Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-02 / 283. szám
V r (Folytatás az 5. oldalról.) lanul megnőtt annak a harcnak jelentősége, amelyet a hatalmas nép tömegek a békéért és a biztonságáért folytatnak. Mi továbbra is következetesen fogunk harcolni a békés együttélésért, az egyetemes biztonságért. Reméljük, hogy az ezután következő legmagasabb színtű találkozók újabb lépést jelentenek majd ezen az úton. Vannak, akik még mindig a hidegháború lángját próbálják szítani és »az erő pozíciójából« szándékoznak cselekedni. Ami ezeket illeti, még egyszer kijelenthetjük — a bunkósbot nem segít rajtuk. Mint ismeretes, minden botnak két vége van. Ha botot emelnek a szocialista országokra, e bot másik vége azok fejére üt, akik vele hadonásztak. (Nagy taps.) Sajátos időszak van, amikor az ősz utolsó napjai után beköszönt a tél, viszont a politikai életben nyilvánvaló felmelegedés érezhető. Ez még nem meleg, még nem a tavasz, de a felmelegedés jelei érezhetők. És az agresszív erők nagyon nyugtalanok emiatt, mindent megtesznek, hogy csökkentsék a hőmérsékletet, erősítsék a fagyot. Ez év kora tavaszán hasznos találkozónk volt Macmillan úrral, Anglia miniszterelnökével. Ez a találkozás sajátos módon elindította a felmelegedést a nemzetközi légkörben. Nemrégiben találkoztam Eisenhower úrral, az Egyesült Államok elnökével. Ez a találkozó a meleg amerikai ősz napjaiban zajlott le és azt mondhatnám, hogy melegen elbeszélgettünk. Mi a Szovjetunióban úgy véljük — és mások is egyetértenek velünk, — hogy mostanában enyhül a nemzetközi feszültség. Mindenesetre jószándékkal, azzal az óhajjal megyünk az ilyen találkozókra, hogy megvitassuk a megoldásra megérett kérdéseket, hogy helyes kölcsönös megértésre jussunk, és ami a legfőbb, megtaláljuk az ésszerű megegyezést a béke megszilárdítása érdekében. De Gaulle tábornok, Francia- ország elnöke meghívására a jövő év márciusában sor kerül a franciaországi találkozóra. A külföldi sajtóban most itt-ott jelentkeznek olyan hangok, hogy mi elvetettük a kormányfői értekezlet közeljövőben való összehívásának gondolatát. Az ilyen állítások nem felelnek meg a valóságnak. Mi mindig az vallottuk, hogy a kormányfői találkozók hasznosak és, hogy minél előbb megszervezik ezeket a találkozókat, annál jobb. De ez a mi álláspontunk. Más tárgyaló felek, akiknek részt kell venniük ezen a találkozón, bizonyos mértékig más véleményt vallanak. Nekünk természetesen nem kell Csehov Három nővérének főszereplőihez hasonlóan viselkednünk, akik bármilyen áron szerettek volna eljutni Moszkvába. Mi már régen megmondtuk, hogy a kormányfői értekezlet összeülhet Genfben, vagy bármely más helyen. Mi akarjuk ezt a találkozót, de azt akarjuk, hogy gyümölcsöző legyen, hasznot hozzon a népeknek. Ésszerűen kell megközelítenünk azonban az értekezlet összehívásának kérdését és figyelembe kell vennünk a többi tárgyaló fél óhaját is számolnunk kell velük. A szovjet kormány kész erre a találkozóra abban az időpontban és azon a helyen, amely mindegyik résztvevőnek megfelel. Az, hogy de Gaulle elnökkel való találkozóm időpontja március 15, egyáltalán nem jelenti, hogy a kormányfői találkozóra nem kerülhet sor e találkozó előtt. A kormányfői találkozó összeülhetne franciaországi utazásom előtt is, de de Gaulle tábornok a kormányfői értekezlet előtt akar eszmecserét folytatni velem. Ez az óhaja nem alaptalan. Mi megértjük ezt és kellő figyelmet tanúsítunk kívánságai iránt. Ez talán előmozdítja a kormányfői értekezleten a jobb és kölcsönös megértést. Minden lehetőséget fel kell kutatnunk, hogy a vitás kérdéseket ésszerű alapon oldjuk meg és ezérí számolni Kell tárgyalófeleink kívánságával. Mindent megteszünk, hogy meggyorsítsuk a hidegháború jegének olvadását. A nemzetközi helyzetben most világosan jelentkezik két irányzat: egyfelől nemcsak a népek, hanem sok államférfi és politikus is elismeri a hidegháború megszüntetésének szükségességét, másfelől, megfigyelhető a nyugati hatalmak bizonyos köreinek az a törekvése, hogy megállítsák a nemzetközi feszültség enyhülésének megindult folyamatát és fenntartsák a hidegháborús állapotot. Erről tanúskodnak pl. olyan tények, mint az a kísérlet, hogy újból az Egyesült Nemzetek Szervezete elé vigyék megvitatás végett az úgynevezett magyar kérdést. Kinek van szüksége erre a provokációs kérdésre? Vajon azok, akik ezt a kérdést felvetik, valóban azt hiszik, hogy e kérdésnek az Egyesült Nemzetek Szervezetében való megvitatásával cl lehet érni Magyarországon a szocialista vívmányok megszüntetését és a Horthy-rendszer visszaállítását? Úgy gondolom, hogy a nyugati hatalmaknak azok a képviselői, akik felvetik ezt a kérdést, maguk sem hisznek javaslataik észszerűségében. Akik ilyesféle kérdésekkel hozakodnak elő, a régi, elavult szellemhez ragaszkodnak. De minél hamarabb megértik az ilyen politikusok, hogy ki- vénhedt lóra rakták a tétet, annál gyorsabban megszűnik a feszültség és ez elősegíti majd a jobb kölcsönös megértést, a béke megszilárdulását. (Nagy taps.) Bizonyos nyugati politikusok megsiratják a magyarországi ellenforradalom leverését. De csak sírjon az ellenség, hullassa köny- nyeit a reakció képviselőinek maroknyi csoportjáért. Ettől még diadalmaskodik a munkásosztály, a dolgozó parasztság, az egész dolgozó magyar nép, amely megerősítette szocialista vívmányait. Mi pedig örülünk és lelkesen tapsolunk ezeknek a sikereknek. (Lelkes, nagy taps.) Elvtársak! Most minden reális- san gondolkodó politikus elismeri, hogy mérséklődött a nemzetközi feszültség. Minden politikusnak és minden országnak továbbra is azon kell munkálkodnia, hogy javuljon a nemzetközi helyzet, megszűnjék a feszültség. Ki kell bontani a csomókat, el kell távolítani az útból azokat a torlaszokat, amelyek a hidegháború következtében képződtek, és amelyek gátolják a nemzetközi helyzet normalizálását. Az egyik rendellenes jelenség az európai helyzet. Európában összevontan megtalálhatók mindkét tábor — a kapitalista és szocialista tábor csapatai. Itt, Európában mindennél inkább gondoskodni kell a rendezésről, mindazoknak, akiknek érdekük fűződik a békéhez, akik valóban meg akarják javítaná az államok közötti viszonyt. Ismeretes a Nyugat-Berlinben kialakult rendellenes helyzet. Különböző a felfogásunk a berlini »zsákutcából kivezető utak tekintetében, de azt, hogy a berlini helyzet rendellenes, minden állam elismeri, kivéve egyetlen államot és egyetlen politikust — Nyugat-Német- orszagot és /fűdenauer urat, Nyu- gat-Németors'zág kancellárját. A kancellár különösen aktívan ténykedik Nyugiat-Berlin kérdésében, bár mint ismeretes, semmiféle jogalapja nincs ahhoz, hogy beavatkozzék »ennek a városnak az ügyiéibe. A kancellár úr beszédeiben azt hangoztatja, hogy a kormányfői találkozón megoldandó legfőbb kérdés a leszerelés kérdése. Teljes mértekben egyetértek a kancellár úrjral. Valóban, a leszerelés fő kérdés, amelynek óriási nemzetközi jelentősége van, mert a leszereléshez a szó szoros értelmében minden országnak, az egész; emberiségnek érdeke fűződik. örömmel nyugtázom, hogy Adenarer kancellár ezt most megéli ette. Ha azonban a kancellár nem sajnálná a fáradságot és tanulmányozná 1955-ben Genfben kifejtett álláspontunkat, meggyőződnek arról, hogy éppen a szovjet küldöttség vetette fel a leszerelés kérdését, mint fő kérdést. Igaz, akkor ránk kényszerítettek — elsősorban Adenauer kancellár a maga szövetségesein keresztül — egy másik »fő kérdést« — a német kérdést. Sőt, mi több, azt mondotta, hogy a leszerelés problémáját csak az úgynevezett »német kérdés« megoldásával egyidejűleg lehet megoldani. Ezt a kérdést viszont ő így értelmezte: a Német Demokratikus Köztársaság megszüntetése és a nyugatnémet kormány hatalmának kiterjesztése egiész Németországra. Vagyis arról volt szó, hogy ebben az országban meg kell erősíteni a kapitalista rendszert és meg kell szüntetni a szocialista rendszert. Nos, ezt akarta és ezt akarja Adenauer kancellár! Ismeretes azonban, hogy a szocializmus ellen harcolt Hitler is és mi lett belőle? Hitler megölte magát, a szocializmus pedig virágzik! (Nagy taps.) Adenauer kancellárnak illik tudnia, hogy ő most Nyugat-Né- metország kormányát képviseli, amelynek kötelessége emlékezni Hitler gaztetteire. A kancellár azt mondja, hogy ő nem felel a hitleri Németország tetteiért. De hol vannak azok az emberek, akik fasiszta katonákat vezettek a Szovjetunió ellen, akik Sztálingrádban voltak, akik háborút folytattak más országok elien? Nem kell távcső, vagy egyéb optikai eszköz a megtalálásukhoz. Mindenki tudja, hogy ezeket az embereket nem a Német Demokratikus Köztársaságban kell keresni: Nyugat-Német- országban találtak talajra és sokan közülük tekintélyes tisztséget töltenek be. Néhányan a nyugatnémet hadsereget szervezik, mások már NATO-csapatok parancsnokai. Ilyen a helyzet, ha józanul vizsgáljuk, mi kommunisták pedig mindig józanul nézzük az életet. A nemzetközi légkör észrevehető felmelegedése és a szovjet kormánynak a béke megszilárdítása érdekében tett aktív erőfeszítései nyilvánvalóan nem tetszenek a Német Szövetségi Köztársaság jelenlegi vezetőinek. Mindennel megpróbálkoznak, hogy gátolják az államok közötti viszony javulását, befeketítsék a Szovjetunió külpolitikáját. Ebben a vonatkozásban különös aktivitást mutat Adenauer kancellár, i Legutóbbi beszéde, amelyet a lapokban a rajnai tartományban, a kereszténydemokrata unió helyi szervezetének kongresszusán tartott, azt mutatja, hogy Adenauer úr nem riad vissza a nyilvánvaló koholmányoktól, a közismert tények egyenes eltorzításától sem. „Ebben az évszázadban — jelentette ki a kancellár — egyetlen ország sem folytatott annyi háborút, nem hódított meg annyi országot, mint a Szovjetunió”. Ha Adenauer kancellár beszédét olvassa az ember, azt gondolhatja, hogy nem a hitleri Németország, hanem a Szovjetunió robbantotta ki a második világháborút, amely emberéletek tízmillióiba és megszámlálhatatlan anyagi áldozatba került a népeknek. Azt gondolhatná az ember, hogy a Szovjetunió támadt Németországra és nem a hitleri Németország követett el rabló támadást országunk ellen. Vagy talán Adenauer kancellár azt próbálja állítani, hígy 1918— 1920-ban a Szovjet-Oroszország tört be Németországba, Angliába, Franciaországba, az Egyesült Államokba és Japánba? De ki hiszi el ezt neki, amikor mindenki tudja, hogy annak idején éppen ezek az államok támadtak fegyverrel a fiatal szovjetországra, amely sík- raszállt az egyetemes béke mellett. Ezek az országok részt vettek abban a külföldi intervencióban, amelynek során tizennégy állam csapatai törtek országunkra. A nyugatnémet kancellár, megpróbálván eltorzítani a Szovjetunió politikáját, nemcsak a logikát veti félre, hanem az elemi ép gondolkodást is. Ez érthető, hiszen a valóságban Adenauer kancellárnak a Német Demokratikus Köztársasággal szemben tanúsított szándékait semmiképpen nem lehetne békenzer?tőknek mln’s^en’. J Legutóbb beszéde újból ezt bizo- j nyitja. Mit ér például a következő kijelentése: „Újraegyesítés helyett most más kifejezést kell használnunk, mégpedig: a szabadság visszaadását 17 millió németnek.” A »szabadság« szócskával véghezvitt zsonglőrködés senkit sem téveszt meg. Arról van szó, hogy Adenauer szeretné az NDK dolgozóit arra kényszeríteni, hogy ismét tőkésekre és a földesurakra dolgozzanak, ugyanakkor szeretné az NDK területén kiépíteni a NATO atom és rakéta támaszpontjainak hálózatát, ahogyan ezt Nyugat-Németországban már meg tette. Csak így tudja elképzelni Németország újraegyesítését. De világos, hogy az ilyen tervek homokra épültek Nem azért hozták létre a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói az elmúlt tíz év alatt az új szocialista társadalmat, és nem azért erősítették népi államunkat, hogy valakinek is megengedjék embermilliók fáradságos és önfeláldozó munkája eredményeinek tönkretételét. Soha nem fogjuk támogatni azt a követelést, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban mond janak le a szocialista vívmányokról. Mindenki előtt ismeretes, hogy nemzetközi értekezleteken és találkozókon csakis akkor lehet megoldani a kérdéseket, ha fiMi az együttélési politika elveiből indulunk ki. A Szovjetunió előterjesztette a leszerelési javaslatokat és ml készek vagyunk bármely percben aláírni a leszerelési egyezményt, hozzálátni végrehajtásához az ENSZ vagy bármely más nemzetközi szerv égisze alatt megszervezendő legátfogóbb és legmélyebb ellenőrzés alapján. Mi az igazi leszerelés hívei vagyunk, igazi ellenőrzéssel, amely mellett egyetlen állam sem támaszthatja fel titokban hadseregét és nem kezdhet háborút. Ahhoz azonban, hogy mindkét fél részéről meglegyen a bizonyosság, meg kell oldanunk Nyugat- Berlin kérdését. Miért vetjük fel Nyugat-Berlin kérdését? Azért, mert Nyugat-Berlin most konfliktusok forrása, a viszály almája lett. Amikor azt mondjuk, hogy meg kell oldani a nyugat-berlini kérdést, ez azt jelenti, hogy javasoljuk a második világháború után az egészséges testben maradt utolsó tüske kihúzását és a megszállási rendszer gócának felszámolását. Hogyan valósítható meg ez? Az egyetlen eszköz a német béke- szerződés aláírása. Ilyen javaslatot tettünk. A békeszeiződés elöl senki sem térhet ki, ha a többi ország, amelytől a békeszerződés aláírása függ, a béke és az együttélés álláspontját vallja. Végül is meg kell szüntetni a második világháború maradványfiit, mivel azok táptalajt jelentenek a harmadik világháború gyújtógatói számára. Mi nem sürgetjük időbelileg a nyugat-berlini kérdés megoldását, nem tűzünk ki semmiféle határidőt, nem küldünk ultimátumokat, de ugyanakkor nem csökkentjük erőfeszítéseinket abban az irányban, hogy megegyezésre jussunk volt szövetségeseinkkel. Ha minden eszközt kipróbálunk és azok nem hozzák meg a kívánt eredményeket, nem lesz számunkra más kivezető út, minthogy aláírjuk a békeszerződést a két német állam közül azzal, amelyik ezt akarja. Ebben az esetben a békeszerződés aláírásának elutasításáért nem minket fog terhelni a felelősség, hanem azokat, akik ésszerűtlenül ítélték meg e kérdés megoldását, nem az államok közötti feszültség enyhítésének útját járták, hanem ellenkezőleg, j azt akarták, hogy megmaradjon a j harmadik világháború kitörésével! ' nyege.ő veszélyes tűzfészek. | Ezért mondjuk Adenauer kangyelembe vesszük mindkét fél érdekeit. Egyoldalú megoldás csak háború utján lehetséges, tárgyalások útján a viták csakis az érdekek kölcsönös figyelembevételével oldódnak meg. De hol van itt az érdekek figyelembevétele, amikor ultimátumszerűén követelik a Németország történelmében első munkásparaszt állam szocialista vívmányainak megsemmisítését, a Német Demokratikus Köztársaság felszámolását? Ez enyhén szólva irreális megítélése a dolgoknak. Maga Adenauer úr helyesen állapította meg, hogy ez erőpolitika, a háborús fenyegetőzés politikája. Változnak az idők, változik a nóta is. Adenauer úr most más kottát vesz elő, már látja, hogy háborúval és erőpolitikával semmit sem ér el, az ilyesféle politika recsegve, ropogva összeomlott. A fenyegetőzés és zsarolás politikája e politika fő karmesterének halálával, sőt már halála előtt kilátástalan zsákutcába jutott. A fő karmester segédei, tanítványai azonban, akik vele együtt húzták a hidegháború nótáját, húzzák továbbra is, karmester nélkül. Ez a nóta nyilvánvalóan disszonáns és kezdi idegesíteni a makacs szólista szövetségeseit is, cellárnak: ha Ön valóban szemben áll a revansszellemmel és a hitlerizmussal — ezt gyakorta hangoztatja —, bizonyítsa be ezt a gyakorlatban, ne ellenezze a hitleri háború maradványainak megszüntetését. Vagy talán fel akarja újítani? Nyilatkozataiból ítélve ön ezt nem akarja. Akkor a hitleri Németország elleni háborúban volt szövetségeseink szövetségeseként mozdítsa elő, hogy a kormányfői találkozón ez a kérdés minden nép érdekében oldódjék meg, hogy senki ne nyerjen és ne veszítsen, hogy a béke ügye nyerjen. Alá kell írni a, békeszerződést és szabad város státuszt kell — adni Nyugat-Berlinnek. A jelenlegi helyzetben teljes képtelenségig mehetnek a dolgok Nyugat-Berlinben. Ismeretes, hogy elvben minden ország helyeselte a leszerelési javaslatainkat. Paritásos bizottság alakult és az ENSZ határozatával e „tizes” bizottság elé utalták a leszerelés kérdését. Vegyük a jobbat, amire törekszünk — javaslatainkat elfogadjál;, előbb, vagy utóbb elfogadják. A világ ebben az irányban halad, mert az emberi értelem fejlődik és az emberi értelem győzedelmeskedik. A leszerelési javaslatok a legésszerűbbek, minden ember, az egész emberiség óhajait fejezik ki. Nos, és mi lesz akkor Nyugat-Berlinnel? Volt szövetségeseink ragaszkodnak határidőhöz nem kötött megszállási jogaikhoz, örökre fenn akarják tartani a megszállási rend szert, ott akarják hagyni csapataikat. Ha tehát megtörténik a leszerelési egyezmény aláírása, ba mindenki megkezdi a leszerelést, s az összes hadseregeket megszüntetik — mit csinálnak a Nyugat- Berlinben állomásozó csapatok? Ha ragaszkodnak ahhoz a logikához, amelyhez most a nyugati országok tartják magukat és amelynek különösen lelkes híve Adenauer kancellár, a földön az egyetlen hely Nyugat-Berlin lesz, ahol meg kell tartani a csapatokat. Ez azonban már nyilvánvalóan képtelen kívánság, amely ellentmond az ép értelemnek. Ez, hogy úgy mondjam, szamár-logika. (Derültség.) Nos, ilyen logikával hogyan oldjuk meg a leszerelés kérdését? A megszállási rendszer fenntartása alapvető ellentétben áll a leszerelés gondolatával. Ezért minden ép gondolkodású ember megérti, hogy ez illogikus, ésszerűtlen politika, ellentmond az ép értelemnek. (Hruscsov elvtárs beszédének befejező részét Innunk holnapi szánkban közötjük.) Mi az igazi leszerelés hívei vagyunk
