Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-05 / 30. szám

i

TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG

1950. február 5.

A nemzetközi nőnap előtt

VAMG>$ ILONKA

Kis sánta nő rójja az utat. Nagy igyekezettel halad, meg_ megáll, ellankad, majd ismét meggyorsítja lépteit.

Hihetetlen energia hajtotta előre, órák hosszat tartó utakat is megtett gyalog, ha ezzel a mozgalomnak szolgálhatott. Ö volt az, akire mindent rá lehetett bízni, aki a legveszedelmesebb és legfárasztóbb feladattól sem riadt vissza. „ötven elvtársat értesíteni kell”... „Ki kell osztani a röpcsiket...” „El kell menni egy pestkörnyéki üzembe...” Majd Ilonka elintézi.

És Ilonka nem sokat kérdezősködött, meghallgatta mit kel\ tennie és ment. Ha féltették és mást akartak küldeni helyette, sértődötten tiltakozott. Csak nem akarják félreállííani?

1927-ben kapcsolódott be az illegális mozgalomba: a rákövetkező évben bukott le. A Markóban sokan érezték meleg, baráti szívét, segítő készségét, ö gondoskodott arról, hogy elvtársai a Vörös Segély útján megfelelő könyvekhez jussanak. 1929 őszén, annak ellenére, hogy az egészsiesen végigküzdötte a 17 napos éhségsztrájkot. Már az első napokban ágynak dőlt, s csupán lelkiéreje tartotta életben.

Amikor a Sallay—Fürst-ügy- ben ismételten lebukott, gyalázatosán összeverték, megkínozták. Operálni kellett a lábát — sánta maradt —, de ettől kezdve, mintha még nagyobb odaadással szolgálta volna a mozgalom ügyét. Egyre többet vállalt magára. Megható igyekezettel bicegett, lihegve, verejtékezve rótta az utat, járta az emeleteket, estére már csak vonszolni tudta kimerült testét, de szelíd, tiszta tekintetében derű és törhetetlen akarat csillogott. 1942- ben, már a rendőrség jól ismerte, bekapcsolódott a függetlensági mozgalomba. A „Def”, csakhamar nyomára akadt. Az Andréssy-laktanya kínzókamrájában borzalmasan meggyötörték, de a sánta, törékeny kis Vámos Ilo na csodálatos lelkierejét nem tudták megtörni. Szenvedése útjának további állomásai: a Conti utcai katonai fegyház, Mária. nosztra, Németország. A politikai foglyok szörnyű táborában gyilkolták meg a náci pribékek.

Asszonyoknak — lányoknah

A asárnap a családi körben

A vasárnap munkaszüneti nap. S mint minden szabad időt, ezt is meg kell szervezni. (De semmiesetre sem túlszervezni!) Ebben a szervezésben az apának jusson a nagyobbik szerep. Mert a családban — egyenjogúsítás ide, egyenjogúsítás oda — a feleség, az anya vasárnap is folytatja a »-második műszakot". Vasárnap nincs ebéd az üzemben, a napköziben, illik ünnepibb ebéddel előrukkolni, hiszen a férj is, a gyermekek is »valami finomat" szeretnének enni, aminek »otthoni« íze van. S a legtöbb feleség ezt szívvel-lélekkel csinálja is, de ha még a gyermekek is körülötte lábatlankodnak, hogyan készüljön el az ünnepi ebéd? Sok családban — régi férfijogon — a férj, az apa úgy gondolkodik, hogy a vasárnap szabadsága elsősorban őt illeti meg. Délelőtt együtt sétálgat, diskurálgat a barátaival, délután pedig kimegy a meccsre, mert ő ezt már így szokta meg. A meccs után pedig vagy örömében vagy bánatában... Szóval amikor este hazaérkezik, már el is múlt a vasárnap, neki is a családnak is, csakhogy a családnak — őnélküle! Mindnyájan érezzük, hogy a vasárnapot valahogyan másképpen kellene általában a család számára megszervezni.

A vasárnapi programoknál; minden családban megvannak a maga tradíciói. Egyik családban az a szokás, hogy anya, apa, gyerekei; vasárnap reggel fölkerekednek a nagyszülőkhöz, hogy náluk töltsék a vasárnapot. Ilyenkor a felnőtt gyerekek és az unokák összeseregle- nek a nagymama szoknyája (és konyhája) köré; a sok fiatalasz- szony, aki üzemi, hivatali munkában töltötte a hetet, sütkérezik az anyai szeretet és vasárnapi gondtalanság verőfényében, hiszen nem kicsi boldogság újra gyermeknek lenni, és megszabadulni egy napra a háztartás gondjaitól. Az unokáknak is ott a kiskert vagy kisudvar, elnyelik őket a környék búvóhelyei: a férfiak pedig elvonulnak iddogálni, kártyázni, esetleg hangos kuglicsatákat vívnak, vagy csendes tereferéléssel töltik a délelőttöt, megjavítják a kerekeskutat, összedrótozzák a meglazult kerítést. Ezzel az idillikus vasárnapi együttléttel szemben vannak családok, ahol nem jelent rendkívüli élményt a család egyik tagjának sem.

I

ségi állapota igen rossz volt, hő_ gyilkoltak meg a náci prioexek.

Szaporodik a háborút- dicsőítő filmek száma az NSZK-ban

A Bonnban működő „Parlament-Politikai Sajtószolgálat” által nemrég közölt statisztika szerint az 1958—59-es évben a Német Szövetségi Köztársaságban 59 háborús film került bemutatásra. Ez a szám a teljes filmtermelés 9,35 százaléka volt.

A nyugatnémet filmipar úgynevezett önkéntes ellenőrző bizottságának alapszabályai szerint ezeket a filmeket nem lett volna szabad bemutatni. Ennek ellenére, noha a bonni kormány is részt vesz, az önkéntes filmcenzura bizottságban, a filmeket minden to| vábbi nélkül bemutatásra alkal- I másnál; ítélték. A Hamburgban | megjelenő „Filmtelegramm” cí. i mű magazin már 1958-ban mcgál- í lapította, hogy a német filmgyártó cégek a legjobb úton vannak, hogy „túltegyenek még a göbbelsi korszak háborús filmjein is.” A müncheni „Deutsche Woche” szerint „ahelyett, hogy valóban embereket ábrázoló, igazi filmeket alkotnának, állandóan a reakció és a restauráció jelenségeivel szórakoztatják a közönséget és ez bizony erősen emlékeztet a két világháborút megelőző kardcsörte. tásre”.

A nyugdíjrendeletről

Családi pótlék. Házastársi pótlék.

A nyugdíjas gyermekei után családi pótlékra, 55. életévet betöltött házastársa után pedig házastársi pótlékra jogosult. A családi pótlék összege megegyezik a dolgozókat megillető családi pótlék összegével, a házastársi pótlék pedig havi 100 Ft. Ha azonban a nyugdíj a havi 750 forintot meghaladja, házastársi pótlék címén az az söszeg jár, amely a nyugdíjat havi 850 forintra egészíti ki.

Az ellátás megállapítása.

A nyugdíjtörvény alapján járó ellátásokat általában az SZTK alFarsangi gondok, vagy több mint figyelem

központjai, kirendelts jál; meg. A meghalt nyugdíjas hozzátartozóit megillető ellátások megállapításával az Országos Nyugdíjintézet toglalkpzik.

Az idei farsangban egymást érik a bálok, lakodalmak, mulatságok. Kedvére, szórakozhat, mulathat fiatal, idősebb egyaránt. S természetesen a farsangi gondokkal együtt jár a báli ruha és a cipőgond is. Különösen a fiataloktól, de az idősebbektől egyre gyakrabban lehet hallani: »Milyen ruhában menjek? Újat kellene varratni, mert a kisestélyi ruhámat már meguntam. Néhányszor már látták rajtam és annyira ismerik már, hogy akár a ruhát elküldhetném magam helyett. Így diskurálnak a nők az utcán, a fodrássüzletben, ha összetalálkoznak.

És bármennyire is illetlenség mások beszélgetésének a kihallgatása, néha nem árt a szemfüles- ség, mert igen tanulságos dolgokat hallhatunk.

— Képzeld, a mina.p egy igen kellemes meglepetés ért — meséli barátnőjének egy közévkorú asz- szony a fodrásznál. — Már hetekkel ezelőtt közvetlenül az újévi

a fért •'ll leltározások után végigjártam ?'”e1 a “*bu l szekszárdi méteráru üzleteket

így elsősorban a francia nemzet képviselőivel való beszélgetésekre, mint azokra, amelyeket a vérrokon angolszász unokatestvérekkel folytathatott. Hiszen ha ezekkel sikerülne megállapodnia, — nyilvánvalóan így gondolkozott — akkor a világ többi szemétnépségével már könnyen el tudnának bánni közösen.

HITLERNÉL

Az angolszász laptudósítókat gyakran berendelték Hitlerhez. Gyakran nekem is ott kellett lennem. Néha magam mentem, de többnyire Hanfstaengl vagy Funk társaságában. Ha sokan voltunk, a beszélgetés állva zajlott le, ha kevesebben, akkor a jelenlevők a kancellár dolgozószobájának klub- foteleibe telepedtek, egy nagyobbfajta, kerekasztal mellé. így már nagyon korán alkalmam volt pontosabban szemügyre venni a »Führer« személyiségét.

Kíváncsian kérdezgettek azután külügymi nisztériumi kollégáim,

akik még nem látták őt közelről:

— Mi a benyomásod erről az emberről?

— Nehéz erről , számot adni. Egyelőre csupán azt a reakciót váltja ki nálam, hogy a hólyagom összehűzódik, és alig tudom visz- szatartani magam, hogy gyerek módjára, a nadrágomba ne vizeljek.

Az a komikus, homlokába hulló hajtincs! Az a nevetséges csöppnyi bajusza és az egész ábrázata, mely eltorzult vonásaival inkább valami karikatúrára hasonlított! A viszonylag kurta termet meg a túlságosan rövidre sikerült lábszárak! Nem lehetett az embernek

más megítélése róla, mint az hogy egy harmadrangú külvárosi varieté félbolond ripacsszínészét látja maga előtt. Amikor csendesen ügyeltem őt valamilyen sarokból, tőlem telhetőén igyekeztem felfedezni valami rendkívülit ezen a jelenségen. Lehetetlen volt. /

De tüstént más lett a benyomásom, mihelyt acélszürke szemének fanatikus pillantása rám vetődött. Ilyen jéghideg szemeket csak egyszer láttam életemben. Ez még évekkel azelőtt történt, amikor néhány barátommal együtt Münchenből kirándultunk a Wendelsteinre. A fogaskerekű vasúton velünk szemben ült egy férfi, annak volt ugyanilyen hát- borzongató tekintete. Ez a tekintet annyira lenyűgözött, hogy egész úton egy szót sem mertünk egymással váltani. Kiszálláskor egyikünk megjegyezte:

Tudjátok, ki volt ez? Luden- dorff tábornok.

Hitler mindenekelőtt akkor volt kibírhatatlan, ha elfogta az indulat. Egy alkalommal a megbeszélésekhez alátámasztás végett ténybeli adatokat tartalmazó fel» jegyzéseket kellett magammal vinnen. Ámulatba ejtett, hogy ez az ember, aki csak a népiskolát végezte el, milyen gyorsan futotta át a jegyzeteket, és mégis csaknem szóról szóra megjegyezte tartalmukat. Elég hosszú ideig meglehetősen értelmesen beszélt különböző dolgokról. Hirtelen azonban valami őrjöngési roham vett rajta erőt. Ordítozott, zagyva szóáradat ömlött a szájából, hadonászott, mint valami őrült, handabandázott, hogy a falak is

megremegtek, a nyál szökőkút módjára fröcskölt a szájából. S ha valaki nem tudta ezeket a dühkitöréseket magában csendesen megmosolyogni, mint ezt intelligens és flegmatikus angol újságíró barátaim jó része tette, annak bizony elkerülhetetlenül inába szállt a bátorsága. Erről a megszállott fanatikusról mindent fel lehetett tételezni. Bizonyára nem volt teljesen alaptalan az a mendemonda, hogy dühében néha a szőnyegeket és az ablakfüggönyöket ha- rapdálta. S különös: amilyen hirtelen dühbe jött, mihelyt kiordítozta magát, ugyanolyan hirtelen és átmenet nélkül egyszerre lecsillapodott, s azonnal normálisan és értelmesen tárgyalt tovább.

Jóllehet ezeken az összejöveteleken jóformán a számat sem nyitottam ki, néha az volt a benyomásom, mintha Hitler különös képpen engem pécázett volna ki. Publikuma rajtam kívül többnyire külföldiekből állott, s lehet, hogy megérezte rajtam a német vért és a német talajt. Szemét szinte belefúria az enyémbe, míg a végén úgy ültem ott, mint valami hipnotizált házinyúl. A cinikus, öreg Raumer, akinek ezt egy alkalommal megemlítettem, azt tanácsolta, hogy legközelebb erősen szegezzem a tekintetem Hitler orratövére. Szerinte ez csalhatatlan szer arra, hogy az ilyen hisztériásokat kihozza a koncep- t.usból. De Raumernak ez a jó ötlete mindig csak akkor jutott eszembe, amikor már elkéstem vele. A döntő pill? natban újra meg újra szinte megmerevedtem, kihagyott az agyműködésem.

(Folytatjuk.)

hete ripszanyagot kerestem.

— Sajnos nincs, kifogyott — mondták egyik., majd a másik helyen. S arra sem teltek seholsem ígéretet, hogy a közeli napokban esetleg lesz.

— Megvallom, kissé elszomorodtam és arra gondoltam, hogy Budapestről hozatom meg az anyagot. Ez nem sikerült, mert ismerőseim közül éppen senkinek sem akadt dolga Pesten.

Ezután jött a poén, amiért valóban érdemes volt végighallgatni a két asszony között folyó diskurzust.

— No, és végül milyen ruhában mentél el az összejövetelre — kíváncsiskodott az eddig hallgató barátnő.

— Tudod, úgy volt. hogy teljesen le is mondtam róla, s egy este éppen azon a napon, amikor a nagy hófúvás volt — zörgettek nálunk. A kapun kívül Plank István, a Szekszárdi Földműves- szövetkezeti Áruház méteráru osztályának vezetője állt. Eljött megmondani, ha még nem vettem ripszanyagot, náluk megvásárolhatom, mert az elmúlt napon többféle báli ruhának való anyag — köztük ripsz is érkezett.

— Hát mondd, nem kedves ez a figyelem — kérdezi barátnőjét.

— Én pedig a hallgatózó, magamban még hozzátettem azt is. amit most le is írok: ez nemcsak kedvesség és figyelmesség volt. hanem több ennél: a szocialista kereskedelem szerelete.

O. M.

KELLEMES OTTHON

A „lakókonyha” neve is már elárul valamit. A konyhából lakóétkező helyiség lesz. Ez azt jelenti, hogy a konyhának olj-an széppé kell válnia, hogy az ebédlővel is felvehesse a versenyt. Az ebédlő-konyha tiszta, barátságos helyiség, amely a konyhát és az ebédlőt egyesíti magában. Előnye, hogy az ételek szaga nem ivódik a szoba falába nem tölti be a szoba levegőjét, a parketten nincsenek ételpecsétek, a tűzhelyről közvetlenül melegen tálalhatunk, minden kéznél van. Ezen kívül kislakásokban a lakószoba használatát is tehermentesíti bizonvos mértékig. Ha a háziasszony már elvégezte a főzést, a takarítást, a konyha pedig már rendben van,

szívesen leül a konyhasarokban elhelyezett padra varrogatni, kézimunkázni, vagy olvasni. Fokozottan áll ez a léli hónapokra, amikor a konyha úgyis meleg és a tüzelővel takarékoskodnunk kell, a szobát pedig csak késő délután fűtjük be. A gyerekeknek is akad itt hely arra, hogy elkészítsél; az iskolai feladatokat, de még a családfő is elolvashatja itt vacsora után az újságokat. Ennek a praktikus lakókonyhamegoldásnak csak egy elengedhetetlen feltétele van: mindig tiszta legyen, hogy élvezettel ülhessünk le benne az asztalhoz. Képünkön a lakókonyha elrendezésének egyik lehetőségét mutatjuk be.