Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-23 / 19. szám

1960. január 23. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 Erről itt beszélni kell A terv ne csak a mára készüljön A minap az utcán megállított egy ismerősöm. — írjon az egészségházról. Hogy micsoda dolgok vannak ott... — No, csak nem? Őszintén megmondom, kezd­tem izgalomba jönni, mert a ti­tokzatos szavak mögött valami szenzációt sejtettem. — Szóval, nem munka az, amit ott csinálnak. Elkészült az épü­let, szépen befestettek mindent, és most újra vésik a falakat, új­ból szerelik a villanyt. Nem tud­ták azt megcsinálni akkor, ami­kor még folyt az építkezés? — Mennyi feleslegesen kidobott pénzbe kerül ez! — méltatlanko­dott az ismerősöm. No, ez'hát nem olyan túlságo­san nagy szenzáció, gondoltam magamban, de azért megfogad­tam az ismerősöm tanácsát. Valóban, igazat mondott. A nemrég meszelt és festett fal hosz- szan kivésve, ismét azon a mun­kán dolgoznak a villanyszerelők, amelyet néhány héttel ezelőtt vé­geztek el. Hogy miért kell ezt csinálni? Azért, mert utólag kiderült, hogy a beépített vezeték nem megfe­lelő. Az egészségház gondnoka pa­pírlapot mutat; a jegyzőkönyv másolatát, amely megállapítja, miért nem megfelelő a beépített villanyvezeték. Lényegesen több elektromos gépet, műszert helyez­nek majd üzembe, mint ameny- nyit a vezeték elbírna. Itt nyil­vánvalóan hiba történt, és most az a kérdés, kinek a rovására írandó. Az építőipari vállalat elvégezte az építést, úgy, és azokkal az anyagokkal, ahogyan a terv elő­írta. A terveket a szekszárdi ter­vezőiroda készitette — úgy, aho­gyan a megbízást kapta. Ezek szerint tehát a tervezőiro­da volt a hibás? Kiderült, hogy az sem. Hogy kinek a hibája volt a helytelen tervezés, három év után — ugyanis 1957-ben készült az egészségház terve — nehéz lenne megállapítani. Különben is, számos mentőkö­rülmény ad magyarázatot. így elég megállapítanunk azt a sok­szor hangoztatott igazságot, a ter­vezés ne csak a mára szóljon, ha­nem a jövőre is, és több szakér­tő bevonásával készüljön. (Nem vonjuk kétségbe a tervezőiroda szakértelmét.) Itt ugyanis az történt, hogy — dr. Ródler Miklós személyében — októberben kapott az egészségház laboratóriumi főorvost és kide­rült, hogy jónéhány gépre és be­rendezésre van még szükség, amelyek fogyasztása nem tizen­kilenc, hanem negyvenkilenc ki­lowatt. így aztán a vezetékeket ki kellett cserélni nagyobb kapa- citásúakra, vastagabb csöveket kellett építeni a falba, fogyasztás- mérőket, biztosítékokat kellett cserélni. Mindezt azért, mert ami­kor a tervezőirodának megadták a megbízást a tervezésre, nem mérték fel, milyen fejlődést hoz- .nak a következő évek, milyen új berendezésekre lesz szükség. Nem történt eget-földet renge­tő dolog. A tervezőiroda az utó­lagos tervezésre »-csak« 2500 fo­rintot kalkulál, »csak« néhány villanyszerelő közel egy hetes munkája, »csak« a mégegyszeri festés — de mintha a népgazda­ságnak nem lenne szüksége erre a munkára, erre az összegre má­sutt is? Nem lenne jobb bevezet­ni végre azt a gyakorlatot, min­denütt, hogy gondolkozzunk elő­re, a holnapra, a holnaputánra is? B. I. tűk a híres »Blackbirds« néger revü csodálatos előadását a Bro- adway-n, majd össze-vissza kó­boroltunk az éjszakai utcákon, és bámultuk a reklámfények özöné­ben fürdő felhőkarcolók élesen kirajzolódó, groteszk, szinte ku­bista formájú árnyékait. Éppen az Ötödik Avenue-t keresztez­tük, amikor a fülünkbe hasított a rikkancsok éles rikoltozása: — Rendkívüli kiadás! Strese- mann meghalt! Szenzáció a né­met külügyminisztériumban! Óri­ási csapás a világbékére! — Szörnyű! — jegyezte meg Walter, s valami szorongás resz­ketett a hangjában. — Az! válaszoltam. Ennél az egy szónál többet nem tudtam ki­ejteni. Nem tudtam volna okát adni, de