Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-17 / 65. szám
jíd •.vitemi ».jnyvtár .-es, szepesay í A. M.AGYAR S7DCÍ Al. iSTA M U N KA S P A k'l f T OÍN A" VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! Csütörtök 1960. március 17. V. évfolyam 65. szám * ARA: 50 FILLÉR Hegyven év a selyemfonodában A magyar párt- és kormáiiykiiidöiiség megérkezett Varsóba W. Gomulka és Kádár János elviárs beszéde Tizenkétéves korában, 1920-ban került a Tolnai Selyemfonóba Huber Józsefné, aki az elmúlt napokban ünnepelte negy venéves jubileumát a gyárban. Kétszeres — vagy inkább háromszoros — ünnepe volt ez az idős fonónőnek. A nemzetközi nőnapon kapta meg negyvenéves szolgálatának jutalmát, az egyhavi fizetést, ugyanekkor tüntették ki múlt évi jó munkájáért a „Kiváló dolgozó” oklevéllel és a velejáró egyheti fizetéssel. A vonat ajtajában elsőnek Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a küldöttség vezetője jelent meg. öt követték a küldöttség tagjai: Apró Antal, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a kormány első elnök- helyettese, Fock Jenő, az MSZMP Hazánk felszabadulásának 15. évfordulójára készülnek a várdombi traktorosok Az Élüzem címmel kitüntetett várdombi gépállomás traktorosai február végén termelési tanácskozást tartottak Az üzem kollektívája itt határozta el, hogy hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletére egész éven át folytatják a kongresszusi versenyt. A gépállomás vezetőségének •— amikor a termelési tanácskozást tartották — még nem volt tudomása arról —, hogy hány normálholdat kitevő munkát kell elvégez, ni az esztendőben. De azóta már mindenki tudja, hogy a tavaly teljesített 107 000 narmálholddal szemben az idén 125 000 normálholdat keli teljesíteni a. gépállomásnak. A traktorosok brigádértekezletet tartottak, ahol — az eddigiektől eltérően —• nem a tervek túlteljesítésére tettek ígéretet, hanem most azért versenyeznek a traktoros brigádok, hogy fokozzák a termelést a termelőszövetkezetekben. Ez ésszerű, dicséretes, s most már e verseny eredményessége is lemérhető, A helyzet ugyanis az, hogy ebben az esztendőben a várdombi gépállomás traktoros brigádjai egész éven át egy termelő- szövetkezetben dolgoznak. Éppen ezért a szövetkezetben végzett munka alapján kapják a traktorosok a prémiumot, a jutalmat és ennek alapján döntik el, hogy melyik brigád nyeri a versenyt. A várdombi traktorosok tehát azt vállalták, hogy a körzetükben lévő termelő- szövetkezetek földjein még márciusban elvégeznek minden szántást, április 4-re pedig befejezik a koratavaszi növények vetését. Ennek érdekében — amióta az idő alkalmas — szinte éjjel-nappal dolgoznak a traktorosok. így most már ott tartanak, hogy alig 1500 hold szántanivaló van az egész körzetben, amit egy hét alatt könnyűszerrel elvégez a traktoros gárda. Befejeződött már a tavaszi árpa és borsó vetése, de jól haladnak az őszi kalászosok tavaszi ■ápolásával és a műtrágyaszórásokkal is a gépállomáshoz tartozó közös gazdaságokban. Egyszóval- most is — mint az elmúlt esztendőben minden idényben — garancia van arra, hogy a maguknak jó hírenevet kiharcoló várdombi traktorosok teljesítsék, amit vállaltak. Sőt Albert Károly, az igazgató és Hargittai Sándor, a főagronómus azt mondotta, hogy akár már holnap szívesen elmennek segíteni másik gépállomás! körzetbe is. ahol van termelőszövetkezet, amely géphiány ra panaszkodik. A hagyományokhoz híven menet közben azért figyelemmel kísérik azt is, hogy egy-egy traktoros teljesíti-e a műszaknormáját, noha a verseny, most nem erre irányul. Figyelemmel kísérik, és éppen ennek alapján mutatják ki, hogy — bár még csak a tavaszi idény kezdetén vagyunk — de a traktorosok közül többen már teljesítettek tavaszi tervü két. Ezeknek száma ebben a dekádban (március 20-ig) eléri a 17-et. Gsmulka elvtárs beszéde Ezek után Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára lépett a mikrofonhoz. A következőket mondotta: — Az önök személyében a testvéri magyar népet üdvözöljük, amellyel régi, szívélyes kapcsolatok és a szocializmus építésének közös céljai fűznek össze bennünket. Az önök személyében a magyar munkásosztály és a testvéri párt képviselőit üdvözöljük. — Bizonyosak vagyunk abban,- hogy az Önök jelenlegi látogatása új lehetőséget nyújt az őszinte és eredményes eszmecserére, az országaink és pártjaink baráti kapcsolatainak további fejlődéséről, közös hozzájárulásunkról a szocialista tábor országainak egységéhez, szolidaritásához és békeharcához. (Folytatás a 2. oldalon.) az Közeledik a Földhöz „1959 JZ“ jelzésű üstökös A tavaly december 30-án felfedezett »1959 K« jelzésű üstökös áprilisban földközelbe kerül és a nagy csillagvizsgáló közlése szerint »feltűnő jelenség lesz«. Az üstököst április közepétől hajnalban lehet majd látni, 30 millió kilométerre közelíti meg a Földet, mozgása tehát jól kivehető lesz. Fényereje egy harmadrendű csillagéval egyenlő. Az üstököst szabadszemmel is lehet majd látni és ezért amatőr csillagászok számára a bochumi csillagvizsgáló közölte a pontos »menetrendjét«: április 11-én a Vízöntő csillagképében, április 18—22 között a Pegazusban, április 22—26 között a Hattyú csillagképében, április 27-én a Cepheusban, április 28—29-én a Sárkányban és április 30-án a Kis Göncölben látható. Osztják a háztáji földet a dunaszentgyörgyi Ezüstkalász Tsz-ben A betonút melleti mérik a dunaszentgyörgyi Ezüstka. Külföldön üdülnek a mezőgazdasági dolgozók lász Tsz tagjainak a háztáji földet, Sörös Imrééknek 140 négyszögöl sző. lót és 1460 négy. A Sárközi Állami Gazdaság dolgozói közül az elmúlt évben több mint harmincán vették igénybe a szakszervezet által biztosított üdülést. A dolgozók az ország különböző gyógyüdülőiben, a Balatonon, vagy magaslati üdülőkben töltöttek felejthetetlen napokat. Két állami gazdasági dolgozó a Szovjetunióban üdült. Az idei évben bővült a szak- szervezet külföldi üdülési kerete. Ezek szerint ketten a Szovjetunióba, ketten az NDK-ba, két dolgozó Csehszlovákiába, egy dolgozó pedig Bulgáriába utazik a nyár folyamán. A belföldi üdülőkbe 30 férőhelyet kapott a Sárközi Állami Gazdaság szak- szervezete az idei évre. lamtanács és a kormány elnökhelyettesei üdvözölték. Az üdvözlések után felhangzott a magyar és a lengyel himnusz, majd Kádár elvtárs fogadta a díszszázad parancsnokának a jelentését. A magyar küldöttség vezetője Wladyslaw Gomulka kíséretében ellépett a felsorakozott díszalakulatok előtt. A lengyel külügyminisztérium protokollfőnöke bemutatta Kádár elvtársnak a varsói diplomáciai képviseletek megjelent vezetőit és tagjait. Nagy szeretettel köszöntötték a magyar vendégeket a varsói magyar kolónia tagjai. Egy iskola tanulói virággal kedveskedtek- a küldöttségnek. szögöl szántóföldet mérnek ki, % KB Politikai Bizottságénak tagja, a Központi Bizottság titkára, Szirmai István, az MSZMP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Traut- mann Rezső, építésügyi miniszter, valamint Katona János a Magyar Népköztársaság varsói rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki a csehszlovák—lengyel határon csatlakozott a küldöttséghez. A küldöttséget elsőnek Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára, Jozef Cyrankiewicz miniszterelnök, Stefan Jedrychows- ki, Zénón Kliszko, Ignacy Loga- Sowinski, Edward Ochab, Adam Rapacki, Marian Spychalski, a politikai bizottság tagjai, az álVarsó: (PAP) A Magyar Nép- köztársaság párt- és kormányküldöttsége Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével március 16-án megérkezett Varsóba. küldöttséget a varsói központi pályaudvaron a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának tagjai, közöttük W. Gomulka és J. Cyrankiewicz, valamint a társadalmi szervezetek, a lengyel szejm, a hadsereg és a varsói gyárak küldöttei üdvözölték. A fogadáson jelen voltak a Lengyelországba akkreditált diplomáciai testületek képviselői. . * * »