Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-13 / 87. szám
> TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1960. április 13. Bicska és ostor tilos, pisztoly és kard megengedhető Az angol televízió részletesen kidolgozta, hogy a gyermekműsorban milyen filmek szerepelhetnek. Megállapították, hogy az angol gyermekek közkedvelt »vadnyugati« filmjei önmagukban véve nem károsak, de meg kell válogatni, miféle fegyve.uk fordulhatnak elő a filmben így például hangsúlyozták, hogy kések, bicskák, ostorok szerepelte ■ tése sokkal károsabb, mintha a főhős pisztollyal vagy puskával, esetlen karddal vívja ki a győzelmet. Abból a meggondolásból in— A helyi képzőművészek rendeznek kiállítást május végén a Gyönki Járási Művelődési Házban. Ezzel egy időben ugyanott a képzőművészettel kapcsolatos könyvekből rendez kiállítást a járási könyvtár. — Értékesebbé teszik a francia becsületrendet. A francia kormány elhatározta, hogy a becsületrendet, amely jelenleg 270 000 francia állampolgár gomblyukában díszük, ezentúl nem osztogatják olyan könnyen, hogy a Napóleon által megalapított kitüntetés értéke emelkedjék. Foglalkoznak azzal a gondolattal is, hogy új érdemrendet alapítanak kisebb érdemek jutalmazására, — Az ifjúsági vezetés tapasztalatairól és feladatairól tart megbeszélést április 14-én, délelőtt 10 órakor a KISZ, Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága és a megyei úttörő elnökség. — Az állattenyésztés fejlesztésére több mint 40 000 forintot irányozott elő Szekszárd város tanácsa a költségvetési tervben erre az évre. — A Iíevlon-cég főnökének balsorsa. Charles Revson a multimilliomos Revlon kozmetikai cég tulajdonosa mostanában nem igen él vezheti a .vagyon áldásait. A Rev- Jon-cég legutóbb fő szerepet játszott azokban a televíziós botrányokban, amelyekben kiderült, hogy a quiz-játékok csaláson alapulnak. most pedig szép szőke felesége hagyta el. Közben testvére és cégtársa Martin E. Revson pert indított ellene és hatalmas összegeket követel tőle. dúltak ki, hogy az előbbi »fegyverek« könnyebben kerülnek a gyerekek kezébe vagy maguk is elő tudják állítani őket. A műsorszerkesztők számára készült utasítás kimondja, hogy a gyermekműsorban lehetőleg ne szerepeljenek balesetek, betegségek, vagy testi hibás embe-'.k Figyelmeztetnek arra is, hogy ne veszélyeztessék a gyermek érzelmi életének egyensúlyát azzal, hogy szülők közötti veszekedése- et, kegyetlenkedést, vagy válást mutatnak be — Április 24-én rendezik meg a Szekszárd városi ifjúsági seregszemlét, amelyen a város KISZ- szervezetének szavaló!, énekkarai, és tánccsoportjai vesznek részt. — Csirkecomb — előkelők részére. Egy londoni vendéglő újítást vezetett be: a sültcsirkét ezentúl úgy tálalják, hogy a vendégnek egyúttal egy pár vékony plasztikból készült kesztyűt nyújtanak át. Az előzékeny vendéglátó így akarja elkerülni, hogy a vendégek kés- sel-villával kínosan fogyasszák a csirkecombot, vagy a kellemesebb módot válasszák ugyan, de összezsírozzák vele a kezüket — 500 libát tenyészt eladásra ebben az évben a mőcsényi Béke Termelőszövetkezet. — Huszonöt fiatal nevezett be Kocsolán az „Ifjúság a szocializmusért”’próba letételére. A próba letételéhez szükséges társadalmi munka során röplabda-pályát létesítenek a fiatalok. — Pergamen kódexek Örmény- országban. Az örményországi levéltárban pergamenlapokra írott, érdekes könyvgyűjteményt őriznek. A legnagyobb könyv egy prédikáció-gyűjtemény, amely borító lapja nélkül 32 kilót nyom. A kézirat 607 pergamenből áll. Minden lap egy egész borjúbőrből készült. A levéltárban található legkisebb pergamen kézirat viszont mindösz sze 18 gramm súlyú. — A televízió műsora: 18.30: A moszkvai televízió dokumentumfilmje Csehovról. 