Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-25 / 122. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG i960, május 23, A Babits Mihály Irodalmi Társaság irodalmi estje Pakson A szekszárdi Babits Mihály Irodalmi Társaság szép sikerű irodalmi estet rendezett Pakson mint egy másfélszáz főnyi közönség előtt. Az irodalmi esten a paksi irodalmi színpad szavaiéi mutatták be több dunántúli és Tolna megyében élő költő alkotásait. Ez volt az első alkalom, hogy megyénkben élő költők műveit mutatták be Pakson. A megyénkben élő írók közül Csányi László és Hatvani Dániel költeménye és Buni Géza elbeszélése szerepelt a műsorban. A paksi Beck András elbeszélését olvasta fel. Horváth Vera Földesi János és Czeidl István költeményekkel szerepelt. Különös jelentőséget adott az irodalmi estnek Csorba Győző és Takáts Gyula néhány költeményé nek bemutatása s szép közönség- sikere volt PákoLitz István verseinek. A Babits Mihály Irodalmi Társaság jó munkát végzett a paksi irodalmi est megrendezésével, amely az irodalom népszerűsítése hathatós eszközének bizonyult. A közönség elismeréssel adózott a bemutatott műveknek;, amelyeket egy-egy szereplő költő, vagy író termése legjavából válogattak ki. Az irodalmi est szép színvonala, a bemutatott művek vitathatatlan értéke ismét azt bizonyította, hogy egy iró, vagy költő értékét nem lakhelye adja, egy mű értékét nem az határozza meg, hogy a fővárosban, vagy vidéken, városban, vagy falun íródott. Dr. Rézbányái Dezső, a paksi énekkar jónevű karnagya, művészi zongaraszámaival járult hozzá az est sikeréhez. A paksi irodalmi színpad előadói elismerésre méltóan tolmácsolták a költeményeket. Társadalmi munkát végző kisiparosok Az egész épület olyan, mint egy felbolygatott méhkas. A bejáratnál festékes dobozokba, ecsetekbe és meszes vödrökbe ütközik az ember. Nemes elvtárs, a tanácselnök helyettese és Tölgyesi Gáspár, a KIOSZ titkár kalauzol a labirintusban. A ház, amelynek tágas termeit járjuk, a KIOSZ tulajdonát képezi és egyúttal községi népművelési házként szolgál. Tizenöt éven át nem volt tatarozva, s most az egész község összefogott, hogy rendbehozza. A kisiparosok kitettek magukért! Eddig nehéz volt őket társadalmi munkára mozgósítani, de az utóbbi időben megváltoztak. Tölgyesi Gáspár, a hetvenkét bátaszéki kisiparos titkára, miközben a festési munkálatokat végző üveget vágó, gyaluló és git- lelő »társadalmi munkásokat« bemutatja, magyaráz: — Eddig huszonkét ajtót, huszonegy ablakot és négyszázhúsz négyzetméter falat befestettünk. Az asztalosok végzik a munka oroszlánrészét, de más szakmabeliek is segédkeznek. A segédmunSínen közlekedő jármű — kerekek nélkül A kölni Ford-művek rövidesen bemutatja a szakembereknek és a sajtó képviselőinek a Levacar nevű új közlekedési eszközt, amely sínen halad kerekek nélkül. Az új jármű feltalálója dr. Andery Kucher, a Ford Motor Co alelnöke. A Levacar acélsíneken fut, alig 1 milliméter vastagságú levegőrétegen. Ennek következtében a súrlódási ellenállás szinte teljesen kimarad, a jármű viszonylag kis hajtóerő mellett rend kívül nagy sebességet ér el. A Levacar továbbfejlesztésével el akarják érni, hogy a hang terjedési sebességével közlekedő gyors vonatokat lehessen rendszeresíteni. kát végzők közül az egyik fényképész, a másik cipész, a harmadik szabó, a negyedik pedig, ame lyik ott a sarokban dolgozik, motorszerelő. — Hogyan sikerült a KIOSZ- nak társadalmi munkára mozgósítani a kisiparosokat? — Erre nehéz válaszolni, — feleli a titkár — talán a »légkörnek« köszönhető leginkább, hogy az emberek olyan dolgokra vállalkoznak, amire eddig nem