ösztönösen éreztem, hogy a kecsegtető remények napjai le­áldoztak. Feledésbe merültek a víg néger dallamok, melyek még pár perc­cel azelőtt a fejünkben duruzsol­tak. Hallgatagon tértünk vissza a szállodába. A szobafőnök, aki né­met születésű volt, és csak tőlünk hallotta először a hírt, aggódva kérdezte: — Mi lesz most Németország­gal? Ki jut ott most hatalomra? Rövid pár héttel utána jött a következő megrázkódtatás, a fe­kete péntek. Mint derült égből a villámcsapás, olyan váratlanul jött a NeW York-i értéktőzsdének ez a katasztrofális összeomlása. Az árak oly hirtelen és oly mély­re zuhantak, amihez foghatót nem ismer a történelem. Egészen eddig a napig istenkáromlásnak tartották volna, ha valaki csak célozni mert volna rá, hogv a gaz­dasági csodának »in God’s own country« — isten saját országá­ban — egy nap vége lehet. Egyik kollégám tőzsdei speku­lációval csinos kis vagyont szer­zett magának. Üzleteit a washing­toni Mayflower Hotelban szokta lebonyolítani, ahol az egyik leg­nagyobb tőzsdebizományos cég pazar irodát tartott. Magam is gyakran elkísértem oda, s figyel­tem azt a villamos táblát, me­lyen fel-felvillanó számok közöl­ték a legfrissebb New York-i ár­folyamokat. Kollégám ezekben a napokban szinte állandóan ott ült egy klubfotelban a spekulán­sok között. Én, aki anyagilag nem voltam érdekelve, mindenek­előtt a hétpróbás pénzemberek arcvonásait figyeltem. Úgy ültek ott, mint valami gyászoló gyü­lekezet, meredten nézték a fel­villanó számokat, melyek tudo­másukra hozták, hogy az utolsó öt percben újabb ezer vagy száz­ezer dollárral lettek szegényeb­bek. Közgazdasági doktori diplomám ellenére sem tudtam felfogni, mi megy itt végbe tulajdonképpen. Elvégre az amerikai nemzetgaz­daság tényleges értékei, az óriási gyárak, nyersanyagkészletek, áru' raktárak és a munkaerő mind érintetlenül itt állt. Hogyan ké­pesek fiktív dollár-számjegyek az egész gazdasági gépezetet annyira megbénítani, hogy a gyá­rak kénytelenek becsukni kapui­kat, a munkások az utcára kerül­nek, s egyszerre mindenki szegé­nyebb lesz? Még keservesebb ta­pasztalatokra volt szükségem, míg a valódi okokat felismerhettem, s rájöttem, miért elkerülhetetlenek az ilyen, embereket és értékeket megsemmisítő válságok. Uborkaszezon Idején a beleskei gépállomáson Az elmúlt év hasonló idősza­kában — amikor a bölcskei gép­állomáson jártam —, arról pa­naszkodtak a vezetők, hogy mi­helyt leesik a hó, uborkaszezon áll be a gépállomáson, a trakto­rosok túlnyomó többségének nem tudnak munkát biztosítani. Egy év alatt azonban alapjaiban változott meg a helyzet Bölcs­kén is. — Tennivaló ilyenkor télen is vap most már éppen elég — mondja az igazgató, Soós Imre. De nemcsak az ő véleménye ez. Hasonlóan nyilatkoztak azok a gépállomási dolgozók is, akikkel a szerelőcsarnokban beszéltem. — Ezzel a géppel egész évben én dolgoztam. Most főjavítást kap — mondja Csigi Ferenc traktoros, aki éppen a világító lámpát szereli le a masináról. A Dunaföldváron dolgozó Kos- suth-brigádhoz tartozik ő is úgy, mint a gép javítását irányító Véger Imre, a brigád szerelője. — Minden erőgépet szétsze­dünk, kijavítunk. Ezzel a mun­kával február 3_ra kell készen lennünk. Reméljük így is lesz. A hét utolsó munkanapján többen_ vagyunk ám. de most éppen ok­tatás folyik és ott vannak, akik segítenek itt a javításban — tá­jékoztat a brigádszerelő. Igen, tanulnak a bölcskei trak­torosok. A helyben szervezett vontatóvezetői tanfolyamon har- minchatan vesznek részt a trak­torosok közül. Ez is fontos, hi­szen a gépállomás traktorainak körülbelül a fele közúti szállítá­sokra is alkalmas ma már és amennyiben a helyzet úgy adó­dik, a Belorusz-traktorral ter­ményszállítást is végez majd a gépállomás a termelőszövetkeze­teknek. E rövid kitérő után folytatjuk