Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-03 / 53. szám
* 1 I960, március TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG „Örömmel jöttünk Szekszárdra" As MTK ökölvívói Ssehssárdon Megyei labdarúgó-bajnokság Háza—Gyönk 3:0 (2:0) Máza, 300 néző. Vezette: Me-, cseki. Máza: Veres — Széles, Kádár, Schnetz — Mező, Radó — Gyorsok, Pécsnek, Géth, Simon, Kasper. — Gyönk: Licker — Gyi- mesi. Séta,* Laszk — Enyedi, Jakab — Molnár, Steicz, Fehérvári, Bányai, Pintér. — A tartalékos mázai csapat irányítja a játékot. A Simon—Kasper támadás után Licker véd. A 6. percben Gyorsok—Simon akció után Kasper csak a kapussal áll már szemben, de a kezébe lövi a labdát. A hazai csatárok a döntő pillanatban elidegeskedik a helyzetet. Ellentámadásnál a 16. percben Fehérvári küldi az első lövést a mázai kapura. Változó a játék hazai fölénnyel. A 25. percben Gyorsok ismét csak a kapussal áll szemben és a kezébe lő. Később Pintér lövését kell védeni Veresnek. A 43. percben Pécsnek ível be egy szögletet, melyet Licker a kapuba üt. 1:0. Az ellentámadást a hazai védelem megsemmisíti, majd Schnetz—Radó—Géth a labda útja, végül Gyorsok — most már ügyesen — a kapus mellett a hálóba gurít. 2:0. A II. félidő is hazai támadásokkal kezdődik, majd változó lesz a játék, Enyedi lövését Veres jó érzékkel menti. A 18. percben Kasper átadását Simon az oldalhálóba küldi. A következő percben Molnár faképnél hagyja a hazai védelmet, de a kapu mellé küldi a labdát. A 23. percben Gyorsok egyéni játék után megszerzi a hazaiak harmadik gólját. 3:0. A mérkőzés hátralévő része hazai fölénnyel telik el, de a hazai csatárok kihagyják a helyzeteket. Bírálat: Idényeleji formában, közepes iramú játék alakult ki. A rossz talaj miatt nem tudott jó játék kialakulni. Jók: Kádár, Széles. Gyorsok, illetve Enyedi és Fehérvári. K. Gy. KÉPES TOTÓ Dunafölcivár—Hagydorog 7:0 (5:0) Dunaföldvár, 400 néző. Vezette: Benkő. Dunaföldvár: Lindihger — Horváth I., Bodzái, Sörös — Szálai, Csizmadia— Kiss. I., Szeder, Gyaraky, Szigeti L., Skuta. — Nagydorog: Böröcz — Sáringer, Domokos, Balogh — Vida, Kovács I. — Ságvári, Földesi, Szabó, Farkas, Kovács II. Az 5. percben Sörös röviden ad haza, Földesi elcsípi a labdát, dé lövését a jól kifutó Lindinger nagyszerűen öklözi ki. Ellentámadásoknál Csizmadia, Szigeti, Szeder, majd Kiss veszélyezteti az ellenfél kapuját. A 15. percben esik az első gól. Gyaraky 20 méterről küldött szabadrúgását a kapus kiejti és a szemfüles Kiss,,I. a hálóba kotorja. 1:0. A hazai csapat továbbra is fölényben van, de a nagydorogi védelem nagy munkát, fejt ki és megakadályozza a hazaiakat — egyelőre a gólszerzésben. A 31. percben esik a második gól, Skuta lövéséből. 2:0. Két perc múlva Kiss fut el és beadását Szigeti értékesíti. 3:0. A vendégcsapat ritkán jut szóhoz, akkor is a jó helyzeteket elügyetlenkedik. A 40. percben Szigeti lövése emberben akad el, a visszapattanó labdát Gyaraky értékesíti. 4:0. Három perc múlva. Skuta ' beadásából Gyaraky lesz eredményes. 5:0. A második félidőben már kiütközik a csapatokon a kevés edzés. Mindkét csapat sokat enged az iramból. Már Dunaföldvár sem vezet tervszerű támadásokat, inkább mezőnyjáték folyik. Félórai játék Után Szigeti előrevágott labdájára Gyaraky jó ütemben ugrik ki és‘lövésével szemben Böröcz tehetetlen. Két perc múlva partdobás utón Csizmadia a 16-os sarkáról nagy gólt lő. 7:0. Bírálat: A mérkőzés első félideje iramos, a hazaiak részéről szép támadásokkal felépített volt. Az eredmény számszerűsége mutatja a hazai fölényt, bár a nagy- 'dorogiak nem játszottak rosszul. A hazai csapatból Szigeti, Szeder, Bodzái, Gyaraky, különösen jó teljesítményt nyújtottak, míg a vendégcsapatnál a sok gól dacára is Böröcz, Vida és Farkas tűnt •ki. •- ••■ '• Sz. J. sarokba juttatja. 1:2. A hazai csapat próbálkozik, de a támadás elakad a tolnai védelemben. A 17. percben Gálfi lövését Vindics kiüti és a befutó Széles a labdát a halóba küldi. 1:3. A hazai csapatnál mindjobban kiütközik az erőnlét hiánya és csak nehezen tudja hárítani a tolnai támadásokat. A 40. percben Elekes 20 méterről váratlanul küldött lövése akad Vindics hálójába. 1:4, A mérkőzésen Markos I.-nek párosították Törököt, aki az európai ökölvívó-bajnokság második helyezettje. Felvételünk a Markos I.—• Török találkozón készült. (Fotó: Ballal Bírálat: A hazai csapaton meglátszott az edzés hiánya, különösen a második félidőben. Vindics szereplése és a csapathoz való visszatérése jó szellemet hozott a döbröközi csapatnak. A vendégcsapat szép játéka és korszerű viselkedése jó benyomást keltett. A játékvezető jól működött. Puskás Dombóvári VSE — Paks 6:0 (4:0) Dombóvár, 800 néző. Vezette: Majoros. Dombóvár: Halmos — Marosi, Halmosi, Ambrus — Po- tó, Kalmár — Gelencsér, Horváth, Tapaszti, Magyar, Simon- falvi. — Paks: Árki — Németh II., Szinger, Tibai — Németh I., Vida — Farkas, Laszlocsky, Pintér, Kondi, Horváth. Már a 3. percben meleg helyzet adódik a vendégek kapujánál, de Tapaszti elől Árki megszerzi a labdát. A 8. percben .Magyar védheteílen gólt lő. 1:0. A vendégek is szóhoz jutnak, de csak szögletre telik erejükből. A hazaiak vannak fölényben és a hazai csatárok töbjo jó helyzetet kihagynak. A 30. percben Horváthot szabálytalanul nyomják a védők, a megítélt szabadrúgást Halmosi küldi hatalmas rúgással kapura, de Árki a nagy lövést szögletre nyomja. Két perc múlva Simon- falvi remek cselekkel elfut és szép beadását Magyar értékesíti. 2:0. Három perc múlva Tapaszti f '. el Horváth remek átadásával és szépen beívelt labdáját Si- monfalvi a léc alá küldi. 3:0. A 37. percben Árki rosszul rúgja ki a labdát, Kalmárhoz kerül és a kitűnő formában játszó fedezet hatalmas gólt lő. 4:0. A paksi védelem ebben az időszakban kapkod és »el a labdát a kaputól-« jelszóval vágják a labdát. A Szekszárdi Dózsa ökölvívó szakosztályának meghívására vasárnap délelőtt a Budapesti MTK ökölvívó szakosztálya látogatott Szekszárdin. A budapesti vendégeket a szekszárdi sportvezetők üdvözölték. Az MTK részéről Angyal Sándor, a szakosztály intézője üdvözölte a szekszárdi közönséget és kijelentette: »örömmel jöttünk Szekszárdra, Kálmán Jancsi hazájába és a jövőben is mindig örömmel teszünk eleget a meghívásnak, hogy ezzel is segítsük a Szekszárdi Dózsa ökölvívó szakosztályát és tovább mélyítsük a barátságot.« MTK—Sz. Dózsa 10:4 Kara—Bujdosó bemutató mér. kőzés után — mely döntetlenül végződött — került sor az első összecsapásra. (Mindkettő szekszárdi versenyző.) Nagy győz Kottány ellen. Az MTK versenyző lényegesen rutinosabb, technikásabb és győzelme megérdemelt a keménykötésű Kottány ellen. Török győz Markos I. ellen. Markos -becsülettel küzdött és helytállt a nagynevű — Európa- bajnokság második helyezett — ellenfelével szemben. Török személyében remek képességekkel rendelkező ökölvívót ismertünk meg, de vidéki viszonylatban Markos I-.el sem kell szégyenkeznünk. 2:0, Biró győz Pucsli ellen. Biró mindhárom menetben nagy fölényben van Pucslival szemben, akinek úgyszólván az egész mérkőzés alatt alig van ütése. 412, Vona ellen Ferenc feladja. AZ első menet a magyar válogatott Vona fölényével telik. A második menetben Vona szemme'llátható- an visszafogja ütéseit és í<*v szép párharc tud 'úalakulni. A harmadik menetben Ferenc érthetetlen módon feladja a mérkőzést. 6:2. Pálvölgyi veszt Árpás ellen. A szekszárdi versenyző nagy hajrával kezd, lerohanja ellenfelét, de a második és a harmadik menetben is Árpási a kezdeményező ...és így győzelme megérdemelt. 6:4. Hevesi győz Erős ellen. Hevesi remek érzékkel tér ki Erős ülései elől, akinek ütései alig-apg találnak be Hevesinél. A második menetben Hevesi jó ütéseket ad le Erősre, de ugyanakkor jól zár és a szekszárdi versenyző nép tudja komolyan megütni. A harmadik menetben egyoldalúvá válik a küzdelem, Hevesi állandóan ellép Erős ütései elől. Győzelméhez nem fér kétség. 8:4, •Marosi győz Varga ellen. A 11 kilóval könnyebb MTK-verseny- ző ellen Varga jó] helytáll és kemény, jóiramú mérkőzést láthatott a közönség. Marosi nagyobb rutinjával jutott a győzelemhez, 10:4, A II. félidő első perceiben néhány szép támadást vezet a paksi csatársor — de eredménytelenül. A 19. percben Magyar remek gólt lő Árki kapujába. 5:0. Három perc múlva Tapaszti lő fölé, majd Magyar lövését védi Árki. A 30. percben Horváth egy beadást átlép, a labda Tapasztihoz kerül, de a csatárt elnyomják. A megítélt 11-est Horváth a vetődő Árki mellett a bal sarokba vágja. 6:0. A hazai csapat már inkább a szép j játékra törekszik, így a vendégek is szóhoz jutnak. A 40. percben szögletet ér el Paks, de Halmos tisztázza a helyzetet. Jók: Potó, Kalmár, Simonfalvi, Magyar, il- ! letve Németh I. és Szinger. A 1 játékvezetőhármas jól vezette a mérkőzést. Somogyvári I Örs veszt Markos II. ellen. A szekszárdi Versenyző kezdeményez többet az első menetben, sőt a második menetben Markos II. földre is küldi Őrsöt. A harmadik menetben Markos enged az iramból, de még így is elég az első két menetben szerzett előnye a győzelemhez. 2:2. Közben Kálmán Holló II.-vei bemutató mérkőzést tartott, melyet a közönség nagy tapssal jutalmazott. A ' közönség melegen ünnepelte a budapesti versenyzőket és elhangzott több sportembertől a kívánság: szívesen látjuk az MTK-versenyzőket máskor is körünkben. A totó 10. szelvényén szereplő mérkőzésekre Link Ferenc, a T 1- nai SE asztalitenisz versenyzője tippel: 1. Dorog—Ferencváros 2 2 2. Salgótarján—MTK 2 x 3. Csepel—Szeged 1 1 4. Tatabánya—Diósgyőr 1 x 5. Pécs—Bp. Honvéd 2 2 6. SZVSE—Debrecen x 2 7. Recskemet—Bp, Előre 1 I 8. Nagybátony—Úzd x 2 9. Pápa—Győr 2 2 10. Sztállnváros— Zalaegerszeg 1 x 11. Lazlo—Roma x 2 12. Alessandria—Juventus 2 2 Pótmérkőzések 13. Pénzügyőrök—Miskolc 1 1 14. Bp. Spartacus— Borsodi Bányász 1 x 15. Mosonmagyaróvár—Vác 1 2 18. Oroszlány—Székesfehérvár x 1 Döbrökoz—Tolna 1:4 (1:1) Döbrökoz, 300 néző. Vezette: Kleiber. Döbrökoz: Vindics — Gödön, Bazsonyi, Csikós — Gácsi, Danes — Baläskö, Somogyvári, Kiss, Lindmájer, Szabó. — Tolna: Schmidt — Szépvölgyi, Kláb, Straubinger — Hertzig, Bajza — Brucker, Széles, Jagicza, Elekes, Gálfi. A vendégcsapat kezd, de a hazaiak lépnek fel támadólag. A 16-osról szabadrúgást ér el Döbrököz, de Gácsi lövése a sorfalban elakad, majd a visszapattanó labdát Kiss Schmidt ölébe vágja. A 10. percben vezetéshez jut ^ a hazai csapat. Danes meredeken szökteti Lindmajert, aki hatalmas gólt lő. 1:0. Az eredmény fellelkesíti a hazaiakat és egymás után több szögletet Is érnek el. A 22. percben Széles erős lövését teszi ártalmatlanná Vindics. A 30. percben Brucker váratlan lövését Vindics mér nem védhette. 1:1. A félidő hátralévő részében még lett volna a hazai csapatnak alkalma gólt szerezni, de Schmidt Kiss, majd Danes lövését tette ártalmatlanná. A II. félidő a vendégcsapat támadásaival kezdődik. A hazai csapat beszorul. Az" 5. percben Bajza átívelt labdáját Elekes a kimozduló. Vindics. mellett az alsó Olvasd a TOLNA MEGYEI Népújságot! A három MTK ökölvívó, mindhárom olimpiai kerettag. ! jobbra Török, az európai ökölvívó-bajnokság második heb . magyar bajnok. Középen Kálmán János, jobb oldalt Vorn. bajnok, (Fotó: Bilik.)