Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-13 / 10. szám
1960. január 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Elósegíti-e a vita a pártegységet? Termelőszövetkezeti brigádvezető Előrebocsátom, nem akarok hosszas elméleti fejtegetésbe bocsátkozni. A választ már megadták a címben felvetett kérdésre helyettem mások, sokkal illetékesebbek. Mégis a gyakorlati életben tapasztalható, hogy egyes elvtársak nem értik teljesen, vagy rosszul értelmezik a párton belüli vita kérdését. Szeretnék kimondottan gyakorlati példákon keresztül rávilágítani a vita és a pártegység közötti összefüggésre olymódon, hogy mindenki számára érthető legyen. Szükség van-e a vitára? Milyen legyen a vita? Mi a különbség a hasznos és az úgynevezett --meddő- vita között? Mikor nem helyes vitázni? Gondoljuk ^csak végig a kérdéseket és igyekezzünk, ki-ki a maga pártszervezetének életéből vett példákon keresztül, vagy az eddigi mozgalmi életének példáiból választ adni a feltett kérdésekre. Mindezeket persze kiegészíthetjük azzal is, amit másoktól hallottunk, tehát amelyek nem közvetlenül, hanem közvetett tapasztalat útján jutottak el hozzánk és akkor máris rájövünk, hogy nem is olyan nehéz a kérdéssel kapcsolatban tiszta képet kapni, mint ahogy első pillanatban gondolnánk. Szükség van-e a vitára? Emlékszem tíz évvel ezelőtt, középiskolás koromban egy olyan pártszervezetbe kerültem, ahol a párttitkár mindenkire görbe szemmel nézett, akinek más volt a véleménye. Aki ellent mondott valamely gyakorlati kérdés felmerülésekor azt »frakciózó« jelzővel illette, s énnek az lett az eredménye, hogy senki nem mert ellentmondani. Kisajátította a maga részére a vezetést, kisajátította a kezdeményezést,'ő volt az ész, mi pedig csak a kéz és a láb szerepét töltöttük be. Pártszervezetünk munkájában rengeteg hiba volt. Hiányzott a cselekvés összhangja. Mindenki immel-ám- mal végezte a munkát. Amikor vége lett a taggyűlésnek és elhagytuk a párthelyiséget, legtöbbször akkor kezdtünk vitatkozni. A vezetés akkori módszere kedvezett a titkárnak. Az érdekesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy az egykori titkárom az 1956-os események idején ellenforradalmár lett és több évi szabadságvesztésre ítélték. Szükség lett volna a vitára alapszervezetünkbenj akárcsak a Mit szól hozzá Az iráni sah nemrég lezajlott esküvőjét valóban fantasztikus pompával rendezték meg. Például Párizsból külön repülőgépen hozatták el a két legdivatosabb t;ői fodrászt, hogy elkészítse a menyasszony frizuráját. Egy másik refalat kenyérre. Eredményesebben oldottuk volna meg - feladatainkat, egységesebb lett volna pártszervezetünk. Milyen legyen a vita? A vita során legyünk mindig őszinték egymáshoz. Fontos, hogy mindenki mondja el bátran a véleményét. Ismertem olyan embereket, akik ahogy mondani szokták »páholyból nézték végig« a vélemények ütközetét, nem szóltak semmit, nem nyilvánították ki gondolataikat, s végül is elvtelenül mindig csak akkor nyilatkoztak, amikor a cselekvés során beigazolódott, hogy a vita rosszul lett eldöntve és tévedések történtek. Alapvető követelmény, hogy a vita során sokoldalúan és higgadtan foglaljunk egy adott kérdéssel kapcsolatban állást. Pia az, akivel vitázunk, kézzelfogha- 'tóan bizonyítja, hogy nincs igazunk, akkor legyen bátorságurk ahhoz is, hogy módosítsuk álláspontunkat. Csak a korlátolt és beképzelt emberek ragaszkodnak még akkor is álláspontjukhoz, ha már titokban önmaguknak elismerik, hogy tévedtek, mivel azt hiszik, hogyha ezt nyilvánosan is bevallják, akkor árt a tekintélyüknek. Láttam olyan embert is aki a vele egyenlő beosztásúakkal vagy nálánál alacsonyabb beosztásban lévőkkel tudott csak vitázni, amikor azonban az igazgatójával kellett volna, akkor kisebbségi érzés lett úrrá rajta. Ez is elvtelen cselekedetek közé tartozik. Vitatkozzunk mindenkivel bátran és őszintén, ne azt tekintsük, hogy kivel vitatkozunk, hanem azt, hogy kinek az oldalán ván az igazság. Mi a különbség a hasznos és a „meddő" vita között? Az elmúlt évben jártam olyan pártszervezet taggyűlésén, ahol a falu kommunistái előtt álló feladatot, a szocialista átszervezést kellett volna megvitatni. A taggyűlés négy óra hosszat tartott. A négy órából három és félórát azon vitatkoztak, hogy kinek van igaza, a földművesszövetkezeti ügyvezetőnek-e, vagy pedig a termelőszövetkezet elnökének? Ugyanis a két elvtárs között évek óta személyes ellentét van. A lényeges kérdés, vagyis a falu átszervezése nem lett alaposan megtárgyalva. Az ügyvezető elvtársról viszont három és félaz iráni nép ? pülő háromszáz kiló orclvdeát hozott a császári palota termeinek díszítésére. Kórházi ágyhiány Ausztriában Az osztrák központi statisztikai hivatal közlése szerint Bécs város 1 700 000 lakosára mindössze 10 000 kórházi ágy jut. Ezzel a számmal Bécs hátulról a harmadik helyet foglalja el a világ fővárosai között. Ugyancsak ijesztő képet mutat az osztrák szülészeti klinikák helyzete: Becsben összesen két ilyen intézmény van 328 ággyal, míg Ausztria tartományai közül hétben egyáltalán nincs szülőotthon. Dugó-invázió Furcsa karácsonyi ajándékkal lepte meg a tenger Monterosso al Maré olasz városka lakosait: a hullámok töméntelen mennyiségű parafadugót vetettek partra. A lakosság azon töpreng, hogyan kerültek a dugók a tengerbe. Egyik feltevés szerint egy dugókat szállító hajó, útban Sardi- nia-sziget felé, a vihar martaléka lett, mások szerint a dugók abból a Fréjus közelében levő parafagyárból származnak, amely a decemberben bekövetkezett óra leforgása alatt, amíg vele kapcsolatban vitatkoztak még azt is megtudtam, hogy horkolni szokott-e éjszaka álmában. Szándékosan ezt a ritkán előforduló fajtáját említettem a vitának. Szerencsére a pártszervezetek túlnyomó többségében már nem fordul elő ilyesmi. Es persze az említett példából nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy személyi ügyekkel nem kell foglalkozni. De amint a fentiekből láthatjuk, ennél az esetnél a személyes vita, mivel érdemtelenül túlságosan sokáig tartott, meddő vitává fajult és ezáltal nem maradt kellő idő a hasznos és a pártszervezet tevékenysége érdekében feltétlenül szükséges alkotó vitára. Mikor nem helyes vitázni ? Ha már a vitáról beszélünk, akkor ezt a kérdést is feltétlenül tisztáznunk kell. Abban az esetben, ha a taggyűlésen a tagság többségének szavazata alapján a vita eldőlt és határozat született, akkor már nincs helye a vitának. Előfordulhat, hogy a többség véleményével ellentétben valaki fenntartja a külön véleményét, de ebben az esetben is köteles a párt taggyűlés határozatát éppenúgy végrehajtani, teljes lendülettel, vonakodás nélkül, mintha megszavazta volna. Aki a határozat- hozatal után is vitát kezdeményez, a megvitatott és a többség szavazata által lezárt kérdéssel kapcsolatban, az akarva, vagy nem akarva a pártszervezet cselekvési egységét, ütőerejét gyengíti. E rövid kis cikkben felhozott példák csupán csak nagy vonalakban merítették ki a vitával kapcsolatos elmondanivalókat. A pártélet több évtizedes tapasztalatai sokkal tarkább, több olda- lútob ‘képet mutatnak. Ahhoz viszont, hogy mindent megértsünk, ami az egészséges, eleven pártélet kialakulásához szükséges, elsősorban is ezeket a közismert, de mégis esetenként a gyakorlati életben rosszul alkalmazott kérdéseket kell megtanulnunk úgy, hogy a mindennapi életben fel tudjuk használni őket. H T A MAGYARKESZI TANÁCSHÁZÁN ismerkedtem meg Orbán Györggyel, a helybéli Hunyadi Tsz növénytermelési brigádvezetőjével. Beszédbe elegyedtünk, s akkor derült ki, hogy nem akármilyen emberrel, kiváló szövetkezeti brigádvezetővel állok szemben. Mert Orbán Györgyöt egyéves szövetkezeti tagsága úgy átformálta, világnézetét, gondolkodását úgy megváltoztatta, hogy hiába is kerestem benne az egyéni paraszt jellemvonásait. Elmondotta ő is, meg mások is, akikkel róla beszélgettem, hogy milyen nehezen, mennyi vívódással lépett be egy esztendő előtt a szövetkezetbe. Először önmagát kellett legyőznie, saját kisparcel- lákhoz ragadt gondolkodásának önző szálait kellett egyenként elvagdosnia. Ez nehéz volt. De talán még nehezebb volt az, amikor már önmagában megszületett az elhatározás és akkor szembe került a családjával. Családját kellett meggyőzni, s csak azután léphette át az új élet küszöbét. TÁVOLINAK TŰNIK ez az ide, pedig csak egy esztendő múlott el. Az ember az idő múlását nem is annyira hónapokban, években méri, hanem az eltelt idő alatt lezajlott eseményekben, változásokban. Nos, ez az egyetlen esztendő azért volt hosszú Orbán Györgynek, mert nagy változásokat hozott az életében. Brigédvezetőnek választották, növénytermelési brigádvezetőnek. A volt hétholdas parasztnak több mint ezer holdon kellett gaz dálkodnia, irányítani a munkát, eligazítani az embereket. Nehéz volt, küzdelmes volt ez az új, szokatlan munka, de meghozta eredményét. Az a változás, amely Orbán Györgyben lezajlott, lezajlott a tagság hangulatában, gondolat- világában is. Eleinte a tagok parancsolgatásnak tekintették irányítását és azt mondogatták a brigádvezetőnek: inkább dolgozzon ő is ahelyett, hogy futkos és parancsolgat. — Amikor aztán megkezdődött a közös munka dandárja, a magyarkeszi Hunyadiban az emberek többsége rájött arra, hogy közös, ősz- szehangalt, jól szervezett munkát csak irányítva lehet végezni. S így megváltozott az emberek, a tagok és a brigádvezető viszo- rva. EZ AZ ÜJ, megértő és családias viszony, amely most uralkodik, nem az égből pottyant le. Orbán György azt mondja: az embereket meg kellett nevelni. Nézzük meg, hogyan is nézett ki ez a nevelés? Úgy, hogy aratáskor, amikor harc folyt, minden szem gabonáért, a függetlenített brigádvezető is megragadta a kaszát és az első sorokban vágta a gabonát. Még nyolcvan éves apja és fiatal gimnazista lánya is oda- állt az aratók közé. Aztán csén- léskor, amikor kevés volt a zsák, gyorsan ki kellett önteni a telt zsákokból a gabonát, a függetlenített brigádvezető két ember teljesítményével zsákolt. Tehát: nem vizet prédikált és bort ivott, hanem ha meg kellett fogni a munkát, odaállt. Felvetődhet a kérdés, helyes-e az, ha termelőszövetkezetben a függetlenített brigádvezető fizikai munkát is végez? Nem helyes, ezt most már tudják a magyarkeszi Hunyadiban is, nem helyes, mert a brigádvezetőnek nem az a fel-- adata és, ha fizikai munkát végez, ez elvonja tényleges feladatától. Akkor azonban, amikor erre szükség volt, mégis helyeselhető. hogy Orbán György is kaszát, zsákot fogott. Helyeselhető, mert ezzel is nevelte az embereket! És az emberek nevelésének bonyolult módszereire nem lehet sémákat kidolgozni. Orbán György megtette a magáét és most amikor az évvégi számadást csinálják a közösben, most amikor az emberek is szá- motvetnek önmagukkal, egy esztendős új életükkel, elégedetten és elismerően gondolnak Orbán Györgyre is. A JÖVŐ ESZTENDŐBEN, okulva az ez évi tapasztalatokon, a tagság teljes támogatása fogja segíténi a tsz-vezetőséget abban a -törekvésben, hogy megszilárdítsák a munkacsapatok szervezetét, hogy igazán függetlenített legyen a brigádvezető és hogy még tervszerűbben, még szervezettebben menjen a munka. Most, az 1960. évi terveket készítik a ’ magyarkeszi Hunyadi Tsz-ben. A terv készítésében részt vesz Orbán György brigádvezető is; Érdemben vesz részt, hisz a jövő év majd újabb előrelépés lesz az ő saját és az egész • közösség munkájában. Gv. t. PUTLITZ : Néni etországból—) C Németországba (10) Még este az ágyban is mohón faltam azokat a könyveket, melyek állítólag megmagyarázzák a világ végső titkait. Ilyen volt elsősorban Oswald Spengler »Untergang des Abendlandes«-ja és Keyserlingk Hermann gróf műve, az »Egy filozófus útinaplója«. De ezektől sem lettem sokkal okosabb. Súlyos probléma fojtogatott, mellyel óráról órára keservesen kellett küzdeni: az infláció. Az a fizetés, mely a hónap elején még elegendőnek tűnt, a hó végén értékének már csak kis töredékével volt egyenlő. A lakosság nagy tömege éhezett. De mi ennek az oka, és hol lehet rá írt találni? Hogyan lehetne egy okos és igazságos világrendet teremteni, s melyik a helyes út ahhoz, hogy minden ember alkotó életet élhessen, és a megélhetése is biztosítva legyen? Nincs-e mégis valahol egy titkos bölcsek köve, melynek segítségével ezek az ellentmondások érthetővé válnak és feloldódnak? Erre a kérdésre a legokosabb és legszellemesebb professzorok sem tudtak meggyőző választ adni. Milyen okos dolgokat is tudtak lentöségéről és célszerűségéről a modern nemzetgazdaságban! A maximális haszon elérése a legkisebb ráfordítás mellett! Stabil és alacsony árak a fölösleges közbeeső folyamatok kikapcsolása révén! A technikai vívmányok intenzív kihasználása! Ha az ember ezeket és az ehhez hasonló elméleteket meghallgatta, azt kellett hinnie, hogy az emberiség feltartóztathatatlanul halad a jólét és az állandóan növekvő bőség korszaka felé. A valóságban azonban ennek pontosan az ellenkezője volt az igaz. Igaz ugyan, hogy a technika hatalmas mértékben fejlődött, az átlagember azonban az első világháború előtt kétségtelenül jobban, és ami fő, biztosabban élt. Hiszen csak a Stinnes-konszernt kellett megnéznem, amelynek én is dolgoztam, és amely állítólag az ésszerű gazdasági megszervezés csúcspontját jelentette, hogy megállapíthassam, mennyire eltér egymástól az elmélet és a gyakorlat. Valódi tervezésnek- nyomát sem lehetett látni. Pénzzel számoltak, kikalkulálták a hasznot, de a javak maguk, melyeknek révén hasznukat elérték, semmiféle szerepet nem játszottak! Mindent felvásároltak, aminyi és milyen üzemek tartoztak a konszernünkhöz, azt még az ifjabb Hugo Stinnes titkárságán sem tudta senki: ma ezek, holnap egészen más vállalatok. S hogy ezeknek az üzemeknek a gyártmányai egymást kiegészítették-e, vagy sem — az teljesen mellékes volt. Azt még meg lehetett érteni, amikor a professzorok szépen megmagyarázták, milyen ésszerű dolog egy kohót szénbányával, egy autógyárat lemezhengerművel kiegészíteni, mert ezek a termelési ágak egybekapcsolódnak, egymástól függenek. Amikor azonban Stinnes ma nagybirtokot vásárol Kelet-Poroszország- ban, bálnavadászhajót Norvégiában, nyomdát Berlinben, holnap meg kőolajfinomítót Argentínában, szállodát Hamburgban, kőbányát Magyarországon és játék- árugyárat Niirnbergben, és nap mint nap újabb, egyrpástól alapjában különböző üzemeket kebelez be a konszernbe — ebben aztán az égvilágon semmiféle észszerűséget nem lehetett találni. Ifjabb Stinnes a hamburgi őslakos kereskedőknek is sok borsot tört az orruk alá, éppen ezért állandó szállta volt a szemükben. Üzleteket persze kötöttek vele, de a jó társaságba sohasem jutott be, bármennyire törte is magát utána. Amennyire a belém nevelt arisztokrata felfogás egyáltalán megengedte, hogy az emberek egy olyan osztálya iránt szimpátiát érezzék, amely életének tartalmát bevallottan csak a pénzkeresésben látta, úgy ez a A «hős”.. j gátszakadás miatt elpusztult, előadni a trösztök és kartellek je.hez hozzájutottak, de hogy meny- szimpátiám inkább a régi patti-