Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-13 / 37. szám

A. . A ff Y A ,R ; S ? O C. Pa l I ST.Á.yM.U N KÁ.S'P A RT TÓI NA M'tGYEI ßlZOITSAG'A ÉS A MEGYt'! 'TANÁCS I.APJ* YTLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYEI ií§r m ä Szomboí 1960. február 13. V. évfolyam 37. szám Még ebben a hónapban valamennyi termelőszövetkezeti községben befejezik a földrendezést A termelőszövetkezeti mozga­lom fejlődése következtében az elmúlt hetekben 39 községben vált szükségessé a földrendezés. E nagy jelentőségű munkán már hetek óta 85 mérnök és földnyil­vántartó technikus dolgozik. Rajtuk kívül részt vesznek a földrendezésben a közigazgatás­ban dolgozó földnyilvántartók és több alkalmi munkást vettek fel a tanácsok a viszonylag sok adminisztráció lebonyolítására, Megyénk tarmelőszövetkezeti községeiben a nagytáblák kiala­kítása jó ütemben halad. Illeté­kes helyen közölték, hogy eddig 18 községben befejezték a munkát a földrendezők. S mivel a tavaszi munkák megkezdése rohamosan közeledik, a földrendezők — február 21. kivételével — ebben a hónapban a vasárnapokat is munkával töltik. A cél ugyanis az, hogy március 1-ig valameny- nyi községben befejezzék a nag~ táblák kialakítását, hogy az új termelőszövetkezetekben meg­kezdhessék a szántást, vetést. A földrendezőknek persze még utána is lesz dolguk bőven. Hi­szen a papírmunkák zömét csak ezután, körülbelül április köze­pére tudják teljes egészében be­fejezni. De ez nem akadályozza, hogy a termelőszövetkezeti köz­ségekben már a kialakított nagy­táblákon kezdődjön el a közös munka. Megtakarítás a Tolnai Textilgyárban A Tolnai Textilgyárban az el­múlt év utolsó negyedében jól gazdálkodtak a szövődékben a segédanyagokkal (szíj, vetélő-fej, stb.), s az év utolsó negyedében 21 000 forint értékű megtakarí­tást értek el. A megtakarított összeg mint­egy 5 százaléka jutalomként lett kiosztva a takarékossági mozga­lom legjobbjai között. A gépszí­jak, vetélők ugyanis általában három hónap alatt elhasználód­nak, de használhatóságukat egy hónapos tartammal meg lehet hosszabbítani, ha nagyobb körül­tekintéssel végzik él a gépek be­állítását. A segédanyagokkal való taka­rékossági mozgalom az elmúlt év utolsó negyedében indult el, de ebben az évben már a gyár vala­mennyi szövődéjében elterjedt. Üzemházat építenek Gépeket vásárolnak Új részlegeket alapítanak az idén a döbröközi ktsz tagjai Két szakma 35 iparosa dolgozik a Döbröközi Vegyesipari Ktsz- ben. A község lakóinak legna­gyobb megelégedésére végzik munkájukat a szövetkezet tagjai. Minden szakma ellátott munká­val, az idén sem lesz munka­hiány a szövetkezetbe!!. Eredményesen zárták az 1959-es évet, előreláthatólag hatszáz forint osztalékot ad­nak a tagoknak, a múlt évi tíz százalékos terv­túlteljesítés felosztható részéből. A nyereség egy részét, a szö­vetkezet vagyonának gyarapítá­sára fordítják. Nemrég készült el az iroda­ház, de már készül az új üzemház terve, amelybe majd az asztalosokat költözte­tik. Százötvenezer forintba kerül az új üzemház felépítése. A termelő berendezés fejleszté­sére is nagy gondot fordítanak a szövetkezet tagjai. Tovább korszerűsítik a gépparkot és en­nek segítségével tökéletesítik a szalagrendszerű termelést. Az idén egyengető gyalu­gépet, szalagcsiszolót, maró­gépei és gyalugépkés-élesítő- gépet vásárolnak. A gépek üzembeállítása előrelát­hatólag az év első felében meg­történik. A lakosság igényeinek kielégí­tését tartják a szövetkezet veze­tői és tagjai, legfontosabb felada­tuknak. Jellemző erre az, hogy már as idén új üzemrészeket lé­tesítenek. A kőművesek téli foglalkoz­tatására