beszélgetésünket a szerelőcsar­nokban, hiszen a gépjavítási munkák kellős közepén tarta­nak itt is. Minden rendben, ütemtervszerűen folyik. — Persze azért akad olyan munka is, ami felborítja a javí­tási tervet — mondja Tamási Ist­ván, az egyik univerzális trak­torszerelő. — Mire céloz? — kérdeztem. — Néhány naopal ezelőtt pél­dául berobogott a madocsai Igazság Tsz Zetorja, sürgős munka volt ennek kijavítása is. A gép vezetőjével együtt megcsi­náltuk. Ez a gép már ki is ment a csarnokból. Meg aztán előfor­dul az is, hogy nincs kéznél al- kátrész és emiatt félre kell tenni a félig kijavított traktort. A fő­mérnökünk, Búzás János jelen­leg is Pesten van alkatrész ügy­ben — válaszolta. A gépállomás központi szerelő- csarnokában speciális gépjavító­brigádokat szerveztek. Frázer Mihály és Tóth Gyula például most a vetőgépeket javítják, an­nak ellenére, hogy őket a kom­bájnok kijavításával bízta meg korábban a vezetőség. — A helyzet úgy hozta, hogy a kombájnok javítását abba kel­lett hagyni. A vetőgépek javí­tása most sürgősebb, mert mi­helyt itt lesz a kikelet, ezekre azonnal szükség lesz. Sőt, tízszer akkora területet kell bevetni az idén egy-egy géppel, mint tavaly. Ez pedig csakis akkor lesz lehet­séges, ha a gépeket jól kijavít­juk — mondja Frázer Mihály, á vetőgépjavító-brigád vezetője. Ami azt illeti, a munkagépek javításához is több munkáskéz­re lenne most szükség. De az a 18 traktoros, aki a vetést végzi Jánoshalmán van tanfolyamon, a négyzetes kukoricavetőgép keze­lését tanulmányozza. Húsz szakképzett traktoros pedig Pá­pán van diesel-kezelési tanfolya­mon. Ez is fontos, hiszen a bölcs­kei gépállomás gépeinek több mint a fele ma már diesel-rend­szerű, s amiket az idén kapnak, azokat is diesel-motor'hajtja. Mindent összevetve tehát a bölcskei gépállomáson összesen 74 traktoros tanul, képezi szak­tudását az uborkaszezonban. Ez örvendetes. Különösen pedig ha azt is hozzávesszük, hogy ennek ellenére nincs különösebb fenn­akadás a gépjavításoknál. A sze­relők egybehangzó véleménye szerint február első felében így is végeznek a traktorok, a mű­trágyaszórók, a vetőgépek, az ekék és a tárcsák javításával. Dorogi Erzsébet Zenét tanulnak a bányász-szülők gyerekei Egy dologgal mindenesetre mindannyian tisztában voltunk: ennek a válságnak pusztító ki­hatása lesz Németország sorsára. Sok okos emberünk volt, akik az 1 infláció végével bekövetkezett ! gazdasági fellendülést kezdettől fogva látszatvirágzásnak tartot­ták. Tény, hogy ez a fellendülés az óriási külföldi, mindenekelőtt amerikai kölcsönök nélkül, me­lyeket Németország magába szí­vott, lehetetlen lett volna. Gazda­ságunkat ugyan hatalmasan ki­építettük e kölcsönök révén, de az már nem volt teljesen a mienk, veszélyes függőségbe került a kül- j földi pénzkölcsönzőktől. A Wall Street nagy bankjai olyan kama- | tokát szedtek tőlünk, melyeket normális módon soha meg nem lehetett volna keresni. A 12 szá­zalékos és még magasabb kamat nem volt ritkaság. Ezeket eddig is csak úgy tudtuk megfizetni, hogy egyik kölcsön a másikat kö­vette, és az előző kölcsön kamatait a következő kölcsönből vonták le. Az ilyesfajta manipulációk révén az érdekelt pénzemberek hihetet­len vagyonokat kerestek ugyan, a gazdaság azonban egyre mélyeb­ben süllyedt az eladósodás ingová- nyába. Előbb-utóbb csődnek kel­lett bekövetkeznie. A minden háj­jal megkent német pénzügyi szak­emberek — elsősorban dr. Hjal- mar Schacht, aki Washingtonban többször szerencséltetett bennün­ket látogatásával — tudatosan ar­ra spekuláltak, hogy megcsalják az amerikai nagybácsit. Cinikusan mondogatták egymásközt: „Egy kiadós kis csőd majd kihúz min­ket a kátyúból.” (Folytatjuk.) — Jószerencsét! — Jószerencsét! Nemcsak a felnőttek köszön­nek így, hanem a legkisebb gye­rekek is, az utcán ugyanúgy, mint az iskolában. A gyerekekbe is belenevelik' a megbecsülést a munka, a bányászat nehéz mes­tersége iránt. Hiszen majd egy­szer a gyerekek lépnek a felnőt­tek helyébe, ők fejtik majd a sze­net — igaz, sokkal jobb körül­mények közt, mint régen szüleik. Más körülmények között is ne­velkednek, mint ők annakidején, Hány bányásznak telt arra, hogy keresetéből tangóharmonikát ve­gyen a gyerekének? Mert a nagymányoki bányá­szoknak már ilyen dolgokra is te­lik. A téli esték nem telnek unal­masan, nincs hiány szórakozási, tanulási lehetőségekben. Vágy huszonöt iskolásgyereknek és fia­talnak van tangóharmonikája és esténként zenét tanulnak. Tánc­dalokat, operett- és operarészlete­ket, Vagy huszonöt fiatal szolfézs — zenei előkészítő — tanfolyamra jár, ismerkedik a zenével. A min­dennap i élethez az is hozzátarto­zik már, hogy a bányászgyerekek ismerjék Handelt, Mozart-ot, Bachot, Beethovent, Lisztet. Sen­kit nem vádolhatnak úrhainám- sággal azért, hogy zenére tanít­tatja a gyerekét. És míg a gyermekeket zenére taníttatják, a nagymányoki szü­lők is kedvet kaptak a zenéhez. Felnőtt vegyeskar van alakulóban, kedd esténként már folynak a próbák. Minden alkalommal újabb és újabb jelentkezők ér­kéznek, az énekkar rövidesen el­éri a negyven-ötvenes létszámot. Az énekkar már célt is tűzött ki maga elé, részt venni a felszaba­dulási kulturális seregszemlén. Hangzott el olyan kívánság is, hogy — mivel az utóbbi időben erősen fellendült a kulturális te­vékenység — Nagymányokon ren­dezzék meg a kulturális sereg­szemle járási bemutatóját. Ezzel kapcsolatban kell még megjegyezni, hogy a kultúrcso- port nagy közönségsikert aratott Heltai Jenő Néma leventé-jével, Az együttes Komlón is vendég­szerepeit, hasonlóan nagy siker­rel, A kulturális tevékenységhez le­het még sorolni a kézimunka-tan- folyamot is, amelyet Cser Margit tanítónő vezet. Huszonöt lány, fiatalasszony látogatja a tanfolya­mat, hetenként kétszer, hétfőn és csütörtökön este. Térítőkét hímez­nek, közben énekeket tanulnak, észre sem veszik sokszor az idő múlását. így aztán sokszor meg­történik, hogy jóval tíz óra után hagyják abba a munkát. Mint a színjátszók, vagy az énekkar tag­jai, ók is közre akarnak működni a felszabadulási ünnepségeken; kiállítást terveznek munkáikból. így telnek a téli esték Nagy­mányokon. A legifjabbaktól a fel­nőttekig mindenkinek megvan a szórakozási, a művelődési lehető­sége és igyekeznek egyre többet teremteni. Az adottságok meg­vannak hozzá, anyagi gondokkal sem kell küszködniük. Fejlődő, fellendülő zenei élet, kulturális tevékenység — ez a legjobb jel­lemző most a nagymányokiakra. B. I. Eleven kulturális élet Vörösegyházán Vörösegyháza-puszta KISZ-fia- taljai az elmúlt év során jó mun­kájuk eredményeként elnyerték a járási KISZ-bizottság vándorzász­laját. A fiatalok elért eredmé­nyeiket az idén még tovább sze­retnék fejleszteni. Az idei kultu­rális tevékenységet egy színda­rab betanulásával kezdték. A na­pokban zsúfolásig telt nézőtér előtt adták elő a »Mocsári ördö­gök« című háromfelvonásos szín­művet. A szfÜmű betanításában nagy szerepe volt ifj. Gyenei Ist­ván általános iskolai igazgatónak. Vulkánok szakértője Harorm Tazieff francia geológus a földkerekség majdnem vala­mennyi vulkánját végigjárta már. Valahányszor jelzik, hogy vala­hol tűzhányó készül kitörni, Ta- zieffi azonnal odautazik és gazdag tapasztalataival komoly segítsé­get nyújt a körn3'ék lakosságá­nak. Hogy vállalkozása mennyire veszedelmes, ezt bizonyítja az is, hogy rendszerint csak nagyon ne­hezen talál helybeli embereket, akik hajlandók segítségére lenni a filmfelvevőgép szállításánál. —. Tazieff ugyanis felvételeket ké­szít a vulkánok működéséről, a kráterekről, stb.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents