Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-04 / 54. szám

"'4 TOLVA ’VreCYLI NÉPÚJSÁG I960. március 1* Az iit kezdetén... — Híradás Mözsrol —­Most, az új paraszti életforma kezdetén több körültekintést igé­nyel a közös munka megszervezé­se. S mivel elérkezettnek látszik az idő, hogy tevőlegesen is hozzá­lássanak az idei feladatok végre­hajtásához — érdemes részletesen megnézni, mi a helyzet Mözsön... Az idén a többi között 120 hold kertészet lesz a közösben. Termel­nek 300 holdon tavaszi árpát, kö­zel 200 holdon burgonyát, 40 hol­don cukorrépát, kukoricát, silót és egyéb takarmánynövényeket. Fejtrágya és alaptárgyaként pe­dig mintegy 8 vagon műtrágyát kell kiszórni a közeli napokban. Az állattenyésztés területén vi­szont az a legfőbb célkitűzés, hogy az év végére a mostani 22-vel szemben 70 fejőstehén legyen a közösben. Munkára készen áll 9 erőgép is, és ezekkel minden percben megkezdhetik a szántást. Van a közösben 42 pár lófogat, és azo­kon a percellákon, ahol elvégez­ték az őszi szántást, máris simí- tózzák a talajt. A hét elején elve­tették a mákot, de készen van a föld 30 hold előcsíráztatott, korai burgonya vetésére is. A kertészet, ben gyönyörűek már a káposzta- és paprika-palánták. A mezei munkák megkezdése mellett másik fontos tennivaló, a Vetőmagvak biztosítása. A hogyan ma már nem képezi vita tárgyát a mözsi Uj Életben Nagyon he­lyesen, úgy döntött a tagság, hogy 16 vagon burgonya és 100 mázsa kukorica-vetőmagot összeadnak. Mert maholnap ezek vetésének ideje is elérkezik, jórészt mér össze is adták, s e munka most is folyamatban van. Igaz, napjainkban főleg a nö­vénytermelési feladatok elvégzé­sének biztosítása van napirenden, de éppen ilyen fontos a jól jöve­delmező, közös állattenyésztés is. Ezt Mözsön is úgy oldják meg. mint a legtöbb új termelőszövet­kezetben. A tagok által közösbe vitt jószágokat 7 magánistállóba helyezték el, ideiglenesen. Te­nyésztésbe fogták már azokat az üszőket is, amelyekből az év végé. re tehenek lesznek. Ezeket rész­ben saját tenyésztésből, részben pedig vásárolta a szövetkezet. Ho­gyan biztosítják a takarmányt? — vetődik fel a jogos, nagyon is ak­tuális kérdés, összeadták a tagok! Ilyen alapon összegyűlt a közös­ben 3 vagon kukorica, mintegy 150 mázsa réti széna, ami a meg­lévővel együtt, ha szűkösen is, de elég lesz az újig. Ez a helyzet ma már az új útra lépett termelőszövetkezeti község­ben Mözsön. D. E. Az aszpirin története Tulajdonképpen a hársfalevéllel kezdődött. Már Hippokrates ide­jén használták a hársfa levelét fájdalom, és lázcsillapításra. A hársfalevélben Ugyanis szalicil is van, amely tudvalévőleg az asz­pirin egyik legfőbb hatóanyaga. A tiszta szalicilsavnak viszont az a hátránya, hogy kellemetlen ízű és gyomorfájdalmakat okoz. Erről panaszkodott 61 évvel ezelőtt a Bayer féle festékgyár egyik fiatal vegyészének édesapja is. Hoffman papa arra kérte Félix nevű ve­gyész fiát találjon számára olyan szert, amely enyhíti reumás fáj­dalmait és mégsem okoz akkora hányingert, mint a tiszta szalicil- sav. Az ifjú Hoffman nekilátott a kutatásnak és 1899-ben egész sereg más szalicil vegyület közül kiválasztotta az