kőfaragó részleget állítanak fel, s itt készítik majd a lakosság által igen keresett sírköveket, kerítése­ket stb. Mióta a község parasztjai a szö­vetkezeti utat választották,, meg­nőtt a ktsz feladata is. A ktsz ve­zetői tervet készítettek, hogy a szövetkezeti község adta nagyobb feladatokat sikeresen meg tudják oldani. A Béfye Világtanács titkárságának sajtóértekezlete az Újságíró Szövetségben A Béke Világtanács titkársága pénteken sajtóértekezletet tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában, Fer­nand Vigne, a Bélié Világtanács titkára a következőket mondotta: — A Béke Világtanács elnök­sége minden eddiginél hatalma­sabb méretű akció-sorozatot kez­deményezett az általános és tel­jes leszerelésért, annak a követe­lésnek a megvalósulásáért, amely napjainkban a földkerekség béke­mozgalmának központi kérdése. A béke híveinek tábora ta­valy óta sokat erősödött. Az enyhülés légköre olyan embe­reket hozott sorainkba, a béke ügyének aktív harcosai közé, akik sokáig közömbösek voltak. — Az európai békemozgalmak titkárainak budapesti tanácskozá­sa elsősorban munkásértekezlet volt, amelyen nem deklarációkat fogalmaztunk, hanem megismer­kedtünk egymás munkájával, ki­cseréltük tapasztalatainkat, meg­vitattuk, hogyan haladhatnánk tovább. Az általános és teljes le­szerelésért kezdeményezett moz­galom egyik legfontosabb célja, hogy a párizsi csúcstalálkozó ide­jén erőteljesen hangot adjon a népek követelésének: ne le­gyen többé háború. Tárgyalások útjá’tv' rendezzék a vitás kérdéseket. A nemzeti béke­mozgalmak találkozókat rendez­nek, petíciókat juttatnak el a kormányokhoz, leveleket, távira­tokat küldenek a csúcsértekezlet résztvevőihez, s a különböző ak­ciók a társadalom minden réte­gét mozgatják. Legközelebb Lon­donban az angol békemozgalom rendez nagyszabású megmozdu­lást, májusban pedig a francia békekongresszusra kerül sor. — A világ békemozgalmának akcióiban békekongresszusaikkal, békemeneteikkel részt vesznek, s nagy szerepet játszanak az if­júsági szervezetek. Fernand Vigne ezután elmon­dotta: az általános és teljes le­szerelést követelő akciósorozatban részt vesznek a Béke Világtaná­cson kívül álló pacifista szerve­zetek, köztük az Egyesült Álla­mokban tevékenykedő Ésszerű Mint lapunk pénteki számában már közöltük, csütörtökön dél­után nagy részvét mellett temették el — Cikón — Sándor József elvtársat, a bonyhádi munkásőrség tagját. Felvételünk Sándor elvtárs temetésén készült, ahol a hozzátartozóin, a munkásőrségen, a Bonyhádi Zománcgyár dolgozóin kívül úgyszólván az egész falu ott volt. Nukleáris Politikát elnevezésű bizottság, az ázsiai—afrikai orszá­gok szolidaritási tanácsa, az afri­kai népek konferenciája, az euró­pai atomellenes föderáció, s a nagybritanniai antinukleáris moz­galom. V. M. Scsikvadze, a Béke Világ­tanács titkára ismertette a Béke Világtanács álláspontját a német kérdésben. — A világ-békemozgalom egyik legfontosabb alápelvének szelle­mében a német kérdés békés ren­dezését követeljük. Számolják fel a második világháború utolsó maradvá­nyait, s kössenek a nagyha­talmak békeszerződést mind­két német állammal. A Né­met Demokratikus Köztársa­sággal és a Német Szövetségi Köztársasággal. Helyeseljük a Német Demokra" tikus Köztársaság békés kezde­ményezéseit. A német kérdés mi­előbbi rendezése olyan teendő, amely nemcsak Európa, hanem az egész világ békéjének javára válna. Végül André Souquire, cia Béketanács országos beszámolt arról, hogy a nép szenvedélyesen tervezett szaharai tási kísérlet ellen. a Fran- titkára francia tiltakozik a atomrobban­Ja Értekezletet tartottak i kereskedelmi vezetők Csütörtökön ülést tartottak Szekszárdon a kereskedelmi szak­emberek a megyei tanács épületé­ben. Az értekezletet dr. Vigh De­zső elvtárs, a Tolna megyei Ta­nács VB.-elnökhelyettese nyitotta meg, majd Győri István elvtárs, a kereskedelmi osztály vezetője mondott vitaindító beszédet. Be­számolójában mélyrehatóan ele ■ mezte a lakosság fokozott és ki­elégítő áruellátásával kapcsolatos, megyei és országos jellegű prob­lémákat, a kereskedelmi appará­tus szervezeti munkájára vonat­kozó időszerű kérdéseket, az üz­lethálózat és a technikai ellátott­ság színvonalának aktuális kérdé­seit. Szólt ezenkívül a kereske­delmi munka irányításáról, a ve­zetők felelősségéről is. A beszámoló után vita követ­kezett. Az értekezlet 60 résztvevő­je közül mintegy húszán szólaltak fel és mondották el véleményüket a különböző kérdésekről. A be­számoló és a vita egyaránt tük­rözte a kereskedelmi dolgozók fe­lelősségét a reájuk háruló foko­zott feladatokkal kapcsolatban. Igen sok javaslat hangzott el és kutatták, hogyan lehet megjaví­tani az áruellátást a rendelkezés­re álló árukészlet mellett. Felme­rült többek között olyan problé­ma is, amikor az egyes szakem­berek hanyagsága, nemtörődöm­sége következtében az áru nem jut el a dolgozókhoz. A többszörös véradók kitüntetése Bonyhádvarasdon Bensőséges, meleghangú ünne­pély zajlott le Bonyhádvarasdon. Négyen — Lendvai József né, Rapp Mártonná, Szakács Antal- né és Hammer Antal — »Több­szörös véradó« jelvényt kaptak. Jelen voltak az ünnepélyen a megyei és a járási vezető szer­vek egészségügyi dolgozói, Pán- czél Gézáné, dr. Kolombusz László, a megyei véradóállomás vezető főorvosa, dr. Futár Raj- mundné, a közegészségügyi és jár­ványügyi állomás vezetője, Amb­rus Lukács a járási vöröskereszt titkára. Dr. Kolombusz László rövid előadás keretében ismertette a véradás fontosságát. Elmondta, hogy örvendetes dolog, hogy eb­ben az aránylag kis községben 48 véradó van. Köszönetét fejezte ki a helyi vöröskeresztes aktíváknak — Lendvai Józsefnének, Ráduly Lajosnénak, János Andrásnénak — akik idejüket nem sajnálva, el­beszélgettek a dolgozókkal, s fel­világosították őket arról, hogy vért adni annyit jelent, mint éle­tet menteni. Igen... Hammer An­tal például egy tüdőbeteg ember életét mentette meg. Ezután a »Csodálatos gyógyszerek« című egészségügyi filmet vetítetté!;. Tulajdonképpen ezzel véget is ért a hivatalos ünnepély. Nem lenne teljes a tudósításom, ha nem írnám le, hogy a helyi vö­röskereszt szervezet vendégül lát­ta a meghívottakat. Végezetül pe­dig a táncolok vették birtokukba a termet. ________________(bálázs) t arlóit a döbröközi Ziítező Termelüszövetkezet A hát elején közgyűlést tartott Dötefröközön a Zöldmező Termelő- szövetkezet. A tagság határozatot hozott több fontos kérdésben. Úgy határoztak, hogy azok a kis­gyermekes anyák, akiknek férje az :parban dolgozik, negyven munkaegység teljesítése után is kaphatnak 800 négyszögöl háztáji földet. A közgyűlés döntött a ve­tőmagösszeadás kérdéséről is. meghatározta, milyen mennyi­ségű vetőmagot kell a tagoknak ho'danként összeadni. Megbeszélést tartottak Dombóváron az újonnan alakult termelőszövetkezetek vezetői részére A napokban értekezletet hívott össze Dombóváron a járási ta­nács. Az értekezleten részt vettek az újonnan alakult termelőszövet­kezetek elnökei, párttitkárai és mezőgazdasági szakemberei. Az egybegyűltek miután meghal! gatták Balázs Lajosnak, a járási tanács mezőgazdasági osztály ve­zetőjének beszámolóját, a tervké­szítés, vetőmagbiztosítás és mun­kaszervezés kérdéseit vitatták meg.

Next

/
Thumbnails
Contents