Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-19 / 117. szám
6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG i960, májas 19. Ismét a szökőkutak E helyen sokszor emeltünk már kifogást, ez, vagy az ellen. Sokszor tettünk szóvá olyan hibákat, amelyek megszüntetése még szebbé tenné városunkat, Szekszárdot. Soha nem kívántunk nagy, súlyos összegekbe kerülő dolgokat. Csupó.n olyanokat, amelyeket kevés jóakarattal, kevés költséggel — vagy sokszor jóformán anélkül is — meg lehetne valósítani. Most csak ilyen dolgot hozunk ismételten szóba. Nem kerül sokba; csupán egy kis jóakarat kell hozzá. Nem akarjuk elismételni, — Nemzetközi tapasztalatcserelátogatást tartanak június 6-án a tolnai csemetekertben a népi demokratikus országok erdészeti szakemberei. A látogatás célja elsősorban a nyárfafajták termesztésének tanulmányozása. — A bonyhádi járás önkéntes - tűzoltótestületeinek versenyét május 22-én Kisvejkén rendezi meg a Bonyhádi Járási Tűzren- dészeti Alosztályparancsnokság. A versenyt közös ebéd követi. — Közép-Örmény országban 2000 méter magasságban a tengerszint felett a hidrogeológusok óriási földalatti vízkészletekre bukkantak a Szevan-tó környékén. A legnagyobb vízmedencét a tó feneke alatt 40—60 méter mély ségben találták. A medence felülete meghaladja az 500 négyzet- kilométert. A köztársaság fővárosa, Jereván alatt sebes folyású földalatti folyó fut. — Tartalékos tiszti aktíva- ülést tart május 19-én a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága és a Magyar Honvédelmi Sportszövetség Tolna megyei Elnöksége. 5iA tartalékos tisztek szerepe és feladatai” címmel Szabó István altábornagy, az MHS Országos Elnökségének elnöke tart beszámolót. — A Világegészségügyi Szervezet genfi ülésén Viktor Zsdanov szovjet egészségügyi miniszter- helyettes beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy a Szovjetunióban egy éven belül nyolcvanmillió embert oltanak be a Sabin-féle. gyermekbénulás elleni vakcinával. Ha ez a kísérlet kielégítő eredménnyel jár, mondotta Zsdanov professzor, a gyermekbénulás éppen olyan lehogyan szépül a város. Csak azt, hogy a szépségét emelnék — a szökőkutak. Mert ott van egy a Garay szobor előtt, és ott van kettő a sétakertben. A két utóbbi évek óta nem működik. Miért nem lehet üzembehelyezni őket, holott itt van lassan már május utolsó harmada? Talán csak nem attól tartanak, hogy befagynak? Aliért nem helyezi üzembe a Víz- és Csatornamű Vállalat a három szökőkutat? — ezt kérdezi és hiányolja a város lakossága. küzdött járványnak tekinthető, mint a diftéria. — Kevés a víz Koppenhágában A dán fővárosban május 5-tel drasztikus víztakarékossági intézkedéseket léptettek életbe. így például tilos a gépkocsimosás, a kertek locsolása és a folyó vízben való mosogatás. A vízművek közlése szerint tavaly kilenc millió köbméter vizet használtak el, holott a vízművek hálózatának kapacitása csupán kétmillió köbméterre tervezték. A múlt évi nagy szárazság következében a talajvíz szintje még most is három méterrel alatta marad a normális szintnek. Az intézkedésekkel el akarják kerülni, hogy nyáron teljesen kifogyjon a víz. — Uj könyvek: Mikszáth Kálmán: Ars Poetica, Darázs Endre: Valaki, villámfénynél, Kelen Jolán: Tiétek a világ, Bartha: Séta a csillagos égen. — Szakemberek száz évre becsülik annak a pontynak az életkorát, amelyet Theo Feuerstein bregenzi sporthorgász az Acne folyó torkolatánál a Bodeni tóból fogott ki. A ponty 84 centi hosz- szú, súlya 13 kiló. — Kétfejű teknősbéka. A washingtoni akváriumba nemrég új lakó, kétfejű teknősbéka költözött. Mindkét fej külön nevet kapott: az egyiket Annának, a másikat Júliának hívják. Érdekes, hogy mindkét fejhez egy-egy pár láb tartozik, etetés közben pedig az egyik fej igyekszik elvenni az eleséget a másik elől. —- A televízió műsora: Kisdobosok műsora. 