Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-17 / 91. szám

i960, április 17. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG Adalék a beszámolóhoz — Ki-vele! Hadd tudjam én is — sürgette a titkár. A fiatalember megtorpant. Hallgatott. — Mi az, neon mersz beszélni? Mi van veleték? Csak nem kép­zelitek, hogy én is részrehajló va_ gyök? Miért nem szóltatok ed­dig? Mi az oka annak, hogy olyan dolog is létezik ebben a faluban, amit én utoljára tudok meg? — Az elnökkel szemben sem lenne részrehajló? — tette fel gyanakodva a kérdést Fekete Tóth. — Még az atyauristennel szem­ben sem! Beszélj csak bátran! — biztatta az öreg. — Nézze, Gábor bátyám, én el­hiszem, hogy az elnökünk, a Fala- si Imre rendes, becsületes em­ber, de a Kocsmáros Oltó hálójá­ba esett. Tudja maga is jól, mi­lyen ember az! Rafinált nagyon' Nem is akartuk megválasztani brigád vezetőnek! Az a magas, ér­des hangú szervező tukmálta ránk, aki csaknem minden este nála ivott. Az elnökünket is ete­ti, itatja, hízeleg neki. Lassan oda jutunk, hogy az ő sületlen beszédén keresztül látja az em­bereket. A Kocsmáros Oltó min­dig azt dicséri, akit szidni kelle­ne és azt szidja, akit dicséret il­let. Ravasz, önző ember! Most már kiharcolta magának azt is, hogy függetlenített brigádvezető­helyettese van és csézával járja a határt. Kivételeket tesz saját ma­gával meg a rokonaival szemben Hát mit gondol, mi ezt nem lát­juk? A falu népe mindenre fel­figyel, mindent hall és mindent lát! Alig várjuk, hogy közgyűlés legyen. Hívjon ki a közgyűlésre majd a megyétől is egy embert. Olyat, aki igazságos. Majd kitála­lunk . .. Persze, az én esetemben is például nehogy azt gondolja, hogy engem az bánt, hogy be kellett , hoznom a karót, nem, egy. általán nem. Engem az igazság­talanság bánt. Az, hogy a Kocs­máros Oltónak nem kell vissza­hozni egy szálat sem a karóból, amelyet kiszedett a szőlejéből. SOKÁIG BESZÉLGETTEK. Az öreg néha a jegyzettömbjéhez lé­pett és felírt egy-egy fonáknak tűnő dolgot. Fekete Tóth Sándor ból dőlt a panasz. A mások pa­nasza is. Amikor az öreg magára ma­radt, elfelejtette bezárni az ajtót. Hosszasan tűnődött. Felbukkant képzeletében Falasi Imre alakja. Nagyon tisztelte eddig ezt az em­bert, akit elnökké választottak a falu parasztjai, annak ellenére, hogy városról jött szervezni. Ö nem Falasit akarta. 0 a párt ap­parátusából szeretett volna egy elvtársat, de azt megválasztották a szomszéd községben. Nagyon di­cséri mindenki. A párt apparátu­sában dolgozók jól beváltak a szövetkezetekben. Sok bennük a kommunista jellemvonás. Ez tet­szik a parasztoknak is. A párt ki­takarította ezekből az emberek­ből a sokféle kapitalista csöke- vény nagy részét; az önzést, a megvesztegethetőséget, a részre­hajlást, az indokolatlan rosszin­dulatot és a felesleges bizalmat­lanságot. Falasit nem nagyon is­merte Régebben sosem volt vele dolga. Nem pártvonalon tevé­kenykedett. A pártbizottságtól ki. jött elvtársak bátran ajánlották. Falasi művelt ember. Közgazda­sági egyetemet végzett. Régi