Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-31 / 306. szám
4 TOLNA MFfJTFT NfPÍTJSAO 195!). december. 2h Kallódó tehetségek érdekében "Tsúfoit a talpaló, piaci nap L- van, idetódulnak az emberek és nevelve, vitatkozva ácsorognak, vagy ülnek a söntés körül. Bor-, sör- és pálinkaszag elegyedik a vöröshagyma, kolbász és a hurka illatával. Cigarettafüst kúszik a megbámult menv. nyezet felé. A zsivajból kiválik egy részeg férfiú rikácsolása, a részegek gátlástalan hanghordozásával dicséri a párizsi nyarat: »Párizsban szép a nyár.,;« A rikácsolást finom, halk hegedűszó kíséri, csak közelebbről észleli az ember egy kisgyerek, szépszemű, értelmes- aécú kis cigánygyerek kíséri viharvert hegedűjével a részeg ember rikácsolását. — Sárgalábú zistenit a za- nyádnak! Mit tudsz te? Mit?... Hukk... Eredj a fenébe! A gyerek lába mellé ereszti a hegedűt, félve, határozatlanul áll. kellene mondani: »Dolgoztam, kérem a bért« — de ezt nem meri mondani, fél a részegtől, s fél attól is, hogy mi lesz otthon, igen mi lesz otthon, ha pénz, kereset nélkül megyen ma haza? — Igyál, nesze igyál — löki felé a részeg a matrózfröccsöt és a gyerek megdöbben. — Bácsi egy-két forintot... — Pénz? Minek r.cki a pénz? Az ácsorgók odanézrek, egy ember a gyerek védelmére kel. — Ha mulat atyafi, fizessen is! — Azt hiszed nem tudok fizetni.’ — hörgi a részeg, s előkerülnek a gyűrött pap íróéi zek, tízesek. százasok, majd megcsörrm a zsebben az apró, egy-két forintot a gyerek markába nyom. — Erigv... a fenébe.. A gyerek elmegy, mtsnál próbálkozik, sír a húr a hangszeren, s reszketnek a hangok: »Erdő szelén nagy a zsivaj larma .« Dunyhádon látni ilye*-. Bor.y- D hódon küldi néhány cigányszülő gyerekéi a kocsmába, hegedülve kéregetm és másnak r.zl hazudjék: »Tanuljon, gyakorolja a zenét a gyerek«. Bonyhá dón fordul éld, nögy az apa beül a kocsmába és míg gyeieae muzsikál, ő kaszíroz és a pénzt el- tcszi, vagy mindjárt helyben realizálja: megissza. Bonyhádon látni olyat is, hogy az anyák odaülnek a templom mellé a padra, a gyerek a buszmegállónál hegedülve kéregét és viszi a pénzt az anyjának. Bonyhádon mulasztanak ezek a gyerekek az iskolából, éveket ismételnek, írni-olvasni nem tanulnak meg, de megtanul- ják'ma az ország és az ember tizenöt éves szabadsága, az emberi méltóság megteremtése után az alázatot, saját maguk emberségének sárba tiprását. — Miért van szükség erre? — kerestem a felajzott kérdésre a választ és ma is értelmetlenül állok a válasz elégtelensége előtt. Megismerkedtem egyik kisfiúval, Barát Dezsőkével. Viszonjdag rendes, tiszta ruhában, kopott hegedűjével éppen haza készülődött a »délelőtti műszakból«, hogy délután iskolába mehessen. Megkerestem a szüleit és a tanítónőt, aki tanítja. Szülei: jólétben élő emberek, rendes lakásban latinak, az apa a MÉH vállalat dolgozója. Ottjáríamlcor éppen az előző napi disznóvágás maradványaival dolgoztak: sütötték a zsírt. — Tanulni kell a gyereknek és nincs más alkalom itt a zenetanulásra — így az anya. — Iskolába jár-e a Dezsőkc? — Jár, de beteges, sokat mulasztott. — Sokat mulasztott, tizenhárom éves és második osztályos. Pedig okos gyerek, Fetzer tanító néni dicséri, szépen ír — mondja és jól olvas. — Betegség nvatt mulasztott? Mi egészségtelenebb: kocsmákat, vagy iskolát járni? Jlakődalöm, nagy oktatás? Dunaszentgyörgy. Pártház. Az egyik teremben, amelyet kiszis- ták kaptak meg a párttól, vagy húsz fiatal ül. Előttük a világ térképe. A térkép előtt állva egy fiatal pedagógus a politikai oktatás vezetője magyaráz. Eleven a foglalkozás. Kérdések és feleletek röpködnek. Váratlan vendég érkezik a foglalkozásra. A vendég Török Sándor, a megyei KISZ-bizottság tagja. Amikor vége az oktatásnak, a fiatalok átmennek a szomszédos terembe. Előkerül a harmonika. Tápcre perdülnek a fiatalok. A A lemezjátszó halk, lassú tangó zenéjét árasztja. A kandallóban ropognak a fahasábok. A nehéz csillárok festett üvegü égői tompa fényt árasztanak. — Nem gondoltam, hogy mi még találkozunk — suttogja a fehérhajó asszony és hangja elcsuk- lik a meghatódottságtól. Az ezüsthajó, szikár férfi visz- szasuttog.ia. — Amikor megtudtam, hogy ebben az otthonban vagy, rögtön megkérvényeztem, hogy idekerülhessek. A körülöttük forgolódó pároktól elválva az oszlopok közé húzódva járták továhb a tangót. A legöregebbek, akik már nem bírták a táncot és kényelmes lo- tellekből szemlélték a párokat, összesúgtak. Az egyik öregasszony feléjük is bökött az újjával. — Emlékszel tizenkilenc szilveszterére? — Emlékszem — bólint a férfi, aztán ő kérdez vissza. — Most már elhiszed, hogy akkor igazat mondtam? Az asszony kissé zavarodottan, mentegetőzve: fárasztó politikai vita után jól esik a tánc. Három lány, Oláh Katalin, Kun Zsuzsa és Gutái Lidika kiválik a fiatalok csoportjából és a kijárat felé indul. — Hová mennek? — kérdi a KISZ megyei bizottsági tag. — Visszamegyünk a lakodalomba. — Miért, talán maguk a lakodalomból jöttek el KlSZ-oktatúsra? — Igen. Hát csak nem képzeli, hogy a lakodalom kedvéért elmulasztjuk az oktatást? — kérdez vissza az egyik kislány. (-h-) Dezsőké ezen a napi n délelőtt 40 forintot keresett... Wolt alkalom a zenetanulás- ’ ra. Barát József eivtfirs a Béke Szálló zenésze, kitűnő zenei tehetséggel és tudássá,, még kitűnőbb önzetlenségével és szivével összegyűjtötte 1957-ben ezeket a kis gyerekeket, mintegy huszonötöt és ingyen zenére tanította őket. A tehetségesekkel külön is foglalkozott. így a Rupa gyerekekkel és a Dezsőkével is. Mihelyt a szülők tapasztalták, hogy a gyéreitek tudnak már egy kissé játszani és nótákat csiholnak ki a hegedűből, kivették őket Barát József »iskolájából« és kocsmázni küldték őket. A kocs- mázás »kifizetődőbb« volt a tanulásnál... Mondom erre egyikük sincs rászorulva, mert Bonyhádon ezek a cigányok is jó anyagi körülmények között élnek, a mégis gyerekeik jövőjét, emberi méltóságukat adják cserébe a pillanatnyi anyagi előnyökért. Barát József »zeneiskolája« felbomlott. A szülőit hangszereken veszekedtek, Barát Józsefet rágalmazták, egymásra és egymás gyerekére irigykedtek, és így elmaradtak a tanítástól a gyerekek. Most a kocsmában »tanulnak«: kéregetni, szeszesitalokat inni. Részeg emberek a »tanítómestereik«. K | em mehet ez így tovább! Az emberi méltóság nevében szót kell emelnünk és szót kell emelni a bonyhádi cigány- gyerekek, a kallódó, elvesző tehetségek érdekében! Szót kell emelnünk, s ha ez nem jár eredménnyel, a hatalom ereiével kell fellépni ez ellen a lehetetlen állapot ellen! • Szót kell emelni, mert éppen Bonyhádon vannak kiemelkedő, pozitív példák. Bonyhádon működik a híres cigány kuli úr- csoport kitűnő eredménnyel, s Bonyhádon találunk számos olyan cigánycsaládot, akik kiemelkedtek az elesettságből és nagyszerűen beleilleszkedtek a mi szocialista társadalmunkba. A mi Társadalmunk a faji, nemzetiségi és vallási megkülönböztetések ellen küzd és ebben a társadalomban a cigányoknak is meg kell találniok emberi méltóságukat! * Barát Dezsőké prímás szeretne lenni. Ha így folytatódik élete, még jó zenész sem. lesz, nem elsó hegedűs. A gyerek szülei és mi is mindannyian kötelesek vagyunk segíteni Dezsőkét, hogy neki majd emberi élete legyen és beteljesüljön a vágya. GYENIÍ5 JÁNOS , ♦ Kései találkozás — Mit is mondtál akkor? — Azt, hogy a sírig szeretni foglak. Az asszony szemében egy apró könnycsepp jelenik meg, végigszalad az arcán, s eltűnik az évek szántotta mély barázdákban. — Nagyon boldogok lehettünk volna Pista, de az apám... — Igen. Az apád, meg a gazdag- ságtok, meg a gőg szétszakított bennünket. — Nagyon megsértett az apám? A férfi hosszú hallgatás után válaszol csak. — Terád soha nem haragudtam. Amikor lejár a lemez, a hetvennyolc esztendős M. Nagy István, aki a bálrendesö szerepét tölti be, odabolorkált a készülékhez és egy új lemezt le.t fel. Égy keringőt.-— Mesélj valamit magadról! — A férfi hangja követelődző. — Mit meséljek? Úgy elment a negyven esztendő, mintha csak egy zavaros álom lett volna. A férjemet nem szarettem. Rám erőszakolták. Boldogtalan voltam. Aztán jöttek a gyermekek. Hiúdén szeretetemet rájuk pazaroltam. Az egyik betegségben halt meg, a másik háborúban. Mindenki elhalt mellőlem. Végülis teljesen egyedül maradtam, Idekerül- lem az otthonba. Valamikor regen jártam ebben a kastélyban egy bál alkalmával a férjemmel... Most szebb a kastély. Nincs benne pompa, de nagy szeretet lakik a falai között. Úgy élünk, mint a testvérek. Lehulltak a társadalmi válaszfalak. Az a néni, ott aki a legszélső lotellben ül. cselédasszony volt, a mellette ülőnek, annak a reszketős kezűnek pedig egy dúsgazdag reumatológus volt a férje. — És te? Te milyen utat tettél meg a negyven év alatt? — Az én utam nagyon görönjanuár 1-én, újév napján új folytatásos regény közlését kezdi meg lapunk Putlitz Németországból Németországba című regényének folytatásos közlését kezdjük el. Vfolf- gang Gans Edler Herr zu Putlitz: Németországból Németországba című regénye egy ősi német arisztokrata család sarjának érdekes önvallomása. Szerzője közvetlenül az első világháború után diplomáciai pályára lép, különféle beosztásokban végl.aé’.i a V/eimari Köztársaság válságos eveit, majd r hitlerista Németország diplomáciai apparátusában dolgozik, de egyre jobban látja, hogy a fasiszta vezérek a háború gyilkos örvényébe akarják sodo«- ni a világot. Kalandos körülmények között Angliába, majd Ameri’-ába menekül. A háború után előbb Nyugat-Németországban telepedik le, de nem leli nyugalmát, s hosszas külföldi bolyongás után szőkébb hazájába a Német Demokratikus Köztársaságba tér vissza, ahol annyi hányadtatás után végre otthonra , talál. * Könyve tele van érdekes leleplezésekkel, diplomáciai kulisszatitkokkal, melyek igen frappánsan mutatják meg a második világháborút kirobbantó sötét erők fondorlatos cselszövéseit, önvallomásából egy olyan ember portréja bontakozik ki. aki két világ között tétovázik: d1» egyre tisztábban látja, hogy a történelmi szükségszerűség elöbb- vtóbb mindenütt elsöpri a l°vi- tezlett úri társadalmat. A vártnál nagyobb volt a vendéglátó forgalma karácsonvkor c5 C J — Az első napon nem volt nagy forgalmunk, akkor rryneten- ki otthon ünnepel', másnap, harmadnap már annál többen fcydul tsk meg a vendéglő!-ben — moreija Csc.pláros Lajos, a Vendéglátó Vállalat áruforgalmi osztályvezetője. — A zenés helyeken mindenütt nagyobb volt a forgalom a vártnál. Szekszárdon a Télikertben soha nem volt olyan forgalom, mint az ünnepekben. A Kispapában, a Vasúti Vendéglőben egyszerűen nem tudtak asztalhoz jutni azok, akik nyolc óra után jöttek. De nagy volt a forgalom Du- naföldvárott, Tolnán a Kék Dunában, a bonyhádi Békében, de a többi helyeken is. Sokan keresték fel a vendéglőket Simontor- nyán, Nagymányokon, Mázán, Váralján is. A vendéglátónak tehát sok ezer emberről kellett gondoskodni. A szekszárdi cukrárzműhely 2500 beiglit, 2500 mignont, ugyanany- nyi krémest, 150 zsúrtortát adott cl, 5000 egyéb süteményt ts IS C00 habfigurát — jórészét házhoz szállítva. Az ünnepek alatt csak Szeks’Urr’on kimérték •• 20 hektó bort, 10 hektó sört, jóné- hány hektó üdítő-, illetve tömény szeszes italt. Bevált a vendéglátó ötlete, hogy demizsonokba töltve hozott forgalomba szekszárdi vörös bort. December 24-ig egy he^tó vörös bort mértek így el. A karácsonyi ünnepek után a vendéglátó a »második felvonásra«, szilveszterre készül. Egy bizonyos; ezúttal még nagyobb lesz a forgalom, mint a karácsonyi ünnepekben. Ételben, italban nem lesz hiány. Férőhelyben már annál inkább... Farkasok garázdálkodnak Skandináviában Észak-Norvégiában, Éjzak- Svédországban és Észak-Finpor- szágban általános nyugtalanságot Keltett a farkasok garázdálkodása. A farkasok húsz év óta nem merészkedtek oly messzire Délre és nem okoztak akkora kárt, mint az idén. A svéd—norvég ha táron egy farkas-csorda üldözőbe veit két lappföldit, akiknek nagy nehezen sikerült menedéket találniok egy fakunyhóban. A farkasok megtámadták 500 darabból álló rénszarvas-csordájukat, a csordát szétzavarták és húsz állatot megöltek. A szétkergetett csór dák összegyűjtése sokszor napokig eltart és ennek következtében az a veszély fenyegeti az állatokat, hogy éhenpusztulnak. Eszak-Finnországban farkasok, rókák és fnedvék igen nagy csordákba verődve nemcsak a legeli állatokat támadják meg, hanem az elszórt településeket is. A finn kormány 50 ezer finn márka prémiumot fizet minden agyonlőtt farkasért, 10 ezer finn márkát minden medvéért. Hasonló díjakat tűzött ki a norvég és a svéd kormány is. gyös volt. A bibliai Krisztus nem1 hiszem, hogy szenvedett annyit.! mint én. De talán máskor... most! nem akarom elrontani a hangulatodat. Nem szeretek beszélni aj szörnyűségekről, mert akkor szinte újra élem valamennyit. — Ezt meglepetésnek szántad hogy pont negyven év után és pontosan szilveszter estén toppan tál elém? — Véletlen folytán tudtam meg. egy hónappal ezelőtt, hogy ití vagy... A dátum megválasztása* meglepetésnek szántam, — moso- lyodott el a férfi. — Későn jöttél Pista. Öregek vagyunk! Ez már nem szerelem, csak szeretet. — De mégis beteljesült, ami mondtam! — Mikor? — Amikor apád elkergetett é* mi utoljára találkoztunk. — Mit is mondtál okkor? — tü i nődött az asszony. ; — Azt, hogy véglegesen csa* ásó, kapa választhat el bennünket (HaypsU) VADDISZNÓ-HISTÓRIA Nem míndenapi eset történt iAveyron megyében. A legelőről kísérő nélkül hazatérő kondához egy jólfejlett vaddisznó csatlakozott; a disznókkal együtt szépen besétált az ólba. A gazdasz- szony észrevette és sietve kihívta férjét, aki vadászpuskájával le [j terítette a vaddisznót. 1* Németországban viszont másképpen végződött a vadász és vaddisznó találkozása. Amikor a vaddisznó váratltnul felbukkant, a vadásznak alig sikerült lekapnia válláról a puskáját, mert az . állat máris nekirontott. Nem tudni, hogyan, a vaddisznó ■belegabalyodott a puskaszíjba és eltűnt a sűrűben — fegyverrel együtt. MILYEN ÁLLAT A LEOPON? Hiába keressük a nagy Brehm- ben a leopon címszót, pedig a le- oponok igenis léteznek. A japán Nicsonomija város állatkertjében jünemrégiben leopárd és. oroszlán ^kereszteződéséből bébik születetek, amelyeket nz állatkert dol- Agozói a két szülő után »leoporí«- vnak kereszteltek el.