voltak hajlandók semmi pénzért. A hatalmas arányú, lendületes munka, amely az országban és itt, Bátaszéken is folyik, magával ragadja a kisiparosokat is. A hátsó épületszárny egyik szobájának ajtajában fiatalasszonyba ütközünk. — Munkára jött jelentkezni? — kérdi a titkár. — Igen. —Akkor menjen legyen szíves az ablakmosóhoz. Most én teszek fel kérdést. Milyen kisipari szakmában dolgozik? — Művirág és koszorúkészítő vagyok — válaszol az asszony. Miközben a félig már újjávarázsolt épületet járjuk, megtudom, hogy több mint tizenötezer forint értékű társadalmi munkát végeztek eddig a bátaszéki kisiparosok. Néhány napot segített a termelőszövetkezet, a földművesszövetkezet, a kisipari termelő- szövetkezet és a vasút is. A kívül-belül barátságossá váló épület berendezésének felújítására a tanács nemrégiben harmincezer forintot szavazott meg. Búcsúzáskor az egyik kisiparos nevetve mondja: — Ez az első kollektív munkánk. Minden jel arra mutat, hogy a jövőben még többet fogunk együtt dolgozni. Ez csak »előtréning« az elkövetkezendő időkhöz. —H— A elismerése a művelődési otthonok'. A Déryné Színház Simon Magda romániai magyar írónő „Százházas lakodalom” című színművét játszó társulata nevében Sallay Kornélia társulatvezető levélben kereste fel a megyei tanács népművelési csoportját. Levelében elismeréssel szól a kéthetes Tolna megyei turné tapasztalatairól. „Beszámolómban — szinte kivétel nélkül — csak jót mondhatok tapasztalatainkról: az a gondosan megszervezett fogadtatás, az a kedves, mindenre kiterjedő figyelmesség, ahogyan társulatunkat fogadták, mind egy-egy kedves emlék számunkra, amiért is a művelődési otthonok igazgatóiról csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. Sajnos két kirívó esetről is meg kell emlékeznem. Aparhan- ton és Győrén egy-egy helyiség van csupán, ami öltözőnek alkalmas. de ezeket a helyiségeket még csak erre a rövid időre sem voltak hajlandók a rendelkezésünkre bocsátani. A fenti esetektől eltekintve, jólsikerült, kellemes turné emlékével távoztunk a megyéből”. Tolna megyei fotoszakkör-vezetők konferenciája Bonyhádon rendezték meg a megyénkben működő íotoszak- körök vezetőinek konferenciáját, amelyen Tillai Ernő pécsi fotóművész. a Mecseki Fotoklub egyik vezetője tartott előadást. A konferencián megvitatták a Tolna megyei fotoélet szervezési kérdéseit és a fotoszakkörveze- tők vizsgáztatásáról tárgyaltak. Hiányolják sok szakkörvezető — különösen a szekszárdiak — távolmaradását, mert ez nehezíti a magasszínvonalú fotoszak- köri és fotóművészeti tevékenység kibontakozását megyénkben. Az ijedős ember Imre, a sofőr nagy kedvelője volt az italnak. Többször megtörtént, hogy vezetés közben is ivott. Ha érezte, hogy zsong a feje az italtól, s mámoros zsibbadtság keríti hatalmába, óvatos volt. Mások, a tapasztalatlanabbak ilyenkor virtuskodnak. De Imrét, a régi tapasztalt rókát, a szeszködön keresztül is figyelmeztette valami erős, uralkodni tudó harmadik akarat arra, hogy mérsékletes legyen. Vadászat előtt megint ivott. Tör köly pálinkát. Amikor a Gyulaj melletti erdőknél az utasok kiszálltak kocsijából, végignyúlt az ülésen, s néhány perc múlva egészséges, mély szuszogás jelezte, hogy az igazak álmát alussza. Késő este ébredt fel. Az észak felől áramló esti szél lehűtötte a levegőt. Be akarta csukni a félig nyitott ajtót, de ahogy az erdő irányába pillantott, félúton megállt a keze a rémülettől. A gyulaji erdő irányában piros tűzkarikák vilióztak a sötétben. A tűzkarikák pirosak voltak és mozogtak. Az egyik a fáit sűrű félkörének végéből bukkant elő. Pillanatok alatt hatalmába kerítette a félelem. Ilyet még nem látott! Gyermekkorában sokat me sélt a nagyanyja, embereket rneg- rontó lidércekről, titokzatos éjszakai kísértetekről! Akkor félt tőlük! Mikor felnőtt lett, csak nevetett rajtuk. Végigjárta a háborút. Sok szörnyűséget látott. Megtanulta, hogy csak abban kell hin_ ni, amit kézzelfoghatóan bizonyítani lehet. A piros tűzkarikák közeledtek. Sűrű, rendezetlen tömeget alkottak. Néha kihúnyt egy-egy karikapár, majd ismét felvillant. Úgy tűnt, mintha „biluxolt” volna. Imre arcát elöntötte a verejték, Begyújtotta a motort, de a szemét nem tudta egy pillanatra sem levenni a különös látványról. A piros karikapárok megálltak. A holdat takaró felhő oszladozni kezdett. Váratlanul megérkeztek a vadá szók. — Nézzék csak! — kiáltotta Imre és a piros karikák felé mutatott. Az idősebbik vadász felnevetett. — Nyissa fel a reflektort és fordítsa arra a kocsit! — javasolta. Imre engedelmeskedett. A reflektor a békésen legelő állatokra világított. — Dámvadak! — nevetett az öreg — a dámvadnak pirosán világít a szeme a sötétben, a macska szeme pedig zöld fényben játszik — tette még hozzá mielőtt elindultak volna. H. T. Érettségiző fiatalok tervei Forgatva a régi, két háború közti újságokat, országosokat és megyeieket, alig van szám, amely ne foglalkoznék az állástalan diplomások problémáival, vagy azzal, hogy nem érdemes tanulni, hiszen a középiskola, vagy egyetem elvégzése után korántsem biztos az elhelyezkedés. Az iskolaévek alatt állandóan ott tornyosult a diákok előtt a nagy kérdés: Mi lesz velünk? Lesz-e állásunk? Megyénk tizenkét középiskolájában 701 diák érettségizik az idén. A gimnáziumot 534, a köz- gazdasági technikumot 73, a mezőgazdasági technikumot pedig 20 diák végezte el ebben az évben. A közgazdasági technikumot és mezőgazdasági technikumot végzettek az iskola befejezésével kész szakmát kapnak a kezükbe, sőt állást, munkakönyvét is. A gimnázium végzőseivel már más a helyzet, hiszen a gimnázium mindenekelőtt a továbbtanulásra készít elő, az egyetemekre, vagy az ipari szakmákra. A közel öt és félszáz Tolna megyei gimnazista közül hatvan százalék kíván tovább tanulni különböző egyetemeken és főiskolákon. Különösen népszerű lett: a diákok között a pedagógiai főiskola. A tolnai és szekszárdi gimnazisták közül még túlságosan sokan szeretnének orvosok lenni, de a többi középiskolák végzett növendékeinek továbbtanulási szándéka már más, úgyszólván minden szak iránt találni köztük érdeklődőt. Megnövekedett az érdeklődés az agrár- tudományi egyetem iránt, többen szeretnének állatorvosok, erdőmérnökök lenni, körülbelül ötven fő. A tovább nem tanuló negyven százalék az ipari szakmákban kíván elhelyezkedni, különösen a gépállomások iránt érdeklődnek sokan. Ma már a lányok is valamennyien továbbtanulnak, vagy szakmában helyezkednek el, mindössze az össz-tanulólétszám egy-két százalékára tehető azoknak a száma, akik »otthon marad-! nak«. Az elhelyezkedés gondja ismeretlen a mai diákok előtt, biztos állás, ipari szakma, főiskola* vagy egyetem várja valameny- nyiöket. Buzdítás Most folynak az érettségi vizsgák. Beszélgettem egy-két ma- turandus-szal. Izgatottak, idegesek. Húsz évvel ezelőtt én is így izgultam. Akkor Vörösmarty volt a tétel, most a kritikai realizmus az egyik, a felszabadulással kapcsolatos a másik. Úgy mondják, választani lehetett. Választhattok. Aztán ismét választhattok. Orvos? Ügyvéd? Pedagógus? Gyár? Ipar? Kereskedelem? Tárt karokkal vár az élet, fiatal! Bocsánat a már közhellyé vált mondásért: Aranytálcán kaptátok a szabadságot, az élet ezernyi örömét, lehetőségét. A mi korunkban az érettségi szintén probléma volt. Mi tagadás, rostálták a »jó- népet«. Nem kellett az intellek- tuel. Hemzsegett az utca a sok diplomás állástalantól. Most cikkek sorozata panaszkodik azért — tegyük hozzá, jogosan —, mert a végzett fiatalok nem mindig fogadják és foglalják el a nekik felajánlott állásokat. Miért? Többjüknek nem tetszik a falu. Pedig itt is taníthat. Kölcseyt vagy egyenletet, itt is tervezhet, építhet, alkothat, ha akar. Uram, teremtőm! Persze itt nálunk nincs villamos, autóbusz sincs mindenütt. Az ember I tragédiáját sem adják hetenként valamelyik színházban. A mi megyénknek még csak állandó színháza sincs. Nincs eszpresszónk se sok. Vidéken élünk. De élünk és mindig jobban szeretnénk élni. Most még az a probléma, hogy melyik tétel a könnyebb? Holnap talán az lesz, hogy hová menj? Mi, barátaink, négy-öt évet is dolgoztunk ingyen, sorkosztra jártunk, hogy kiérdemeljük az államtól, az egyháztól, a bank- igazgatótól, a nagyvállalkozótól azt a 30—60 pengős kis állásocs- kát, előbbi szorgalmunk későbbi jutalmát. »Havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen~*ViCeel«. Ez volt a fősláger abban az időben. Akinek ez megvolt, az valóban köny- nyen élt. De kinek volt meg? Kevésnek. Méltán panaszkodott József Attila. Bizonyára lelki szemetek előtt láttátok már a férfit, akinek nem jut kapanyél és a padlót súroló költő-feleséget is. Ma mindannyiotokra szükségünk van. Az utolsó napokban tartsatok ki keményen! A felszabadult, boldog, mindig erősbödő haza szeretettel vár, igényel titeket! Bati Felberregett a villanycsengő. Háromszor hármat. Virággal teltek a folyosók, a termek és minden. És huszonketten ballagnak. Vállukon kis hímzett tarsoly, benne egy ötfilléres, egy miniatűr zsákocska, liszt és három aprócska pogácsa. Énekelnek. »Huszonkét technikust engedünk ma el. Huszonkét ambíciótól fűtött fiatalember foglalja el helyét az iparban«. Így mondta az igazgató. Olyanok, mint Ady Endre proletárjai: »Frissek a vérben, nagyok a. hitben«. Búcsúznak és készülnek a találkozóra. A találkozókra, hogy sose szakadjanak el az iskolától, a »jó öreg mesterektől«. Fogadják, hogy szent frigyüket folytatják majd tovább. Tovább, tovább! Huszonkét ember kiballag az iskola kapuján, hogy aztán majd határozott és biztos léptékkel me— »Mint a szputnyik...« Az angol hanglemezipar legnagyobb slágerei közé tartoznak nz orosz nyelvleckéket adó mikrobarázdás lemezek. A lemezek nagy sikeréről írva a Daily Mirror megállapította: »Az utóbbi hónapban kibocsátott első 10 000 lemezkötet „úgy ment mint a szputnyik”. A következő 10 000 pedig már előre le van foglalva.« neteljenek az emberek között. Csupa lángolás, rajongás és elhatározó erő. Eszem,bejut egy régebbi búcsúzó diák. Akkor is húszán ballagtak, ugyanígy volt. — Tovább, tovább. Hirdették: Gyönyörű az élet, nagyon jó élni! Élni, dolgozni a legszebb. De emberül. Emberi módra! Minden nap megújul a világ, örökös elindulás és szakadatlan megérkezés. Hogy mondták? »Bízvást! Mi bent vagyunk a fősodorban«. Igen. Vásznuk dagad, hajójuk előre megy. És nem is olyan viharos, már az a tenger. Köny- nyebb a megérkezés. Könnyebb az előrejutás új célok, új partok felé. Találkoznak: 1965-ben. Akkor már, mint emberek, akik felelősek. Felelősek az emberért. (Szívós) — Május 30-án egy hamburgi árverésen rendkívül ritka könyv kerül eladásra. A Comedies, Histories and Tragedies című, 1623- ban Londonban kiadott Shakespeare kötet a nagy költő húsz drá máját tartalmazza. A folio méretű értékes ritkaság becslések szerint több mint egy millió forintnak megfelelő összegért íog elkel* ai. 01131731
