Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-22 / 18. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1960. január 22. A csirke Asszonyoknak — lányoknak A 'kisfiú csendesen ült a vonat fülkéjének sarkában az ablak mellett, különösebben senki nem vett róla tudomást, ő sem az utazók többségéről. Álmos volt talán, vagy fáradt —1 messziről utazott, mint később kiderült — vagy gondolkozott. Akár végig is nyújtózhatott volna az ülésen, mert volt hely bőven, kevés volt az utas... A fiú egyedül volt, valahogy kívül rekedt az ilyen, vonaton kialakuló társalgásból, ahol unatkozó emberek néhány kilométerre ismeretséget kötnek es hogy unalmukat valahogy elűzzék, közömbös dolgokról beszélgetnek... Később azonban a. fiú került az érdeklődés középpontjába. Mindez akkor történt, amikor a békéscsabai sebes elhagyta Nagymányokot. (De lehet, hogy mögötte volt már Hidas is.) A kaluznő ugyanis áthaladva a kocsin, azzal a céllal, hegy az új felszállók jegyeit kezelje, észrevette, hogy a fiú lábánál egy csirke pihtg, azzal a sajátos elfásultsággcl, ami a régóta utazókra is jellemző. A kalauznő megkérdezte, kié a csirke, a fiú megmondta, hogy az övé. Mindez rövid — csupán érdeklődési szándékot mutató párbeszéd formájában történt, s akik felfigyeltek rá, azt várták, hogy a következő kérdés már arra irányul, hogy paprikás ké- sziil-e belőle, avagy pörkölt? Bizonyára ezt hitte a fiú is, mert jóhiszeműen — látható örömmel és felbuzdulva azon, hogy hozzá is szól valaki — elárulta azt is, hogy a nagyanyjától kapta, akit meglátogatott, valamelyik Dráva menti községben. A kalauznő azonban egyszerre megváltozott. Papírt és ceruzát vett elő tekintglytsugárzó táskájából és az eddigiektől eltérő kérdéseket tett fel a fiúnak. Mint kiderült, a fiúnak bírságot kellett volna fizetni. Szegény először meglepődött és szóhoz sem tudott jutni, hisz olyan jóindulatúan beszélgetett a kalauz nénivel, — látszott egész lényén, hogy örült ennek a beszélgetésnek — s most meg akarják büntetni?... Egyelőre még nem értette meg ennek súlyos jelentőségét, de amikor felfogta teljes erkölcsi és ahyc.gi kihatásában, sírvafakadt. Hangosan zokogva, kissé idegesi- tően szipogva... A kalauznő pedig állt előtte, a kitöltött papírral és kérte a pénzt, — ami a fiúnak nem volt. Az utasok egyike azzal vigasztalta a fiút, hogy a következő állomáson leszállítják, a másik, hogy ki kell dobni az ablakon a csirkét, egy harmadik pedig egészen eredeti ötlettel azt ajánlotta, hogy lépjen a csirke nyakára, és akkor nem lesz semmi baj... A kalauznő pedig csak állt és most már a fiú nevét, címét írta föl, merthát a törvény, az törvény, a szabály, az szabály... Az pedig valószínű szabály, hogy élő csirkét nem szabad vonaton szállítani. Mindezt meg is értem, ha az a csirke röpködni kezd a fülkében és kitöri az ablakot, összetöri a villanyégőt, leveri az utasok fejéről a kalapot. Ez a csirke összekötözött szárnnyal, »leláncolt« lábakkal, a legbiztonságosabban becsomagolva utazott. Tehát teljesen ártalmatlan csirke volt, maga az eset pedig talán kivételes. El lehetett volna nézni... (buni) Heves viták Eden emlékiratairól Miután a londoni Times meg" kezdte Anthony Eden, volt angol miniszterelnök emlékiratainak közlését, az angol közvéleményben heves vita indult arról, helyes-e, ha egyes volt politikai és katonai vezetők szubjektív beállítottságú írásaikban .magyarázzák a leg- újabbkori történelem eseményeit. A londoni „Evening Standard” vezércikkében megállapítja, hogy ez elkerülhetetlenül az események egyoldalú megvilágításához vezet. A cikk rámutat, hogy Montgomery és Alanbrecke marsallok nemrég kiadott emlékirataikban ugyancsak azt bizonygatták, hogy „ők miképpen nyerték meg a háborút”. Eden könyvéből is a szuezi események olyan megvilágításban tűnnek fel, mintha az angol miniszterelnök akkoriban őri" ási szolgálatot tett volna Angliá" nak. Olvasó asszonyok Ma már egyre több olyan le* ány és asszony van, aki felismeri, a könyv tényleg a „tudás forrása”, hogy egy jó könyv nem csak szórakozást, hanem kultú- rálódást is biztosít, hogy az olvasott ember jobban meg tudja állani helyét az életben is. A megyei könyvtár felnőtt kölcsönzői részlegének statiszti" kája szerint az év végi csaknem 1500 olvasónak több mint a fele nő. Ez a nők régebbi társadalmi elmaradottságát figyelembevéve, önmagában is örvendetes, de különösen az akkor, ha megnéz" zük, mit is olvasnak asszonyaink, leányaink. Különböző foglalkozásúak, más-más érdeklődési körűek ezek az asszonyok, de egyben megegyeznek, hogy szeretik a könyvet és többségük meg is becsüli azt. Talán a nők helyzetével, sajátos lelkivilágával magyarázható, hogy a legkeresettebbek az asszonysorsokkal, a családdal, különösen a lélekrajzzal foglalkozó művek, így Palotai Boris, Fehér Klára, Bárány Tamás, Kaffka Margit regényei és elbeszélései. Tábori András: „Az utak kettéválnak” című, tíz válóper történetéről szóló műve szinte kézről-kczre jár. Ne higyje azonban a Kedves Néhány héttel ezelőtt a kórházból a vasútállomásra igyekeztem. Előttem három diáksapkás fiú sétált a szekszárdi sétakertben. Arra figyeltem fel, hogy a fiúk illetlen megjegyzéseket tettek egy előttük haladó idős nénire, aki a korára nézve lehetett Ötven éves, kövér, terebélyes asszonyság volt, parasztruhában. „Nézzétek srácok, az .öreglányt’, milyen kövér, ha ilyen lennék, menten elásatnám magamat” — hallottam a megjegyzést. A megjegyzés után a fiúk nagy hahotát csaptak. Azt mondanom sem kell, hogy én is találva éreztem magam egyrészt azért, mert magam is több vagyok 100 kilónál, másrészt, nagyon felháborodtam a fiúk illetlen viselkedése miatt. Megérdemelték volna, hogy alaposan rendre utasítsam őket. Hogy miért nem tettem? Egyszerűen Olvasó, hogy csak a könnyebb, szórakoztató könyveket szeretik a nők. Erre élénk cáfolat a könyvtárak forgalmazása. Keresik, nagyon keresik az antifasiszta, háborúellenes szépirodalmat, a világirodalom klasszikusait, — mint Balzac, Zola, Tolsztoj írásait. Sokan olvassák és megsiratják Tolsztoj Anna Kareninájának és Gorkij Anyájának hőseit. Nem kevés azoknak a száma — főként tisztviselőnők, értelmiségi asszonyok —, akik Romain Roland, Aragon, Feuchtwanger. So- lohov, Anatol France, a Thomas- testvérek műveit keresik és olvassák. Kisnagy Kálmánná nyugdíjas védőnő például csak komoly, maradandó értékű műveket visz. Nézegetjük az olvasásra kivitt művek könyvkártyáit és ezekből is kitűnik, egyre bővül a nő-olvasók érdeklődési köre. Van olyan, akit minden érdekel, mint Kaiser Ferencné, a sokat olvasott, széles látókörű újvárosi, parasztasszeny, aki Szerb Antal: Magyar irodalomtörténetét és a „Régi jó világ”-ot olvassa, de érdekli az anatómiától kezdve a Shakesneare-szoneitekig minden. Többször tanulmányozta Lenin válogatott műveit is. Kovács Mihályné, a szekszárdi Béke Termelőszövetkezet állatazért, mert annyira elkeserített viselkedésük, hogy abban a pillanatban csak gorombaságot tudtam volna nekik mondani. Ennek pedig nem láltam semmi hasznát. Mi idősebb korosztályhoz tartozó falusi asszonyok, bizony nem öltözködünk divatosan úgy, mint a fiatalok. De nem csak ezért, hanem más szempontból is fájt a gúnyolódásuk. Mi, idősek, több megbecsülést várunk azoktól a fiataloktól, akiknek a boldoggá- sáért már eddig is oly sok-t fáradoztunk. Tisztóban vagyok azzal, hogy fiatalságunk viselkedésére általában nem ez a jellemző, s írásomat azoknak szántam okulásul, akiket illet. K. A.-né Bogyiszló. gondozója Berkes! András „Vr* har után” című művét olvassa. Két diáklányt megszólítunk a kölcsönzőben. — Milyen témájú könyveket szeretnek olvasni? — Azt válaszolják, hogy a tanulmányaikhoz szükséges történelmi regényeket, útleírásokat legszívesebben. Ösz- hajú, háztartásbeli idősebb néni a következő, aki a klasszikus család-regényeket olvassa, de szívesen veszi a régi nagyurak életéről, nagyúri szórakozásukról szóló műveket. — Távolállnak ugyan ezek a mi mai életünktől, de engem ez szórakoztat, szeretem felidézni „a régi jó időket”, érdekes az ő dőzsölésüket mai szemmel nézni — mondja nyo- matékkal. A könyvtár régi szorgalmas olvasója dr. Meszlényi Tivadar- né. Tőle azt is megkérdezzük, mennyire tudja a könyvtár kielégíteni olvasási igényeit. — Óh, engem nagyon. Meg vagyok elégedve, mert rengeteg az új könyv és emellett a híres klasz- szikusok is szép számban megtalálhatók. — Kéri Martin Du Gard Nobel-díias író „A Tibault- csaíád” című művét, majd a könyvvel elégedetten távozik. — Kritikusabbak, igényesebbek az asszonyok a férfiaknál, jobban elvárják a könyvtárostól a tartalom ismertetését, az ajánlást — mondja a fiatal könyvtárosnő —, de rendjén van ez így. — A nő-olvasók elmondják észrevételeiket, véleményüket, néha intelmeiket is a könyvtárosnak, így a minap egyikül; szóvátette, vigyázzanak arra, hogy az általa visszahozott művet kinek adják ki, mert az nem való bárkinek kezébe. Ismeretes, hogy mind a családban, mind a társadalmi éleiben nagy az elfoglaltságuk az asszonyoknak. A szekszárdiak szorgalmas látogatói könyvtárunknak. Ma már minden könyvtárban találkozunk az öntudatra ébredt és ébredő asszonyokkal, a tegnap elnyomottjaival, akik a mi társadalmunkban egyre nagyobb mértékben egyenrangú társai lesznek a férfiaknak. S. E. Egyrészes kötöttruha fiataloknak SZÓVÁ TESSZÜK vesen gondolok vissza azokra az italozással töltött kedves estékre, melyeket, velük Massachvset s Avenue-i viskómban eltcltöltem. Tudom, hogy közülük sokan még ma is őszinte, személyes jóbarátaim. Sőt, 1945. és 1954. között _az Egyesült Államok németországi femegbízottamak helyetteseit egytől egyig a barátaim közé sorolhattam. Washingtonban sohasem gondoltam arra, hogy egykor ők fogják játszani hazámban az urat. Fiatalos illúziómban úgy képzeltem, hogy ezek a barátságok egyszer majd politikai téren hasznosan fognak gyümölcsözni, és országaink kapcsolatának megjavításához vezetnek. Csak hosszú és keserű tapasztalatok után ébredtem tudatára annak, mily naiv volt az a hitem, hogy effajta individuális momentumok a legcsekélyebb befolyást is gyakorolhatják a népek történelmének törvényszerű menetére. NÉMETORSZÁG NÖVEKVŐ TEKINTÉLYE Legfelemelőbb emlékeim közé tartozik esy ködös, nyirkos késő őszi délután a lakehursti (New Jersey) repülőtéren. Azért utaztunk oda, hogy fogadjuk az első Zeppelint, mely átszelte az Atlanti-óceánt. Több tízezer főnyi amerikai tömeg verődött össze. A Zeppelinnek azonban több órás késése volt. Az ég lassan besötétedett, az idő barátságtalanná vált, az eső is megeredt. Az éhség is jelentkezni kezdett, mert a rn°- leg virslik és egyéb harapnivalók ínár mind elfogyta^ A tömeg azonban kitartott. Végre távoli zúgás ütötte meg a fülünket, s fényszóró sugarai hatoltak át a ködön. Pár perccel később méltóságteljesen ereszkedett le egy ezüstszínű, hosszúkás burok, s egyszerre ragyogó fényáradatban úszott az egész térség. Világosan felismerhető volt a fekete-piros- arany szín és a jelzés: Z. R. 3. Friedrichshafen. Egy amerikai zenekar belefogott a német nemzeti himnuszba, de annak hangjai már az első taktusok után elvesztek a sok ezer főnyi tömeg viharos hurrázásában. Először mi, követségünk képviselői léptünk a parancsnoki fülkéhez, melynek nyitott ablakából a deres fejű dr. Hugó Eckener ten- gerimedve-ábrázata nézett kifelé. Frau Kiep, ügyvivőnk felesége szőke germán nő, egy csokor rózsát nyújtott fel neki. — Az ég szerelmére — mennydörgőit feléje egy érdes hang — legalább addig hagyjanak ezzel békét, amíg a hajómat lehorgonyzóm! Frau Kiepnek később sem volt alkalma megszabadulni rózsáitól. Amerikában eltöltött éveim alatt gyakran adódtak olyan események, melyek haz&fiúi büszkeséggel dobogtatták meg szívemet: amikor a Kék Szalagot elnyert „Bremen” az összes szirénák üvöltözése közben befutott a New York-i kikötőbe; Kohl és Hünefeld német óceánrepülők diadalmenete a Brodway-n át, melynek ablakaiból úgy hullott alá a konfetti, mint hóviharban a hópelyhek; amikor a Madison Squore Gar- denban Max Schmeling megnyerte a boxvilágbajnokságot: Marlene Dietrich premierje a „Kék angyaliban; Albert Einstein fogadása a Fehér Házban; a Deutsches Theater vendégszereplése Max Reinhardttal: a Metropolitan Opera ünnepélyes díszelőadásai Lotte Lehmannal a „Rózsalovag”- ban, vagy Elisabeth Schumannal a „Figaró házasságáéban: a berlini filharmonikusok Furtv/ägler- rel a Carnegie Hallban: egy estély a követségen, ahol Schbtsnus Richard Strauss-dalokat énekelt. Aligha volt akkor könyv, melynek nagyobb .sikere lett volna, mint Erich Maria Remarque „Nyugaton a helyzet változatlan” című könyvének. Még az olyan slágerdaloknak is, mint az „Ich küsse Ihre Hand. Madame” ' agy „Ich hab’ mein Herz in Heidelberg verloren”, megvolt a maga külön diadala. Az amerikai nyilvánosságnak állandó témája volt Németország és a német teljesítmények. A világháború okozta ellenségeskedés eltűnt, a hangulati barométer egyre magasabbra emelkedett a mi javunkra. Nem volt szükség arra, hogy rafinált és hamis propagandával éljünk. A kürasszir-sisak és a potsdami monokli ideje — legalábbis mi úgy hittük, akkor — végképpen lejárt, s mi németek egy civilizált népközösség békeszerető, aktív tagjaivá váltunk. (Folytatjuk,) \\ f t % I s W í Kötéséhez kb. 80 —85 dkg duplaszálú zefírfonal szüle- ; séges. A munkát a szoknya alsó részénél kezdjük |: kötni, az előre el- P készített szabás- P minta szerint kiszámított szem- | számmal. A szr- . meket a csíoő- 1 t f V varrások mentén , ( 1 \ sorközben és az j \>jgj C'fJívA oldalvonalakon a : "" A f’ " \/ szabásminta sze- ‘ N ’ rlnt fogyasztjuk. |: A mintát 0 si- i: ma, 1 ráhajtás, fi | sima váltakozása- | val kötjük. A | munka baloldalán p simán kötünk, | csak a ráhajtást | kötjük ki fordí- pí tottan. Ügyelni §; kell arra, hogy a f mintát minden be- j tedik sima sor le- ; kötése után 3 i szemmel beljebb ; kezdjük. Ezzel a mintával kötjük egészen a derékrészig, itt \ két sima. két for- ■ _____ d ított patentkötéssel 10 cm-es részt kötünk, maid Az ujjakat patentkötéssel kezd- innen ismét a mintát kötjük, ol- jük, a szabásminta szerint szapo/7\ ad dalvonalakon szaporítva egészen rítva és fogyasztva. A gallért isa hóaljig. Itt egyszerre fogyasztunk 5—5 szemet, az elejét közé- mót patentkötéssel készítjük, pen elválasztjuk és egyenesen , . , kötünk a nyakkivágásig A váll Az oldalakat összevarrjuk es szemeit fokozatosan befejezzük a a derékrészbe övszalagot var- nyakkí vágással együtt, 'runk, ; <
