Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-03 / 284. szám
* TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. december S. Az MSZMP VII. kongresszusa szerdán délelőtt folytatta tanácskozását (Folytatás a 3. oldalról.) A Magyar Szocialista Munkáspárt hetedik kongresszusa szerdán délelőtt folytatta tanácskozását. Az ülést fél kilenc órakor Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja nyitotta meg. A kongresszus nevében köszöntötte Eloy Torres-t, Venezuela Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagját, aki kedden este érkezett Budapestre. Az elnök felhívta a jelölő és a fellebbviteü bizottságot, hogy kezdje meg munkáját, majd Ilku Pál, a Központi Bizottság tagja, a mandátumvizsgáló bizottság jelentését terjesztette be. Bevezetőben a budapesti és a megyei párt- értekezletek tapasztalatairól szólt. Megálllapította, hogy a párt szervezeti szabályzatának megfelelően az MSZMP valamennyi alapszervezetében titkosan választották meg a budapesti és a megyei pártértekezletek, valamint a legmagasabb pártszerv, kongresszus küldötteit. A fegyveres testületek küldötteit a területi pártértekezleteken választották meg; ezzel is kifejezésre jutott a fegyveres testületek szoros kapcsolata a területi pártsaervekkel. A kongresszusra a küldötteket a párttagság rendkívül aktív, nyílt, pártszerű légkörben készítette fel. Megállapíthatjuk, — hogy a küldöttek elvi útmutatást kaptak a megelőző pártértekezűe- teken, ahol a párttagság szilárd elvi és politikai egysége a párt politikájának őszinte, lelkes helyeslése nyilvánult meg. A párt- kongresszus előkészítése során tapasztálható volt a pártonkívü- liek széles tömegei részéről is a párt helyes politikájának elismerése és egyetértésük a szocializmus gyorsabb felépítésével hazánkban. A továbbiakban bejelentette, hogy a párt Politikai Bizottsága által a kongresszusra megállapi- tott képviseleti aránynak megfelelően minden 600 tagjelölt után egy küldöttet tanácskozási joggal választottak meg az alapszervezetekben. Az ellenforradalom után újjászerveződött Magyar Szocialista Munkáspártnak 16 805 alapszervezetében 402 456 tagja és 35 500 tagjelöltje van. A hetedik kongresszusra összesen 674 küldöttet választottak szavazati joggal és 63 küldöttet tanácskozási joggal. Ebből 669 szavazati jogú küldött megjelent a tanácskozáson, tehát a kongresszus határozatképes — mondotta. Ezután a kongresszus küldötteinek összetételére vonatkozó adatokat ismertette, kiemelte a küldöttek iskolai végzettségéről szóló adatokat, amelyek kulturális forradalmunk komoly és egyre növekvő eredményeit mutatják. Az előző kongresszus küldötteinek 22,4 százaléka rendelkezett főiskolai és egyetemi végzettséggel, most pedig 33,7 százaléka. Nagyrészük esti vagy levelező tanulás útján szerezte meg a főiskolai vagy egyetemi végzettséget, ezért a több mint 11 százalékos emelkedés nagyjelentőségű. A párt hetedik kongresszusán résztvevő küldöttek dolgozó népünk minden rétegét képviselik — hangoztatta ezután. Munkások, dolgozó parasztok, párt- és állami funkcionáriusok, művészek, tu dósok, pedagógusok és a Népköz- társaság fegyveres erőinek képviselői vannak jelen a kongresszuson. A mandátumvizsgáló bizottság a kongresszus küldötteinek összetételében látják egyik biztosítékát annak, hogy a tanácskozás nagyjelentőségű határozatai társadalmi életünk minden területére eljutnak és sikeresen megvalósulnak. A kongresszus a mandátumvizsgáló bizottság jelentését tudomásul vette, majd Fábri Tibor budapesti küldött, a Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár öntője szólalt fel, ezután Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára emelkedett szólásra. Külföldi lapok az MSZMP kongresszusáról MOSZKVA A szovjet sajtó továbbra is vezető helyen foglalkozik az MSZMP kongresszusának eseményeivel. Valamennyi központi lap szerdán első oldalon közölte Hruscsov felszólalását. A lapok részletesen ismertetik a kongresszus egyéb eseményeit, beszámolnak Münnich Ferenc és Apró Antal felszólalásáról. A Pravda és az Izvesztyija budapesti tudósítójának jelentése alapján, ismerteti, hogyan fogadták a kongresszus küldöttei Hruscsov beszédét. A Pravda kivonatosan ismerteti Fock Jenőnek a magyar népgazdaság tervéről elmondott beszámolóját. PRAGA A szerda reggeli csehszlovák lapok vezető helyen számolnak be N, Sz. Hruscsov vezetésével a szovjet pártküldöttség látogatást tett a Ganz-M A VA G gyárban N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottsága első titkárának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének vezetésével az MSZMP VII. kongresszusán résztvevő szov jet pártküldöttség szerdán délelőtt látogatást tett a Ganz— MÁVAG gyárban. Tizenegy órakor a szovjet vedégek baráti beszélgetésen vettek részt a gyár gazdasági vezetőivel, pártmunkásaival, fizikai és szellemi dolgozóival. A delegációt elkísérte Gáspár Sándor, a Budapesti Pártbizottság első titkára és Csergő János kohó- és gépipari miniszter, Bencekovics Lajos, a Ganz— MÁVAG pártbizottságának titkára üdvözölte a szovjet vendégeket, majd N. Sz. Hruscsov pohárköszöntőt mondott a magyar munkásosztály, a Ganz—MÁVAG dolgozóinak egészségére. Tizenkét órakor a vagonszereidében nagygyűlést rendeztek, amelyen N. Sz. Hruscsov beszédet mondott. Hruscsov beszédéről. A Rudé Pra. vo Hruscsov beszámolójának teljes szövegét közli. Alcímben emeli ki azt a megállapítását, hogy a magyar párt munkájában a vezetés lenini módszereit alkalmazza) Ezenkívül dr. Münnich Ferenc, Apró Antal és Mesterházi Lajos felszólalásait ismertetik a csehszlovák lapok. LONDON Az angol lapok bő terjedelemben foglalkoznak a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusával. A lapok idézik Kádár János beszédének egyes részeit, képeket közölnek Kádár Jánosról, Nyikita Szergejevics Hruscsovról, a kongresszus üléséről. A Times bécsi tudósítójának tollából bő kivonatokban ismerteti Kádár János beszámolóját és vázolja az ötéves tervet. A Daily Express szintén foglalkozik a pártkongresszussal. A lap rámutat arra, hogy »►Magyarországon kétségtelenül nagy a gazdasági haladás.« A lap kiemeli Kádár János beszédének azt a kitételét, amely hangsúlyozza a Nyugattal folytatandó kereskedelmet. A lap szerint »ez nyílt felhívás az üzleti kapcsolatok fokozására.« PÁRIZS A párizsi sajtó megállapítja, hogy Hruscsov jelenléte növeli a pártkongresszus jelentőségét és emeli az MSZMP nemzetközi tekintélyét. A francia lapok kivétel nélkül bő beszámolókat közölnek a kongresszus munkájáról és hosszan idézik Hruscsov felszólalását. A Monde aláhúzza Hruscsov ama megállapítását, hogy a nemzetközi feszültség csökkent, de ez még csak a kezdet. A Libération kiemeli, hogy a Szovjetunió békét akar és Hruscsov felszólalása ezt újból kifejezésre juttatta. Az Humanité az SZKP első titkárának felszólalásából három szakaszt emel ki: 1. Az 1956-os magyarországi eseményekből minden kommunista pártnak szóló tanulságok levonását; 2. A szocialista államok szolidaritásának a békeharcban való jelentőségéről mondottakat; 3. Adenauer kancellár legutóbbi kardcsörtető kijelentéseire adott válaszát. ROMA A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongreszusa nagy visszhangot keltett az egész olasz sajtóban. Az összes lapok terjedelmes részieteket köbölnek Kádár János hétfői beszédéből, a kedd délutáni lapok részletesen ismertetik Hruscsov beszédét. Az II Popolo hosszú kommentárt szentel Kádár János beszédének, s hangsúlyozza a beszéd nagy politikai jelentőségét. A Szovjetunió a széntermelés terén megelőzte az Egyesült Államokat Az United Press International I lékát adták, szemben az 1953. évi hírügynökség jelenti: az Egyesült Államok bányászati hivatalának beszámolója rámutat, hogy a Szovjetunió 1958-ban a széntermelés terén megelőzte az Egyesült Államokat és a Világ első helyére került. A beszámoló szerint a Szovjetunió 1958-ban a vasérc-termelésben is megelőzte az Egyesült Államokat. A beszámoló szerzői a szocialista tábor ipari erejének növekedését, többek közt az érc- bányászatban elért sikereit kiemelve megállapították, hogy 1953 és 1958 között a Szovjetunió részaránya a világ acéltermelésében 16,2 százalékról 20,3 százalékra emelkedett, míg az Egyesült Államok részaránya 43,1 százalékról 28,6 százalékra csökkent. A világ széntermelésének felét ma a szocialista tábor országai adják, holott 1953-ban csupán 38,1 százalékát termelték. 1958- ban a szocialista országé' világ vasérc-termelésének 31.6 száza21,2 százalékkal. »A kommunista országok sok más ágazatban, köztük az olajiparban és a színesfém-termelésben is sikereket értek el« — hangsúlyozza a beszámoló. — Érdekes adatok a kínai ugrásszerű fejlődésről A múlt év végére a kínai országutak hossza elérte a 400 000 kilométert, azaz az utóbbi években átlag 30 000 kilométerrel növekedett. Jelenleg egy év alatt olyan hosszú útvonal épül Kínában, mint a forradalom győzelme I előtt épült tíz év alatt. Növekszik Csehszlovákia és az NDK árucsereforgalma Berlinben néhány nappal ezelőtt megállapodást írtak alá Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság 1960. évi árucsereforgalmáról. A két ország árucsereforgalma 1960-ban, 1959- íiez viszonyítva, 13 százalékkal emelkedik. A megállapodás érteimében Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaságnak 1960-ban kőszenet, kokszot, hengereltárut, megmunkálógépeket, cipő- és bőrgyártási gépeket, ezenkívül közlekedési berendezéseket és egyéb gépipari gyártmányokat, komlót, melaszt, textíliát, lábbelit, bútort, televíziós készülékeket, hűtőszekrényeket, mosógépeket, motorkerékpárokat és egyéb fogyasztási árut is szállít. Az NDK ezzel szemben hengersorokat, kohászati és öntödei berendezéseket, megmunkáiógé- peket, építő- és útépítőgépeket, textil- és poligrafikus gépeket, traktorokat, közlekedési berendezéseket, műtrágyát, vegyiipari gyártmányokat, barnaszén-brikettet, finommechanikai és optikai gyártmányokat, textíliát és egyéb fogyasztási árut szállít Csehszlovákiának. A forradalom győzelme előtt a legkedvezőbb időszakban 12,6 millió tonna árut szállítottak dzsunkákon és gőzhajókon. Az 1958-ban ily módon szállított áruk súlya meghaladta a 76,3 millió tonnát. 1950-ben mindössze 13 900 ki'o- métert futott egy-egy teherautó javítás nélkül. Jelenleg átlag 49 ezer kilométert fut egy-egy kocsi nagyjavítás nélkül. Ez egyrészt az útvonalak minőségének javulását, másrészt a kínai sofőrök fejlődését mutatja. A felszabadulás előtt teherautón szállított rekord-árumeny- nyiség 8,18 millió tonna volt. 1958-ban több mint 176 millió tonna árut szállítottak Kínában A folyami hajózás útvonalának hossza a régi Kínában 73 000 kilométer volt, jelfenleg pedig meghaladja a 150 000 kilométert. A régi Kínában szinte egyáltalán nem volt polgári légiforgalom. A forradalom győzelmét követően a központi népi kormány egyik legsürgősebb fzlndata vol' egy egész Kínára !''erjedő polgári légiforgalom megteremtése., Ezt a feladatot sikerrel meg is oldották. Jelenleg a kínai polgári légiforgalom útvonalainak hossza 39 000 kilométer, s alig van Kínának olyan vidéke, amelyet ne lehetne elérni repülőgéppel. 1952-ben kezdtek el repülőgépeket alkalmazni a kinai mező- gazdaságban. Az ilyen célokra igénybe vett repülőgépek száma az utóbbi években többszörösére növekedett. 1949-ben 102,97 millió ember utazott vonaton Kínában. Az utai- sok száma a múlt évben meghaladta a 345,69 milliót. A forradalom győzelme előtt mindössze 26 000 postahivatal volt Kínában. Számuk 1958-ban meghaladta a hatvanezret. A régi Kínában ismeretlen volt a fémipari tervezés. Jelenleg a kínai szakemberek évi 1,5 millió tonna kapacitású vas- és acélművek tervezésére is képesek. 1952-ben még 13 hónapot vett igénybe az ansani 8. számú nagy- olvasztó felépítése. Jelenleg egy • rgyolvaszió felépítéséhez mind- ü"zc négy hónap szükséges a kínai munkásoknak.