19.00: Csehov: Sirály. Közvetítés a győri Kisfa- ludi Színházból. Itt cs tavasz!... Jön a nyár!... Vegye meg már most a SUPER” A népi ülnök választásról A bíróságok népi ülnökeinek választását a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1960. február 28. napján megjelent 6. számú törvényerejű rendelete szabályozza. A törvényerejű rendelet többek között kimondja, hogy népi ülnöknek megválasztható minden olyan büntetlen előéletű magyar állampolgár, akinek választó joga van és 23 életévét betöltötte. A járásbíróságok és a megyei bíróság népi ülnökeit a bíróság területén működő üzemek, vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, társadalmi szervek és állami intézmények dolgozói jelölik. A járásbíróságok népi ülnökeit a járási és városi tanács, a megyei bíróság népi ülnökeit pedig a megyei tanács választja három évre a területén lakó vagy állandóan ott dolgozó jelöltek közül. Országosan 27 000 — a mi megyénk területén 700 népi ülnököt jelölnek a közeljövőben az arra illetékes szervek dolgozói és választanak meg a tanácsok. A jelölések az üzemekben, vállalatoknál és az előbb érintett szerveknél a megyei tanács megkeresése alapján — mely arányos felosztáson alapul — április 15 és május 7. napjai között történnek, termelési értekezleteken, vagy az erre a célra szervezett jelölő gyűléseken. A jelöltek megválasztására pedig május 15. és június_ 19' napja között kerül sor a járási, városi és megyei tanácsüléseken. Államrendünk demokratizmu. sából folyó alapvető követelmény a dolgozó nép közvetlen részvétele az igazságszolgáltatásban. Ez az elv érvényesült a felszabadulás után szervezett népbíróságoknál — ahol a tanácsvezető szakbíró mellett a pártok és a szak- szervezet által delegált népbírák vettek részt a bíráskodásban. A népi ülnöki intézményt az 1949. évi Xl-es törvény hozta létre hazánkban, tehát 1949 óta működnek bíróságaink a nép által választott ülnökökkel alakított tanácsokban. Minden szintű és hatáskörű bíróság ez idő óta elsőfokon eey szakbíróból és két néni ülnökből álló tanácsban tárgyal és ítélkezik, éspedig oly módon, hogy a népi ülnökök azonos jogokat gyakorolnak a tanácsokat vezető szakbírókkal. ítéleteiket, határozataikat véleményeltérés esetén szótöbbséggel hozzák meg a tanácsok, mind a büntető, mind a polgári peres ügyekben. A tárgyalásokat az elnöklő szakbírák vezetik, de a velük egyenlő jogokat gyakorló népi ülnökök a tárgyalás során is tehetnek fel kérdéseket az ügyben szereplő felekhez,' tanúkhoz, szakértőkhöz s a bizonyítás kérdésében. valamint egyéb indítványok felett is — vagy ha szükséges, indítvány nélkül hivatalból — az előbb említett módon együttesen hozzák meg határozataikat. A népi ülnöki intézményt megvalósító jogszabály általános indokolásában kifejti, hogy a demokrácia alapvető követelményei közé tartozik a nép közvetlen részvétele az igazságszolgáltatásban. A népi ülnök józan életfelfogásával, élettapasztalataival, politikai szilárdságával, természetes igazságérzetével kiegészíti a hivatásos bírói elem által képviselt jogászi szakképzettséget. így biztosítható, hogy az igazságszolgáltatás ne szakadjon el a helyes társadalmi felfogástól, hanem hű kifejezője legyen a nép meggyőződésének, munkás-paraszt állam, hatalmunk akaratának A nép közvetlen részvétele a bíráskodásban a bíróság tekintélyének is javára szolgál,1 közelebb hozza a bíróságot a néphez, s ez fokozza a bíróság iránti bizalmat és megbecsülést, mely a demokratikus értelemben vett bírói. tekintély nélkülözhetetlen feltétele. A népi ülnöki intézmény fennállása után több mint egy évtizeddel megállapíthatjuk, hogy az beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Bíróságaink egyre hatékonyabban valósítják meg azokat a feladatokat, amelyeket számukra az alkotmány, a bírói szervezeti törvény és egyéb jogszabályok kijelöltek. Jelentős szerepe volt bíróságainknak az ellenforradalom utáni időszakban az államrend védelme és megszilárdítása, a szocialista törvényesség helyreállítása vonatkozásában. Kádár János elvtárs az MSZMP VII. kongresszusán elmondott előadói beszédében kiemelte, hogy az igazságügyi szervek is az ellenforradalommal vívott harcban szerveződtek és születtek újjá, s népünk abban a tudatban tekint rájuk, hogy feladataikat mindenkor megfelelően meg tudják oldani- Külön érdemként hangsúlyozta ki Kádár elvtárs ez alkalommal, hogy az igazságügyi szervek nehéz körülmények között dolgozva az elmúlt három év alatt a szocialista törvényességet teljesen helyreállították hazánkban. A szocialista törvényesség betartása, állami, társadalmi, gazdasági rendünk, intézményeink védelme, a dolgozók jogainak biztosítása és a dolgozók nevelése a szocialista társadalmi együttélés szabályainak a betartására — magasztos feladatok. Ezeknek a feladatoknak a maradéktalan végrehajtása hatékonyan szolgálja _ és biztosítja államhatalmunk erősítését, a szocializmus eredményes építését és népünk jólétét. Nem közömbös tehát, hogy népünk kire bízza azt a megtisztelő feladatot, hogy az államhatalom egyik jelentős szervénél, a bíróságoknál a bírói tisztet, az államhatalmat gyakorolja s a népköztársaság nevében ítélkezzék. 1952-ben volt utoljára általános népi ülnök-választás, azóta _ csak kiegészítésekre, pótválasztásokra került sor. A mostani általános ülnök választás hivatott a bíróságokon szükséges teljes ülnöklétszám biztosítására Ennek során jelölhető és megválasztható az a népi ülnök is, aki már több éve — egyik-másik ülnök 1949. óta — eredményesen működik és bírói működésével részese volt azoknak az eredményeknek és annak a fejlődésnek, melyet bíróságaink 1949. óta elértek. Tolna megye hivatásos bírói kara szeretettel várja az új ülnököket és reméli, hogy velük együtt közös erővel, hazánk, és népünk szeretetével, államrendünk iránti hűséggel a jövőben még eredményesebben tudja teljesíteni feladatait. Dr. Szily László. a megyei bíróság elnöke 3I0I0I0I0I0I090 0 H 0 u Örömet szerez családjának, Q Apróhirdetések Vennék karambolozott, javításra szoruló motorkerékpárt, ár- megjelöléssel. Molnár János, Nagydorog. hűtőszekrényt ira: 6400 Ft OIP hitellevélre is kapható! ha húsvéfra ajándékvásárlásait a Bátaszéki 0 Földmüvesszöveíkezet szaküzleteiben q eszközli. Konfekció, cipő, 0 ■ játékáru és tavaszi divat- Q ^újdonságok bő választékbanQ kaphatók ■ V ■ 0 (63) a s s • OIOIOIOIOIOIOI (62) Két szoba, két konyha, kamra, két pince, istálló, 900 négyszögöl területtel Aparhanton, Arany János utca 3 szám alatt eladó. (551). Húsvétra ruhát Eladó két szcba, konyha és mellékhelyiségekből álló ház. Azonnal beköltözhető. Szekszárd, Mikes u. 25. _______________________________01) A Szekszárdi Állami Gazdaság azonnali belépésre férfi szakácsot keres. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés az állami gazdaság kaj- mádi üzemegységében, (31) és egyéb ajándékot TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre a Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft a Tolnai $ ! Földmüvesszöveíkezet > áruházában vásároljon. Bő áruválaszték áll a vásárlók rendelkezésére. Ballonkabátok, fiú, női és lánykaruhák, nylon holmik, kerékpár és motorok ? <52> S ‘Kínai aján déktá rgya k 20—30 %-kal oiosébb áron! Legszebb ajándék! Most vásároljon! Öra-, ékszer-, ajándék-; boltokban és állami { áruházakban ; (67) \ > ■ ■ tt li li 1 ■ ■ 1 » 1 •