, hogy no. Egymást érik a váratlan, szellemes fordulatok, a bonyodalmak — úgy ahogyan a mai lakásinséges világban az életben is adódnak. Szóval, a Bástyasétány 77. mindenütt sikert aratott, de a legnagyobbat talán mégis csak Fári- ban. A darabban a bonyodalmak végülis elsimulnak, mert a fiatalok egymásbaszeretnek, a fiúk elveszik a lányokat, egy pár lesz a jósnőből és a lakáshivatalnokból. A házat megkapják a fiatalok — tökéletes a happyand. A pári fiatalok tovább játszották a szerepüket. De várjunk, csak sorjára, ne vágjunk a dolgok elébe... menjünk vissza, egészen a szereposztásig. A lakáshivatalnok szerepét egy traktoros, Hohner György kapta meg, a jósnőét Kurcz Katalin. Bözsit, az egyik egyetemista lányt a fiatal óvónéni, Hudanik Erzsébet, Pétert, az egyik egyetemista fiút Csillag Pál, egy másik traktoros fiú alakította. Hudanik Erzsi nem sokkal előbb költözött Páriba, ismeretsége nem igen volt, és amikor a szerepet elvállalta, talán arra gondolt csupán, hogy jobban összeismerkeo. a falubeli fiatalokkal. Esténként folytak a próbák. A fiatalok tanulták, játszották szerepüket. Egyre jobban ment a játék. A kezdeti veszekedések, perpatvarok után eljutottak az első szerelmes szavakig. A fiatalok egyre jobban belejöttek a szerepükbe, sor kerülsikere Pariban hetett az előadás napjára is. Nagy sikert arattak — olyannyira, hogy még utána is továbbjátszották a szerepüket. Bözsi és Péter, a «szesztestvérek«, a jósnő és a bürokrata tovább mondogatták a betanult szavakat. De ez már nem volt csupán játék. Kurcz Kati és Hohner Gyurka már előbb is »beszélgettek« — ahogyan faluhelyen emlegetik azokat a fiatalokat, akik kezdenek közeledni egymáshoz. Hudanik Erzsi és Csillag Pali a próbák közben ismerték meg egymást. A Bástyasétány 77. volt az, amely végeredményben összehozta őket. A falubeliek csak figyelték, hogyan bontakozik ki a négy fiatal szerelme. Közben eltelt néhány hónap. Ma már Csillag Pálnénak hívják az Erzsit, a Katit pedig Hohner Györgynének. A lakásgondjuk pedig nemcsak az operettben, a valóságban is megoldódott. Hohne- rék az öregeknél laknak, Csillag Pali szülei pedig elköltöztek a faluból, a fiatalokra hagyták a házat. Hát ezért aratta a Bástyasétány 77. Pártban a legnagyobb sikert. B. I. Ötvenezer forint villanyhálózat bővítésére A községfejlesztési tervben Váralján is azok a dolgok szerepelnek, amelyeket a tanácstagok választóik között járva javaslataik alapján a tanácsnak beterjesztettek. Ilyen kérés volt például, hogy a község szélétől az állomásig hosszabbítsák meg a villanyhálózatot, terjesszék ki a közvilágítást. Ez két okból is lényeges. Egyrészt arrafelé már több új lakóház épült, másrészt az állomásra menők sem vaksötétben teszik majd meg az utat a sötét téli estéken. Éppen ezért a tanács ez évben mintegy 50 000 forintot fordít a villanyhálózat bővítésére. A munka megindult, az oszlopokat már a helyszínre szállították. IMjő-Sl&jzíl az írt az irt ege n l éq Lé tő / Nagy József szekszárd-ságal jai lakos több fiatal társával együtt 1956. novemberében hagyta el az országot és 1960 májusának első napjaiban tért haza. Disszidálása körülményeiről és több .mint hároméves hányattatásairól, amelyek a bécsi lágerben kezdődtek és tartottak egészen a francia idegenlégióig, riportsoro. zatban számolunk be olvasóinknak. A riportsorozatot írják: Pozsonyi Ignácné és Letenyei György « Árpádtetőtől Bécsújhelyig Pécsvárad, 1956. november 17. Magas, vékony fiatalember bandukol a pécsváradi országúton. Fáradtan húzza lábait, alig várja, hogy beérjen a házak közé és friss vizet kérjen valakitől. A falu közepén emberek csoportosulnak. Akkora a hangzavar, hogy alig lehet megérteni, ki mit magyaráz. Szidják az oroszokat, a kormányt. A fiatalember megáll, s hallgatja a beszédet. Egyszer csak vállára csap egy nála alig valamivel öregebb fiú, s kérdezi: — Hát te hová? — Mennék hazafelé. Szek- szárdra. — Megőrültél? Nem hallod, mit beszélnek itt. Pesten ezer fiatalt lőttek agyon az ávósok. Az oroszok meg bevagonirozzák a fiúkat és a lányokat, viszik őket Szibériába, kényszermunkára. A vándor csodálkozva néz rá. Pécsett is hallotta már ezt, de hitte is, nem is. Most megint ezt mondják. — De legyél nyugodt. Itt még mi vagyunk az urak. Ide nem merészkednek az oroszok, meg a karhatalmisták. Harcolunk, ha kell, az utolsó csepp vérünkig. A vándor ránéz, aztán anélkül, hogy egy szót szólna, megfordul és elindul az utcán, — Hová mégy, te? — Vissza Árpádtetőre. Az árpádtetői munkásszálláson hatan ülik körül a kopott asztalt. Köztük tegnapi pécsváradi ismerősünk. Nagy Jóska, erdőgazdasági rakodómunkás. Tizennyolcéves, jó munkás, Havi keresete 1300 volt, meg öt méter illetményfa. Nem panaszkodhat, de most rettenetesen fél. Éppúgy, mint a többiek. Mi lesz velük, hazamenni nem tudnak, ide meg bármikor jöhetnek értük az oroszok. Ok ugyan nem csináltak semmit, nem harcoltak, azt sem tudják, most kikből áll a kormány, de mindenki azt mondja, válogatás nélkül hurcolják kényszer- munkára a fiatalokat Pécsett még újságot is látott egyikük, amelyben szemtanúk nyiíatkoz_ tak a ledrótozott vagonokról, amelyben a fiúkat és lányokat szállítják a rabságba. Kivágódik az ajtó. Huszonhat-huszonhét év körüli férfi lép be rajta. Köszönés helyett mindjárt kérdez: — Hát ti mit csináltok Itt? — Mit csinálnánk? Mennénk haza, de nem lehet. — Elment az eszetek? Nem hallottátok, mit beszélnek mindenfelé. Irtják a becsületes embereket. Ezeknek a keze közé akartok kerülni? — Nem bántottunk mi senkit — egy vékonydongájú gyerek, a bajai M. Pista félve szól közbe, de a férfi rögtön letorkolja: — Miért, én kit bántottam? Én se bántottam senkit, mégis tizenöt évig ettem ezeknek a rabkenyerét. Eddig rothadtam 'a váci fogházban. Mert fegyverem volt. — És mit csinált a fegyverrel? — Nem gyilkoltam, csak vadásztam vele. Mégis lecsuktak. De elég volt belőlük, engem többet nem raknak a rács mögé. Megyek Gyertek ti is velem, ha jót akartok. Aki nem akar Szibériában robotolni és megdögleni. az a szabadságot választja Gyerünk Ausztriába! — De még pénzünk sincs. — Ne törődjetek vele. Van nekünk pénzünk. Igaz, Gyula — fordul az egyik fiú felé, aki eddig is ott ült köztük. Gyula a férfira mutat és megszólal: — Hihettek neki. A bátyám. Nekem van pénzem. Meg a Marinak is. Kölcsönadunk, aztán ott kint majd megadjátok. Lesz miből. Nem kuncsorgunk többé. Egy lány is volt köztük, Mari, Gyula menyasszonya, takarítónő az erdőgazdaságnál, amelynek a munkásszállásán üldögélnek most. A lány rögtön rááll az indulásra, pénzét kölcsönbe kínálja s kezd is sze. delőzködni: A volt váci fegyenc emelt hangon szólítja fel őket: — No, mi lesz, srácok? Gyerünk. Akinek kedves az élete, velünk jön. így indult el a hat fiatal, öt fiú, egy lány, a volt váci rab vezetésével Kaposvárra. Gyalog. Kaposváron már vonatra tudtak szállni. Gyula, meg Mari pénzén s ezután hol vonaton, hol gyalog igyekeztek Zalaeger. szeg felé. Zalaegerszeg előtt Nagy Jóska és a kis M- Pista messze lemaradtak a többiek mögött. Pista lúdtalpával nem bírta az iramot. Jóska becsületből mellette maradt. Már-már elhatározták, hogy lemaradnak és visszafordulnak. A többiek talán észrevették szándékukat, mert bevárták őket s elmondták: azt hallották, hogy Zalaegerszegen már igazoltatják az embereket. Ezért nem lehet bemenni a városba, hanem megint kint aludhatnak az isten szabad ege alatt. — Menjünk együtt, így köny- nyebben ki tudjuk kerülni az igazoltatást. Aki elmarad, az gyáva és áruló. Meg majd meg. nézheti magát, ha elfogják. — A gyerekek nem mertek ellentmondani a volt váci rabnak, hanem ezután már együtt men. tek egészen Sopronkövesdig. ahol november 19-én átlépték az osztrák—magyar határt. Nagy Jóska még egyszer vissza, nézett és alig tudott megindult- ságával megbirkózni. Pedig ekkor még nem is tudta, mit hagyott itt és milyen keserves esztendők várnak rá Az osztrák határcsendőrök megmotozták őket, majd egy Becs melletti lágerba irányították a fiatalokat. Itt végre meleg ételt kaptak. Amikor a hosszú gyaloglás és éhezés után az első kanál ételt lenyelték, úgy érezték, ez a megváltás, most már csak jó lehet, ami ezután következik. November 22-én jött a parancs. Irány Bécsújhely. De magas a bécsújhelyi kaszárnya fala, s rajta fegyveres őrség vigyázza, nehogy a »szabad világot« választott magyarok elhagyhassák a laktanyát. Az egyik sarokban gyerek sír. Egy beteg asszony aludna, de nem tud, időnként felnyög. Mellette öregember kuporog és már nem is szégyenli, hogy folynak a könnyei. Négyszer négyméteres a szoba, ahová a harminc embert összezsúfolták; Egy fiatal lány azt se bánja, ha két kamasz fogdossa egyszerre, s be se takarja combját, amelyről magasra csúszott a szoknya. Nagy Jóska csak áll a fal mellett és maga elé bámul. Társait más lágerekbe vitték, ő egyedül került erre a nyomortanyára. Rettenetesen éhes, hol kapnak enni, hol nem, ma még egy falat se ment le a torkán; A beteg asszony vizet kér, a kisgyerek végre elhallgatott, amott négy férfi kártyázik; a tízforintosok mellett egy gyűrű is hever a bankban, a bankot adó feleségéé volt. Az asszonyt három napja temették el. Azt mondják, tüdőgyulladás, s senki nem tudja, hogy bánatnak nevezik ezt a halálthozó betegséget Nagy Jóskának nincs itt egyetlen ismerőse sem. Már nem kíváncsi lakótársaira, ismeri valamennyit. A lányra pi.llant, aki a sarokban vihorá- szik. Elfordítja a fejét, szemét behunyja, talán úgy jobban meg lehet látni, mi lesz holnap ... holnapután ... mit hoz a jövő? * Következő riportunk: Bécsújhelytől Franciaországig.
