Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-27 / 49. szám
i960, február 27. TOLNA MEGYEI NEPÜ.TSAG 3 Erről in beszélni kell A BIZALOM JELEI Bevezetik az önelszámoló rendszert a kurdi Uj Élet Tsz-ben Pártbizottságokon gyakran találkoztam már panaszttevö emberekkel. Legutóbb pedig a bonyhádi pártbizottságon csaknem lepedőnagyságú levelet mutattak, amely különös dolgokra hívta fel a figyelmet. A pártmunkások zsúfolt napi programjuk mellett mindenfelé sokat foglalkoznak azokkal az aprónak látszó, de mégis fontos ügyekkel, amelyek az embereket manapság foglalkoztatják. De a panaszos ügyek vizsgálata mellett a tanácsadásnak is egyre nagyobb szerep jut. A múltkoriban Szauter Mihály elvtárs beszélte el a következő esetet. Egy nő kereste fel a pártirodán. Sírva panaszolta, hogy jogtalanság érte. Elmondta, hogy jegysze- dő volt a moziban. Váratlanul megbetegedett. Tuberkulózist kapott. Kórházba került. Amikor kijött a kórházból, azt akarták, hogy a jegyszedés mellett takarítson is. Tiltakozott az újfajta »munkakör« ellen. A tiltakozásra gorombaság volt a válasz. Mindezek után nem maradt más hátra, a párthoz fordult tanácsért. A párt javaslatára az egyeztető bizottság napirendre tűzte az ügyet. Az egyeztető bizottság »első fokon« neki adott igazat. Megoldódott a’ problémája. Ma már senki sem követeli, hogy meggyógyított, ae még gyenge tüdejével a söprést is elvégezze 'eredeti munkaköre mellett. Mi lehet a titka annak, hogy az emberek teljes bizalommal fordulnak »kényes ügyeikkel« is a. párt felé? Sokféleképpen lehetne elemezni a bizalom okát. De a legfőbb okot talán azzal tudjuk magyarázni, hogy ma már mindenki tisztában van nálunk azzal, hogy a párt szenvedélyesen harcol mindenfajta igazságtalanság, embertelenség, jogtiprás és a helyes politikai iránytól való elfajulás ellen. A párt nem tesz kivételt. Nem azt nézi, hogy kinek, milyen a beosztása, hanem azt, hogy kinek az oldalán van az igazság. E sorok leírása közben Fjodo- rovnak, a híres ukrán partizán vezérnek visszaemlékezései jutottak eszembe. Fjodorov leírja, hogy miközben a fasiszták által megszállt területet járta, két kol- hozparaszt-asszonyba ütközött egy faluban. Az asszonyok veszekedtek. Az egyik asszony felismerte Fjodorovot, aki béke időben párttitkár volt azon a vidéken és követelte tőle, hogy tegyen igazságot. Amikor eldöntötte a »vitás ügyet«, az asszonyok megnyugodtak. Mindezt csupán csak azért említem, mert érdekes példája annak, hogy az emberek, akik hozzászoktak ahhoz, hogy a pártot segítségül hívják az igazságksre- sésben, a leglehetetlenebb helyzetben, olyankor, amikor a párt illegalitásban működött, még akkor is a párthoz fordultak vitás ügyeik elintézése végett. —H— Vidám farsangi előadásra készül a németkéri KISZ hultúrcsoport (Nemetkéri levelezőnk írja) Egy hete nincs villanyfény a faluban. Ipari áramot vezetnek be mindenütt, mert a régi hálózat nem bírta a nagy megterhelést: minden háznál rádió, vasaló, sok helyen lemezjátszó, mosógép van. Esténként mégis apró fények cikáznak az utcán. A zuhogó eső sem lehet akadály a színjátszók előtt, próbára mennek. A jól fűtött kultúrteremben komoly munka folyik. Orova János rendező szívvel-lélekkel, átlómra jutottak, rendkívül egyszerű midőn*oldotta meg problémáját, Egy szép napon a hamburgi napilapok vastag címbetűkkel közölték: »Bismarck herceg büszkén jelenti, hogy ő a Führer Erb- hofbauer-ja (örökbirtok-tulajdo- nosa)«. E kinevezés után a hitelezők nem hajthatták be rajta követeléseiket, s kénytelenek voltak olcsón kiegyezni vele. Az örökbirtok-tulajdonos herceg természetesen idejekorán belépett a náci pártba. Felesége, egy rendkívül elegáns és szép svéd nő, bizonyos akcentussal beszélte a német nyelvet, s ez az akcentus a karácsonyfadíszekkel teleaggatott vastag Hermannt érzelgősen emlékeztette elhalt feleségére, Karinra. Éppen ezért Annemarie hercegné a gyengéje lett Göring- nek. Annemarie azzal mutatta ki a háláját, hogy a londoni jó társaság szalonjában ő lett a »Harmadik Birodalom« legbájosabb propagandistája. Feltűnést keltett többek között azzal is, hogy egy nyáron az exkluzív Sandwich tengeri fürdőben gyermekeivel olyan fürdőruhát viseltetett, melynek balpldalára a szív fölött egy decens horogkereszt volt hímezve. Ottó Bismarck és felesége reprezentatív házaspár voit. Ismerték a társadalmi formákat, szélesen elágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek. A Ribben- trop-házaspár korántsem vehette fel velük a versenyt. Amikor tehát késő ősszel a Ribbentrop-há- zaspr.r bevonult Londonba, a Bis- marck-házaspárnak — elismert propagandisztikus értéke ellenére élve minden egyes szerepet megmagyaráz és lelkesíti a fiatalokat. Farsangi komédiára, esztrádra készül a kiszesek húsztagú kul- túrcsoportja. Egyfelvonásosok, táncszámok, versek, dupla vagy semmi társasjáték kerül majd előadásra. Minden szereplő a legtöbbet akarja nyújtani, hogy méltán képviselhessék a németkéri, régi kultúrcsoport ismert és tekintélyes hírét. H. V. is — el kellett tűnnie onnan. Ebben az évben az angol királyi trón is úgyszólván csak ideiglenesen volt betöltve. V. György, aki 1935 tavaszán ünnepelte uralkodásának huszonöt éves jubileumát, a rákövetkező télen elhunyt. A trónon VIII. Edward néven legidősebb fia, az addigi walesi herceg követte. Évek óta jár már szájról szájra, hogy a walesi hercegnek semmi kedve a merev és unalmas királyi hivatáshoz, sokkal jobban szórakozik külföldön, a nemzetközi fináncmágnások mondén világában. Mind ez ideig azonban anyja, a szigorú Mary királyné valamennyire pórázon tartotta. S hogy ezt hogyan csinálta, azt megláthattam legutolsó »cour«-ja, a Buckingham-palotában tartott udvari fogadása alkalmával. Minthogy a király akkor már nagyon beteg volt, neki egyedül kellett fogadnia a trón előtt elvonuló méltóságok hódolatát. Mi, fiatalabb diplomaták ilyen alkalmakkor rendszerint a Yeomen of the Guard, az udvari testőrök háta mögött álltunk, akik alabárdosan, középkori viseletben mereven álltak a trónnal szemközt, mialatt az egyenruhás vagy frakkos urak és az uszályukat suhogtató ladyk a három strucctol- lal a hajukban elvonultak a trón előtt, s meghajlásaikat vagy udvari bókjaikat elvégezték. Az ala- bárdosok mögül is jól láthattuk a trónt, és minden apró mozzanatot megfigyelhettünk. Mary királyné szokása szerint egyenes testtartással, méltóságteljesen ült briliánspáncéljában a A kurdi Uj Élet Tsz sokat fejlődött az elmúlt évben. Vagyona 372.217 forintról 1 945 523 forintra szaporodott. Erről a fejlődésről adott számot a tsz vezetősége nevében Bazsonyi Rudolf elvtárs, a tsz zárszámadó közgyűlésén, amelyet az elmúlt hetekben tartottak. Vasárnapra, február 28-ra újból összehívják a közgyűlést a kur di Uj Élet Tsz-ben. Ezen a közgyűlésen az idei évben bevezetésre kerülő önelszámoló rendszer ismertetésére kerül sor. — Milyen elgondolások alapján született meg a terv és mit várnak az új elszámolási rendszertől — érdeklődtünk a tsz elnökétől, Bazsonyi elvtárstól. — Tapasztalatcserén vettünk részt február 17-én a barcsi Vörös Csillag Tsz-ben, ahol már az elmúlt évben is alkalmazták az önelszámoló rendszert. Az ott szerzett tapasztalatok alapján ebben az évben nálunk is megvalósításra kerül. s a tervet amelyet a közgyűlésen ismertettünk, már ki is dolgoztuk. A tervezet szerint brigádokra osztottunk fel a földterületet, s minden brigád számára elkészítettük a bevételi és kiadási költség- vetést. Éz azt jelenti, hogy a brigád termelvényét értékesíti is. Amennyiben a növénytermesztő brigád terményét az állattenyésztés számára a központi raktárba szállítja, úgy azt utalvány ellenében adja át. Elkészítette a kurdi Uj Élet Tsz az újonnan bevezetésre kerülő önelszámoló rendszerrel együtt a belső munkarend szabályzatot is, amely szerint. a férfi tagoknak legalább 240 napot, a nőknek pedig 140 munkanapot kell az évben ledolgoznak a közösben. Az új elszámolási rendszer, valamint a belső munkarend bevezetésétől sokat vár. Elsősorban a munkafegyelem megszilárdítását* másrészt a fiatalok tsz-be való visszatérését szeretnék elérni. — Növelni akarjuk az árutermelést, s ennek egyik alapfeltétele a munkafegyelem javítása, a tagság közösségi életre való nevelése. Még annyit: hogy teljesen kiküszöböljük a természetbeni járandóságot. Tagjaink részére a közgyűlés által megállapított és elfogadott havi jövedelmet biztosítjuk, amely elég lesz arra, hogy a közös munkában való részesedés arányában biztos meg élhetést nyújtsunk. Az önelszámoló rendszerrel egy < időben bevezetjük a természetbeni premizálást is, amely ugyancsak a többtermelésre, a terméshozamok emelésére ösztönzi a tagságunkat — fejezte be tájékoztatóját az önelszámoló rendszerről Bazsonyi Rudolf elvtárs, a kurdi Uj Élet Tsz elnöke. Kijavították a gépeket, február 23-én próbaüzemeltetést tartanak a dombóvári kettes téglagyárban AZ IDŐ SZESZÉLYES Egyik nap fagyra, másik nap sárra ébredünk. S az időjárás eme szeszélyessége már tudatja velünk, hogy csak napokig bír a hideg ellenállni a melegnek, és néhány hét múlva eljön a tavasz, kezdhetik a munkát a szezonjellegű gyárakban. Dombóvárott, a kettes téglagyárban, egész télen a tavaszt várták, a tavaszra készültek. Darabokra szétszedték a téglagyártó gépeket, kijavították a hibás alkatrészeket. Több héten kérész- tül tartott a javítás, nemcsak a téglagyártó gépeket, hanem a szállítóberendezéseket is kijavították. Felújították az összes csillét, a sínhálózatot. A szállítás zavartalansága érdekében, mind a négy kisvasúti mozdonyt kijavították — a napokban érkezik az. ötödik mozdony a gyárba, s a szállítás nagy részét gépi erővel tudják majd az idén lebonyolítani. Egy hét múlva befejezik a föld trónuson, s mint valami automata, szája szögletére fagyott mosollyal bólintott mindenkinek, aki éppen akkor meghajolt előtte. Csak a mellére tűzött Kohinoor- nak, az angol korona e pompás drágakövének időnkénti felcsillanása árulta el, hogy egyáltalán lélegzik. Körülötte helyezkedett el négy fia, elől jobbra a walesi herceg, balra a yorki herceg, kissé hátrább a gloucesteri és a kenti hercegek. Míg azonban a három fi atalabb korrekt tartásban, mozdulatlanul állt. a walesi herceg állandóan izgett-mozgott a helyén, s rátehénkedett a trónszék támlájára. A változatlanul maga elé néző és kegyesen bólintgató királynő most megmozdulhatott, mert észrevettem, hogy jobb karján megcsillantak a gyémánt karkötők. Figyeltem: keze lassan, alig észrevehetően közeledett legidősebb fiának karjához. Pillanatra megérinthette, ajka megrebbent, s keze ugyanolyan diszkréten, mint ahogy megmozdult, visszatért eredeti helyére. Valami olyasfélét súghatott oda neki a királyné, hogy »Szedd össze magad!«, mert ettől a pillanattól fogva a her- peg is úgy állt a helyén, ahogy az etikett megkövetelte. Most, hogy ő lett a király, kedve szerint elengedhette magát. Azon a pár »cour«-on és »le- ver«-n, melyeket egyáltalán megtartott, feltűnően éreztette rossz kedvét. Az előtte elvonuló vendégeket gyakran pillantásra sem méltatta, nyújtózkodott, sőt körmét piszkálgatta. (Folytatjuk.) előkészítését is, Mindössze három- j száz köbméter föld kitermelése van még vissza, de jelenleg is kilenc ember dolgozik a bányában, naponta és fejenként öt köbméter földet hordanak a feldolgozó helyre. AZ IDÉN, január első napjaiban megkezdték az új agyagbánya feltárását is. Először a földkitermelő gépeket szállították a leendő bányahelyre, majd pedig a kisvasúti sínhálózatot építették ki. Az új bánya kitermelése — sokkal jobb anyagot kapnak majd mint a múlt évben bányászott szakaszból — javítani fogja a termék minőségét is. Ezenkívül a bánya megnyitásával — bármilyen furcsán is hangzik — város- szépítést feladat is megoldódna. A kitermelt föld helyén ugyanis majd mesterséges tavat létesítenek,. A mesterséges tó létrehozásával a község lakóinak kérését is megoldja a tanács — hasznosítják az eddig vizenyős mocsaras területet. A tavaszi felkészüléshez tartozik az is, hogy a gyárban az új tégla fogadására kijavítják a kemencét is. Kőművesek dolgoznak a kiégett részek pótlásán, néhánv hét múltán pedig begyújtásra kéA Tolna megyei kisipari szövetkezetek 1959. évi munkájáról a fejlődésről tanácskozott pántieken a KISZÜV választmánya. Gyerő András elvtárs, a KISZÖV elnöke értékelte a szövetkezetek munkáját. — A kisipari termelőszövetkezetek termelő munkáját hatásosan segítette a kongresszusi verseny — mondotta többek között — melynek eredményeként a megye ktsz-ei egy hónappal fejezték be előbb a tervet. A termelés 42 százalékkal emelkedett 1958 évhez viszonyítva, és tizenhat százalékkal nőtt a termelékenység. Pollák Andor elvtárs, a gazdasági eredményeket hasonlította össze referátumában az 1960-as tervekkel. Elmondotta, hogy az idén a megye kisipari szövetkezeA Tolna megyei képzőművészek kiállítását, amelyet legutóbb O/orán mutattak be, most Bony- hádrá szállították'. Bonyhádon február 20-án kerül sor a megnyijszítik elő, de akkorra mái- nyerstégla is rendelkezésre áll. Lebontották a gyár kéményének egyhar. mad részét, két kéményépítő szakmunkás egy hétig dolgozott a bon. tűsön és mire e sorok megjelennek már rakják a kémény felső új részét, két méterrel magasabbra, mint amekkora a lebontás elölt volt. A kémény hosszabbításával jobb lesz maid a kemence hatásfoka, gyorsabb lesz a tűz, ami végeredményben több tégla égetését teszi lehetővé. A FŐBB JAVÍTÁSI munkálatokat befejezték; — mikor kezdenek a gyárban téglát készíteni, kérdeztük Perényi János elvtárstól, a gyár vezetőjétől. — Terveink szerint, február 29- én, hétfőn a kijavított géppel megkezdjük a próbaüzemeltetést és tíz nap múlva pedig a rendszeres téglagyártást. — Nem lesz ez kissé korai kezdés? — Nem, a munkások vállalták így, ha pedig ők kezdeni akarnak, mi segítjük őket... És három hét múlva ismét működni kezdenek a gyár téglakászí- tő gépei, kezdődik a téglagyári dolgozók harca a terv megvalósításáért... (Pálkovács) teiben húsz millió forint értékű munkával kell többet elvegezni, mint 1959-ben. A hozzászólók is arról beszéltek, hogy a terv, bár 15 százalékkal magasabb az 1959. évinél, de teljesíthető. A jobb munkaszervezés fontosságát, az anyagellátás biztosítását és a munkaverseny továbbfolytatását jelölték meg a hozzászólók, mint a terv legjobb segítőit. A hozzászólások utón a ICISZÖV választmánya határozatot hozott, a kisipari szövetkezetek 1960. évi legfontosabb feladatainak megvalósítása érdekében, majd pedig a szövetkezeti mozgalom hét élenjáró tagjának a Kisipari szövetkezeti kiváló dolgozó jelvényt, s az ezzel járó pénzjutalmat adták át. tóra. Tíz napig látogathatják a tárlatot a bonyhádi művészetkedvelők. A bonyhádi bemutató utón a kiállítás Decsre »vándorol«. Az idei év feladatainak végrehajtásáról tanácskozott a KISZÖV választmánya A Tolna megyei képzőművészeti kiállítás Bonyhádon