Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-08 / 57. szám

Kedd I960, március 8. V. évfolyam 57. szám Ír Nőnapi 1 na m köszönte riíiuiepihieU a nemzetközi nőnapi alkalmából Március 8-át ünnepeljük ma. Ünnepeljük a haladásért, a nők felszabadításáért, a békéért küz­dő asszonyok és lányok nagy nap­ját. Ma ez kibővül azzal, hogy S3 éves a nemzetközi nőnap. Ju­bileumot ülünk tehát. Ez a nap az emlékezésé is. A nők a felszabadulás előtt még a férfiaknál is jogfcszíottabbak, megalázoítabbak voltak. Amel­lett. hogy politikai jogaik nem voltak, keresetük is kevesebb volt a férfiakénál. Csak egy-két számadat ennek bizonyítására. 1928 ban például a gyáriparban a férfi szakmunkás keresetének a nő csak 41,9 százalékát kapta. De sújtotta őket más körül­mény is. A nők saját maguk és családjukért való aggódásban él­tek. Iía leánygyermek született azért kesergett az anyja mi lesz vele, ha fiú, akkor éppen azért kesergett, mert tudta, hogy ka­tona lesz, s a dolgozó néptől ide­gen érdekekért ontja vérét, adja életét. Mindez keserű ráncokat barázdált az arcukra. És ez az állapot még mindig így yau a kapitalista országok­ban. Természetesen más-más esz­közökkel ők is harcolna!;, küz­denek a nő!; felszabadításáért, jogaik biztosításáért, a békéért. A szocializmust építő országok­ban — s így hazánkban is — a női; egyenjogúsága, emberi joga­ik biztosítása már nem harci cél, hanem jórészt megvalósult gya­korlat. Alkotmányunk, törvénye­ink biztosítják a nők egyenjogú­ságát, a munkához, a művelődés­hez való jogukat és ehhez a? egyenlő munkáért egyenlő bért. Ezzel kapcsolatban számok tőnríkclcgéí sorolhatnánk. A szá­mok önmagukban is sokat mu­tatnál:, de ami mögöttük van az sokkal több. Bennük van az a társadalmi rendszerünkből faka­dj erkölcsi megbecsülés is a nők iránt, amellyel körülvesszük őket. Nagy győzelino az rendszerünk­nek. hogy ebben a tekintetben amiért 59 évvel ezelőtt az asszo­nyok legjobbjai a kommunista asszonyok vezetésével felvették a harcot, immár nálunk is társa' dalmi méretekben polgárjogot nyert. Természetesen vannak még fel' adató’, amit nálunk is meg kell í oldani, de ezek már összehason- C lithat.itk’mü kedvezőbb termesze tűek mint a régiek. Ezek is meg- ( valósulnak, biztosíték rá társa­dalmunk eddigi munkája. Most. amikor meleg. őszinte szeretettel köszöntjük ünnepelt asszonyainkat és lányainkat egy- útíal sikereket kívánunk a nő­mozgalomnak. Bátran állíthatjuk, a Szovjet­unió békepolitikáját követve min den alapunk megvan rá, hogy higyjiink eszméink diadalában, az elnyomott embermilliók felszaba- bodítésában. A nők c nagy sereg­szemléjén bízunk abban, hogy megvalósul az a kor, amelyben minden ember békében élhet, s minden gyermek boldogságra, a haladás hasznára nő fel, s min­denütt a földkerekségen egyenjo­gú lesz az ember. »A nő szabadnak született és egyenjogú. Minden törvényhozó­nak az a kötelessége, hogy meg­védje mindkét nem elengedhetet­len jogait: szabadságát, haladását, biztonságát...« — szól egy XVIII. századi kiáltvány részlete. Ma ez a követelés nálunk és a többi szocializmust építő ország­ban már törvény, s a még elnyo­mott országokban is egyre na­gyobb erővel bontakozik ki en­nek megvalósításáért a nők moz­galma. Szerte a megyében népes ün­nepségek zajlottak le vasárnap annak jegyében, hogy egyrészt örülünk a fentiek megvalósításá­nak, másrészt szolidaritásunkat fejezzük ki a még elnyomás alatt élő nők felszaba.dításáért, a bé­kéért vívott harcukhoz. Ezt bizonyították, a lelkes ké- ziilődés napjaiban asszonyaink. Ezt bizonyították, amikor a kü­lönböző helyen tartott gyűléseken megtöltötték az ünnepségek szín­helyét. Valamennyiről képtelen­ség volna beszámolnunk, de talán felesleges is, h szeri megindító, ün­nepietek és mégis harcosak, előre­mutatóak voltak ezek a megmoz­dulások. Es ez a hangulat volt jellemző Szabályban, ahol - Prantnér József elvtárs, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára, Kagy­dorogon, ahol Daradics Ferenc elvtárs, Szekszárdon, ahol Soczó József elvtárs, az MSZMP Tolna megyei Bizottsága ,wk titkárai tar­tottak előadást éppenúgy, mint a többi helyeken, ahol megyei, járási vagy helyi vezetők köszön­tötték a nemzetközi nőnap 50. év­fordulója alkalmából az asszonyo­kat és lányokat. Azokat a kedves jeleneteket, amikor az úttörők, KISZ-fiatalok köszöntötték a nőket, azokat látni kellett volna. De más oldalról is megmutatkozott a megbecsülés. Tolnán például — ahol még szom­baton dr. Ortutay Gyula, a Haza­fias Nentrant országos titkára tar­tott ünnepi beszédet több mint félezer asszony és lány előtt — a Selyemfonógycr'oan e nagy na­pon kapta meg 32 asszony és lány az 1959. II. félévi eredmények alapján a Kiváló dolgozó címet, összesen 14 809 forint pénzjuta­lommal. A Bonyhádi Zománc­gyárban a férfiak vendégelték meg az asszonyokat, úgyszintén Szekszárdon a Tanácsi Építőipari Vállalatnál is, ahol egy-egy szép emlékzsebkendővel is megajándé­kozták őket. Mindent egybevetve a jubi­leumi fiőnapot megJT-ető -ünnepé­lyességgel zajlóit le mindenütt asszonyaink és lányaink mara­dandó emlékű, seregszemléje. Ankét Réti Pál foio/nűvész vezetésével Szekszárdon A szekszárdi művelődési ház fotoklubjának rendezésében va­sárnap ankétot tartottak Szek­szárdon a művészfényképezés kérdéseiről. Az ankétot Réti Pál ismert fotóművész vezette. Nagy­sikerű előadást tartott a művész- fényképezés különböző ágazatai­ról és a különböző irányzatokról. Előadását nemzetközi és hazai kiállításokon szerepelt képekkel illusztrálta. Számos hozzászólás hangzót; el. A vélemények szerint az an­két hasznos volt, kedvezően be­folyásolja a szekszárdi fotoama- tőr mozgalmat és segített abban, hogy a fotosok közelebb kerül­jenek mai életünkhöz. ■ ■IHlWmFI« ■ » Divatbemutató Szekszárdon Szombaton nagyszabású divat- bemutatót rendezett Szekszárdon a Textilnagykereskedelmi Vál­lalat, a Népbolt Vállalat és a Ru­haipari Tervező Vállalat a Váro­si Művelődési Otthon nagytermé­ben. A divatbemutatóra 5 és 8 órai kezdettel került sor. Mindkét alkalommal zsúfolásig megtelt a terem. A közönség igen sok szép, ízléses ruhakreációt láthatott, köz tűk nagyon sok külföldi szabásút. A bemutatott tavaszi és nyári ruhák többsége megnyerte a né­zők tetszését, amit tapssal jut­tattak kifejezésre. A divatbemu­tató keretében Ákos Stefi, Békés Itala és Csákányi László ismert fővárosi művészek is felléptek. smimmn mi A szekszárdi nőnapi ünnepségen részt vevők egy csoportja Fennállásának 10. évfordulóját Snneplte a szálkai Fejlődés Tsz 10 évveL ezelőtt, március 1-én 14 szálltai parasztcsalád 132 hold földön megalakította a Fejlődés , Teimelőszöveikezetet, Egy évti­zed nem nagy idő, hiszen a kiül­tetett gyümölcsfa is csak 4 óv után hozza első termését. A jubi­leumi ünnepi közgyűlésen ifj. Mu­rányi György, a közös gazdaság elnöke arról számolt be, hogy Szálkán ma már minden föld­műveléssel foglalkozó ember a közösben dolgozik. A családok száma 14-ről 63-ra, a földterület pedig 132-ről 1200 holdra növe­kedett. Az első esztendőben a szövetkezetnek összesen 280 ezer forintot kitevő vagyona volt, ami 10 év alatt 2 és félmillióra növe­kedett. Az eredmények persze nem születtek meg maguktól. Különö­sen az első években ezernyi 'ne­hézséget, akadályt kellett leküz­deni a kis kollektívának. De mindez nem volt hiábavaló. Hi­szen, mint ahogy azt az elnök a jubileumi közgyűlésen megállapí­totta: »a Fejlődés .Termelőszövet­kezetben dolgozó családok évijü- vedelfhe az elmúlt évben már el­érte, sőt meg is haladta a volt falubeli középparasztok évi állag- jövedelmét«. Az ünneplő szövetkezeti tagok az emlékezések mellett beszéltek az újabb évtizedben előttük álló feladatokról. Szó volt itt a többi között arról, hogy gyümölcsöst te­lepít a szövetkezet, létesít legelőt, halastavat épít, létrehoz egy ba­romfi-farmot és fákat ültet a ha­tárba. Ez év feladatai között pe- Qig szerepel egy új Zetor traktor, daráló, valamint fejőgép vásárlá­sa és a tehénistállóba bevezeti]; a vizet, önitatásos rendszert valósí­tanak meg a tehenészetben. A 10 éves fennállását ünneplő szövetkezetét a kormány elismerő oklevéllel tüntette ki. Az alapító tagok közül pedig id. Murányi György és ifj. Murányi György, valamint özv. Kiss Lajosné kap­tak elismerő oklevelet. — Vasárnap délelőtt Szekszár­don a belvárosi pártszervezet he­lyiségében postásériekezlét volt. amelyen értékelték a postások kongresszusi versenyét, a lapter­jesztésben elért eredményeket. A legjobb’ teljesítményt -elért dolgo­zókat a Pécsi Postaigazgatóság pénzjutalomban, a Tolna megyei Népújság Kiadóhivatala pedig tárgyjutalomban részesítette. A Szekszárdi Művelődési Házban megtartott nőnapi ünnepségen Soczó József elvtárs, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára mondott iiunepi beszédet. A Pravda vezércikke Hruscsov délkelet-ázsiai útjáról Moszkva: (TASZSZ) A Pravda hétfőn vezércikkben méltatta Nyi- kita Hruscsov szovjet miniszter- elnök indonéziai, indiai, burmai és afganisztáni látogatását. Meg­állapította, hogy a 24 009 kilomé­teres út eseményei, a kimagasló ázsiai politikusokkal folytatott megbeszélések pozitív eredményei nagy hatást gyakorolnak a nem­zetközi események további ala­kulására, elősegítik a feszültség további csökkentését és a béke megszilárdítását. A cikk ezután ismerteti a Szov­jetunió és a nemrég függetlenné vált országok gazdasági és poli­tikai együttműködésének okait, s vitába száll azokkal a nyugati politikusokkal, akik kétségbe von- jákia szocialista országok és a fel­szabadult ázsiai államok barátsá­gának ősanteségét.

Next

/
Thumbnails
Contents