Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-25 / 303. szám
1959. december. 25. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 7 Az 1960. évi népszámlálás küszöbén Az ország népességének számszerűségében és összetételében bekövetkezett változások szükségessé teszik, hogy bizonyos időközönként népszámlálást hajtsunk végre. Egy-egy népszámlálás ugyanis számot ad mindazokról a lényeges változásokról, amelyek az előző népszámlálás óta bekövetkeztek az ország, egyes megyék, járások és községek lakosságának számszerű alakulásában, különböző ismérvek szerinti összetételében, kulturáltságának fejlődésében. Magyarországon legutóbb 1949- ben tartottak népszámlálást. Azóta több mint tíz év telt el, s ez alatt az idő alatt lényegesen megváltozott országunk lakosságának összetétele, foglalkozási viszonya, kulturáltságának színvonala stb. Ezeket a változásokat rögzíti majd a közeljövőben sorrakerülő nép- számlálás, amelyet 1959. december 31. és 1960. január 1. közötti éjféli állapotnak megfelelően hajtunk végre. Az 1960. évi népszámlálás — eltérően az előzőektől — nemcsak magyarországi jelenség, hanem szerves részét képezi annak a világnépszámlálásnak, amelyet az ENSZ határozata értelmében az 1960. körüli években világviszonylatban lebonyolítanak. Ennek megfelelően a népszámlálási összeíróívek egyes kérdéseit úgy alakították ki, hogy azok adatai a világ többi országának hasonló adataival összehasonlíthatók legyenek. Éppen ezért a mostani népszámlálás előkészítése, lebonyolítása az előző népszámlálásokhoz képest lényegesen nagyobb körültekintést és gondosságot igényel. . Az 1960. évi népszámlálás végrehajtása a Központi Statisztikai Hivatal szakmai irányítása mellett a területileg illetékes tanácsok feladatkörébe tartozik. Ennek megfelelően minden megyében, járásban és községben a tanácsok végrehajtó bizottságai — általában a tanácstitkárok személyében — nénszámlálási felelőst, nagyobb községekben felelősöket jelöltek ki az ösz- szeírás előkészítésének és lebonyolításának irányítására. Az összeírás előkészítése megyénkben is befejeződött és 1960. január 2-án megkc ő- dik az összeírás lebonyolítása, amely január 10-ig tart. Az összeírok — túlnyomórészt pedagógusok — az összeírás időtartama alatt minden családot felkeresnek és kikérdezés útján töltik ki a kérdőíveket. A népszámlálás leglényegesebb feladata a teljesség biztosítása. Éppen ezért nagy gondot kell fordítani arra,, hogy azokból a személyekből, akik az eszmei időpontban az ország területén éltek, senki ne maradjon ki az összeírásból. Azok a személyek, akik bármely oknál fogva kimaradnak az összeírásból, legkésőbb január 31-ig jelentkezzenek az illetékes községi (városi) tanácsok népszámlálási felelőseinél és kérjék összeírásukat. A népszámlálás igen lényeges kérdése az, hogy a lakosság őszintén, a valóságnak megfelelően válaszoljon a feltett kérdésekre, mert ellenkező esetben a népszámlálás nem tudja betölteni célját, feladatát. Tudni kell azt, hogy a népszámlálás nemcsak a lakosság számában és összetételében bekövetkezett változásokat hivatott rögzíteni, hanem alapját képezi majd az elkövetkezendő évek különböző terveinek is. A népszámlálás adatai alapján pl. feleletet kapunk arra a kérdésre, hogy az ország mely vidékein található a termelésbe bevonható munkaerő-felesleg, ez komoly segítséget nyújt a párt és kormányszerveknek a helyes ipartelepítés és egyéb munkalehetőségek megteremtéséhez. Ezen túlmenően a népszámlálás adatai képezik majd alapját az üzlet- hálózat, az egészségügyi és kulturális intézmények további fejlesztésének is. Vagy pl., ha a népszámlálás eredményéből az tűnik ki, hogy egyes településeken jelentős számú német, román stb. nemzetiségű lakos él, akkor azt a párt és a kormány felhasználja nemzetiségi politikájának fejlesztésére: nemzetiségi iskolák, könyvtárak létesítésére, filmeknek a nemzetiségek nyelvén történő szinkronizálására, területi elosztására stb. A népszámlálás során számba- vesszük a jelenlegi lakásállományt is, amely kiinduló alapja a lakásépítkezések távlati tervezésének. A népszámlálási adatok felhasználásának sokrétűsége világosan bizonyítja a népszámlálás nagy politikai és gazdasági jelentőségét, sikeres lebonyolításának szükségességét. A népszámlálással kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy — hasonlóan az egyéb statisztikai összeírásokhoz — a kérdőívek adatai titkosak, azokba az összeírás lebonyolítóin kívül senki bele nem tekinthet. A népszámlálási adatok titkosságát a fennálló törvények a leg- messzebbmenően biztosítják. Bízunk abban, hogy megyénk lakossága a fentiek tudatában megérti a népszámlálás jelentőségét, fontosságát. Máté János (j — Ügyeletes orvos 1959. december 25-én: dr. Ferenczy József, Szekszárd, Rákóczi u. 19. Telefon száma 25—50. December 26-án: dr. Horváth József, Szekszárd, Széchenyi u. 68. Telefonszáma: 26—21. December 27-én: dr. Scherer Sándor, Szekszárd, Beloiannisz u. 27. Telefonszáma: 26—88. — Negyvenhét dolgozó részesült az idén szakszervezeti üdülésben a Bonyhádi Cipőgyárból. Ezenkívül a dolgozók gyermekei közül 17-en üdültek. Segély címén a gyár dolgozói közül nyolcvanan — elsősorban nagycsaládosok — részesültek 23 200 forint összegű támogatásban a második és harmadik negyedévben. — A világ legmaradibb különcei. „Galilei nagy szamár volt: a Föld nem gömbölyű, hanem lapos” — ez a legfőbb alapelve annak az angol társaságnak, amely azt vallja, hogy modern találmányok mind az ördög művei. A 25 tagú társaság legutóbb 23-ra apadt, mert két tagot rajtakaptak, hogy a társaság szigorú szabályait megsértve... telefont használtak. — Tizenötezer forint értékű sportfelszereléssel támogatja a Szekszárdi Városi Tanács az általános gimnázium és az általános iskola sportkörét. A sportfelszereléseket a napokban adták át az iskoláknak. — Dániában karácsonyi bélyegsorozatot adtak ki. Érdekessége, hogy egy 12 éves iskolásfiú tervezte a sorozatot. A bélyegek eladásából befolyó összeget gyermekotthonok építésére fordítják. Megjelenésüktől számított egy hét alatt 60 millió darab kelt el. — Mintegy kétmillió for'n túl többet fordít jövőre a Tolna megyei Tanács a kórházak fenntartására a költségvetés adatai szerint, mint 1959-ben. — Több mint hatszázan kapcsolódtak be eddig Szekszárd város KISZ-fiataljai közül a József Attila olvasómozgalomba. — Német nyelvtanfolyam indult ebben a tanévben is a Si- montornyai Bőrgyárban. A tanfolyamon a fiatal mérnökök, technikai és főleg fiatal fizikai dolgozók közül harmincegyen vesznek részt. A nyelvtudás elsajátítása nagyban elősegíti majd a német bőrgyártás szakfolyóiratainak közvetlen tanulmányozását a gyárban és a tapasztalatok gyü- mölcsöztetését. — A Televízió műsora: December 25: 10.00: 1. Karácsonyi vendégek. 2. Mese az aranyhajú királylányról. 3. Repülés a Holdba. 19.00: A jövő hét műsora. 19.05: 52. Magyar Híradó. 19.15: Jiri Marek: Az anya jogán. 19.25: Alma Atától — Sztalinabádig. 19.45: Kisfilm. 20.15: Kaleidoszkóp. December 26: 11.00: Ezüstfurulya. Közvetítés az Állami Bábszínházból. 17.20: Ha a világon mindenki ilyen volna. Francia film. 18.50: A Magyar Hirdető műsora. 19.10: Bástyasétány 77. Közvetítés a Blaha Lujza Színházból. December 27: W).00: Ferdinánd bohóc cirkusza. Vidám gyermekrevü Berlinből. 19.00: Élőújsóg. 20.00: Bohémélet. Gia- como Puccini négyfelvonásos operájának stúdióváltozata. A Prágai Televízió műsora. A z asszony másodszor olvas- ta el a levelet, amelyet a férje írt a frontról. Ezzel fejeződött be: »Nagyon vigyázz valamennyiő- tök egészségére. Ha nincs rendes lábbelijük, még a szobából se engedd ki a gyerekeket« A pislákoló petróleumlámpához egészen közel tartotta a levelet és többször átbetűzte ezt a szót »rendes«. Végülis abbahagyta: »Nem csalt a szemem. Azt írja, hogy rendes lábbeli... Szegény... Két éve nem láttuk. Ó sem bennünket. Ha tudná, hogy még rossz lábbelit sem tudok felhúzni egyik gyerek lábára sem... Hiába van karácsony szent estéje...« A tűzön egy fazék bab fortyogott. A három gyerek valósággal leste az anya száját, hogy mit mond a levélről. De nem szólt semmit, eltette a tevelet a szekrénybe. A többi közé. A nagyobbik faggatni kezdte: — Meg sem mondja, hogy mit ír édesapám? — Ugyan, hagyjatok békében... Azt írja, hogy majd egyszer csak betoppan hozzánk. A gyerekek összenéztek. A két kissebbik ujjongani kezdett, hogy jaj de jó lesz, mert akkor biztosan hoz majd nekik igazi kardot, a nagyobbik pedig csalódottan fordult félre: — De hiszen a múltkor is ezt írta... Meg tavaly karácsonyra is. Az anya ideges lett. — Hallgassatok! Legalább ezen a szent estén hagyjatok békén. send lett a kis szobában. Hallani lehetett a tűz du- ruzsolását. A gyerekek még pisz- szenteni sem mertek. Ha anyjuk indulatosan szólt hozzájuk — mióta apa nincs otthon, ez elég gyakori volt — nem mertek ellenkezni vele, mert tudták, hogy hamar csattan a pofon. Ott kuporogtak mindhárman a sparhelt mellé rakott rozsén. Ha a két kis- sebb szólni akart, a nagyobbik leintette őket: — Pszt! Nem látod, hogy anyu mérges... De a középső egyszer csak mégis felugrott és odaszaladt az anyjához: — Édesanyám, mikor süti már a mákoskalácsot? Az anya ránézett gyermekére. Aztán a másik kettőre. És most egyszerre olyan erőtlennek érezte magát. Nem volt ereje rászólni, hogy »most hagyja békén«. Mielőtt akármit is szólhatott volna, a másik kettő is megszólalt:-r— Azám, édesanyám... Mákoskalácsot Ígért karácsonyra... Odamentek ők is anyjukhoz és kérőn néztek rá. Amikor az anya tekintete találkozott a három gyermek kérő ábrázatával, megjelent szemében egy könnycsepp. Félrefordult, hogy a gyermekek ne lássák és úgy törölte le. Lelkiismeretfurdalása támadt: valóban azt ígért a gyermekeknek karácsonyra. Amikor regge- lenkint kisebb darab kenyeret Az anya szíve a torkában kezdett dobogni: — Édes gyermekeim, ti még kicsinyek vagytok. Nem értitek... Azt hiszitek, hogy a karácsony azért van, hogy mákoskalácsot ehessünk? Ez azért van, mert ma született a Kisjézus és őt kell imádni. Ilyenkor mindenki imádkozik. A gyermekek nyeltek egyet, de azért kellő áhítattal hallgatták anyjukat. A nagyobbik már iskolába járt. Éppen eleget hallott arról a tisztelendő úrtól, hogy milyen szép dolog a Kisjézust imádni. A két kissebbiket pedig anyja tanítgatta az imádságra. — A karácsony azért van, édes gyermekeim, hogy ilyenkor az emberek elmehessenek az éjféli misére és ott énekelhessék, hogy C1 z sehogysem tetszett a ^ gyermekeknek. A nagyobb bik nem is hagyta ennyiben: — Édesanyám nekem van klumpám. Én abban is elmegyek. A tisztelendő úr is azt mondta, hogy nem az fontos a templomban, hogy. kinek milyen ruhája van. A kisebbek is megszólaltak: — Akkor mi sem maradunk itthon. — Ilyen nagy hóban nem tudtok ti eljönni. Elnyelne benneteket a hó és ott fagynátok meg valamennyien. És én is... ■— De hiszen nem is esik a hó. Az anya visszafojtotta indulatát: »Minek is kellett nekem arról beszélnem, hogy ilyenkor a templomba kell menni, nem pedig mákoskalácsot sütni. De észMtKOlKAiACI | vágott nekik a szokottnál, mindig azt mondta: — Azért kell most kevesebbet ennünk, hogy karácsonyra süthessünk jó, omlós mákoskalácsot. A gyermekek ebbe bele is egyeztek, hiszen annyira szerették a mákoskalácsot. Egy szelet mákoskalács reményében minden zokszó nélkül belenyugodtak a kisebb szelet kenyérbe. És most itt a karácsony: a száraz kenyeret is be kell osztani, hogy az ünnepekben minden evés re kerüljön egy-egy szelet. »De a gyermekeknek valamit válaszolni kell. Hárman kezdték, hogy mikor sütöm már a mákos- kalácsot, hárman várják a feleleletet és most válasz helyett adjak mindegyiknek egy-egy pofont s zavarjam őket a sorokba? Nem. Ezen a szent estén azt mégsem tehetem meg. Ilyenkor a ha- ragosok is kibékülnek, ilyenkor békesség lopódzik az emberek szívébe. Nem lehetek én sem lyen kegyetlen«. A nagyobbik fiú szólalt meg; — Édesanyám, én majd rakok a tűzre, hogy jó ropogósra megsüljön. »Menyből az angyal...« Tudjátok milyen szép az, amikor az emberek kis lámpákkal sietnek a temp lom felé, a lámpák fénye csillog a havon, a toronyban zúgnak a harangok... A középső közbeszólt: — De azért ugye mákoskalácsot is esznek? — Mondtam édes gyermekem, hogy a karácsony nem azért van, hogy mákoskalácsot... A nagyobbik kezdte megérteni anyját: — Persze, hogy nem azért van. Nem is baj, ha nem ehetünk mákoskalácsot. Majd ha megjön édesapánk. De azért ugye édesanyám az éjféli misére mi is elmegyünk mindnyájan? — Nem, mi néni mehetünk el. Oda csak az mehet, akinek van jó cipője, meg csizmája. Nektek most nincs cipőtök. Mi majd itthon imádkozunk apukáért, hogy minél előbb hazajöjjön. Utána ti szépen lefeküsztök. Én majd elmegyek a misére. Az én cipőm is rossz, nincs talpa, de azért az én lábam nem fázik úgy, mint a tiétek, revette, hogy ha nem szól szembe kerül saját magával, mert akkor meg mivel magyarázza, hogy nem sütött mákoskalácsot. Idegesítette ez a sanyarú helyzet, de mérgét ismét lenyelte a szent estére való tekintettel és kihívta a gyermekeket a konyhaajtóba, hogy győződjenek meg: valóban esik a hó. A gyermekek bele is nyugodtak, hogy nem tudnak elmenni az éjféli misére. Visszamentek a szobába s imádkozni kezdtek. Kintről erős, férfi lábdobogás hallatszott, majd megzörgették az ablakot. Az anya is, a gyermekek is megrémültek. — Ki az? — Én vagyok... Szalai Jóska... Édesanyám küldött valamit. Engedjenek be. Nem akart a fülének hinni, s kicsit gyanúsnak is találta a dolgot, hiszen Szalaiélckal, amióta emlékszik, nem voltak valami jó viszonyban. Még az apáik ösz- szevesztek valamin és őket, mármint a gyermekeket is úgy tanították, hogy ne szóljanak egymás hoz. Voltaképpen nem is tudta a harag okát, dehát mégis köszönés és szó nélkül mentek el egymás mellett. Qzalai a konyhában lerázta ^ magáról a havat, s úgy jött be a szobába. Kezében egy kosár volt tiszta kendővel laterítve. A kosarat az asztalra tette: — Édesanyám küldte. Azt mondta, hogy ne haragudjunk egymásra. Nincs értelme, mert végeredményben nem is bántottuk egymást. Ezt azért küdte, mert nálunk van kenyérkereső, maguknál meg nincs. A kosarat majd küldjék vissza a gyermekek töl. Én sietek, megyek az éjféli misére. A kosárban egy zacskó liszt, egy pohár mák, egy pohár kockacukor volt és néhány szaloncukor. Az anya felsóhajtott, a gyermekek úijongani kezdtek, hogy mégis lesz mákoskalács. — Látjátok, mondtam, ilyenkor mindenki szívébe békesség lopódzik. — Most pedig lefeküsztök valamennyien és reggelre, mire felébredtek, lesz mákoskalács. — De azt mondta édesanyám, hogy éjféli misére megy. — Mondtam, mondtam... De most sütni kell. Ezzel talán nem kárhozom el. Másnap reggel, mire a gyermekek felébredtek, kész volt a mákoskalács. A két hosszú rúd ott gőzölgött az asztalon, a három gyermek pedig táncolt körülötte örömében. Az anya éppen fel akarta szelni az egyiket, amikor jött a postás. »Boldog karácsonyi ünnepeket« kívánt és panaszkodott, hogy nem győzi széthordani a rengeteg levelei. Itt is kettőt tett le az asztalra. Az egyik a városból jött a keresztpapától. Amikor az anya felhasította, egy tízpengős esett ki belőle kis levél kíséretében: karácsonyi ajándék a gyermekeknek. A másik tábori levelező lap volt: »Drága asszonyom, ne haragudjon reám, de nem bírtam tovább magamban tartani. Az utolsó leveleket én írtam az ura nevében. Kért, hogy mindig írjak a nevében, ha valami történik vele. Ne várja többé«. Boda Ferenc j