19.00: Szünet. 19.15: A jövő hét műsora. 19.20: TV- híradó. 19.35: A Nap és a Hold hatása. Sinka József előadása. 20.00: 57-es riport. NDK-film. Terv szerint dolgoznak a hőgyészi állandó bizottságok Az állandó bizottságok jó munkája biztosíthatja tanácsaink eredményes munkáját. A hőgyészi tapasztalatok azonban azt is megmutatják, hogy az állandó bizottságokat sem lehet magukra hagyni. A tanács vezetőinek állandóan segíteniük kell a bizottság tagjait. Néhány évvel ezelőtt itt is alig 1—2 bizottság működött Ma öt állandó bizottság van a községben, s valamennyi rend. szeresen dolgozik. Ennek egyik előfeltételeként a tanács vezetői személyesen is segítettek a bizottságoknak terveik elkészítésében, s utána rendszeresen beszámoltatják őket, segítenek a felvetődő problémák megoldásában. Az egészségügyi állandó bizottság tervében például olvashatjuk, hogy állandóan ellenőrzik a közutak állapotát. Figyelemmel kísérik, hogy a víz nem szennyezett-e. De a megelőzésre is gondolnak. Ellenőrzik a .vízműhálózatba be- építettkutak környékét, nehogy szennyeződés kerülhessen a vízbe. Ezért javasolták a tárolómedence körülkerítését is. A tanács első gondja volt a javaslat megszív- lelése és mintegy 20 000 forintos költséggel a kerítést megcsináltatta. Nagy érdeme volt a bizottságnak a védőoltások megszervezésében is. Most a tisztasági moz. galom sikeréért dolgoznak, jó szóval, példával egyaránt. A pénzügyi állandó bizottság FEKETEFUVAROSOK Este — munka után — a gépkocsi nem áll be a telephelyre. Hogy is állhatna be, hisz telephely nincs, szerte a megye községeiben, a kihelyezett gépkocsikat utcán parkírozzák. S ha már a kocsi nem áll be zárt telephelyre, ahonnan csak érvényes menetlevéllel, alapos ellenőrzés (műszaki), után távozhat, már magában ez a tény is szüli az alkalmat a feketefuvarra. A napokban levelet kaptunk H. községből. írója, nem fedte fel kilétét, de közölte, hogy egyes gépkocsivezetők a szerződéses munka végeztével magánosoknál vállalnak fuvart. S hogy ez tény, arról tegnap délelőtt több mint ötven autóköz- lékedési dolgozó győződött meg Szekszárdon, amikor társadalmi bíróság tárgyalta két feketefuvaros gépkocsivezető ügyét. Az alkalom szüli a tolvajt — tartja a közmondás. És a közmondás érvényes a feketefuvarozókra is. Érvényes másképpen is. Úgy is, amikor nem a zárt parkírozó hely a hiány csak, hanem éppen az ellenőrzés. Kedd éjjel alkalmam volt meggyőződni, egy s más feketefuvart előidéző tényezőről. Kezdjük először a sofőrökön. (Mindenekelőtt előre bocsátom, nem minden sofőrről van szó.) Az emberek sokfélék. Nem vagyunk egyformák. Kit így, kit úgy lehet levenni lábáról. Egyiket a több kereset hajtja a »tilosba«, másikat az ital, harmadikat a jóbarát, a sógor, a koma. És amikor éjjel az ellenőrzés feketefuvaron éri a sofőrt, megmondja őszintén: tudtam, hogy nem szabad. Tehát tudatosan követte el a szabály- sértést. Egy évvel ezelőtt közlekedési rendőrjárőrrel voltam riportúton — Pincehely és Tamási között állítottunk meg egy feketefuvarost. Bort szállított gyermekkori barátjának, éjjel két órakor Simontornyáról Gyulaira. — Őrmester elvtárs, menynyit kapok ezért? — kérdezte a sofőr. — El is bocsátanak az állásomból?... Tehát tudta, hogy nem szabad, mégis vállalta a fuvart, pedig legálisan is el lehetett volna intézni, és akkor — az egyébként soha hibát nem vétett gépkocsivezető — nem került volna a társadalmi bíróság elé a bajai TEFU-nál. Legtöbb feketefuvaros készül az útra. Csak a 25-ös AKÖV műszaki dolgozói a megmondhatói annak, hogy hány kilométer-spirál szakad el egy-egy hónapban. S legtöbbet úgy teszik tönkre, szándékosan. azon fáradozik, hogy az adófizetés mindig naprakész legyen a községben. Ez a munka sikerrel is jár. A meggyőzést sok-sok helyi érv segíti elő. Elmondják azt, hogy mennyivel többet ad az állam a községnek, mint amennyi,-,~w—,1 —— ^ _ _ befolyik adóból. 1957-ben példáulu 1*1 W 2i 1 700 ezer forinttal segítette az ál-* ifc.------MŰSOR— l am a vízmű felépítését. Az útQ aszfaltozása is több százezer fo-* — Hogyan kell a kilométer- órát elrontani? — kérdeztem kedd éjjel egy sofőrtől. — Vitézkötést neki, vagy keresztbe fordítani és már kész Valósággal művészi tökélyre viszik a nyom eltüntetését is, és akkor az ipart szidják, a spirál anyagát, meg a rettenetes rossz utakat, hogy elszakad a vezeték, elromlik az óra. És a fuvaroztatók is segítik a feketefuvart. Segítik, mert — rosszul értelmezett — érdekük. Megvásárolják a gázolajat, és még a sofőrnek arra sincs gondja, hogy mivel magyarázza a túlfogyasztást. A tegnapi tárgyalás, mely Szekszárdon volt, nem azt példázza, hogy a sofőrök többsége feketefuvaros. Nem lehet általánosítani! Azt viszont igazolja, hogy a vállalatnál szinte foggal, körömmel harcolnak a feketefuvarozások megszüntetéséért. És talán éppen az a baj, hogy »foggal-körömmel«. Ném szóval, nevelő, félvilágosító munkával. Egyes vezetők például az éjszakai ellenőrzést nem is tartják fontosnak. Mások meg azt mondják: »Ne bántsuk őket, hadd keressenek, legalább jobban dolgoznak a vállalat érdekeiért is...« Meg kell csak nézni a dorogra kivezényelt gépkocsivezetőket! Szocialista brigáddá akar lenni a húszegynéhány sofőr! Nagy szó ez, és ha segítenék az ilyen embereket, az ő példájukat felhasználják a feketefuvarosok ellen, kevesebbszer kerülne sor társadalmi bíróságra ilyen ügyben; és becsületbevágó dologgá kell tenni a munkát, és elítélni, elítéltetni a jókkal, a notórius iszákosokat, feketefuvarosokat.. —P— Harmadízben nyílik meg a Pécsi Nyári Szabadegyetem A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megyei Szervezete 1960-ban is megrendezi a már hagyományossá vált, a múlt évben is nagy sikert aratott Nyári Szabadegyetemét. A hallgatók a Pedagógiai Főiskola festői szépségű parkjával övezett kolégiumában nyernek üdülőszerű elhelyezést és ellátást. Egyetemi és főiskolai tanárok és a legjobb szakemberek előadásai ismertetik gazdag szemléltetéssel Pécs és Baranya földrajzát, történetét, élővilágát, egykori és mai irodalmát, zenei, művészeti és tudományos életét, a kultúra és technika nagyszerű helyi alkotásait (rádió és televízió adóállomás.) , . , ■ , , •• ■_ ■ - ' ■ ' \T*»r Egésznapos kirándulásokon meg ismerik a megye nagyjelentőségű történelmi emlékeit: Szigetvárt, Mohácsot, Siklós várát, Pécsvá- radot és a Mecsek gyönyörű tájait, az abaligeti cseppkőbarlangot, a harkányi és sikondai gyógyApróhirdetés Műszaki vezetői munkakörbe építészmérnököt vagy gyakorlattal rendelkező építésztechnikust keres a Szekszárdi Építőipari Szövetkezet. (84) fürdőt, Komló szocialista várost, valamint a Keleti-Mecsek, a Zengő környéke vadregényes vidékeit. Szakszerű vezetés mellett megismerkednek Pécs város évezredes, egyedülálló építészeti remekeivel, és a Pécs környéki Mecsek felejthetetlen szépségű kirándulóhelyeivel. A Város strandfürdői, színházai, szabadtéri előadásai, múzeumai az egyéni szórakozásnak is minden magasrendű lehetőségeit megadják. A Pécsi Nyári Szabadegyetem 1960. július 3-tól 16-ig tart. A Szabadegyetemre iskolai végzettségre való tekintet nélkül bárki jelentkezhet, aki üdülőidejét az ország történeti emlékekben és tájképi szépségekben gazdag vidékén művelődve és szórakozva akarja eltölteni. A kéthetes Szabadegyetem díja: 850,— Ft. Ez magában foglalja nemcsak a szállás és ellátás díját, hanem az előadások, kirándulások, városnézések minden költségét is. Érdeklődőknek részletes tájékoztatót küld a Szabadegyetem titkársága: Pécs, Janus Pannonius u. 11. sz. Tel.: 14—44, 62—48. Jelentkezési határidő a korlátozott befogadóképességre való tekintettel: 1960. június 20. Hogyan lehetne több árut adni a népgazdaságnak? i. Hosszú az út hazáig. Magyar rintba került. Az idén pedig 220Q Elnri- Szekszárd 19 22, Tolna f) tagok körzetük fru-in+H» i.-r-t'i'il a7 ni trTmc-7 “ 23—25. A szakályi tanács legutóbbi ülésén arról tárgyalt, hogy a köz- ____ ség hogyan tudna minél több 'OKTOjJ árut biztosítani a népgazdaság - I «nak. A vitát a helyi tapasztalatok Q ismeretében indították még. A u helyzet ugyanis az, hogy a tanácslakóit látogatva ezer forintba kerül az új transz__ formátor megépítése. És lehetne n Vidéki lány. sorolni tovább az érveket. U Tolna 20—22, Az oktatási és kulturális állan-f| ^5. dó bizottság javaslatára közt községi énekkar Amerikai Szekszárd film. 23— * észrevették, hogy inkább malac0 neveléssel foglalkoznak a községben, s azokat nem hogy hízóba n fognák, inkább eladják. többekU Elcserélt fénykép. Szovjet film. * alakult,!* Bátaszék 20—22, Bonyhád 23amely már eredményesen szere-(J 25. pelt nemcsak helyben, hanem Si ■ Meztelen igazság. Angol film. n..s..k „ mPeos7lás tolódott el ^tOrny^i?:Za?y_g°^Ot,í?r-0 Dunaföldvár 20-22, Paks 23- 0bo*aki növ|ndéSk ö°dalára a A szarvasmarha-tenyésztésnél Qis hasonlót észleltek. Az állat- állomány sűrűségével nincs baj, dítanak a községi könyvtár látó-* 25. gatottságának emelésére is. Ezenn a béke első napja. Színes szov- 0 kívül abban is segítenek, hogy* ki- nn <v> — tehenek kárára. E két tényezó pedig gátolja, hogy a község az elmúlt évekhez hasonlóan megfelelő mennyiségű hús, tej, áruféleségeket biztosíthasson a népgazdaságnak. Éppen ezért úgy határoztak, hogy kisgyűléseket tartanak, ahol megmagyarázzák választóiknak az áldatlan állapot nagy veszélyét, mind az egyén, mind a közösség számára. Ézen kívül egvc- nileg is beszélgetnek a gazdákkal, hogy a több áru biztosítása érdekében kössenek szerződést hizlalásra és a tehéntartási, tejtermelést is szorgalmazzak. megfelelő könyvek kerüljenek a« könyvtárba. A tanács ugyanis év-U ről-évre gyarapítja a könyvállo mányt. Ma 750 könyv áll az jet film. Dombóvár 20—22, Tamási 23—25. fi . ..............., H egyen-völgyön. (Cimborák II.) * Az ausztráliai Katoomba varosa elhatározta, hogy évente lo-!f Színes magyar film. Dombóvár nl°.sa e ol-U 23—25. U kétszer ünnenli vasók rendelkezésére. Az idén* A megfelelő ember. Magyar *c-sonyL július még 4000 forintot költenek könyv-Q film. Paks 20—22, Dunaföldvár 0vazi.k é? decefn ro e OTQ1ZQ+ on> óllnn/íó U5»t«4+í.Xrty rto ne “kCIlŐ hŐSégbCÜ. 23—25. Vörös lesz a rét. Dán film. Tamási 20—22. re, s ezeket az állandó bizottság^ javaslata szerint vásárolják meg.ri Lehetne még beszélni a többi ál* landó bizottság munkájáról is, de5 . úgy gondoljuk eg is mutatja a kö-U ^ nyomorultak I. rész. Nemet zös erőfeszítéseket, a bizottsági* ;‘an^*a~ol,asz Bonyhí tagok és a vezetők kölcsönös se-Q 20 22, Bataszek 23 25. gítsége meghozza a maga gyümöl-* meg • a karáén, amikor ha1 '. égén, a rek0 _ Fagyasztott kenyér. Egy anil 21 gseit* 3.1 OBCOBCD ■ OIOI0801 ségéből. O gol pékség elsőnek hozott forgalomba fagyasztott kenyeret. A ■fagyasztott kenyér akármeddig Umegőrizhető a hűtőszekrényben ■ anélkül, hogy veszítene frisseTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiodó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17, Telefon: 20—10, 20—11 ''p.ttQÍ n Sfeks’árdi Nyomdában .c’*«h>hvi utca 46. Tél r-on: 2V-21, 25—72 Felelős vehető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a Helyi bostahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft