Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-09 / 7. szám

1960. január 9. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 3 Fellendülőben van a Sárpilisi Népi Együttes munkája Az elmúlt évek során is ^ sokat tett. de jelenleg is sokat fáradozik Bogár István, a Sárpilisi Általános Iskola igaz­gatója, a sárközi, illetve a sár­pilisi népművészet fenntartá­sáért, fejlődéséért. A Sárpilisi Népi Együttes tagjainak oda­adó kultúrmunkája mellett el­sősorban az ő érdeme az, hogy . eredeti ősi dalaikat, táncaikat szinte országosan megismerték. A sárpilisi fiatalság jelentő­sebb része nem hagyta el a községet, megmaradtak a föld­művelésnél, megtalálták a mun kalehetőséget az Uj Március Termelőszövetkezetben. Ez elsősorban a párt és a kormány helyesen alkalmazott mezőgazdasági politikájának tudható be. De a fiatalok falu­jukhoz való ragaszkodását nem kismértékben befolyásolta az is, hogy a kulturális élet élénk volt, megtalálták a mun­kát és a szórakozást egyaránt. A sárpilisiek szorgalmasak a munkában és sajátságosán vi­Mesterséges szív — elem-energiával Mit ki nem talál az emberi­ség! Olvasom a tegnapi lapban, hogy két amerikai úrnak, bizo­nyos William és Francis Fry testvéreknek sikerült hosszas kutatás után egy új, mestersé­ges szívet konstruálni. A szí­vet már ki is próbálták — ku­tyákon. A készüléket szabadal­maztatták, de embereken még nem próbálták ki... E hírt olvasván jutott eszem­be egyik levélírónk panasza, aki okolja a Népboltot, meg a gyárat, hogy nem kap zseb­lámpájához elemet. Holott a mesterséges szívet is elem táp­lálja energiával... No, most az a kérdés, ha barátom kutyájá­ba, a spánielbe beépítenének egy ilyen furcsa elektromos új mesterséges szívet, mit tenne akkor, ha nem kap hozzá ele­met? Mert sötétben azért még csak elbotorkál az ember — elem nélkül. De szívvel, még­pedig mesterséges szívvel, é< elem nélkül — kutya legyen az melvik ugatni tud! dám, jókedélyű emberek. Sze­retnek dolgozni, de a munka végzése után szeretnek mulatni is. A község művelődési házá­ban gyakran rendeznek báli­kat, táncmulatságokat, ahol ott van a falu apraja-nagyja. Sok helyen megfordultam már, de a sárpilisi szokásokhoz hason­lót másutt seholsem tapasztal­tam. Duhajkodás nélkül mulat­nak és ami a legfeltűnőbb: a bálteremben együtt táncol a nagyszülő, a szülő és az unoka, ki-ki a maga korosztályával. Ide vezethető vissza, hogy a fia­talokat nem fertőzte meg a modern táncokat megcsúfoló »jampizás«. A sárpilisi fiatalok, Oláh Béni, Schmitgál Évi és a többi fiatalok olyan szépen és méltóságteljesen táncolják a »Cinegét«, a »Csillegöt«, a »Ka- rikázót«, ahogy azt a szülőktől és nagyszülőktől megtanulták. Nincs Sárpilisen egyetlen olyan felnőtt, iskolás, vagy olyan na­gyobb óvodás kisfiú, vagy kis­lány, aki ne ismerné a sárközi dalokat, táncokat. Szépen és fi­nom érzékkel táncolják a mo­dern táncokat is annak ellené­re, hogy 18 év óta tánctanár nem fordult meg a faluban. A Sárpilisi Népi Együttes művészeti vezetőjével, Bogár Istvánnal beszélgettünk a község kulturális életéről, a népi együttes ez évi terveiről az elmúlt napokban. — Az elmúlt év őszén egy-- két évi pangás után kezdtük meg a népi együttes újjászerve­zését. Indító oka elsősorban az volt, hogy szövetkezeti közsé­günk igényelte a kultúrmunka fellendítését, illetve folytatását. Restelltük azt is, hogy annyi si­keres szereplése után megtor­pant Sárpilisen a kultúrmunka. Dicsérettel kell megemlékezni Gergely János szervező munká­járól, aki fáradhatatlanul dol­gozott azon, hogy a kultúrmun­ka beindítása biztosítva le­gyen. Dicsérettel és elismerés­sel kell nyugtázni Czank Jó­zsef, a megyei tanács művelő­désügyi osztálya népművészeti előadójának segítségét is. — Czank elvtárs ugyanis előlegez­te a bizalmat az újjászervezett népi együttesnek és a megyei tanács vb. kulturális beruházá­sából 20 000 forint anyagi tá­mogatást biztosított a termelő­szövetkezeti községi népi együt­tesnek,— mondotta. A 20 000 forintot a népi együttes tagjainak »fel­ruházására« fordították, 22 tel­jesen új, különböző színű kínai selyemszoknyának valót, 200 méter rokolyának való sifont és »sipkákét vásároltak A ruhák elkészítését, varrását a népi együttes asszony-szereplői tár­sadalmi munkával végzik majd el a tél folyamán. Eddig 43 fel­nőtt tagja van a Sárpilisi Népi Együttesnek, a gyermekcsoport pedig 25 taggal működik. — Nagy vonalakban összeál­lítottuk ez évi művészeti prog­ramunkat is — mondja Bogár István. — Benevezünk a járási kultúrversenybe a Görög Ilona című balladával. Újjászervez­zük a vegyeskar mellett a férfi kart, zenekarunk pedig a bálok alkalmával már szerepelt is. Uj műsorral is készülünk, amely­nek az öilete már megvan, de aprólékosan és részletesen ki kell még dolgozni. Erről még egyelőre nem nyilatkozhatom, mert nem akarjuk elkiabálni, de úgy gondoljuk, hogy méltó lesz Sárpilis szövetkezeti községhez és régi hírnevünkhöz. Pozsonyi Ignácné Erről is beszélni kell A kőművesek téli munkájáról Az igazi kőműves csak a ta- nyáron és tavasszal a munkát) vaszt szereti. Azért, mert ekkor bontja szirmát az élet, azért, mert ilyenkor se hideg, se meleg nincs és az állványokon dolgozni ké­nyelmesebb mint ősszel, jobb mint nyáron. Most ezen a csalóka téli napokban is kellemes az áll­ványokon dolgozni és jó hogy munka is van bőven. Mert építünk. Sokat. Lakóháza­kat és gyárakat, rendelőintézetet és kultúrházat, kenyérgyárat és iskolát. Építési programunk ha­talmas. A hároméves terv utolsó évében és majd az ötéves tervben a létesítmények százait, ezreit hozzuk tető alá. S e munkák el­végzéséhez sok munkáskézre van szükség... A napokban nyugdíjas kőmű­vessel beszélgettem. Fiatal évei­ben bejárta szinte egész Európát. Járt Milánóban, Berlinben és Isztambulban. Épített Bukarest­ben és Kassán. Egész életét ván­dorlással töltötte el. Családját csak félévenként látta... És télen nem dolgozott. Szünetnek számí­tott a tél. úgy mint iskolás gye­reknek a szénszünet, de nem olyan értelemben, mert a téli hó­napokban a család nyáron keser­vesen megtakarítottból élt. És most télen is van munkája a kőművesnek. Nem kell elmennie külországba munkát vállalni. Van itt munka bőven. És télen is épí­tünk. Szeliszárdon például szinte olyan ütemben nőnek a falak, mint nyáron, mint tavasszal. Van munkaalkalom. Úgy szervezzük hogy legyen télre is. A nyers fa­lakat fel lehet húzni a nyári hó­napokban. Télen meg jut idő bő­ven, hogy a belső szerelő és falazó munkát elvégezzék. És közben a munkás keresete sem csökken. A család észre sem veszi, hogy tél van. Nem úgy, mint évtizedekkel ezelőtt. Gondoskodunk az embe­rekről. Munkát és megélhetést biztosítunk annak, aki részt akar vállalni a szebb holnap megte­remtéséből. És mind többen vál­lalkoznak erre. Kőművesek, kik csak nyáron dolgoztak, most télen is ott állnak az állványokon) Persze a kőművesek megválto­zott munkáját elősegítette az is, hogy jobban terveznek mérnöke­ink, előrelátóbbak, figyelik az élet jelenségeit és a terveket úgy készítik el, hogy egész évben ad­jon munkát. Nyugdíjas kőműves ismerősöm, bejárta a vén Európát. A brigád­vezető, akivel tegnap délelőtt tár­salogtam, fiatal ember. Nem is élt még akkor talán, amikor vándo­roltak kőműveseink, s az akkori „féléves” munkáról csak akkor hallott, amikor egy pohár borra betér a tolnai építők művelődési házába és ott mesélnek neki idős szaktársai. És, hogy csak így a meséből ismeri meg ami volt, az jó, és hogy jobb legyen, évről évre többet építsünk, télen is meg nyá­ron is, arra a kormány építési programja a biztosíték, ehhez pe­dig sok-sok kőművesre van szük­ség. Télen is! — P — Március elején megkezdődik Kenyérgyár próbaüzemelése ? Két hónappal ezelőtt lapunk foglalkozott azzal a kérdéssel, mi. kor kezd termelni az új szekszárdi kenyérgyár. Átadási határidejét december 31-re tűzték ki eredeti­leg, a Sütőipari Vállalat pedig ar­ra számított, hogy január elején megkezdi a próbaüzemeltetést. Akkor már látszott, hogy az építkezési munkák jóval később fejeződnek be. Ámbár a három ikerkemence július elején már ké­szen állt, a három vállalat — a Tanácsi Építőipari Vállalat, a Budapesti Kemenceépítő Vállalat és a Radiátorgyár — azon vitá­zott, ki fűtse fel a kemencéket, ki gek, akik, ha a tanyájukról bejöt­tek, szűk látókörükben nagy vi­lágfiaknak képzelték magukat. Az egész németség életében 1918 után tulajdonképpen már csak múzeumi figurák voltak. A való­ban érdekes és befolyásos réteg ma már egészen más emberekből állott, olyanokból, akiket a ma­gunkfajta azelőtt egyáltalán nem ismert, vagy ha igen, úgy csak nagyon félvállról beszélt velük. JUNKER SZELLEMISÉG, JUNKER MŰVELTSÉG Apámnak semmi kifogása nem volt az ellen, hogy Berlinben be­iratkozzam a mezőgazdasági fő­iskolára. Engem azonban inkább az egyetem vonzott. Igen, szép dolog, ha az ember megtanulja, hogyan kell vezetni egy magán­gazdasági üzemet, de én ennél sokkal fontosabbnak ta'rtottam, hogy meglássam a nagy összefüg­géseket a gazdaság és a társada­lom között. Tudatában voltam annak, hogy látóköröm még meg­lehetősen szűk, és éreztem, hogy sohasem fogom megérteni a vi­lágot, sohasem lesz belőlem teljes értékű ember, ha nem igyekszem általános műveltségre szert ten­ni. Nagy mintaképem mindig Goethe volt, anyám tudatosan tette a keresztelőmet az ő szüle­tésnapjára, s róla neveztek cl engem is Wolfgangnak. 1919 nyarán tehát beiratkoztam az egyetemre, jóllehet az előadá­sokat csak ritkán tudtam láto­gatni, mert hiszen egyelőre még nem éltem Berlinben. Haladó szellemű beállítottsá­gom) tanulni vágyásom nemcsak az apám és életmódja elleni ér­zéseim visszahatásaként jelent­kezett nálam; ennek gyökerei sokkal mélyebbre nyúltak. Csa­ládi hagyományok is befolyásol­tak elhatározásomban. A putlitzi birtokok urai már több mint száz év óta két merő­ben ellentétes típushoz tartoztak. Nagyapám és apám kizárólag csak gazdálkodók voltak. Nagy­apám testvére azonban, jóllehet ő volt az idősebb, és ö örökölte az értékesebb birtokot, alig törő­dött a gazdasággal, teljesen iro­dalmi működésének és a színház­nak szentelte magát. Retzini bir­tokán csak a nyári hónapokat töltötte. Színházi intendáns volt előbb Schwerinben, majd Karls- ruhéban. Saját szerzeményű víg­játékai, versei és prózai művei nagy sikert arattak a múlt szá­zad nyolcvanas éveiben. E kor­nak csaknem valamennyi költője és írója, Geibeltől Gustav Frey- tagon át Grillparzerig, baráti kö­rébe tartozott. Nálunk Laaskéban még nagy­apánk ideje óta azt a hajmeresz­tőén botrányos történetet mesél­ték róla, hogy egy esős nyáron Retzinben nem lehetett betakarí­tani a termést, mert a pajtát Gus­tav bácsi másra használta fel; ba­rátjának, Friedrich von Flotow zeneszerzőnek »Martha« című operáját adatta ott elő. Ez volt a »Martha« ősbemutatója. Fiai, apám unokatestvérei kö­zül is csak egy lett mezőgazda, pedig mindegyiküknek volt bir­toka. Ezzel az egy Wolfgang nagy bátyámmal tartott fenn apám szí­vélyes rokoni kapcsolatokat. — Joachim bácsi, aki egy elzászi francia nemesi család rendkívül művelt lányát vette feleségül, a stuttgarti udvari színház inten­dánsa volt, s mint a Deutscher Bühnenverein elnöke halt meg Berlinben a húszas évek elején. Konrad bácsi berendezte ugyan gross-pankowi kastélyát állandó lakóhelyéül, de annyi elnöki és és más tiszteletbeli állása volt, hogy szakadatlanul úton kellett lennie. És ha Pankowban ült, ak­kor sem igen látták őt a gazda­ságban foglalatoskodni, inkább csak az íróasztalnál ült. Évtize­dekig dolgozott Dante Isteni Szin- játékának fordításán, melyet szak­emberek is az olasz reneszánsz e nagy műve legjobb német átül­tetésének tartottak. Ezek a nagybátyáim, persze, kissé lenézték apámat, primitív parasztnak tartották, s ezen ő gyakran bosszankodott. De épp­oly természetes volt az is, hogy ugyanezek a nagybátyáim állan­dó pénzzavarban voltak, s ismé­telten megkísérelték apámat meg- pumpolni; mert Laaskéban egyik jó aratás a másikat követte, míg Retzin és Pankow szántóföldjein gyakorta csaknem ugyanannyi gaz termett, mint gabona. Ez a feszült helyzet gyermek­koromtól fogva mindig konfliktu­sokat idézett elő bennem. Való­ban lehetetlenség volna egyide­jűleg jó mezőgazdának lenni és ugyanakkor kulturális munkával is foglalkozni? De apánk újra ós újra kifejtette nekünk, hogy ez a két dolog teljességgel összeegyez­tethetetlen: vagy az egyik, vagy a másik. (Folytatjuk.) vállalja a felelősséget 600 000 fo­rintos munkáért. Az ügy döntőbizottság elé ke­rült, az az Építőipari Vállalatot kötelezte a felfűtésre. A vállalat fellebbezett, hiszen nincs ehhez a munkához szakembere. Ez a huza­vona volt a kenyérgyár üzembe­helyezésének legfőbb akadálya. Akadályozta még a munkák be­fejezését az, hogy a szükséges há­rom kazánból csak egy állt — no­vember elején — rendelkezésre. A fűtést szolgáltató radiátoroknak is csak a felét szerelték fel addig. Mennyiben változott most, k.ét hónap múltán ez a helyzet? Mi- ,korra várható a kenyérgyár — a város egyik legnagyobb költség­gel épülő létesítménye — üzembe- | helyezése? Az átadási batáridő — december 31. — már elmúlt. Az építkezési munkák viszont még mindig foly­nak. A liszt-torony berendezését, a szitákat, felvonóberendezéseket a Malomszerelő Vállalat most, ja­nuár I5-én adja át. (Az átadásra nem kevesebb, mint 12 vállalat, intézmény képviselőjét hívták meg.) A Sütőipari Vállalat 19-én megtartja a berendezés üzemi próbáját is. Tegnapelőtt megérkezett végre a második kazán is, amelynek be­szerelését tegnap megkezdték. Je­lenleg a kazánszerelők mellett a Szellőzőberendezések Gyára sze­relői is dolgoznak. Mint Turányi László, a Sütő­ipari Vállalat műszaki vezetője mondja, ezzel a két kazánnal már üzemeltetni tudják a gyárat — akár télen is. Beszerelték már a hiányzó ra­diátorokat és a párafejlesztő be­rendezést, a dagasztógépet tegnap állították be végleges helyére. Minden gépi berendezés megvan már — a dagasztó-, kelesztő- csészéktől a zsemlyeformázó gé­pekig. Elhárult tehát a két hónap alatt az üzembehelyezés legtöbb akadálya. No, és a boszorkánytánc, amely a kemencék körül folyt? A köz­ponti döntőbizottság — reméljük véglegesen — pontot tett a hóna­pok óta húzódó vita végére: a Kemenceépítő Vállalatot kötelezte a kemencék felfűtésére, úgy, hogy azt február 25-re be kell fejezni, 28-ra pedig a kemencék csempé- zését is el kell végezni. így tehát a próbaüzemelésre március elején sor kerülhet. A termelés teljes megindítását áp­rilis 4-re tervezi a Sütőipari Vál­lalat, ugyanis az egy hónapos próbaüzemelés után kerül sor a végleges átadásra. A próbaüzeme­lés alatt esetleg adódó hibákat így fennakadás nélkül ki tudják javítani. Mindenesetre megnyugtató hal­lani, hogy — reméljük, végleges határidő lesz ez — április elején már az új kenyérgyárban készül' a kenyér. Mindenesetre, ha előbb pontot tettek volna a vita végére, akkor nem került volna sor erre, a majd negyedéves határidő-elto­lódásra. Régóta vári« már a város lakos­sága az üzembehelyezést, de még jobban a pékek, hiszen jobb, kul- túráltabb munkakörülmények kö­zött dolgozhatnak. Ha betartják a határidőket, nincs ez a huzavona, akkor nem kellett volna nekik még ezen a télen is szinte lehetet­len körülmények között sütniök a kenyeret a város és a környező községek lakossága számára. Bognár István Egy bíró visszaemlékezései London város legfőbb bírája, a 75 éves Sir Gerald Dodson 22 évi szolgálat után nyugdíjba vonult. Az öreg bíró szinte legendás alak­ká vált Szigorú ítéletei és koserű humora miatt. Egy vádlottnak például, aki slzofréniát szimulált, a következőket mondotta: „Szóval magában két személyiség rejtő­zik. Úgy gondolom, legjobb lesz, ha mindkettő leüli a maga 18 havi börtönbüntetését." Egy felmentett vádlott védőjéhez a következő szavakkal fordult: „Közölje vé­dencével, hogy mihelyt magához tért meglepetéséből, elhagyhatja a termet.” Gerald Dodson hosszú pálya­futása alatt százával,ítélte el a bigámistákat, méghozzá igen szi­gorúan. Egyetlen egyszer azonban felmentett egy férfit, aki három­szori házassága során három anyóst szerzett. Indokolásában ki­fejtette, hogy ..maga. barátom, megbüntette már önmagáig”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents