Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-15 / 89. szám

lOőO. április IS. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG .c ,! r Érdekességek az NB lll-rél A vezető csapatok vereséget szenvedtek vasárnap: ez jelle­mezte az NB IJI. utolsó fordu­lóját. A 14. helyen lévő Kis­kunhalasi MBDOSZ a bajnok­ságra törő Pécsi Bőrgyár csapa, tát győzte le. A pécsi csapat az első félidőben hiába játszott a szél segítségével, nem tudtak gólt elérni a jól tömörülő kis­kunhalasi védelemmel szemben, sőt egy váratlan ellentámadás után még gólt is ért el a hazai csapat. A második félidőben már a hazaiaknak segített a szél és újabb két gólt lőttek a pécsi kapuba. A Pécsi Bőrgyár ezzel a vereségével újból ki­sebbítette esélyét a bajnokság megnyeréséhez. * A Csepel Autó otthonában szenvedett vereséget. Ez volt a forduló legnagyobb meglepeté­se. A Kaposvári Kinizsi hama­rabb talált magára, fölényt harcolt ki és ennek köszönheti a győzelmet. Az utolsó tíz perc drámai volt, mely időszakban a kaposvári kapus, Mezőfi re­mekül védett. Befejezés előtt öt perccel a játékvezető 11-est ítélt Kaposvár ellen, de Mezőfi ezt is védte A kaposváriak sze­rint a hatalmas iramú és mind­végig izgalmakban bővelkedő mérkőzést csak úgy tudták megnyerni, hogy idegileg job­ban bírták, mint a csepeliek- • A másik kaposvári csapat — a Dózsa — is hazavitte vasár­nap idegenből, Bácsalmásról a két bajnoki pontot, A kaposvá­Milyen labdarúgó- mérkőzéseket láthatunk vasárnap T Április 17-én, vasárnap szövet­ségi nap miatt nincs sorsolva NB I., NB II., NB III., valamint a megyei labdarúgó-bajnokságban mérkőzés. Ezúttal csak alsóbb osztályú, illetve elmaradt mérkő­zések kerülnek lejátszásra. A me­gyei labdarúgó-bajnokságban sze. replő Csapatok közül csak az Ireg- szemcse—Szekszárdi Dózsa mér­kőzés kerül lejátszásra (elmaradt mérkőzés)- A mérkőzés kezdési időpontja 17 óra. A járási L osztályú bajnokság­ban teljes forduló lesz. A követ­kező mérkőzések kerülnek itt le­játszásra: Bölcske—Sióagárd, Du- naszentgyörgy—Szedres, Kajdacs —öcsény, Bonyhád II.—Decs, Kisdorog—Ctkó, Kurd—Dombó­vári Szpartakusz, Győré—Ozora, Tolnán émedi—Dlósberény. A Bátaszéki VSK meghívására a Pécsi Bányász NB III-as csapa­ta látogat Bátaszékre barátságos mérkőzésre április 17-én, vasár­nap. riak ezen a mérkőzésen úgy játszottak, mint a szezon alatt eddig még soha. Nagyszerűen alkalmazkodtak a talajhoz, lel­kesen, okosan játszottak. A ka­posváriak kitettek magukért... * Dombóvárnak ezúttal sem kedvezett a szerencse. A gyen­gén játszó Bajai Bácska csa­patának méltó ellenfele volt a Dombóvári Szpartakusz és mégis vesztesként kellett el­hagyniuk a pályát. A dombó­váriak az első percekben már vezethettek volna, ha csak egy kis szerencséjük van. A szeren­cse a bajaiakhoz pártolt és a második félidő 25. percében 2:0-ra vezették. Tallósi 11-es- ből javított és a közönség ek­kor hatalmas hajrával biztatta a csapatot, mely fergeteges tá­madásokat intézett, csak éppen kiegyenlíteni nem1 sikerült. Most már önámítás lenne re­ménykedni. — Sajnos a Dom­bóvári Szpartakusz sorsa meg­pecsételődött. Szekszárd jól játszott, mégis vereséget szenvedett Pécseit. Hogy miért? Mert a csatárok nem vállalkoztak lövésekre. Az első félidő közepén viszont, amikor lőttek a csatárok, a Pé­csi Vasas kapusa olyan szeren­csével védett, hogy Terebesi gólnak látszó lövése is elakadt benne Bórdosi László, a Pécsi Vasas edzője a mérkőzés után így nyilatkozott: — Noha győ­zött csapatunk, a szekszárdiak kultúráltabban játszottak- Az okozta a győzelmünket, hogy a szekszárdi lestaktika csődöt mondott. Ha csapatunk lelke­sedése abban, jük, állandósul, bízhatunk hogy a kiesést elkerül­Ha már a kiesésnél tartunk — bár nehéz téma —-, foglal­kozzunk ezzel a kérdéssel is. Sajnos, annyira szoros a me­zőny, hogy a nyolcadik-kilen­cedik helyezett csapat sem érezheti magát bebiztosítva a kiesés ellen. A 14. helyezett Kiskunhalasi MEDOSZ-nak csak három ponttal van keve­sebb, mint például a hetedik helyen lévő Bonyhádi Vasas­nak. A szekszárdi csapat ugyan­akkor csak két pont előnnyel bír a Kiskunhalasi MEDOSZ- szal szemben. (Szekszárd egy mérkőzéssel kevesebbet ját­szott.) Ha szigorúan vesszük a Bonyhádi Vasas, a Kaposvári Dózsa, a Pécsi Bányász, a Szek- zsárdi Petőfi, a Székesfehérvá­ri MÁV Előre, a Pécsi Vasas, Bácsalmás és a Kiskunhalasi MEDOSZ — kis eltéréssel — esélyes a kiesésre. Persze, re­ménykedünk, hogy a Tolna me­gyei csapatok közül az idén nem lesz több kieső, mint egy. A hátralévő mérkőzéseken nagyon nagy küzdelmet kell a csapa­toknak vívni, hogy a megszer­zett bajnoki pontokkal bebiz­tosítsák a bentmaradást. Ha a tabellára tekintünk, furcsának tűnik, hogv a hetedik helyezett Bonyhádi Vasast is odasoroljuk a »-veszélyes« zónába, de ezt azért tesszük, mert még élénken él emlékezetünkben, hogy ta­valy a jóképességű simontor- nyai csapat miként került ki az NB Ill-ból. Sporttörténelem Ax öitusáxók győxelme Helsinkiben Sok vita, álmatlan éjszaka előz­te meg, míg a magyar öttusa-vá­logatott tagjai is ott állhatták a helsinki olimpiára induló magyar csapat tagjai között. — Nincs esélyünk még a he­lyezésre sem! — hangoztatták a kétkedők. — Ne az olimpiára küldjük ki tanulni őket! — magyarázták a »takarékoskodók«. Hegyi Gyula azonban a szak­emberek tanácsára hallgatott: — Most remek formában van­nak a fiúk! Esélyesek a csapatban, akár a harmadik helyre. És az öttusa negyedik napja után a magyar csapat vezet. Va­jon mit hoz a terepfutás?! ... Egy 19 esztendős, törékeny, szőke fiú áll izgalomtól remegő lábakkal a rajt előtt. Mindössze két éve öttusázik, s még most Á bonyhádi járás labdarúgó-bajnokságainak állása Mint már közöltük, a Bonyhá­di Járási Labdarúgó Szövetség döntése alapján április 17-én, va­sárnap kezdődik a bonyhádi járá. si II- osztályú, valamint a járási termelőszövetkezeti labdarúgó­bajnokság. Az alábbiakban közöl­jük az őszi mérkőzések eredmé­nyei alapján a bajnokság állását. II. osztályú bajnokság állása: 1. Tevel 7 6 1 — 12:5 Í3 2. Bonyhádi Cipőgyár 6 4 1 i 12:10 9 3. Kisvejke 6 3 1 2 18:8 7 4. Börzsöny 5 2 2 1 5:7 6 5. Tabód 4 2 — 2 3:20 4 6. Bonyhádvarasd 7. Aparhant 3 2 t ö r ö 1 1 v 0:0 e ““ 8. Majos t ö r ö 1 V e A termelőszövetkezeti bajnokság állása 1. Mucsfa 5 4 1 — 13:5 9 2. Mórágy 6 3 2 1 9:8 8 3. Závod 4 2 — 2 5:11 4 4. Lengyel 2 1 — 1 3:3 2 5. Kismányok 2 — 1 1 3:4 1 6. Kéty 7. Izmény 3 t ö r ö 3 1 V 3:5 e ” sem érti egészen, hogy az ő futása — nem! — az ő küzdenitudása, szíve, akarása döntheti el a ma­gyar öttusa-bajnokság sorsát. Kovácsi Aladár — mert ő az if­jú öttusázó — mély sóhajjal vesz búcsút a csapat vezetőjétől, Lend- vai Páltól. — Csak okosan, jó erőbeosztás­sal — kiáltja feléje Lendvai, s Kovácsi még visszakiált: ■ — Mindent beleadok... — S az­tán nekiindul a 4000 méteres táv­nak. Ha körülnézne Kovácsi futás közbén, megállapíthatná, hogy milyen festői a kilátás, milyen gyönyörű a táj. De őt ez most vajmi kevéssé érdekli. Igaz, a táv közepén 2100 méternél, a terep legmagasabb pontján van egy kis kilátó, ahonnan tiszta időben be­látni az egész vidéket, de a zihá­ló tüdejű, törékeny Kovácsi most csak egyre gondol: — Jobb időt futni a svéd Eg- nellnél... Jobb időt, mert akkor... És ez a mert akkor, a táv utol­só 300 méterén dőlt el. — Csak össze ne essen! — só­hajtoztak a magyar vezetők a cél­nál, amikor a fák közül a tisz­tásra előbukkant Kovácsi im­bolygó alakja. De Kovácsit nem akármilyen fából faragták: a célba már nem is a lábai, hanem a szíve akarat­ereje vitte be. Ideje jó húsz másodperccel volt jobb a svéd futóénál! A biztató kezdés határtalan ön­bizalmat adott a többieknek is. S amikor Hall, a svéd olimpiai bajnok útjára indult, csapattársa, Druth már lemondóan legyintett. — Elvesztettük... Lendvai Pál pedig örömtől su­gárzó arccal mondogatta: — Nincs többé lehetetlen... Amit ezek a fiúk véghezvittek, er­re senki sem számított... öttusában is olimpiai bajnokok vagyunk. Felfelé ível Simontornyán a sportélet A simontofnyai labdarúgók nem dicsekedhetnek túl nagy ered­ménnyel. A közelmúlt napokban Deli György elvtárs újságolta, hogy most kezdenek hozzá egy 300 000 forintos öltöző építéséhez. Ez az új öltöző teljesen társadal­mi munkával épül fel, a gondnoki lakáson kívül női és férfi öltöző és két fürdő is lesz benne. Az új öltöző teljes mértékben megfelel majd a sport minden követel­ményének. A gyár és a község sportszerető dolgozói valamennyien felajánlást tettek az öltöző építéséhez és tej­ből meglátszik, hogy szeretik a sportot és hoznak is érte áldoza­tot. Mindenki ki akarta venni ré­szét a közös munkából. Eddig va­lamennyi társadalmi szerv beje­lentette részvételét a munkában. Még a munkásőrség simontor- nyai szakasza is több munkanapot dolgozik az építkezésen. A gyár vezetői — élűken Németh igaz­gató elvtárssal — nagy gonddal és szeretettel támogatják a sport valamennyi ágát. A labdarúgókon kívül a női—férfi kézilabda, kajak és atlétikai szakosztály működik és a jövőben ezek a szakosztályok még jobban bővülnek. El lehet mondani, hogy Simon- tornyán szeretik a sportot. Jő lenne, ha nemcsak itt, hanem a megye valamennyi községében és városában olyan támogatásban részesítenék a tömegsportot, mint Simontornyán. Elkészítették az augusztus 20-i tervet is, amikor egy nagyszerű atlétikai műsor keretében avatják fel az új öltö­zőt. Szép eredményekkel dicse­kedhetnek az olimpiai jelvény- szerző versenyben is. mert az első versenyen is már több mint nyolc- vanan vettek részt. A vezetőség úgy számol, hogy még 100—120 dolgozó 6zerzi meg az olimpiai jel­vényt. El lehet mondani — annak elle­nére, hogy a labdarúgó csapat „gyengélkedik” — Simontornyán a sportélet felfelé ível. (Balogih) Kosárlabda híradó A kosárlabda-bajnokság harma­dik fordulójában, vasárnap a kö­vetkező erdemények születtek: Bátaszék—Paks (női) 54:24 (30:8), Bajai Építők—Bajai Ruhagyár (női) 53:62 (26:32), Szekszárdi Pe­tőfi—Pécsi Pedagógiai Főiskola (női) 25:42 (23:22), Pécsi EAC— Bonyhádi Cipőgyár (női) 57:65 (26:36), Szigetvár—PVSK II. (női) 24:46 (11:27), Szigetvár—PVSK II. (férfi) 58:61 (24:23), Szekszárdi Pe­tőfi—Pécsi Pedagógiai Főiskola (férfi) 61:48 (30:27). A IV. forduló mérkőzései: Dombóvár—Szigetvár április 16-» án (férfi mérkőzés) 16.30 óra. Áp­rilis 17-én, vasárnap Pécsi Peda­gógiai Főiskola—Bátaszék (női) 11 óra. Ugyanezen a napon kerül le­játszásra Szekszárdon a Szekszár-t di Petőfi—Bajai Építők nőj elma­radt mérkőzés is. A Bonyhádi Ci­pőgyár csapata vasárnap 10.15 óra­kor a Bajai Ruhagyár csapatát látja vendégül, (női mérkőzés). A PEAC—PVSK férfi, valamint a Szekszárd—Bajai Építők II. mér-i kőzés, nemzetközi mérkőzések, il­letve teremhiány miatt elmaradj Á paksi járási kupa-mérkőzések sorsolása A Paksi Járási TST mellett mű. ködő Labdarúgó Szövetség elké­szítette a járási kupa-mérkőzé­sek sorsolását, melyet az alábbi­akban közlünk. Április 17: Dunaföldvári Szöv. Sportkör—Madocsa, Dunakömlőd —Németkér. Április 24: Dunaföldvári Köz­ségi Sportkör—Paksi Konzerv­gyár. Madocsa—Dunakömlőd, Du­naföldvári Szöv, SK—Dunaíöld- vári Kendergyár. Németkér sza­badnapos. Május 1: Paksi Konzervgyár— Dunaföldvári Községi SK, Duna­kömlőd—Madocsa, Dunaföldvári Szöv. SK—Dunaföldvári Kender­gyár, Németkér szabadnapos. Május 8: Dunaföldvári Szöv. SK—Paksi Konzervgyár, Duna­földvári Községi SK—Madocsa, Németkér—Dunaföldvári Kender­gyár, Dunakömlőd szabadnapos. Május 15: Paksi Konzervgyár— Dunaföldvári Szöv SK, Madocsa —Dunaföldvári Községi SK, Du­naföldvári Kendergyár—Német­kér, Dunakömlőd szabadnapos­Május 22: Dunaföldvári Szöv. SK—Dunaföldvári Községi SK, Madocsa—Németkér. Dunakömlőd —Paksi Konzervgyár. Dunaföld­vári Kendergyár szabadnapos. Május 29: Dunaföldvári Köz­ségi SK—Dunaföldvári Szöv. SK, Németkér—Madocsa, Paksi Kon­zervgyár—Dunakömlőd, Duna­földvári Kendergyár szabadnapos; Június 5: Dunakömlőd—Duna­földvári Községi SK, Dunaföldvá­ri Szöv. SK—Németkér, Paksi Konzervgyár—Dunaföldvári Ken- dergyár, Madocsa szabadnapos. Június 12: Dunaföldvári Köz­ségi SK—Dunakömlőd, Németkér —Dunaföldvári Szöv. SK, Duna­földvári Kendergyár—Paksi Kon­zervgyár, Madocsa szabadnapos. Június 19: Dunaföldvári Ken­dergyár—Dunaföldvári Községi SK, Paksi Konzervgyár—Mado­csa, Dunaföldvári Szövetkezeti SK—Dunakömlőd, Németkér sza­badnapos. Június 26: Dunaföldvári Közsé­gi SK—Dunaföldvári Kendergyár, Madocsa—Paksi Konzervgyár, Du nakömlőd—Dunaföldvári Szöv. SK, Németkér szabadnapos. Július 3: Dunaföldvári Kender­gyár—Madocsa, Paksi Konzerv­gyár—N émetkér. Július 10: Madocsa—Dunaföld­vári Kendergyár, Németkér—Pak­si Konzervgyár. Július 17: Dunaföldvári Kender, gyár—Dunakömlőd, Németkér— Dunaföldvári Községi SK. Július 24: Dunakömlőd—Duna­földvári Kendergyár, Dunaföldvá­ri Községi SK—Németkér. Dombóvári Gimnázium— Pápai Gimnázium 3,5:0,5 Az országos középiskolai sakk- bajnokság vidéki középdöntőjében a dombóvári sakkcsapat nagy­szerű játékkal, fölényes biztonság­gal győzte le a kissé fölényeskedő pápaiakat. A dombóváriak győzelmét Kirez, Lóránt és Jutkusz szerezték a Gyöngyössy—Vasvári játszma idő­hiány miatt döntetlenül végződött. Sakkozóink szorgalmasan készül nek a május 8-án sorrakerülő vi­déki döntőre, Fazekas István Járási bajnokság Kajdacs—Zomba 3:1 (0:1) Zomba, 150 néző. Vezette: Bog­nár. Esős időben, csúszós pályán került lejátszásra a mérkőzés. Az első gólt, a hazai csapat szöglet­ből, Tüdő révén szerezte. A má­sodik félidőben a kajdacsi csapót bizonyult jobbnak és Vaszari, Kiss és Pusztai góljaival megszerezte a győzelmet. Vasárnap öcsény el­len játszik a kajdacsi csapat, mely re erősen készülnek. Ifj. Kiss György

Next

/
Thumbnails
Contents