acetil-szalicilsa- vat, amely megfelelt a kívánt kö­vetelménynek. Ezt az anyagot tu­lajdonképpen már 46 évvel meg­előzőleg egy Friedrich Gerhardt nevű vegyész szintetikusan előál­lította, csak akkoriban nem ismer, ték fel gyógyhatásút és nemsoká­ra feledésbe merült. — Azt nem, de az uraknak út­közben át kellett öltözködniük, hogy a tempelhofi repülőtéren SS-egyenruhájukban szállhassa­nak ki. S minthogy nő létemre én nem láthattam őket alsónad­rágban, bezártak a mosdóba. KORONÁZÁSI ÜNNEPSÉGEK. RIBBENTROP ESTÉLYT AD-937 júniusára volt kitűzve VI. Györgynek, az új angol királynak a megkoronázása. Gőzerővel dolgoztak a német nagykövetségen, hogy a helyisé­gek idejében készen álljanak a nagy ünnepségekre, melyeket eb­ből az alkalomból Ribberitrop ren­dezni szándékozott. A falak azon­ban nem száradtak elég gyor­san, s így az én szuterén iroda- helyiségeimbe kokszkályhákat ál­lítottak be, melyek egy héten ke­resztül éijel-nappal égtek, mint a pokol: 40 fokos hőségben kellett dolgoznunk. A célt azonban elér­ték. A koronázási ünnepségek kezdetére az utolsó német mun­kást is haza lehetett küldeni. A régi követségi épület belse­jére rá sem lehetétt ismerni. Üdén ragyogott minden. A mi iro­dánkban is kicserélték a bútoro­kat. Uj mahagoni-íróasztalokat kaptunk, fehér telefonokkal és zöld meg piros bőrfotel-garnitú­rákkal. Az emeleten áttörték a falakat, úgyhogy az egymásba nyíló fo­gatótermek csaknem száz méter hosszú térséget alkottak. A szélső termek végébe óriási tükröket il­lesztettek be, s így még impozán- sabbnak hatott a? egész. A belső berendezést Hitler »udvari« épí­tésze, egy Speer nevezetű mérnök tervezte, nem éppen a legjobb íz­léssel. Egységes stílusról nem le­hetett beszélni, viszont minden ultramodern volt; a New York-i Park Avenue-n levő Hotel Wal­dorf Astoriának is becsületére vált volna. Több német múzeum parancsot kapott, hogy küldjön festménye­ket. A múzeumigazgatók termé­szetesen nem a legjobb darabjai­kat küldték el, hanem inkább si­lányabb képeiktől igyekeztek megszabadulni. A legtöbb kép giccses mózolmány volt. Figyel­met érdemelt Lenbach műve, egy lófej és Lucas Cranach hosszú­hajú Lukréciája, amint éppen meztelen mellébe akarja döfni a tőrét. Ribbentrop szívesen állt e műremek alá, hogy a szép öngyíl- kosnő arcába fújja szivarja füst­jét. Valóban szép volt Fra Angeli- cónak, a jámbor florenzi szerze­tesnek egy angyalokkal és virá­gokkal körülvett finom Madonná­ja. Ez a kép — Ribbentropné tu­lajdona — egy külön teremben függött. Egy reggel, a munkaidő meg­kezdése után élesen felsivított va­lami csengő, s órák hosszat nem akart elhallgatni, összefutottunk, mert senki sem. tudta, mit jelent­sen ez a riadó, kiderült, hogy Fra Angelico bájos Madonnája okozta a fülsiketítő lármát. Tolvajok el­len valami különleges villamos jelző-berendezéssel volt biztosít­va. Egy SS-küldönc a reggeli ta­karítás közben túlságosan erélye­Jegyzetfüzetemből • I ■ Ha az újságíró egy fél napot eltölt valamilyen tanácskozáson, délután leadja róla a rövid tudó­sítást, és a hallottakat további munkájában hasznosítja. Előfor­dul persze olyan eset is, hogy helyszűke miatt, néhány érdekes az olvasót is érdeklő eseményt nem írunk meg. Most ezt pótolva, csokorba szedtem és az olvasónak nyújtok át néhány érdekességet, melyeket a KISZÖV választmányi ülésén jegyeztem fel. Lesz-e iitren tonna huzalból, ötven tonna sodronyfonat ? Aki a szakmában jártas, az rög­tön válaszol: Nem! Ez így is van. Mert a huzalt, amíg feldolgozzák, bizony még selejt is képződik*, A sodronyfonat készítése géppel tör­ténik. de egy-egy szál lefonása- kor, a sodronyfonat bővítésekor, három, négy, esetleg ötcentis da­rab is hulladékba kerül. És ez a hulladék, ha tonnánként csak tíz kiló is, már tekintélyes súlykülön­bözet — sodronyfonatkilóban, méginkább négyzetméterben. Az OKISZ tervei szerint, tehát ha a szövetkezet — példánkban a dombóvári vasipari — ötven tonna huzalt kap feldolgozásra, azzal a céllal, hogy abból ötven tonna sodronyfonatot készítsen; szinte a lehetetlenséggel határos. Az egyik ktsz-elnök, ki mellettem ült, tréfásan megjegyezte: Nyújt­sák meg a huzalt! Igen, de ekkor csak a négyzetméter növekszik, a minőség pedig romlik. Ehelyett talán azt kellene tenni, hogy a tervek készítői ismerkedjenek meg a szakmával... Miért nincs faszeg? Faszeg nincs! Azaz néhány ki­lót kapnak néha-néha a szövet­kezetek, de szinte a fél Buda­pestet be kell szaladgálniok, mire kiutalást és faszeget kapnak. Ugyanis leállították a tatai fa- szeggyárat, mert ráfizetéssel mű­ködött. És most külföldről hozunk be faszeget, devizáért! A külföldi faszeg drága, főleg drága a nyu­gati országból importált. Most tárgyalásokat folytatnak illetékes szervek a Román Népköztársaság­gal, hogy onnan hozzunk be fa­szeget. Félmegoldás ez is. Mert egyhamar nem számíthatunk ar­ra, hogy a faszeg-ellátás megjavul. Helyesebb lett volna, ha illetékes sen érintette meg a portörlőjével, s most sehol sem találták a kul-* csőt, amellyel a komplikált mechanizmust ki lehetett kapcsol­ni. Az 1937. évi koronázási napok egész ideje alatt álomszerűén szép volt az idő. Az ünnepi Anenet pompája még a két évvel azelőtti jubileumi menetét is felülmúlta. A király és a királyné teljes dísz­ben mutatkozott a nép előtt. Her­melinnel szegélyezett vörös bíbor­palástban, fejükön a történelmi koronával, kezükben a drágakö­vekkel díszített arany felségjel­vényekkel kocsiztak végig a ba­rokk stílusú díszhintóban az uj­jongó tömegen keresztül. Állam­fők, fejedelmek és potentátok özönlöttek a világ minden részé­ből Londonba, még nagyobb szám­mal, mint két évvel ezelőtt, és színpompás öltözékükkel emel­ték a menet ünnepi képét. Ősrégi hagyományoknak meg­felelően a koronázási szertartás mindig a Westminster-apátságban zajlik le. Erre a külföldi diplo­máciai misszióknak csak a főnö­keit hívják meg, a törzskarokat nem. Az ünnepséget tehát magam nem láttam, de ott megjelent is­merőseim beszámoltak nekem ró­la. A legkedvesebb történeteket az ifjú Peter Ustinow mesélte, akit mint a Westminster School tanulóját apródszolgálatra vezé­nyeltek a székesegyházba. így tudtam meg, hogy még a west- minsteri iskolásfiúk is tréfát űz­tek Ribbentroppal. (Folytatjuk.) szervek a tatai faszeggvárban a ráfizetés okait szüntetik meg. ahelyett, hogy devizát fizetünk a fillérekbe kerülő íaszegért! Kitüntetés A Tolnai Fémtömegcikkgyártó Ktsz elnökét kitüntették a Kis­ipari szövetkezet kiváló dolgozó­ja címmel. Megérdemelte a kitün­tetést, hisz a szövetkezet tagjai az ő irányításával 1959-ben egymillió forint értékű önkiszolgáló-boltbe­rendezést készítettek. A berende­zés nagy részét 1959-ben leszállí­tották a megrendelőknek. 1960-ra is maradt még félkésztermék, de erre már vevőt nem találtak, mert a boltok vezetőinek nem fe­lelt meg a zománcozott festés. A szövetkezet viszont termékét el akarta adni, s ezért felállítottak egy különleges festékkel dolgozó brigádot, a berendezést társadal­mi munkában készítették a tagok, és már az új eljárással festik a boltberendezéseket, tehát a ráfize­tés , csak névleges, mert el tud­ják adni a terméket, drágábban, mint a régit... Ha rajtam múlna, öntevékenységükért kitüntetném a szövetkezet tagjait... Amit nekem kellett volna elmondani ügy is mint újságíró és úgy is mint »kuncsaft«, kettős érdeklő­déssel figyeltem a szövetkezeti vezetők beszámolóit, mit, hogyan akarnak az idén nekünk, fogyasz­tóknak, feleknek készíteni, hogy elégedettek legyünk, hogy a szö­vetkezetek, méginkább a lakos­ság érdekeit szolgálják. Mint fo­gyasztónak kellett volna felszó­lalnom a választmányi ülésen. Helyesebb, ha itt az újságban mondom el, elmaradt felszólalá­somat. Feleségem cipőt vett. Zöldet, di­vatosat, tavaszra valót. A lábfej­nél lévő pánt azonban szűk volt. távittem a szekszárdi cipész szö­vetkezetbe. hogy hosszabb pántot varrjanak a cipőbe. Filléres mun­ka, immel-ámmal fogadták, s kö­zölték, hogy nem tudják megcsi­nálni. A cipőt átvittem Tolnára. A cipészszövetkezet munkafelve­vője, hosszasan nézegette, hüm- mögött. egyet-kettőt hozzá, hívott még két mestert; a konzílium eredménye: »Azt hiszem van a raktáron ilyen bőr, de nem biztos, sajnos, nem tudjuk megcsinálni!» A válasz határozott volt! A dom­bóvári cipész szövetkezetbe vit­tem ezután a cipőt — szerencsém, hogy szakmám révén hetenként szinte az egész megyét bejárom. Idős bácsi vette kezébe a cipőt. Hosszasan nézegette. »Jó, meg­csináljuk, de sajnos csak négy nap múlva tudom elkészíteni...« A válasznak örültem, hisz ekkor jöttem rá, hogy valahogy így kell a »kuncsafttal« bánni! Ez a szö­vetkezeti érdek... Acs Jenő LEVÉL AZ ÉRTÉNYIEKHEZ NEMRÉGIBEN levelet kaptam Lencse Józseftől, nagybátyámtól, aki az értényi összefogás Terme­lőszövetkezet tagja. Levelében postafordultával meghatalmazást kért tőlem, hogy egy, telekköny- vileg nevemen lévő, kb. 500 öl földet bevihessen a termelőszö­vetkezetbe. Egyéb közléseiből értesültem, hogy Értény ezekben a hetekben termelőszövetkezeti község lett. Ugyancsak ez időben látoga­tott meg egy Nagykónyi-beli jó­ismerősöm, aki még be sem csuk­ta az ajtót maga mögött, kissé már megboroztatott akasztófahu­morral így köszöntött rám: — Na — mondja —, örülhetsz, mert Nagykónyi is elesett. De Ér­tény is! — tette hozzá nagy nyo­matúkkal. S mindenki tudja, s én is mindjárt megértettem, hogy ez egy sajátságos nyelvjárás szerint annyit jelent, hogy termelőszö­vetkezeti községek lettek. Erről aztán hosszan elbeszélgettünk és az eszmecserét most is