Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-04 / 2. szám

I960. január 4. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 3 Egyéves o Lunyik I. 1959 hatalmas lépésekkel vitte előre az űrhajózást Egy évvel ezelőtt, január 2-án a mesterséges holdak sikeres felbo­csátása után a Szovjetunióban ki­lőtték az első lunyikot, amely el­haladva a Hold mellett, a Nap első mesterséges bolygója lett. Az ember ezzel kilépett a földi kö­töttségből, valóra váltak a fan­tasztikus regények, s az első lu­nyik azt bizonyította, hogy nincs akadálya a bolygóközi repülés­nek. NEHÁNY SZÓ A RAKÉTÁRÓL A rakéta olasz szó: roehetlo csövecskét jelent. Használatuk olasz földről indult el: Velence és Padova háborúskodásában hasz­náltak először gyújtó rakétákat, de a 30 éves háborúban már ál­talánosan ismerték és használ­ták is. A tökéletesítés abban az időben természetesen csak hadá­szati célokat szolgált, s Congreve angol tábornok röppentyűi félel­metes hírt szereztek alkotójuknak a napóleoni háborúkban. A mai rakétatechnika alapjait Ciolkovsz- kij rakta le, aki a léghajózás mel­lett az űrhajózás és rakéták terén is fontos megállapításokra jutott, s n gpndolt először a lépcsőzetes rakétákra is. A második világháborúban szé­leskörűen 'használtak rakétákat, fejlesztésükre azonban csak a há-. ború után lehetett gondolni. 1957- ben a Szovjetunió világszerte fel­tűnést keltett az interkontinentá­lis rakétákkal végzett eredmé­nyes kísérleteivel, a Nemzetközi Geofizikai Év (1957. július 1— 1058. december 31) pedig meg­hozta az első mesterséges boly­gók felbocsátását is: 1957 október 4-én, majd november 3-án bocsá­tották fel az első mesterséges holdakat a Szovjetunióban. Sem­mi kétsé?, ez a két dátum jelenti ■Tz űrhajózáshoz vezető első lé­pést. ASZTRONAUTIKAI NAPTÁR 1957. október 4. Megkezdi útját a Föld körül a Szputnyik I. 1957. október 5. Megnyílik Bar­celonában a Nemzetközi Űrhajó­zási Szövetség VIII. kongresszu­sa. 1957. október 15. A Szputnvik I. századszor kerülte meg a Föl­det, s 4.5 millió kilométert tett m^g. 1957. november 3. Útnak indul a Szputnyik II., bennv utazik a világűr első utasa, a Lajka ku­tya. 1957. december 6. Kudarcot vall az első amerikai mesterséges hold kísérlet, s csak 1953. január 31-én sikerül felbocsátani az Explorer I-et. 1958. május 15. Felbocsátják a Szputnyik III-at. 1958. október 11. Kudarcot vall az amerikai holdrakéta-kísérlet. 1959. január 2. Elindul útjára a Nap mesterséges bolygójává vált Lunyik I. 1959. szeptember 12. Kilövik az 1511 kg súlyú Lunyik II-őt, amely szeptember 13-án 22 óra 02 perc 34 másodperckor eléri a Holdat. 1959. október 4. Felbocsátják a Lunyik III-at, amellyel a tudo­mány történetében először sike­rült fényképfelvételeket készíteni a Holdnak emberi szem számára nem látható oldaláról. ÜT A VILÁGŰRBE Ma már nem kétséges, hogy az ember belátható időn belül útra kelhet a világűrbe. Természete­sen addig még nagyon sok aka­dályt leéli leküzdeni. Az egyik leg­fontosabb az üzemanyag kérdése. Kiszámították, hogy egy nagyobb expedíciónak 800 0Ö0 tonna indító­súlyú rakétára lenne szüksége, hogy a Földről eljusson a Holdra. Nemcsak ez a szörnyű súly, ha­nem az ilyen raliéták viszonyla­gos lassúsága is majdnem lehe­tetlenné teszi a világűrben törté­nő utazást. Ezért került előtérbe a fotonrakéták gondolata, ame­lyek legalábbis megközelítenék a fény sebességét. Ezen a téren még csak az elméleti megfontolások­nál tart a tudomány, azt azonban kiszámították, hogy egy fotonra­kéta hatásfoka körülbelül száz- billiószorosa lenne a mai raké­táknak. Ezzel nemcsak naprend­szerünket, hanem távoli csillag- rendszereket is be lehetne utaz­ni. Itt azonban újabb problémát jelent az idő, amely a relativitás elmélete szerint függ a sebesség­től. Ha valaki egy ilyen rakétá­ban öt esztendőt töltene el, a Föl­dön azalatt 86 esztendőt mérné­nek, az űrhajó utasa pedig 4.04 fényévet mérne! Tíz esztendei űr­hajózás alatt a Földön 10 300 év múlna el, húsz esztendő pe­dig földi viszonyok között 593 000 000 (!) évet jelentene. Mindezek azonban olyan nehéz­ségek. amelyeket a tudomány át fog hidalni. Valószínűleg nincs messze az idő, amikor az ember, amely uralma alá fogta a termé­szetet, meghódítja a csillagrend­szereket is. A rakéták pedig, amelyekről a száz év előtti lexi­kon még úgy vélekedett, hogy „öldöklő angyalok”, századunkban a béke hírnökeivé válnak. (cs) Köszöntő — búcsúztató helyett Vékköpenyes idős munkásasszony járja sorra a műhelye- két. Búcsúzik. Hóman C yörgyné munkásasszony búcsúzik a Szekszárdi Nyomdától. Az imént az egyik gépnél eleits meg ez egyik asszonyt és a fejkendője alól egy fürt őszbecsavarodott haj bukott elő... Negyvenhét év. Negyvenhét munkában töltött hosszú év után most mégegysper végigsétál, ráérős-komótosan a gépek, a munká­sok között. A könyvkötők vigasztalják: »Ne könnyezzen Hóman néni, nem megyünk mi el, nem válunk mi el egymástól/« A fiatalokhoz egy-két jó szava van, mosolyogva nézi a fürge kezű lányokat... S eszébe jut. hegy valamikor ő is így, ilyen fiata­lon kezdte a munkát itt a Molnár -féle nyomdában. Ilyen fiatalon, de nem ilyen körülmények között lett munkás Hóman néni... A szsáöteremben, a halkan zörgő Linotype gépeket is, meg az itt dolgozó munkásokat is hosszan nézi. Mikor először jött a nyom­dába, üt még nem voltak ilyen gépék. Rotációs gép sem, és nem volt akkor még PVC-hegesziő sem. És hiányzott a fürdő, az öltö­ző és hiányzott a mostani szellem, az a szeretet, amely körülve­szi az idős munkásasszonyt... A munkaidő végén, a hangszóró hívja a munkásokat a kultúrterembe... A főhelyre Hóman nénit ültetik. A nyomda vezetői és dolgozói most búcsúztatják. Virágot és ajándékot adnak ez idős munkásasz- szon-jnalc. A köszöntők e.latt — mert nem búcsúztató ez! — köny- r.yesek leszne!: c szemek, amikor megcsókolják egymást, akii: hosszú évtizedekig együtt dolgoztak, férfiak és nők — elakad a szavuk... Mi is köszöntjük kollégánkat, munkatársijukat, s kívánjuk, boldog békességben töltse nagyon sokáig a nyugdíjas éveket. pj. idegfeszítő várakozás. Végre fel­hangzott Tschirschky tábornok jól ismert vezénylő hangja: — Irány a Wilhelmstrasse a bi­rodalmi kancellári palota! Leg­közelebbi parancskiadás ott! Lé­pésben indulj! A Wilhelmstrasse is teljes sö­tétségbe burkolózott, csak a kancellári palota előtt égett két nyomorúságos lámpa. , A vas­rácsos kerítés előtt topogtunk, míg meg nem untuk, mert itt is a végtelenségig kellett várakoz­nunk, míg újból el nem hang­zott Tschirschky vezényszava: — Tisztek és a katonatanács tagjai hozzám! A tábornok az egyik lámpa alatt állott, mellette egy kis, kö­vér, kecskes.zakállas civil, széle»- karimájú puha kalapban, fekete felöltőben, Tschirschky valamit magyarázott neki, én csak any- nyit hallottam, hogy »Evers ur, most pedig pár buzdító szót a csapathoz!« A kis ember elkez­dett beszélni. Friedrich Ebert népbiztos, a későbbi birodalmi elnök volt a kis ember. Lehet, hogy Tschirschky valóban nem tudta akkor pontosan a nevét, de én inkább feltételezem róla, hogy tudatosan ferdítette el: éreztetni akarta ezzel a szociál­demokratával azt a távolságot, melyet saját maga — egy császá­ri szárnysegéd, aki mögött egy ezred katonaság áll — és egy segélyt kérő országgyűlési képvi­selő között mégiscsak be kell tar­tani. Ebert a félhomályban állva kö­rülbelül a következő beszédet in­tézte hozzánk: — A gárda mindig a legelső tüzvonalban állott, amikor a ha­za hívta. Ma talán a legutolsó, de a legdicsőségesebb haditettet kell véghezvjnnetek. JGz a hadijtett, ez- redetek nevét őröli időkre arany­betűkkel fogja beírni a német tör tónelem annáleszeibe. Tőletek függ, hogy Németország ezekben a válságos napokban összeom- lik-e, vagy új életre ébred. A gár­da még sohasem mondott nemet, ha hazafias érzésére cs bátorsá­gára hivatkozva hozzá fordult a haza. Rajtatok áll, hogy veletek együtt kovácsoljuk most ki a jö­vőnket, mely meghozza nekünk a békét, a szabadságot és az igaz­ságot, s egész népünket testvé­rekké egyesíti. A beszéd valóban fellelkesített bennünket, és szívvel-lélekkel ké­szen álltunk, hogy minden erőnk­kel küzdjünk ezért a célért. Az egyedüli akadály — mondotta Ébert — egy lelkiismeretlen cső­cselék, mely a zavarosban halá­szik, és fenn akarja tartani a káoszt, hogy megalapíthassa sa­ját féktelen, Csarnoki kényural­mát. Szent feladatunk tehát, hogy ezt n lázadó bandát szétzúzzuk. Lázadó bandán a Spartakus-mat- rózokat értette, akik a császári palotában meg az udvari istál­lókban és kocsiszínekben bariká- dozták el magukat. Ebért beszéde oly nagy hatás­sal volt ránk, hogy mi, tisztek, csupa gróf és báró, azonnal el­határoztuk: bebizonyítjuk, meny­nyire él bennünk a bajtársi szel­lem. S valóban, induláskor • — először életünkben! — mindegyi­künk felkapott két-két lőszeres ládát, és saját kezünkkel cipel­tük végig az Unter den Linde­ren. Én a kövér von Kriegscheim hadnagy mellett meneteltem; ne­héz bunda volt rajta, s arcáról csak úgy csurgóit az izzadság. Von Kriegsheim nagy világfér ti volt, törzsvendége az akkoriban nagyon előkelő Bristol-hotel bár­jának. A Bristol elé érve a por­tás már éppen készülődött, hogy mély reverendával üdvözöljön bennünket, de Kriegsheim za­vartan elfordult tőle. Bekanyarodtunk az egyetem épületébe, melynek félhomályos folyosóin nagy összevisszaságban mindenféle fegyvernemhez tarto­zó katonák hevertek mély álom­ban vagy csak bóbiskolva. Egy üres terembe léptünk, s ott saját embereink között mi is lefeküd­tünk. Az éjszaka kellős közepén egy­szerre csak vad dörömböl c§t hal­lottunk az ajtón, s mindjárt utá­na valaki rémülten felkiáltott: — Itt vannak a vörösök! Felugráltunk — de nem tör­tént semmi, csak Alfred von Mumm ezredsegédtiszt, az ismert pezsgődinasztia egyik tagja ve­szítette el idegességében az ön­uralmát. (Folytatjuk.) Megkezdődött a népszámlálás Azt természetes nagyon nehéz lenne megmondani, hogy ki volt az első megyénkben, akit a nép- számlálás során „összeírtak”. Per­sze, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy annak rendje és módja szerint megkezdődött a népszám­lálás. Az első napon különösképpen nehéz volt az összeírok helyzete. Az óévet búcsúztató és az új évet köszöntő emberek bizony megle­hetősen másnapos hangulatban voltak. Sőt, néhol még abba sem hagyták a mulatozást, amikor be­kopogtatott a népszámláló. Tele torokból énekelték, hogy „száz­forintnak ötven a fele” és addig nem voltak hajlandók nyilatkozni családi adataikat illetően, amíg a népszámláló nem koccintott ve­lük. Majd pedig nem írták addig alá az ívet, amíg nem énekelte el a kedvenc nótáját. Az egyik szekszárdi családnál a családfő éppen nem volt otthon. — Pár perc múlva itt lesz — mondia a feleség. — Csak tejért ment a szomszédba. Az idő telt, a népszámláló pedig elunta várni a családfőt. Elkö­szönt. Betért a cukrászdába egy feketére, hogy kicsit felfrissítse magát. Legnagyobb meglepetésére itt összetalálkozott a családfővel — aki „lejért ment a szomszéd­ba...” ö is azt énekelte, hogy „száz forintnak ötven a fele”. A tejes­kannát pedig rendületlenül a hó­na alatt tartotta. Bizonyára azért, nehogy megfeledkezzék a felesé­gétől kapott tejvásárlási megbí­zásról. A népszámlálónak pedig határozottan kijelentette: — Engem már összeírtak, ami­kor megszülettem. Ha nem tudná, kivonat is van róla. Különben is, most tejért kell sietnem... Másnap, miután kialudta a „tej­vásárlás” fáradalmait, elnézést kért a népszámlálótól és felelős« sége teljes tudatában diktálta az adatokat. Állítólag több nő feltette azt a kérdést, hogy nem lehetne-e leg­alább tíz évet várni a népszámlá­lással. Amint kiderült, eme kí­vánságuknak egyszerű okg volt. A népszámlálóknak őszintén és minden kertelés nélkül meg kell mondaniok azt is, hogy mikor születtek... Csak akkor „egyeztek bele” a népszámlálásba, miután megtudták, hogy a népszámlálók titoktartásra kötelezett személyek és a felírt adatok ugyancsak tit­kosak. A népszámlálók néha egész kel­lemetlen helyzetbe kerülnek. Ko­moly vita alakul ki a családban* miután felteszik egyik-másik kér­dést. A szabályok szerint például a férj és feleség tulajdonában le­vő földterület együttesen a férj* mint családfő nevén szerepel az összeírásnál. A statisztika egysze­rűsítése miatt nem alkalmazkod­hatnak a telekkönyvi adatokhoz* Namármost, ahol a feleség nevén van a vagyon, a statisztikában a férj nevére kellett írni. A felesé­gek ez ellen természetesen sole helyen tiltakoztak, mondván: Ekkora gazdasági „hatalmat” nem adnak férjük kezébe. Csak az ösz- szeírók hosszas érvelése után győződtek meg Erről, hogy ez nem telekkönyvi átírás, hanem statisz­tika. Tehát nem is olyan egyszerű do­log ez a népszámlálás. Az össze- íróknak sokat kell fáradozniok* hogy az összeírás jól sikerüljön, ne maradjon ki senki, még a leg­eldugottabb helyeken lakók kö­zül sem s az adatok is megbízha­tók,' pontosak legyenek, mert hi­szen államunk ezért fordít nagy összeget a népszámlálásra. Boda Ferenc Az idei év terveiből Fejlődik a búíaapáii Aranykalász Tsz Bátaapátiban hagyományai van­nak a juhászainak. Csaknem minden házban foglalkoztak juh­tenyésztéssel. A gyapjút is házi­lagosan dolgozták fel. Híres volt a bátaapáti kötött mellény, ha­risnya, pacsker, amelyekkel el­látták az egész környéket A juhtenyésztés és a szinte háziiparszerűen űzött kötés-fonás magyarázatát abban leljük, hogy a Völgység e kies fekvésű falu­ját hegyek veszik ltörül. A hegy­oldalak egy része nehezen művel­hető, s közel 700 holdra tehető legelő tartozik a faluhoz. A tavasz folyamán Bátaapáti szövetkezeti községgé alakult át. Megalakult az Aranykalász Tsz, amely egyre inkább a nagyüzemi belterjes gazdálkodásra töreke­dett. A domboldalak legelőit a közösség szépen fejlődő állatállo­mánya és a tsz-tagok háztáji ál­latai népesítik be. Száz növen­dék-szarvasmarhája, 400 birkája és 100 sertése van a tsz-nek, ame­lyet a jövő évben kétszeresére akarnak emelni. A tsz eddigi fejlődéséről és a jövő terveiről beszélgettünk Si­mon Ferenc elvtárssal, a tsz elnö­kével. — Ahhoz képest, hogy kezdők vagyunk, igyekeztünk jövedel­mezően gazdálkodni. Havi tíz fo­rintos munkaegység-előleget rend­szeresen biztosítottunk. Ezen kívül nem lebecsülendő a terményben] részesedés sem, amiket eddig ki­osztottunk. Ebben az évben a tavalyinál jobb eredmények elérésére törek­szünk és ezt elsősorban az állat- tenyésztés további bővítésével, állathizlalással, a tej és gyapjú­hozam növelésével biztosítjuk. A tsz-nek jelenleg 400 birkája van, amelyet ezerre szaporítanak fel a legelő jobb hasznosítása vé­gett, Van egy igen szén tervünk, amelynek megvalósításúval meg­oldódik az idős tagok íoglíükozla- tása is, — mondja Simon elv­társ. — Nálunk is, mint más termelőszövetkezetekben komoly gondot okoz az idősebb tagok foglalkoztatása. Csaknem minden háznál vannak öreg szülői:, akik a ház körül még eltcsr.nek-vesz- nek, de nehezebb munkák végzé­sére már nem alkalmasak. Az a tervünk, hogy a megnöveltedet t juhászat gy ap júhozamánál: egy ■ részét a tsz öregjei feldolgoznál: fonalnak, mellénynek, pulóvcr- ne.v, harisnyának, amelyeket így értékesítenénk. Van egy szakem­berünk is az egyik tsz-tagúnk fia, Becker Henrik, alfinek kötő­gépe van, és aki tagként dolgoz­na a termelőszövetkezetben. így a téli hónapokban nemesei: az idős, hanem a fiatalabb asszo­nyok foglalkoztatását is szerve­zetten megoldhatnánk. Az öregek foglalkoztatásának ügyét a legutóbb megtartott köz­gyűlésen tárgyalták meg p. báts- r.páti Aranykalász Tsz tagjai. A jelenlévők (a tagság 80 százaléka) nagy örömmel fogadták Simon Ferenc elvtárs tsz-elnök javas­latát. Egyhangúan döntött a köz­gyűlés a kötődé felállításáról. A közgyűlés határozata azonban még nem oldott meg mindent és csak egy része a dolognak A má­sik része az lesz, hogy a felettes szervek megértésével és támoga­tásával is találkozzon. A kezdeményezés, az elgondo­lás vitathatatlanul jónak mond- ható._ Jó éspedig azért, mert Bá- taa.páti községben hagyományai vannak a juhtenyésztésnek, illet- ve a gyapjú feldolgozásának. Másrészt jó ezért, mert megolda­ná az idősebb, de a fiatalabb asz- szonyok téli foglalkoztatását. És végül jelentősen emelné a tag­ság jövedelmét. P-né

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents