Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-12 / 86. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 196(1 április 12. emlékezete sa, ami naplóit, ezeket a mindennapi önvallomásokat világirodalmi rangra emeli. Ez már a megbomlott idegek ördögi játéka; az előre látott katasztrófáért önmagát, sőt az egész reformkort teszi felelőssé, hogy 1848 augusztusában így kiáltson lel: »Száguldó csppatok dúlnak szét mindent, mit építénk. Ah! az én füstbe ment életem! Az ég boltozatán lángbetűkkel vonul végig a Kossuth neve, — flagellum Dei!« Kern bírja tovább; még a Döb- lingbe vezető utat is öngyilkos- sági kísérletek súlyosbítják. Az elhatalmasodott önvád tartja fogva; »ember még nagyobb zavart e világba nem hozott, mint én«. 1848 szeptember 4-én zárul be mögötte a döblingi tébolyda kapuja s nyolc esztendőre van szüksége, hogy megsanyargatott agya lázálmok és kényszerképzetek helyett ismét a valóságot érzékelhesse. Nyolc esztendőt, ha úgy tetszik, alvilági mélységekben él át, feljegyezték, hogy érzékcsalódásai voltak, téveszmék kínozták, tisztátalanul viselkedett. A sebzett lélek nem bírta ennen terhét, tett és szándék, a szellem nemessége s a test gyarlósága a mindent elborító önvád súlyától szenvedett s a világot is csak egy szűk szoba jelentette, melyet fáradhatatlanul rótt reggeltől éjszakáig. Ez a nyolc év a veszendő test végső megalázkodása, hogy utána a szellem annál tisztábban lásson a világban. Mert amikor 1856- ban ismét tollat fog a kezébe, szinte az egész Európa fölé magasodik; a Nagy Magyar Szatíra a végső ítélet könyörtelenségével rántja le a leplet a Bach-korszak- ról. Groteszk dialógusaiban Ferenc József, a vérszomjas uralkodó és hitvány szolgája, Bach cinikusan önmagukat leplezik le s éppen ezért a Szatíra több ennél: egy kegyetlenségre, megfélemlítésre felépített rendszer végső elmarasztalása. Széchenyit mindig kötötte dinasztikus hűsége, taktikája, melyre ő is hivatkozott s ez választotta el végérvényesen Kos- suthtól. Döblingben azonban, ahol az ablakot is sűrű vasrács fedi, hirtelen kinyílik a szeme, a felszín mögött meglátja a valóságot, s most már nem vezethetik félre hamis illúziók. Döbling Széchenyije a kor félelmetes óriása, aki osztálykorlátaitól megszabadulva csak az igazságot akarja. A Londonban névtelenül megjelent Blick-kel ismét a gyakorlati politika útjára lép, a töredékben maradt Disharmonie und Blindheitben pedig eljut a végső felismeréshez: a magyar tragédiáért teljes egészében Bécs felelős. Az, ami ezekben az években Döblingben lejátszódik, a legmegrázóbb emberi tragédia. Széchenyi már felépült, de játssza tovább a bolond szerepét, íuvo- lázik és papírcsákót hord, s az elmebaj védősánca mögül csempészi lei a Blick kéziratát, írja a Disharmonie und Blindheit sorait, fogadja vendégeit, köztük Deákot is, s így próbál minél aktívabban bekapcsolódni a magyar politikai életbe. A modern Hamlet szerepét játssza, félelmetes következetességgel, de a bécsi rendőrség mégis »e furcsa álca« mögé tud pillantani 1860 március 3-án házkutatást tartanak nála, s lefoglalják valamennyi iratát. A hűséges titkár, Kis Márton lakásán megtalálják a Szatíra kéziratát is, a londoni Timcsben pedig azt olvassa, hogy döblingi lakásán »messzeágazó összeesküvés« központját fedezték fel. »Az ön által évekkel ezelőtt kiválasztott azilum, régóta nem menedékhely« — írja neki báró Thierry, a rendőrminiszter s Széchenyi tudja, hogy bevégeztetétt. »Nem menekülhetek« — ez az utolsó bejegyzés naplójában, hat nappal öngyilkossága előtt. Április 7-én éjjel golyó roncsolta szét agyvelejét. Ma már, amikor végre minden belemagyarázástól és céltudatos ferdítéstől mentes, teljes tisztaságban áll előttünk nagysága, neve az egész reformkor legnemesebb törekvéseit jelenti; annak a korszaknak szándékait és vágyait segítette megvalósulni, melyet nemcsak ő formált, hanem amely őt is teremtette. A romantikus múltszemlélet, mely az előző nemzedék éltető ereje, végképp lefoszlik róla, mert tudja, hogy az »ősi alkotmány« nem megtartója többé a nemzetnek, hanem elpusztítója. »A múltban nemzeti nagyságot legalább olyant, amelyen a magyar túl ne emelkedhetnék, ítéletünk szerint nem találtunk« — vallja, s könyörtelenül feltárja »hazánk mocskait« s az »émelyítő sárt«. Mert minden szava és tette mélyén a haladásba, az emberi értelembe vetett hit él. »Általában véve a magyar nemzetet inkább a jövendőben szeretem, mint a jelenben« — írta s ennek a tisztább, emberibb jövőnek volt mindvégig következetes és becsületes harcosa. CSÁNYI LÁSZLÓ (A tanulmány első részét lapunk vasárnapi számában közöltük.) Széchenyi hazafisága a felfokozott aktivitás; még 1820-ban ezt írja naplójába: »Hajtanom kell magamat s mozognom, hogy bol- .dog lehessek.« Mintha megbomlott idegeit akarná lekötni ezzel a lázas tevékenységgel; az egymásra zsúfolt feladatok minden percét lefoglalják. Crescence igazi társ lesz, a házasságtörő szerető helyett a méltó barát, a szellemi fegyvertárs szerepét játssza, s azt is tudja, hogy az erősebb minden testi kapocsnál. Az idill kezdetén, még 1824-ben egy érmet ígér Széchenyinek, amit csak halála után adnak át neki. »Nur Veredlung und Hungarns Wohl sey der Zweck, der uns verbindet« — így szól a medálion felirata, s valóban csak ennyi lenne, az érzelem nemessége és Magyarország üdve, ami ezt a kölcsönös vonzást táplálja s fűti az agg férj haláláig, tizenkét éven át? Crescence erényes s ösztönös női alkalmazkodó képességével rögtön megtalálja szerepét, Széchenyit pedig most már a maga-megmutatás vágya is hevíti, hogy igazolja munkáját, nemcsak az ország, hanem a szeretett nő szemében is. Kár lenne lekicsinyelni e szerelem varázslatos etejét; a medálion, amit Crescence egy romantikus pillanatában ígér, örök és végzetes kapocs lesz. A roppant erőfeleslegből a Kelet népe megjelenéséig tart, de már évekkel előbb ott kísért Kossuth árnyéka, aki miután nem lehet szövetséges, versenytárs és ellenfél lesz. Nem Kossuth volt az oka, mert inkább ő volt mindig az, aki Széchenyiben szövetségest keresett. A plebejus nép- vezérrel szemben Széchenyi mindig megőrzött valamit arisztokrata elzárkózottságából. A »modor és a taktika« választotta el őket, amint Széchenyi megfogalmazta, de volt valami más is, ami ezt az ellentétet kibékíthetetlenné tette. Széchenyi látja, a szó valódi értelmében, hogy Kossuth forradalomba viszi az országot s épp ettől lel, mert nem ismeri fel történelmi szükségszerűségét; dinasztikus hűsége tiltakozik minden erőszaktevés ellen s ez az aggodalom a márciusi napok pillanatnyi lelkesedése után szinte tébollyá fokozódik. »A halál bizonyosnak látszik« — írja naplójába 1843 március 19-én s felsorolja az okokat is, a szalmaláng lelkesedést, a morális lesüllyedést. S elkezdődik az önvádak olyan fslviharzáfront. Talán már egy éven belül otthon lehetek, s akkor a lehető leggyorsabban hazahozatom Willit. A mielőbbi otthoni Viszontlátás reményében a, kupéablakon keresztül még egy utolsó kézfogással búcsúztunk egymástól. Ha •sejtettük volna, hogy a valóságban még a mai napig sem látjuk egymást viszont, a búcsú még nehezebb lett volna. Egyedül maradtam hát New Yorkban és vártam az angol hajózási társaság értesítését. Még egyszer sorba látogattam régi jóbarátaimat. Mindegyik többé- kevésbé őrültnek tartotta azt az elhatározásomat, -hogy visszatérek Angliába. Úgy ünnepeltek, mint valami hősies öngyilkosje- löltet, és ajándékokkal halmozták el, mintha évekig tartó sarki expedícióra indulnék. Elérzéke- nyített az a tudat hogy mennyi jó barátom is volt ezekben az években New Yorkban akik mindig segítségemre lettek volna, ha bajba jutok. Kellemesebb lenne itt maradni közöttük, de szilárdan kitartottam elhatározásomnál. Haza akartam menni Németországba, tekintet nélkül arra, milyen szörnyű lesz ott a helyzet a háború befejezésével, és az elsők között akartam lenni, akik hazatérnek. Svájci öreg nevelőnőnktől megtudtam, hogy Gebhardnak teljesült régi vágya, októberben fia született. Alig vártam már hogy hazaérkezzem. Kis táskámon kívül most még két hatalmas, alaposan megtömött bőröndöt is vittem magammal. Egész családomat elláthatom majd olyan dolgokkal, melyek Németországban valószínűleg már évek óta nem kaphatók, gyapjúholmikkal, szappannal, varrócérnával biztosítótűvel, gumiszalaggal, sőt még cipőfűzővel is. A hajózási társaság nem ha- markodta el a dolgát. Már két héttel túllépte a határnapot, amikor decemben 24-én délután végre megtáviratozta, hogy másnap, karácsony napján délelőtt 11 órakor legyek Hobokenben egy bizonyos mólón. Szentestére énekesnő barátnőm Elisabeth Schumann hívott meg, ő mindig német módra ponttyal és libasülttel ünnepelte a karácsonyt. Szebb búcsúestét el sem tudtam volna magamnak képzelni. Csupa jó ismerőst találtam nála, így például Burghauser is megjelent. Jól ettünk, muzsikáltunk. A kedvemért Elisabeth elénekelte kedvenc Schubert- és Strauss-dalaimat, pedig meghűlt és hangja teljesen berekedt. Briliáns technikája azonban még így is kitűnően érvényesült. A karácsonyfán lobogtak a fehér gyertyák, igazi német karácsonyi hangulat áradt el a szobában. A társaság éjfél tájban oszlott szét Én meglehetősen bánatos hangulatban voltam, s így egy Broadway-kocsmában bú- felejtőnek megittam néhány whiskyt szódával, mielőtt hazatértem volna rideg legénylakásomba. Jeges szél fújt a kikötőben, amikor karácsony reggelén taxival megérkeztem az elé a bódé elé, ahol az Angiába utazók ügyét intézték. Alaposan átvizsgálták az okmány okát, mielőtt az utasokat a hajóra engedték volna. Kutyahideg volt a hajón is, mert a központi fűtés még nem működött. A kereken harminc utas kabátba, sálba burkolózva, vacogó fogakkal kuporgott a szalonban. Később felszolgálták az első ebédet. Az étlapon Christmas Dinnernek, karácsonyi ebédnek nevezett lakoma egy szelet pulykahúsból, három szem sósburgonyából és egy tányérka szárított kelkáposztából állt. A csemege !gyanint felszolgált kis darab plumpuddingnak határozottén kátrányíze volt Bár nem tápláltam vérmes reményeket az angol konyhát illetően, ez az ebéd legpesszimistább várakozásaimon is túltett, s most először éreztem a háborút realitásnak, nem csupán érdekes újságolvasmánynak a kiadós reggeli utón. Vágyakozva pillantottam a Hudsonon túl a manhattani felhőkarcolók felé, ahol ugyanebben as órában tegnapi társaságom Elisabeth Schumann meleg ebédlőiében valószínűleg épen a libasült mellett ült. (Folytatjuk,) JÓZSEF ATTILA: VÉGÜL Kazánt súroltam; vágtam sarjat: elnyúltam rothadt szalmazsákon; bíró elítélt; hülye csúfolt; pincéből tódult ragyogásom. Csókoltam lányt, aki dalolva ropogós cipót sütött másnak. Kuhát kaptam és könyvet adtam a parasztnak és a munkásnak. Egy jómódú leányt szerettem, osztálya elragadta tőlem. Két naponként csak egyszer ettem és gyomorbajos lett belőlem- Éreztem, forgó, gyulladásos gyomor a világ is és nyálkás, gyomorbeteg szereim Unk, elménk s a háború csak véres hányás. S mert savanykás csönd tölti szánkat, szívembe rúgtam, ordítson már! Hogyan is hagyna d slgos elmém feledtető, de bérdaloknál. Kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért, pap mondta; Fiam, szállj az úrhoz! S tudtam, ki üres kézzel tér meg. baltát, kapát meg köveket hoz. Villogó szívű, győzni bíró vagyok, kinek kell legyen kedve igazat tenni, pártot állni, ím, e szomorú emlékekre. De emlékhez mi közöm nékem? Rongy ceruzámat inkább leteszem s köszörülöm a kasza elit, mert földünkön az idő érik, zajtalanul és félelmesen. Mindössze ötvenöt esztendős lenne; 1905-ben született április 11-én egy budapesti munkáscsalád hatodik gyermekeként. S már harminckét éves korában meg is halt, menekülve a szellemi terror, a nyomorúság és a társtalanságtói, az elhatalmasodó't kedélybeteg'?« Balatonszárszón a vonat elé lökte elcsigázott testét. Ma József Attila klasszikusaink közé számít, a legnagyobb magyar proletárköltő s az össze, sek között is a legnagyobbak közül való. Máig sem múlta felül senkisem, neve mind fényesebben ragyog, életműve lelkesít, tanít. Olyan időszakban teremtett szocialista költészetet, amikor a fasizmus nyomorította a nemzetet, annak kultúrájával, irodalmával egyetemben. József Attila költészete világ- irodalmi rangú, s a legnagyobbak, a legmaradandóbbak közé fog tartozni mindig is. Községfej lesztés az új termelőszövetkezeti községekben Mindnyájan örömmel láttuk az előző években, hogy a lakosság összefogásával hogyan épültek, szépültek községeink a tanácsok irányításával. A lakosság minden községben fizetett községfejlesztési hozzájárulást, de ugyanakkor még társadalmi munkával is segítette a különféle közérdekű feladatok megoldását. Ugyancsak örömmel vehetjük azt is tudomásul, hogy ez a lendület, ez a lelkesedés nem szűnt meg, hanem továbbra is jellemzője megyénknek. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert akadtak néhányan, akik azt mondogatták, hogy a nagyarányú termelőszövetkezeti fejlődés e téren hátrányosan érezteti hatását. Nos, a pesszimistáknak nem volt igazuk. A termelőszövetkezeti közösség őrezhetően mindenütt jó hatással volt a társadalmi összefogásra. Ellátogattunk a közelmúltban két olyan községbe, amelyek a tél folyamán lettek termelőszövetkezeti községek. Pincehelyre és Hőgyészre. Pincehelyen tavaly is nagy feladatokat oldottak meg. A tanácsnál kapott információ szerint az idei évben mintegy 200 000 forinttal többet fordítanak községfejlesztésre, mint tavaly. Ami pedig talán ennél is örvendete- sebb az idén kétszer annyi társadalmi munkát végeznek, mint tavaly, amikor még a község dolgozó parasztjainak többsége egyénileg gazdálkodott. Hőgyészen már meg is kezdték az idei községfej lesztési terv végrehajtását. Többek között egy korszerű autóbusz-várótermet épífe- r. k a község középpontján, Á lakosság odaszállít a helyszínre mintegy 32 000 téglát társadalmi összefogással. A váróterem műszaki terveit Tillman Károly építőipari technikus készítette társadni mi munkával. Tillman Károly a községből származik_ jelenleg külföldön irányít egy építkezést A tervet jóváhagyták és még az idei évben meg is épül, mintegy 170 ezer forintos költséggel. A társadalmi munka értéke a tervek szerint 40 000 forint lesz. Az idei évre 70 000 forint értékű társadalmi munkát terveztek a közságfejlesztési tervkészítés- során. Ez többszöröse a tavaly végzettnek. Már körülbelül eddig végeztek annyi társadalmi munkát, mint tavaly egész évben. Ez is a lakosság lelkesedéséről, a község fejlődéséért érzett felelősségérzetről tanúskodik. Pincehelyen azelőtt alig volt járda, pedig a községet jómódú gazdák lakták. A tanács azt a feladatot tűzte ki, hogy a lehető leggyorsabban felszámolja ezt a hiányosságot. Már tavaly is sok járda épült, s az idén is 300 000 forintot fordítanak járdaépítésre. Hőgyészen ugyancsak problémák voltak e téren, s az idén 800 méter betonjárdát kívánnak építeni több mint 110 000 forintos költséggel — A simontornyai Kossuth Termelőszövetkezet az idén 836 sertést hizlal meg. Ebből 201-et szerződéses alapon, a többit pedig szabadon értékesíti. Az idén 50 darab hízott szarvasmarhát is átadnak az államnak,