azzal fe­jeztük be, amivel kb. tíz éve minden alkalommal: — Jól van, János komám (mert különben komák is volnánk Gu­lyás Jánossal), leszel te még bri- gódvezető Nagykónyiban! De most nem Nagykónyiról akarok beszélni. ÉRTÉNYBEN egészen bizonyo­san, de a környéken is, megye- szerte igen sokan ismerik Takács G.vurát. Hosszú évek óta, ha idő­közönként összetalálkoztunk, fő­ként itt Pesten, beszélgetésünk során a második-harmadik mon­dat már így hangzik: aztán mit hallani, mi újság Értén«ben? Ta­kács György sokáig élt külföl­dön, harcolt Spanyolországban, járt a tengeren-túlon, de mégis esküdni mernék rá, hogy magá­nyos óráiban, szomorúsága és boldogsága perceiben mindig eszébe jutott a távoli kis falu. s ha egyedül volt. akkor magától kérdezte: mi újság lehet Erény­ben? Elég régen találkoztam mos. tanában itt vele, de biztos va­gyok benne, hogy legközelebb is így kezdődik beszélgetésünk: az­tán mit hallani, mi újság Értény- ben? De most már ebben a kérdés­ben öröm is lesz, egy kis büsz­keség is lesz, mert mindketten tudjuk: Érténvben a dolgozó pa­rasztok úgy döntöttek, hogy kö­zös gazdálkodást kezdenek. Ér­tényben is elesett a régi világ, a szocializmus ott is győzelmesen előrelépett egyet. ELÉGGÉ ISMEREM a régi Ér- tényt, a felszabadulás előttit is. szorgalmas, kultúráltan dolgozó parasztjaival, úrhatnám nagy- gazdáival, s régi főjegyző urai\ aj együtt. Ismerem a gyönyörű érté­nyi határt, gyerekként is eleget jártam Nyárosban, a Jégverem­ben meg Borzás-ige dűlőin, hi­szen nagyapám, nagyanyám és anyám után: szülőföldem ez a föld. Ismerem a felszabadulás utáni Értényt is, a könnyű évek­ben is, a nehezekben is. Éjszaká­ba nyúló beszélgetések, töprengé­sek emlékét őrzöm, borospincék emlékét is, meg a pártszervezet vitáit, s egy késő esti tűzlobogást, mikor Bebesi Gyura bátyám föl- gvújtott szalmaknzlának tüzénél néztem a megvilágított arcokat. S elkomorodva hallgattam, s hoz­tam magammal néhány éve a nem titkolt keserűséget, amikor rosszul mentek a dolgok. S bánni is késő lenne, de már úgy hozta a sors, hogy szerszám helyett (voltaképpen ez is szer­szám) toll van a kezemben; s ha parasztok dolgaircl-gondjaircl ír­tam. gondolkodtam, úgy voltam én is, mint Takács Gyura: nem tudtam, nem is akartam szaba­dulni a szülőföld bűvöletéből, s Értényre néztem, hogy ott mit csinálnak, hogyan gondolkodnak, hogyan élnek az emberek? S ezért is volt számomra nagy öröm hallani, hogy a falu most a közös út mellett döntött. S iól határoztak az értényiek, bár le­het, hogy közülük sokan még most is nehezen hiszik el, a dön­tés ellenére is, hogy most lett valóban az érténvi parasztoké a gyönyörű értényi határ. S olyan lesz. amilyenné formál iák alakít­ják a közös erő hatalmával. NAGYBÁTYÁMNAK a megha­talmazást természetesen elküld­tem. S Y>ár a község több ezer holdas birodalmához kénest sem­mit sem jelent ez a néhány négy­szögöl, mégis úgy érzem, ha csak jelképesen is, hogy én is ott va­gyok az új falut, az úi é'etel te­remtők sorában, ha csak talpalat­nyi földdel is, de egész szívvel és nagyon meleg testvéri és elvtársi köszöntéssel. Tamási Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents