Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-05 / 3. szám
4 •PfirtWA MHOTn NÉPÚJSÁG lfKJO. jaSíHÁr. 5. ............ f iz újságíró NEM VOLT IGAZUK ASSZONYBESZÉD Bősze Józsefné és Somogyi Já- nosné tolnanémedi parasztasz- szonyok egy percre sem hagyták el egymást. Együtt járták végigaz istállókat, sertésólakat, a baromfitenyészetet, kertészetet, a tengeli- ci Petőfi Tsz-ben tett látogatás alkalmából. Bősze néni és társnője kiváltak a csoportból »külön utakon« jártak, mert mint mondották alaposan meg akarnak nézni mindent. — Szépek, igazán szépek ezek az anyakocák. Az irigy sem találhat kivetnivalót rajtuk, — mondják elismeréssel. — Hát itt meg mi van — fürdőszoba? néznek be az istálló végén levő zuhanyozóba. Talán a borjakat fürdetik — kérdezi az állatgondozótól, aki szarvasmarha istállóban tesz-vesz. — Nem, ez a fürdőszoba az állatgondozók kényelmét szolgálja. Mi szoktunk itt zuhanyozni, amikor végeztünk az állatok körüli piszkos munkával — adja meg a választ az egyik állatgondozó. — Olyan ez az istálló, mint amilyent a mezőgazdasági kiállításon láttunk, de az állatok is szépek, — mondja egymásnak a két asszony. A hatalmas szénakazlak láttán (a tsz-nek lucernaszénából 84, fűszénából 5, zabszénából pedig 14 vagon áll rendelkezésére) álmél- kodva csapta össze két kezét Bősze néni. — Nahát, ennyi szálastakarmány! És ez mind a termelőszövetkezeté? S amikor igenlő választ kap, a következőket mondja: — Valamikor három falut bejárva sem láttunk ennyi, szálastakarmányt, — ingatja fejét hitetlenkedve. — Most már megmondom, pedig magamat árulom el: Amikor a rádióban a tsz-ekről beszéltek, hogy ilyen jól, meg olyan jól dolgoznak, nem hittem el és azok hallatára elfutott a méreg. Amikor pedig a nótákat küldözgették nekik, olyan méregbe jöttem, hogy menten kikapcsoltam a rádiót. Most már elhiszem, hogy jól dolgoznak, és megérdemlik a nótát is. PARASZT-FURFANG Domokos István 11 holdas szed- resi gazdát gyakran meglátogatletbe. Egyszerre észrevette ezüst vállpántjaimat: ettől fogva csak engem pécézett ki, nagy ordíto- zásában hangja elcsuklott: »Az ilyen taknyos kölykök, mint te, csak arra valók, hogy csillogó cicomáitokkal együtt karácsonyfára akasszanak benneteket! Hiába nézel rám olyan gügye ártatlansággal, még a mai napon meg- szánkóztatunk egy kicsit!« Eddig még senki sem nyúlt hozzám, s így összerezzentem, ami kor váratlanul egy kéz nehezedett a váltamra. Megfordultam. Egy matróz volt. azok közül, akikkel röviddel ezelőtt a császári csokoládé fogyasztása közben még el is viccelődtem. Tizenkilenc éves lehetett, éppen annyi, mint én. — Ember — suttogta —, tűnj el! Könnyen rosszul járhatsz. Sajnálnálak, mert tulajdonképpen egész rendes fickónak látszol. — Szívesen eltűnnék, de hogyan? — Na várj csak! Maradj itt, meglátom, mit tehetek érted. Eltűnt, de pár pillanat múlva néhány baj társával együtt visszatért. Ulánusommal együtt közrefogták, s egyikük nyersen ránk kiáltott: — Indulás, csürhe banda, most majd ellátjuk a bajotokat! Az ablakpárkányon a fanatikus szónoknak bizonyára az volt a véleménye, hogy most valami sötét pincébe dugnak minket, de én is csak akkor éreztem magam valamennyire bátorságosan, amikor szerencsésen. kiléptünk a kapun, melyet pár órával azelőtt oly dicsőségesen megostromoltunk. Egy ták a tsz-t szervezők. Okosan érveltek, agitáltak, a legjobb tudásuk szerint. Beszéltek a gépi szántás előnyeiről is többek között. — Hogy mennyivel gazdaságosabb a gépi szántás, azt én nagyon jól tudom. Már nem egyszer kiszámítottam, hogy egy hold föld szántásával napi 25 kilométert gyalogoltam. Tudom azt is, mi a különbség a kézi és a gépi aratás között. Láttam kombájnt is, kévekötő aratógépet is munkaközben, ezzel sem mondanak újságot, — mondta. — Úgy látjuk, sok mindennel tisztában van István bácsi, mert nem tudunk magának újat mondani, s látja a nagyüzemi gazdái-» kodás nyújtotta előnyöket is. Miért yan az, hogy mégsem akarja aláírni a belépési nyilatkozatot. — Bármennyire is furcsa fiaim, de én maguknak nem írhatok alá. — De hát miért nem? — Azért, mert már aláírtam azoknak, akik délelőtt itt jártak — mondja Domokos István elégedetten. KIK LEGYENEK A VEZETŐK? Sok községben a tsz felfejlődése során komoly gondot ad, hogy kik legyenek a vezetők. S ezzel kapcsolatban rendszerint nehezen tudnak dűlőre jutni, mert nagyon megoszlik a vélemény. így van ez Závod szövetkezeti községben is. Azon már nincs vita, hogy felvidéki, székely, vagy német helyet kapjon a vezetésben. Az ilyen fajta megkülönböztetés már teljesen megszűnt. — Olyan vezetőket kell választanunk — mondta Sánta Mihály tsz-tag egy alkalommal, akiknek megvan a tudásuk ahhoz, hogy a gazdálkodást fel tudják lendíteni. Sorolják a neveket, s köztük olyan gazdákat említenek meg, mint Czanik Boldizsár, aki jó állattenyésztő, vagy mint Szabó Gábor, aki ugyan egy kicsit szigorú ember, de jó gazdálkodó, mert egy hold földből az elmúlt évben 6000 forint jövedelmet hozott ki. Tudják a falusiak, hogy kik azok, akik alkalmasak vezetésre. P-né Mohrmann nevezetű ulánusom megbotlott a széttört császári sasnak még ott heverő törmelékhalmában, csúnyán felsebezte a térdét. Ketten támogattuk a sántiká- lót a sűrű tömegen át, mely szidalmakat szórt ránk: — A Spreebe az ilyen kutyákkal! Lámpaoszlopra velük! Le ezzel a disznó bandával! — Az én matrózom megtett minden tőle telhetőt, hogy lecsillapítsa a tömeget: — A bajtársak még nincsenek felvilágosítva. Most jöttek a frontról, ott csak maszlagolták őket! Gőzük sincs róla, mi van idehaza! Jó sokára állt be a pályaudvarra a Potsdamba induló első vonat. Újdonsült barátom egész idő alatt azon fáradozott, hogy felvilágosítson bennünket. Akkor sok mindent nem értettem abból, amit mondott, de azért valameny- nyire mégis másképpen láttam a világot, mint annak előtte. És mindenesetre megfogadtam magamnak: semmiféle Tschirschky vagy Ebert nem fog engem még egyszer utcai harcokra felhasználni saját népem ellen. Amint a vonat megindult, integettem a matrózomnak, és csak akkor jutott eszembe, amikor már késő volt: — Ö, én ökör, miért nem kérdeztem meg legalább a nevét meg a címét? Pedig szívesen maradtam volna vele kapcsolatban, mert láttam, hogy nagyon derék fiú, s bizonyára sokat tanulhattam volna tőle. Döbröközi parasztemberek vM - lak és Dombóvárott találkoztam velük. Nem ismertem őket, csak hangos vitatkozásukra lettem figyelmes. Egy vasutas ismerősük ült közéjük és azzal vitatkoztak. Nem tudom hogyan kezdődött, csak erre lettem figyelmes: — Azért nincs egészen igazuk, mert sok minden épül a megyében, meg az országban. 1 — Még akkor is... Szóval, nem egészen stimmel minden — mondta az egyik döbröközi. — Meg aztán azt mi megfizetjük tízszeresen, — toldotta meg a másik. — Hogy, hogy megfizetik? Csak nem azt akarják mondani, hogy a döbröközi parasztemberek épíitetik az iskolákat és a bérházakat. Itt kezdett kissé paprikás lenni a hangulat. — Hát mit gondol, kinek a pénzén építtetik azt. Tudja, hogy én hétezer forint adót fizetek évente. — Az igaz, hogy nem mi voltunk megrendelni az építkezést a vállalatnál és nem is közvetlenül fizetjük ki. Az államé a megrendelés, az állampénztárból fizetik. De az állam pénztárában egy fillér sem lenne, ha mi nem fizetnénk az adót. — Most már érti? Ezért mondjuk mi. hogy tízszeresen is kifizetjük mi parasztok azt, ami épül itt a megyében. A mi adóíillé- reinkből fedezik az ilyen közérdekű kiadásokat. A vasutas, nem tudom mit válaszolt — el kellett jönnöm. Nem szólhattam bele a vitába, ismeretlenül illetlenség odamenni valakinek az asztalához. Mindenesetre nagyon meglepett, hogy ez a néhány döbröközi ember — ha a nevüket megtudtam volna, most akkor sem írnám le — milyen elfogult. Úgy vélik, mintha a parasztság lenne az ország »eltartója« és kizárólag a falu fedezné az állami kiadásokat a befizetett adólilléreikből. Nem szándékozom velük vitatkozni. de úgy érzem, el kell mondani két élményemet. A közelmúltban részt vettem a Tolna megyei tanács ülésén, amelyen éppen a megye 1960. évi költségvetését tárgyalták. Tanulmányoztam az előterjesztett beszámolót, a költségvetési adatokat, hiszen erről írni kellett az újságba. A megye I960, évi költségvetése 257 millió forint, azaz a következő évben ennyit fordítanak a tanácsok szociális, kulturális és különféle közérdekű célokra. — Ezen kívül mintegy 31 millió forint a megye jövő évi beruházási kerete. Ez összesen — nem nehéz kiszámítani — 283 millió forint. Ezt jóváhagyták, ennyivel gyarapszik majd a megye 1960- ban. A részletezést most mellőzöm. hiszen ezernyi közérdekű problémát oldanak meg ebből a pénzből. Olyanokat, amelyekről az a néhány döbröközi paraszt- ember kissé lekicsinylőén beszélt tekintettel arra, hogy — szerintük — azt ők, mármint a parasztság tízszer is megfizetik adó formájában. A jegyzetfüzetemben találtam egy újabb érdekes részt is, amelyet ugyancsak a költségvetési vitán készítettem. Dr. Vigh Dezső a megyei vb. elnökhelyettese felszólalásából például többek között ezt jegyeztem fel noteszembe: — A beszámolóban feltüntetett költségvetési és beruházási végösszegben természetesen nem szerepelnek olyan nagy összegek, amelyek egyéb úton kerülnek megyénkbe és ugyancsak közérdekű célokat szolgálnak. Az utak karbantartására, felújítására sokmillió forintot fordítanák. Ugyanakkor a különféle minisztériumi beruházások is gazdagítják a megyét. Nos, a 288 millióhoz tehát még hozzáadhatunk néhány milliót. Pontosan nehéz lenne összeszámolni, hogy mennyit, de az üzemek fejlődése is mulatja egyebek között, hogy nagy összegekről van szó. Mielőít e »téma« megírásához kezdtem volna, felkerestem a megyei tanács vb. pénzügyi osztályvezetőjét, Vancsa Sándort s fője, mint az első számú illetékestől kérdeztem meg, hogy mennyi a megye egy évi rdóbevételi terve. — 1960-ben 103 millió forint a megye adóbevételi terve. Ebben benne szerepelnek az egyéni gazdákon kívül a termelőszövetkez*»- tek és kisiparosok is. Kár, hogy amikor Dombóvárolt találkoztam a döbröközi gazdákkal, még nem ismertem ezt ez adatot. Mert azért illem ide, illem oda, nyugodt lelkiismersttel megszegtem volna azt, hozzájuk lépek és figyelmeztetem őket: — Nono, egy kicsit lassabban azzal a »tízszeresen is megfizetjük« kijelentéssel. Mert az adó — noha az is alapvető — de csal: egy kis része a megyében a közérdekű célokra felhasznált' pénzösszegnek. A különbség pedig honnan is jöhetne máshonnan, mint a szocialista nagyiparból? BODA FERENC Érdekességek és furcsaságok MIÓTA ESSZÜK A VAJAT? A régi rómaiak csupán testápolásra használtak vajat, ételeik elkészítéséhez olívaolajat kedveltek. Az olasz nép széles tömegei máig is olajjal főznek. Az első keresztények előszeretettel égettek vajat mécseseikben. A gall és germán törzsek hajukat kenegették vajjal, ez a szokás még ma is divat a tibetieknél, akik vajjal kenik be testüket és halottaikat elégetés előtt ugyancsak vajjal kenik be. Ez az élményem egész életemen át megőrzött attól, hogy valaha is elfogjon a kommunisták elleni gyűlölet. Nemcsak én, valamennyi tiszttársam is épen és sértetlenül érkezett meg a Jägeralleeba. Még ugyanaznap este körülültük a kerek kaszinóasztalt; a kövér Kriegshiem szitkozódott, mert a bundája elkallódott valahol, Schimmelmann grófnak könnyben úszott a szeme, annyira szegy eilte magát, amiért hagyta, hogy levágják a vállpántját. Ezek tői a csekélységektől eltekintve, senkinek semmi baja nem történt. De azért a legszörnyűbb rémhistóriákkal traktálták egymást. Állítólag egyes tiszteket levágott újakkal bedobták a Spree- be, másokat a tömeg agyontiport, vagy valamilyen más, bestiális módon gyilkolt meg. Csak éppen az volt a furcsa, hogy ezeket a tiszteket közülünk senki nem ismerte, a szörnyű esetek mindig valamilyen más csapattestnél történtek. A rémhistóriáknak azonban fenntartás nélkül hitelt adtak, és szörnyű bosszút esküdtek. A társaságban én voltam a legfiatalabb, s tulajdonképpen sohasem vettek komolyan. Éppen ezért megengedhettem magamnak, hogy néminemű kételyeimet nyilvánítsam. Ez estétől fogva a gárdalovashadosziály köreiben soha meg nem szabadultam többé a »Vörös mókus« gúnynévtől. (Folytatjuk.) Európában a középkorban a vajat csak hashajtónak használták. Még a XVI. században is csak a legszegényebbele táplálkozásában szerepelt, egyes városi tanácsok egyenesen tiltották a vaj használatát a kenyérsütésnél. Még 1361- ben is pénzbüntetéssel sújtották azokat a manchesteri pékeket, akik vajjal készült kenyeret árultak. A vaj csak a XVII. században emelkedett mai rangjára. FIZESSENEK A KÖVÉREK! Egy dán orvos a pénzügyminiszterhez intézett beadványában javasolta, hogy a normálisnál nagyobb testsúlyú embereket kilónként adóztassák meg. „A kövérség fényűzés — hangoztatta Svend Rudolfsen doktor — és ezért méltányos, hogy adót fizessenek utána. Manapság senki sem kényszerül arra, hogy kövér maradjon, mert ezen megfelelő orvosi kezeléssel segíteni lehet. Ha viszont a dohányzást vagy a hazárdjátékot megadóztatják, miért ne lehetne a fölös kilók után is adót kivetni?" Felmerül a kérdés, vajon Svend Rudolfsen doktor nem foglalkozik-e „csodás hatású fogyókúrák" rendelésével? A MESTERDETEKTÍV 900 ÉV ELTELTÉVEL MEGÁLLAPÍTJA A HALÁL OKÁT A Münchenben megjelenő „Kriminológiai archivum"-ban dr. Walter Specht közli azoknak a kutatásainak eredményét, amelyekből kiderül, hogy II. Kelemen pápa volt bambergi püspök 1047 októberében krónikus ólommérgezésben halt meg. A 900 évvel ezelőtt elkövetett bűntényt a pápa szarkofágjából vett szövetrészekből, egy bordából és néhány hajszálból derítették fel. Kiderült, hogy II. Kelemen pápát még bambergi püspök korában ólommal mérgezték meg, a kis meny- nyiségben adott ólom egy év alatt végzett vele, KÉSZÜL A FAGYLALTÁRUSOK INDULÓJA Angliában a kis fagyialtos kocsit toló utcai fagylaltárusok eddig “mindig valamely ismert táncszám dallamát játszották a kocsiba beépített kintornájukon, hogy felhívják magukra a gyermekek figyelmét. Az angol zeneszerzők szövetsége most követelte, hogy a fagylaltárusok fizessenek jogdíjat az eljátszott slágerek után. A fagylaltárusok úgy döntöttek, hogy ez túl magas költségekkel terhelné meg iparukat és ezórt „fagylaltárus indulót” Írattak egy zeneszerzővel. hogy ezentúl saját indulójuk dallamával hirdessék árujukat. „UGRÁSTAN” — AZ ÜJ AMERIKAI TÁRSASJÁTÉK Az amerikai társaságokban egy újabb őrület kapott szárnyra, az úgynevezett „jumpology", azaz ugráselcmzés. A játék abból áll, hogy a vendégeknek ugrálniok kell s egy fényképész u. n. Polaroid géppel, amely a helyszínen készíti el a képet, ugrás közben lekapja őket. Ezután a képeket körbeadják és nagy nevetés közepette megindul a jellemek elemzése. Ha valaki kicsit ugrik, ez félénkségre vall, magas ugrás kinyújtott karral nagyravágyást, ugrás ökölbe szorított kézzel energiát, vagy feszültséget, behajlított térddel fiatalos kedélyt, összefont karral méltóságra törekvést jelent. KÉTTÖRZSÜ HAJÓ A gorkiji hajógyárban két acéltörzzsel rendelkező, de közös fedélzetű Diesel-teherhajót építenek. A hajó hossza 71,8 méter, szélessége körülbelül 16 méter, a két törzs közötti távolság 3,5 mé-. tér. Az új Diesel-hajó vízkiszorítása 999 tonna, terhelőképessége 600 tonna. A külön-külön 540 lóerős két hajtómű óránként 27 kilométeres sebességre képes. A tervezők most két törzsű utasszállító Diesel-hajó tervrajzain dolgoznak. A hajó távvezérlést! lesz, a partról irányítják. \ V
