Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-10 / 85. szám

IRODALOM

%ÜVÍ4tMl

NÉPMŰVELÉS

*

Széchenyi emlékezete

rOaiátiiCLfii j^i/zet

A fiatal Pulszky 1834-ben azt írta, hogy a kornak nevezetes és jó jele Széchenyi tisztelete, aki a legnépszerűbb Magyarországon. Néhány évvel később pedig Kossuth így hódolt előtte: »Ujjait a kornak üterére tévé és megértette lüktetéseit. És ezért, egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak.« Valóban a kor teremtette őt, hogy folytassuk Kossuth szavait, egy olyan kor, amely a Martinovics-összeeskü- vést követő császári önkény után egyre erőteljesebben sürgette a reformokat- A jelet Kisfaludy drámája, A tatárok bemutatója adta meg, amikor pesti polgárok és mesterlegények hangosan vivátoztak és éltették a magyar szabadságot. A romantikus elvágyódás egyelőre a múltba menekül; Horvát István magyarokkal népesíti be a világtörténelmet s Dugonicsnak is elnézik — ha ugyan egyáltalán törődik vele valaki — történethamisítását, mert a szándék a fontos, mely a múltat példamutató erővé változtatja. Ugyanez a romantikus hév diktálja a Zalán hexamétereit, s az egész nemzedék szemléletét ez a romantikától fűtött reformvágy hatja át és formálja.

A fiatal Széchenyi sem tud ettől szabadulni, a hun elődökről ábrándozik, Biharyról, a jeles cigányprímásról pedig azt írja naplójában, hogy őse nyilván Attilának volt udvari muzsikusa.

De a romantikus Széchenyi mellett már ekkor megjelenik a tudatos reformátor is, aki meggyőződéssel készül pályájára s esti lelkiismeretvizsgála- tain azt kérdezi magától, hogy mit tett a hazáért? A program egyre határozottabban rajzolódik ki előtte, látja a magyarság hibáit, a tájékozatlanságot, az elmaradottságot, s az ezzel párosult nemzeti gőgöt, korán fel. ismeri, hogy az »ősi alkotmánymilyen súlyos gátja a haladásnak. »Szabad-e Magyarország?

— kérdezi naplójában 1823-ban.

— Az isten szerelmére, nem! A nemes ember szabad, a paraszt azonban közönséges rabszolga!«

• 100 évvel ezelőtt, 18Ő0 április 8-án halt m«q Széchenyi István.

Töndériányhoz mennék

Fényeiben forgó csillag-város elmennék a csókos tündérlányhoz

ott él a tavaszban füselyemmel takaródzik s bolyhos tengerekkel

ő az ki az álmok ], résén int át — l! útjaimat állják | zengő sziklák

a kor fény-szögekkel szegzi lelkem nincs már nyugvásom a szerelemben

hangom vörös ének lángját lengi milliárdnyi hang szól menni, menni

s nem pihenhetek meg egy percet sem világ riadóját zúgom, zengem

fénycibem forgó csillag-vásos ma sem megyek én a tündérlányhoz.

Hatvani Dániel

|

é

I

ú

;(í

ft

$

Wesselényivel kötött barátsága is céltudatos, megfontolt szövetség, eszköz politikai céljai megvalósításához: mit tehetnek közös erővel a magyarságért? Pedig ez a barátság nem zavartalan; Széchenyi azzal vádolja Wesselényit, hogy hiányzik belőle a keresztényi alázat és a reformátori öntudat, Wesselényi pedig hiúnak, állhatatlannak, nem egyszer cinikusnak, sőt gorombának nevezi őt. Wesselényi sok mindent jól látott barátjában, de azt is tudta, hogy mindennek az ellenkezője is igaz. Mert kettőjük közül mégis Széchenyi az, akit célok vezetnek, határozott és pontosan körvonalazott feladatok; a fiatal grófban egy forradalmat hite lángol, s évszázados megrekedésből akarja kivezetni az országot.

Meglepő ellentmondás, mqly végeredményben egész pályáját végigkíséri: Széchenyi 1825 november 12-én Metternichnek, a teljhatalmú kancellárnak adja elő reformterveit. Az első találkozás inkább ismerkedés: Széchenyi éles szeme felismeri Metternichben az ügyeskedő szerencsefit, a kancellár pedig forrófejű, felületes embernek találja az ifjú reformert. A következő találkozás előtt Széchenyi memorandumot juttat el Metternich-hez, mert változatlanul hisz abban, hogy reformjait alkotmányos úton mej lehet valósítani. A kancellárnak azonban nemcsak elutasító válasza lesújtó, hanem gúnyoros, kegyetlen megjegyzései is. »Szó. morú véget fog érni — jósolja Metternich. — Felingerelte a császárt is .. • el fog süllyedni a mocsárban.« A császárhoz pedig megy a jelentés: fantaszta, igazi boiond, bár jószándékú De ez a fantaszta pontosan ismeri a valóságot, s a Hitel, miként Pulszky írja, »mint a mennykő csapott le váratlanul a megijedt magyar aristocratia közé«. A Hitel az első lépés, az ország elmaradottságának félelmetes dokumentuma, melyből azonban kicseng a reformátori optimizmus is: azt szeretném hinni, hogy Magyarország lesz..;

Természetesen a Hitel is egy óriási gyakorlati program szerves része, s amikor megjelent, Széchenyi már gazdag eredményekkel dicsekedhetett. Az 1825. évi országgyűlés egyik kerületi ülésén egy esztendei jövedelmét, 60 000 forintot ajánlott fel a régóta sürgetett tudós társaság alapítására, két év múlva a Nemzeti Kaszinót alapítja meg s ugyanebben az évben megrendezi az első pesti lóversenyt. Az ő nevéhez fűződik a Magyarországi Állattenyésztő Társaság alapítása, 1830-ban pedig, a Hitel megjelenésének évében, megkezdi a Duna-szabályozás előkészítését Csupa tettvágy, szinte kimeríthetetlen energiák feszítik, mindenre van ideje, mindenben az első és a példamutató akar lenni. Figyelme mindenre ki terjed, a Magyar Bortermelő Társaság, a Pesti Hengermalom, az Első Hazai Takarék- pénztár, a Kereskedelmi Bank épp úgy az ő nevéhez fűződik, mint a soproni selvemtenyés'- tő egyesület. Ez az évtized avatja a legnagyobb magyarrá: »Hí lenyesik szárnyaimat, lábaimon járok, ha levágják lábamat, a két kezemen járok, ha ezeket is kiszakítják, hason fogok mászni, csak használhassak!« — írja naplójába.

Kifelé csupa erő és tettvágy,

de az éjszakai órák magányában gyötrő kétségbeesés lesz úrrá lelkén, álmatlanság kínozza s az öngyilkosság gondolata kísérti. Ez a kettősség eredendő tulajdonsága, apai örökség- Ferenc gróf ifjú korában felvilágosult racionalista, aki Hajnóczy Józsefet veszi maga mellé titkárnak. De nem Hajnóczy az egyetlen jakobinus a Széchenyi- házban; a gyerekeket Verseghy tanítja énekre és hárfára. A szélsőségek már ekkor jelentkeznek; a Marseillaiset fordító költő utóda Hofbauer Kelemen, akit az egyház szentté avatott! »So trugen ihn die Wellen, wie werden sie mich tragen!« — írja apjáról a fiatal Széchenyi, aki a korábbi aufklärizmus helyett csak vallási fanatizmust talál otthon. Mert apja könyvtárát is a nemzetnek ajándékozza, ami nemcsak főúri gesztus, hanem szabadulás is fiatalsága könyvélményeitől, maga pedig erkölcsi elmélkedéseket ír, vagy naphosszat imádkozik kápolnájában

Széchenyit is a »hullámok dobálják«, de ez az érzelmi hullámzás más természetű, mint apjáé. Hihetünk Wesselényinek: hiú, sokszor felületes, még többször erőszakos. Maga is ismeri hibáit, önmarcangoló lel- kiismeretvizsgálatai feltárják lelke legtitkosabb rejtekeit is, s ilyenkor az öngyilkosságot látja az egyetlen kivezető útnak. »Két hónapon át, ébren és álomban meg akartam ölni magamat« — jegyzi fel 1819-ben. Egy évvel később pedig: »Éjjel a halálról gondolkoztam s közeli végem oly elevenen állt lelkem előtt, hogy rettegést és iszonyatot éreztem velőmben es csontjaimban.« De később is, szinte állandóan ott kísért az öngyilkosság szándéka, úgy ér» zi, mintha »valami varázslat hatalma alatt élne«. A fegyver és méreg gondolata elválaszt hatatlan életétől, s ha mindeb bői leszámítjuk is a romantikus szerepjátszást, mely végeredményben nem idegen tőle, tragikus nagyságában áll előttünk lelkének kettőssége, az állandóan tépelődő, kiutat kereső, de ugyanakkor folyton cselekvő ember. Mély és őszinte vallásossága ellenére, ami apai örökség, érzéki alkat, de a nőkkel nincs szerencséje. Már a fiatal Széchenyi is érzi, hogy elüt főúri társaitól, s környezete sem tudja igazán befogadni soha. »Az ő arca az erő és szakado- zottság küzdelmeinek típusa — jellemzi Kemény Zsígmond erőteljes plaszticitással —, egy romantikus arc sötét alapokon; a komor és unatkozó vonalakból kitörő szilaj és féktelen cselek- vényességnek, a misanthropiá- nak és emberszeretetnek, az ábrándnak és hidegségnek olvadéka: arc, mely a nagy elszánó, sok és kicsinyes gondok, a mély tervek és apró impressziók képét édesen visszatükrözi, arc, mely a lélekkel állandó telegrá- fi és szakadatlan összeköttetésben áll, arc, mely mindig beírva van, mely mindig olvastat magáról a ránézókkel igaz, vagy csinált érzéseket.«

Csak egv nő képes félreérthetetlenül olvasni ezen a titokzatos arcon, gróf Zichy Károlv- né, Seilern Crescence. Az idill 1824-ben kezdődik, de csak tizenkét év múlva, az öreg férj halála után teljesedik be.

Csányi László

(A tanulmány második részéi lapunk áorilis 12-i számában közöljük)

A minap valamelyik újságban arról olvastam, hogy kereskedelmi tanulók részére tanfoiya- mot indítanak, amely során arról is hallanak előadásokat, hogyan kell udvariasan bánni a vevővel. Valamikor divatban volt az udvariassági verseny. Emlékszünk a feliratokra: »Udvariassági versenyben vagyunk.« Meg az autóbusz várótermek legtöbbikében is felirat figyelmeztet: fel- és leszállásnál ne lökdösődjünk, várjunk türelemmel sorunkra stb., stb., lehetne még folytatni a sort.

Az ember, ezt nem kell különösebben bizonygatni — vagy egyesek számára talán mégis? — ugyebár társas lény. Társadalomban élünk, amelyet embertársainkkal együtt alkotunk. Az együttélés, a társas lény volt tulajdonképpen kellemes dolog, jó és mai viszonyaink között az egyetlen elképzelhető. Az együttélés, vagy egymás mellett élés természetesen nem mindenkivel kellemes, valamennyiünk számára vannak ellenszenves emberek, akikkel nem szívesen barátkozunk, valami megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzünk irántuk. Mások persze ugyanígy vannak velünk. Viszont szükséges rosszként tudomásul kell vennünk, hogy a sors különös kegyéből, vagy kegyetlenségéből egymás mellett kell élnünk, az élet során nem egyszer kerülünk kapcsolatba. Nomármost mi lenne, ha — egyébként a legtöbbször teljesen indokolatlan — ellenszenvünket éreztetnénk is?

Aztán miért ne lehetne sokkal kellemesebbé tenni életünket. A kedvelt munka végeredményben öröm forrása is, de ez nem zárja ki azt, hogy a munka során el ne fáradjunk. A fáradtság aztán idegességet, ingerültséget eredményez s ilyenkor mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy idegességünket másokkal is éreztessük. És a figyelmesség. Mennyi mindent el lehetne figyelmesebben, következésképpen szebben, jobban, eredményesebben intézni.

A legtöbb panasz a kereskedelemmel kapcsolatban hangzik el- Körülbelül egy évvel ez előtt az egyik szekszárdi bolt pénztárosa a nyílt utcán csalással vádolt egy teljesen ártatlan vevőt. S amikor kiderült a pénztáros tévedése és a vevő ártatlansága, a pénztáros még

annyit is elfelejtett mondánk hogy »pardon«. Nemrégiben egy másik hasonló szekszárdi esetről számoltunk be lapunkban. És még mennyi, «miről nem szól az írás, de megtörtént és megtörténik. Egyes cukrászdákban miért kell a vidékiekkel, mikor azok kórházba- menet sietnek, úgy beszélni, mintha alacsonyabbrendű emberek lennének a cukrászda törzsvendégeinél És nem lehetne-e néha az amúgy is elég merev rendeleteket rugalmasabban kezelni, miért kell a tisztviselőnek még a személyesen is merev magatartással tovább nehezítenie az ügyintézést. Legutóbb arról hallottam, hogy a tanácsnál együttélési igazolványt keresett egy idős asszony. A tisztviselő ragaszkodott ahhoz, hogy az asszony menjen haza és hozza el lérje személyi igazolványát is, hogy biztosan megállapítható légyen, valóban együtt élnek. No, jó. így szól a szabály, ezt írja elő a rendelet. De a tisztviselő nagyon jól ismeri az asszonyt és annak férjót, úgyszólván mindennap találkozik velük s bizton tudja, hogy együtt élnek

Biztosan az autóbusz kalauznak is eszébe jutna, ha kissé megerőltetné magát, finomabb felszólítás is, mint a »no, igyekezzen, nyanya beljebb a kocsiba, ne álljon itt az útban!« A motorosok és gépkocsivezetők meg higgyék el, én is ember vagyok, én az egyszerű gyalogos és sokszor halaszthatatlanul fontos, hogy áthaladjak az úttesten. S nemcsak azt értem meg, hogy »maga marha, nem lát?«, hanem értelmem finomabb megfogalmazások fölfogására is képes.

No persze, a vevő, az utas, a gyalogjáró sem angyal, ami fentebb elhangzott, rájuk is ugyanúgy vonatkozik. Nagyon sokan hajlamosak arra, hogy mindig azt firtassák: ki kiért, vagy mi miért van. Ehelyett azt hiszem, okosabb és főleg hasznosabb lenne tudomásul venni, hogy egymásért vagyunk, mindannyian mindannyiunkért.

A legfőbb ideje, hogv önmagunkban is felszámoljunk a geocentrikus világnézetet. Mivel ugyebár nem én vágyói; a világ közepe, de te sem, ő sem, hanem mi. ValamennyienLetenyei György

NA TA SA

Ez a neve, csak ennyit tudok róla.

Két és fél órán át kalauzolt A Moszkva nevű gazdag rengetegben Es annyi minden látnivaló volt És néha-néha ő is érdeklődött És nem vagyok született francia —

Végül ijedten kérdeztem: hogy hívják?

És 6 csak ennyit monda tt: Natasa.

Elsuhant ott, a Nyeglinneja sarkán,

Többet nem tudok róla már soha,

Sok embert ismertem, és elfeledtem,

De téged nem felejtlek, Natasa.

GYENES ISTVÁN

Aktualitások színháza Pekingben

Pekingben a központi színháztudományi intézet kísérleti színházában újszerű darabot mutattak be. A darab címe: „Manapság i* vannak hősök”. A cselekmény a bemutató előtt tíz nappal megtörA két veronai ifjú

— Újfajta Shakespeare elcavások Slratlord-on-flvoR-ben —

A harminc éves Peter Hall, a stratfordi Shakespeare színház új fiatal igazgatója az idei színházi évadot „A két veronai ifjú” előadásával nyitja meg. (Stratfordtént kvantungi tűzeseten alapszik ) ban ilyenkor tavasszal kezdődik

amelyben a tűzoltók életük kockáztatásával mentették meg az embereket és a város közönsége nagy számban jelentkezett véradásra, hogy megmenthessék a tűzvész sebesültjeit.

Az aktuális eseményen alapuló színdarab megírásához segítsége! adtak az esetnél jelen volt újságírók, orvosok, vasúti munkások akik részt vettek a sebesültek elszállításában cs még sokan mások A színészek az igazgató vezetésével közösen vitatták meg a cselekmény feldolgozásának módját és a kapott adatokat felhasználva közösen alkották meg a darab szövegét.

az évad a Shakespeare Emlék- színházban). Shakespearenek ezt a ritkán játszott vígjátékát Strat- fordban 22 éve nem adták elő.

Peter Hall, a Shakespeare Emlékszínház színpadát úgy alakította át. hogy az jelenlegi formájában hasonlít az eredeti Erzsébet- korabeli színpadhoz. A zenekar a színpad hátterében helyezkedik el, a színpadot pedig egy 5 méter hosszú dobogóval hosszabbították meg, amely benyúlik a nézőtérre.

Az idei 34 hétig tartó stratfordi Shakespeare ciklus alkalmával hat vígjátékon keresztül mutatják be a shakespearei komédia témakörét és fejlődését,