párttag. A családja városon ma­radt Próbált Falasival bizalmas elvtársi kapcsolatot kiépíteni. Nem sikerült. A többi kommu­nistával sincs megfelelő kapcso­lata az elnöknek. Talán le is né­zi őt, a lassú beszédű, szókimon­dó, öreg, falusi pártmunkást. Ta­lán azt várja, hogy kedvesked­jék, hízelegjen neki. Nem! Ezt kü­lönben egyetlen kommunistától sem kapja meg a faluban. És lám csak, a Kocsmáros Oltó-félék ki­nyújtották feléje a csápjukat. Na, de egyelőre még nem az övék. Még akkor sem, ha már odáig süllyedt, hogy kivételt tesz nekik. Nem! Falasit visszaszerzi magá­nak a pártszervezet. Ez a holnapi taggyűlés majd észheztéríti. Má­sokkal, nálánál nagyobbakkal is megtörtént már, hogy megszédül­tek, de a párt megfogta őket, nem engedte, hogy a szakaaekba tántorodjanak. Igen! A holnapi tagggyűlésről Falasi Imrének harcképes, jó kommunistaként kell távoznia. IDÁIG JUTOTT GONDOLAT­BAN, amikor bemártotta a tollat a tintásüvegbe és ismét írni kez­dett. A szokottnál gyorsabban rótta a betűket a kockás papír­ra. Az adalék, amelyet a várat­lan beszélgetés nyújtott a beszá­molóhoz, jókedvre derítette. Va­lósággal megtáltosodott Mindig így volt, akárhányszor siker előtt állt. Az átszervezés, a takarmány­alap megteremtése, a zöldellő ve­tések mind-mind nehéz küzdelem árán születtek és örömmel töltöt­ték el, de legjobban mindig olyan­kor örült, ha úgy érezte, hogy 1 egy-egy emberben gondolkodás­beli változást idézhet elő. Haypál Tibor HIMFY Az élet csupa meglepetés. Itt van például ez a Himfy, kellemes és bizalomgerjesztő küllemével; csupa kecs és báj, s amikor haza­cipeltük, méltán jártak csodájára a szomszédok. Himfy természete­sen nem azonos a derék sümegi poétával, Himfy ugyanis lelemé­nyes centrifuga, ami azt jelenti, hogy a háziasszonyokat komoly gondtól szabadítja meg, nem kell a nedves ruhát csavarniok, mert Himfy egymaga csavar és facsar, s néhány perc múltán majdnem teljesen száraz ruhát lehet kiven­ni titokzatos belsejéből. Bár a ne­ve némileg megzavart, Himfyt illő tisztelettel fogadtuk, a mosógép mellett a fő helyet kapta, s aki otthonunkba tévedt elől, hátul megszemlélhette a modern tech­nika eme figyelemreméltó vívmá­nyát. Himfy, a használati utasításnak megfelelően rázta, csavarta, fa­csarta a nedves ruhát, de már első produkciója bizonyos disszonan­ciákat keltett a ház népében. Him­fy ugyanis meglehetősen rakon­cátlan volt: nemcsak a ruhát ráz­ta, hanem azt is, aki éppen hozzá­nyúlt. A titok percek alatt meg­oldódott. Himfyben a rejtélyes drótok és huzalok nemcsak oda ve­zették a szükséges villanyáramot, ahova kellett, hanem máshova is, tehát aki bármely testrészét érin­tette, könyörtelenül megrázta. Nem kellett túlzott fantázia hoz­zá, Himfy szervi betegségben szen­vedett, bizonyos idegzavarban, úgy is mondhatnánk, következete­sen rosszul kapcsolt. Node sebaj, Himfyt becsomagoltuk, s a garan­cialevél birtokában elszállítottuk gyártójához, hogy reperálja meg. Himfy következetes volt, a Haj­dúsági Iparművek meosát nyilván épp úgy megráza, mint minket, tehát generáljavításnak vetették alá, majd ennek utána visszaküld­ték. Ámde mintha a gonosz lélek szállta volna meg, csak be kelleit kapcsolni, s rázott mint az isten­nyila, avagy a hejderménkű. Nem sokkal ezután olvastuk a napilapokban a gyár jóindulatú fi­gyelmeztetését, hogy Himfy élet- veszélyes, tehát óvakodjék min­denki a használatától. A jámbor olvasó ezek után joggal kérdezhet­né, miért hozott forgalomba a ne­vezetes gyár olyan árucikket, amit csak nézni szabad, de használni nem. Egy kis türelem, mert most jön a meglepetés. Nem sokkal ké­sőbb ugyanis megjelent a naoiia- pókban, így a Tolna megyei Nép­újságban is, hogy akinek Himfyjcj van, azonnal jelentse be. A fel­szólítás szigorú volt és határozott; Himfyre ettől a perctől kezdve úgy néztünk, mint egy veszett ku­tyára. Ami ezután történt, szinte csodával határos. Pecsétes fel­szólítás érkezett, hogy Himfvt a gyár költségére küldjük vissza, nyilván a meosnak akarták újra bemutatni. Csekély két hét telt el és egy megújított, immár épelmé- jüen viselkedő Himfyt kaptunk vissza. Rázza, csavarja, facsarja a ruhát, és csodák csodája, nem tesz kárt senkiben. További megjegyzésünk sokak szemében haszontalan okvetctlen- kedésnek tűnhet. Mert azért le­gyünk csak őszinték, mégis tisz­tességes dolog az elkövetett hi­bának eme nyilvános beismerése és jóvátétele. A szocialista ipar feltétlen tisztességét bizonyítja: a világért sem akart becsapni, csak tévedett, amit sürgősen jóvá is tett. Ezer köszönet. A Himfy-tulaj- donosok legfel'"bb azt jegyzik meg, hogy a jövőben olyan Himfyt gyártsanak, amit nem kell ide- oda küldözgetni, mert okkor sem életveszélyes, ha éppen használ­ják. (cs) Ifjúsági szövetkezetek alakulnak A Tolna megyei KISZ Bizott­ság, a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya, a MÉSZÖV és az úttörő megyei elnökség kezde­ményezésére megyénk 30 általá­nos iskolájában ifjúsági szövet­kezet alakul. Országunkban immár hagyo­mánnyá válik az ifjúság mező- gazdasági munkával 'aló foglal­koztatása. őcsény, Dunaszent- györgy, Decs és Bölcske általá­nos iskoláiban már az elmúlt év­ben is működött az ifjúsági szö­vetkezet jó eredménnyel. A fia­talok az így szerzett jövedelmet iskolai, illetve sportfelszerelés vásárlására fordították. Az ifjúsági szövetkezetek az­zal az elgondolással alakulnak és az lesz a feladatuk, hogy a fia­talokkal megismertessék és meg­szerettessék a közös gazdálkodást és felkészítsék a termelőszövet­kezeti életre. Az ifjúsági szövetkezetek a földművesszövetkezetek kere­tein belül működnek, s gazdálko­dásuk eredményeit kizárólag ez Ifjúsági szövetkezet céljaira hasz­nálhatják fel. JU(Udi fittek a Aáttyá&ait KOVÁCS GÁBOR a titkári be­számolót készítette- Ilyenkor min­dig magára zárta a pártiroda aj­taját, hogy senki meg ne zavar­hassa elmélyült munkálkodásá­ban. Időnként az előtte heverő Z'askos jegyzettömbbe lapozga­tott, hosszasan tűnődött a tinta- ceruzával leírt feljegyzéseken, aztán ismét nekilátott az írásnak. Cikornyás, parasztosan egyszerű, nagy, kövér betűket rajzolt a pa­pírra. A szája mozgott írás köz­ben. A hosszú, viharos élet ren­geteg élettapasztalattal gazdagí­totta, a könyvek felbecsülhetet­len értéket nyújtottak neki, az utóbbi másfél évtizedben nagyot növekedett műveltsége, de a be­tűi mégis olyanok maradtak, mint amikor a négy elemi elvég­zése után búcsút mondott az is­kolának, Kopogtak az ajtón. Az öreg felrezzent. A kilincs megmozdult, a lezárt ajtó azonban szilárdan állta a kívülről jövő nyomást. — Ki az? — mordult fel az öreg. — Én vagyok! Engedjen be Gábor bátyám! — válaszolt egy ismeretlennek tűnő hang. — Ki az az én? — A Fekete Tóth Sándor. A titkár az ajtóhoz lépett és kinyitotta. — Bújj be, aztán mondd el gyorsan, mi szél hozott erre — szólt a belépőre, s helyet muta­tott neki az íróasztal melletti széken. — Panaszt tenni gyüttem! — Aztán mi az a panasz? — Mondja meg nekem, Gábor bátyám, minek köllött behoznom a szőlőkarót? AZ ÖREGNEK hirtelen eszébe villant Fekete Tóth Sándor ügye, amit az elnöktől hallott, s a ba­jusza alatt elmosolyintotta ma­gát. — Nézd, Sándor — kezdte a vá­laszadást s a tenyerét barátságo­san a fiatalember vállára helyez­te —, annak a szőlőnek, miután szövetkezeti szőlő lett, még na­gyobb szüksége lesz a karóra, mint eddig volt. Dúsabb lesz. Több műtrágyát kap •.. Na meg hát te is jól tudod, hogy halálos bűn lenne feltüzelni azt az érté­kes akáckarót. Ha nem léptél volna a szövetkezetbe, eszedbe se jut, hogy megfoszd a szőlőtőké­ket a karózástól, igaz? — Nem is az fáj nekem igazán. Gábor bátyám, hogy behozatták velem a karót — bökte ki a ven­dég. — Hát mi fáj? — Az. hogy igazságtalanságot látok magam körül. — Mi az? Ki vele! — fordult a látogató felé fokozódó kíváncsi­sággal a titkár. — Tud maga arról. Gábor bá­tyám, hogy a szőlészeti brigádve­zető, a Kocsmáros Oltó István is kiszedte a karót a szőlejéből? — Nem tudok. — Na látja. Erről maga sem tud. Pedig így van. Őneki nem kell behozni, pedig az elnök is tud róla. — Biztos vagy te abban, amit mondasz? — kérdezte az öreg. — Itt dögöljek meg. ha nem igaz! — csapott a térdére F-ckcte Tóth. AZ ÖREG PIPÄRA GYŰJ­TÖTT, felállt és fel-alá járkált a szobában. — Miért tenne éppen a Kocs­máros Oltóval kivételt az elnök? — állt meg hirtelen a panaszos ember előtt. — Az egész falu tudja, hogy miért! — vágta rá a vendég, Nyúlánk, izmos gyereket mu­tat be a nagymányoki vájár­iskola igazgatója: — Vidéki Józsi, egyik tanu­lónk. Kiszomborról jött a bá­nyába, Csongrád megyéből... A szőke fiú zavartan topo­rog. Lesüti szemét, fejét is le­hajtja egy kissé, úgy mondja: — ősszel jöttem Mányokra, toboroztak. — És jöttél szívesen? — Jöttem. — (kezd bátorod­ni). — Nem féltél a bányától? — Én? — csodálkozik — már hogy féltem volna, hisz ha félek, akkor nem jelentkezem — már mosolyog —. Igaz fur­csa volt, de már jobb itt, mint otthon. — Azt talán mégsem — szó­lok közbe — az otthon, a szü­lők, a pajtások, azok biztos hiá­nyoznak! — Hiányoznak? Hiányoztak! Most már megszoktam. Itt is vannak jó pajtások, haza is mehetek a szünidő alatt. Meg minek menjek? Majd akkor, ha vájár leszek! — De ott nincs bánya! — Nem úgy gondoltam, majd szabadságra, azután ismét ide visszajövök a bányába, dolgoz­ni... — Olyan jó itt? — Hát, jó! Nem panaszko­dom. Nincs rá ok. Szórakozha­tunk. Minden este televízió­zunk, rádiót hallgatunk. Jó a koszt is. — Ma mi volt az ebéd? — Ma? Tarhonya leves, ser­téspörkölt sósburgonyával, meg diósk:fli. — És mit kell fizetni az ott­honért, az étkezésért? — Negyven forint az otthon­díj, meg ötven fillér az étke­zés„ De kapunk ám ösztön­díjat is. És, mert csak négyes rendű vagyok, 157 forintot ka­pok, ez a zsebpénz. Ebből jut cipőre, zoknira, hazamenéskor útiköltségre. Ha másodéves, harmadéves leszek, sokkal töb­béit kapok msjd... — Az Alföld után. nem volt rossz, itt a hegyek között, leni a bányában? — Alföldi gyerek vagyok, de itt már jobb, mint otthon, sze­retem ezt a szép vidéket, a bá­nyát is, pedig mély és sötét... És az otthon igazgatója me­séli, hogy a százból értenként elég tíz gyere': me^ri vissza a ■szüleihez. Aki az első félévben itt marad, abból már bányász lesz. Jó bányász. Neveket so­rolnak. Tanulókat említ az igazgató névszerint akik innen kerültek el, Pécsre, Komlóra, Hidasra, Mányokra, Mázára. És mutatja a leveleket is, melyeket az iskolához küldenek, és va­sárnaponként csillogó motor- kerékpárok állnak meg a vá­járiskola előtt. A volt tanulói: jönnek vissza. Mutatni, beszá­molni arról, hogy mire vitték És eljönnek néha a bánya ve­zetői is, megdicsérik a volt ta­nulókat, példának állítják a mostaniak elé. Vidéki Józsi, az alföldi gye. rek értelmesen válaszolgat kér­déseinkre. Segítségül hívja né­hány társát is, amikor a sport meg a kultúrmunka kerül szó­ba, mert mindent, ami jó és szép itt, ebben a csodálatoson szép parkban, a ragyogó tisz­ta szobákban, otthonban, kul­túrtermekben, egy gyerek nem tudja elsorolni... A csillogó padlózatéi háló­teremben járunk. Világverő rádió áll az egyik széken. — Fzt is ti vetnétek? — Igen. összeadtuk a pénzt. Az év végén meg majd vagy kisorsoljuk, vagy valamelyik társunk megváltja, féláron. — És mi a vágyad, mH akarsz venni az első kereset­ből? — Hát, ahhoz kevés az elv­társ blokkja. Nem )ér bele, ha mindent fel akar Írni. Ds én mondhatom: — és mosolyogja sorolja: Most tavaszi ruha kell, nyári cipővel. Mire hallanunk (egy sóhajtás, »haj, de messze van az még«) a keresetű u'cből veszünk sötétkék ruhát, öltöz­ködni akarok, szénen, ("vete­rán. A szüleimnek küldők ni'd pénzt, azután men a tzkorékpt veimre.. Autót elzárói: vr'nÖ\ ile.m most. máj'1! ?T.ajd. ha mér vájár leszel:... És ekkor ria’-'l orral járok haza látogatóba, tz AHöldre... Beszédoe*és*'nk végén -n ':• kételkedtem, hogy a v'd.'ki>ó- zsik, a Schmidtjózsik, a jtíV-sr- bókarntik alfö’dinek vn’l;ák-e magukat azután, ha kezükben lesz a vájárságot igazoló okle­vél... Ennek ellenkezőjéről győzött meg az Alföldről elszár­mazott vájártanuló: — Alföldi bányászok le­szünk, a pécsi mefoneébeo. PÁLKOVÁCS JEMti

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents