Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-19 / 272. szám

1959. november 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG ■ Jt TISZTULNAK A BOROK Erről is beszélni kell ILLIK? NEM ILLIK! K ovács András teleszívta az üveglopót. A telt hébért a gyertya lángjához közelítette és megelégedetten mustrálta. Majd pohárba töltött, kiszopogatta, csettintett a nyelvével: megérett már arra is, hogy megízlelje Pé" tér bácsi. A lopó tartalmát a kan- csóba eresztette, s megfogta a zöld színű cserépedényt, felbotor­kált a pincelépcsőn, átballagott az öreg szomszédhoz, biztos itt van ő is, hadd kóstolja. Az ősz terpeszkedett rá a szőlő­hegyre hidegen és barátságtala­nul. Az enyhe szél finom földsza­got hordott, s oda át a tsz-táblán még most is pöfögve szántottak a traktorok. András ment Berta Péter bácsi tanyája felé. Berta Péter tanyájából tompa fény vetült ki az ablakon, a kémé­nyen könnyű füst szállt ki a légbe. — No, csak no, itt van az öreg, méghozzá úgy néz ki, nem is egyedül. Tévedett András, mert Berta Péter egyedül üldögélt, s pápa­szemmel újságot böngészett a prés házból rekesztett kicsi szobácská­bán. A ndrás ablakot kopogtatott, ** s jóestét köszönt. — Ni, csak te András, a min- denit, jóestét, hát gyere, hát ne hagyj magamra, legalább te ne... — Jóestét, miért, hát ki hagyta magára? És az ajtóban András majd visszahőkölt a meglepetés­től. Vadonatúj vaságy, vadonatúj teatűzhely, s még szekrény is ál­lott szépen és rendben a szobá­ban. Friss volt még a mészszag, felsikált a padló. Hát látod ki: mindenki. A tsz-ből, hogy úgy mondjam el­tanácsoltak, elküldték nyug­díjra. — Nyugdíjraaa? Hát kend most nyugdíjas, vagyis hát, mint úri­ember? — Úriember a nyavalya, de nyugdíjasnak nyugdíjas. Sajnos. Megöregedtem... Négyezerhétszáz holdas gazda­ság élén áll A gerjeni egységes pártvezetőség titkára. Ezt tudom csak egyelőre Porubszki Rezső­ről, ahogy az irodájába lépek, öt­ven év körüli, deresedöhajú fér­fi fogad. Az arca nyugodt, a hangja barátságos. Kellemes csa­lódás. Legutóbb, amikor egy má­sik állami gazdaság igazgatójá­hoz így este betoppantam ide­gesség és fáradtság tükröződött róla. Az első kérdést Porubszki elvtárs teszi fel. — A gazdaságról óhajt írni? — Nem. — Hát? — önről! — Rólam? — Igen! — Ne gondolja, hogy nekem regényes életem van! — Erre nem gondoltam. Csak arra vagyok kíváncsi, honnan indult el, s hogyan jutott el ed­dig, hogy kongresszusi küldötté jelöljék. Mélyet szív a cigarettából. Gondolkodik. Aztán szép csen­desen sorolni kezdi. — Kőbányán nevelkedtem. Az apám munkás volt. Én is az let­tem. Korongos segéd voltam egy porcelángyárban. Ott ismerked­tem meg a mozgalommal. Negy­venötben párttag lettem. Üzemi bizottsági elnöknek választottak. Negyvenkilencben vörös akadé­miára küldtek. Amikor elvégez­tem, a csiszolókoronggyár igaz­gatójává neveztek ki... A koron­gos segédből tehát igazgató lett. Ez persze azt hiszem nem is hangzik furcsán magának, aki a mi rendszerünkben nevelkedett és rengeteg hasonló esettel találko­zott. Pedig nagy dolog volt. Óriási nagy dolog. Olyan, amiről álmod­ni sem mertem a másik rend­szerben. ötvenötben a párt me­zőgazdasági munkára mozgósítot­ta a munkásosztály egy részét. Je­lentkeztem. Nem volt könnyű a döntés. Egész addigi életemel És a hetvenöt esztendős Berta Péter, a sokat tapasztalt és sok bort kóstolt ember nyugalmával, kimért és hozzáértő mozdulatai­val pohárba töltött, hunyorított és nézte, majd „isten éltessen hát”, „magát is” párbeszéd után kiszo­pogatták a rizlinget. — Meglehetős lesz ez te And­rás. — Én is úgy gondolom... No, de ez a nyugdíj, hát érdekes ez hallja... — így van ez már András. Lá­tod megvénültem, tudhatod: do­logban és tisztességben. És itt van ez a csoport. Negyvenkilenc óta számíthattak ott rám. öreg legény voltam, de amit még tudtam, megtettem én buzgón. És á ta­pasztalás! Ott volt az n fene bo­londság, ötvenhatban. Hallgattak rám, s bölcsen... Jólesett az érzés: nem vagyok haszontalan, s el­mondhatom, most is érdemeim vannak. Terem jól a föld, hát én is tettem érte. Jó sok tejet fejünk, és voltam az első tehenésze a cso­portnak. És most itt a nyugdíj... A ndrás értetlenül nézi öreg ” Péter bácsi életszántott ar­cát, nem érti, nem érti. — Mi hát ez a nyugdíj? — Nem érted te András. Egyéni gazda vagy, tősgyökeres pógár, itt még nem volt ilyen. Küzköd- tünk, dolgoztunk, s alkottunk is szépet, nem mondhatsz mást te sem, láthatod a közöst. S most, mikor már jól megy, ahogy az el­nök mondja: „megszilárdultunk”, egyszerűen kötelező hatállyal el­küldenek: menjek a nyugdíjba. Teljesíthetek, ha akarok pár mun­kaegységet, s azt ki is fizetik, meg adnak havonta 315 forint fixét, plusz a föld járadékot, a háztáji földet is megmunkálják, meg szo­ciális alapot is emlegetnek. — Prímán van így, nemde? Pi­henhet most hétszám, nyugalom­ban, békén... Mi hát a kend baja? — Hát, tudod András öcsém, Pesten éltem le. A család is Pest­hez volt szokva. Az ismerősök közül sokan le akartak beszélni, de én döntöttem: Ha rám is szük­ség van, akkor megyek. — így kerültem Gerjenbe. Az­előtt a nevét sem hallottam en­nek a kis Duna menti községnek. Nem bántam meg, hogy idejöt­tem. Nagyon jó kollektíva alakult ki a gazdaságon belül az utóbbi években. Megszilárdult a kap­csolat az egyéni gazdák és a gaz­daság, valamint a termelőszövet­kezet között. A jó kollektíva, a szellemi és fizikai dolgozók szo­ros együttműködése azt eredmé­nyezte, hogy a gazdaság néhány év alatt a hetedik helyről a má­sodik helyre került megyei vi­szonylatban az állami gazdasá­gok közül. Dolgozóink túlteljesí- tették kongresszusi vállalásukat. A számítások azt mutatják, hogy másfélmillió forint nyereséggel zárjuk az évet. — Mit vár a kongresszustól? — Sokat tanulmányozom a kongresszus téziseit. Ügy gondo­lom, hogy a kongresszus sok se­gítséget ad további munkámhoz úgy is mint állami gazdasági igazgatónak és úgy is mint Ger- jen párttitkárának. Ránk nagy feladatok várnak a falu saövet- kezeti útra vezetésével kapcso­latban. — Mit érzett, amikor megvá­lasztották ? — Nagy meglepetést és örömet jelentett számomra, hogy engem is megválasztottak. Álmomban sem mertem gondolni, hogy rám esik a választás. Jól esett, mert érzem ezen keresztül is a párt bizalmát. • Beszélgetésünk nem sokáig tar­tott. Magára hagytam Porubszki Rezső kongresszusi küldöttet, a gerjeni határ színes térképeivel teleaggatott irodájában, hogy igazgatói munkakör esti teen- 15 it végezhesse. (-H-) olyan kizárt félének tartom ma­gam... — Hm... — Szóval szerettem volna még nyüzsögni ott köztük a kedvemre és teljes értékkel. Minden szívem­hez nőtt. Tíz év tudod: tíz év nem is rövid idő. Ez csak az én bajom. Egyébként hát príma, mert ki gondolta valamikor is, hogy vén- ségemre nyugdíjas leszek. Per­sze... hát... de idefigyelj András. Igyunk előbb, s mondom... — Úgy van ez most tudod, hogy ha meggondoljuk, nekik van iga­zuk. Idén Öten megyünk nyug­díjba, jövőre is mennek. Kialakul itten a parasztok között egy olyan nyugdíjas társadalom, s nem rossz ez így, András. Most a leg­utóbbi előlegből vettem ezt a bú­tort, fiam is adott hozzá, menyem itt kimeszelt, felsikált, ez lesz az én főhadiszállásom. Kezelem a sző löt s kezelem a bort is. Meg hát azért, hiszen ott leszek én ezután is, ne féltsenek engem, boldogí­tom őket. I smét ürítettek, és ismét szó- 1 lalt Péter. — Kész a nagyja munkánknak, zöldell a vetésünk, s csűrökben a termés. Most itt van a háztáji, itt van ez a szőlő, kapálgattam má­ma és itt maradok éjjel. Persze lassan teszem, nyugdíjashoz illő­en, de alaposan, tudod öcsém, András. Ravaszul mosolygott Berta Pé­ter bácsi, s elnézte az Andrást. Ez most gondolkodik, úgy látszik, hogy mélyen. Most is nagyot hall­gat, s maga elé bámul. Nem fia­tal ő sem, már-már hatvanéves, gürcölt és dolgozott, mikor lesz itt nyugdíj? — Én se vagyok gyerek, bizony Péter bátyám és furcsa nemde, ugye, nem is gondoltam még, mi­lyen lesz az öregségem. Húzom csak az igát, ameddig majd bí­rom, és mi lesz, ha nem bírom? Kérd meg most is keres! Fix fize­tést is kap! 5 dolgozhat Is azért, nem kell unatkozni, ahogy kedve tartja... Berta Péter hallgat s fel is ne­vet erre. — Ide figvelj András! Agitátor vagy te! öregebb én vagyok, s haladóbb is. mert csak én vagyok a szövetkezeti, ha már nyugdíjas is. S te agitálsz engem?? — Van benne valami... így ment el az idő, így folvott a beszéd borkóstolás közben. Folyt úgy. mint a folyó: tisztítja önmagát. Tisztult ott a bor is, a gondolat is lassan. Amikor bú­csúztak, így szó’ott az András: — Nyugdíjas lett kendből, ez nem is butaság. Hallja-e, én mon­dom, aki ma még egyénileg pó­gár: okos dolog ez a szocializmus, s nem is akarnak itt rosszat az embernek. Gyenis János A. Tolsztoj: Ä l_i 23. Ezt mesélte a pásztor a városok lakóinaK. És hozzátette még: — A jámbor madarak és a bé­kés állatok nem tudják, mikor jön el haláluk órája. De már a ragadozó ihi kiterjesztette hegyes szárnyát a daru fölé, a pók meg­fonta hálóját és a szörnyű csá szeme ott villogott a kék fák kö­zött. Reszkessetek. Nincs annyi éles kardotok, hogy legyőzzétek a Gonoszt, nincs annyi erős fala­tok, hogy el ne érjen, nincs olyan gyors lábatok, hogy elfussatok a Gonosztól. Tüzes nyilat látok az égen, a gonosz Ég Fia zúdul majd reátok. Olyan a szeme, mint a Talcetl vörös tüze. A békés Azora lakói borzadva emelték karjukat az ég felé e szavak hallatára. A pásztor pedig így folytatta: — Amikor a vérszívó csá sze­me keres téged a csalitban, válj árnyékká és a csá orra nem érzi meg vérednek szagát. Mikor a rózsaszínű felhőből ihi csap alá, Amikor legutóbb egyik bonyhá­di barátommal, Paksi Andrással, a cipőgyár KISZ-titkárával talál­koztam, érdekes dolgokat hallot­tam tőle. Ugyanis a cipőgyár ifjú kommunistái elhatározták, hogy a politikai -oktatás mellett illem­tan tanulással is foglalkoznak. A közelmúltban megjelent egy könyv. Bratislavában adták ki magyar nyelven. A könyv borító lapján két szó hívja fel a tarta­lomra a figyelmet: Illik? Nem il­lik! V Amikor Paksi András meglátta a könyvet a kirakatban, elhatá­rozta, hogy megvásárolja, s ami­kor elolvasta, úgy döntött, hogy javasolja a fiatalok részére »ill- lemtan órák« bevezetését. Hogyan néz ki az illemtan-okta­tás? Megtalálták-e Paksi Andrá- sék a leghatásosabb és legmegfe­lelőbb formát? - tJgy gondolom, hogy igen. Ugyanis a tervek szerint a gyári klubban, amikor a fiatalok hosz- szú téli estéken összejönnek szó­rakozni, tíz percre leáll a tánc és egy valaki felolvasást tart arról, hogy mit illik és mit nem illik. Csupa új és ismeretlen illem- szabály tárul a fiatalok elé. A kö szönés, a bemutatás, a megszólí­Az elmúlt iskolaévben a simon- tornyai általános iskola tanulói harmincezer forintot gyűjtöttek össze takarékban, s ezt az össze­get kirándulásra költötték. Ta­valy az egyik kiránduló csoport tagjai a Budapest, Eger, Miskolc, Aggtelek, Lillafüred útvonalon utazott, egy másik csoport Pécs, Harkányfürdő, Siklós nevezetes­ségeit tekintette meg. Ezenkívül egy-egy osztály Szegedre és Szek- szárdra is ellátogatott... A tavasz folyamán- szintén kirándulást ter­veznek a tanulók, s a számítások szerint a Mátra szépségeivel is­merkednek meg. * Az iskolában folyó politechni­kai oktatás sikere érdekében po­litechnikai tanácsot szerveznek a H f A válj árnyékká és az ihi szeme hasztalan keres téged a fűben. Mikor a két Hold, az Olló, meg a Litha fényénél éjjel a gonosz pók, a citli befonja hálójával há­zadat, válj árnyékká és a citli nem fog meg téged. Válj árnyék­ká, Tuma szegény fia. A gonosz­ság csak gonoszságot szül. Vess ki magadból minden gonoszságot. Ásd el gyarlóságodat házad kü­szöbe alá. Menj el a nagy Szoam- gejzirhez és mosakodjál meg benne. Akkor a gonosz Ég Fia nem lát meg téged, hiába kutatja véres szemével árnyadat. Azora lakói meghallgatták a pásztort. Sokan követték a kerek tóhoz, a nagy Szoam-gejzirhez. Voltak, akik azt mondták: »Ho­gyan áshatja el az ember gyarló­ságát a háza küszöbe alá?« Vol­tak, akik haragra gerjedve kiál­tották a pásztornak: »Hazudsz! Az elkergetett koldusok mondták neked, hogy altasd el éberségün­ket és kaparintsd meg házun­kat,« Voltak, akik azt mondták: tás, az utcán való viselkedés, az öltözködés és még sok más álta­lános és mégis sokak által rosz- szul ismert dologra kap feleletet az, aki a felolvasást hallgatja. A könyv nem a régmúlt idők szirupos és unalmas urizáló illem tanaival, hanem a szocialista il­lemtan alapvető fogalmaival is­merteti meg a fiatalokat. A Paksi Andrással való beszél­getésem után eszembe jutott egyik egyetemet végzett barátom* aki a fejét vakarva káromkodott egy tudatlanságból elkövetett il­lemtani baklövés után és a kö­zépiskolát, meg az egyetemet hi­báztatta, mivel tanulmányai so­rán seholsem oktatták az iskolai illemszabályokon kívül társasági illemszabályokra. A fiatalok jelentős részének vi­selkedésében sok még a tudat­lanságból elkövetett illetlenség. Szükség van az illem oktatására. A Bonyhádi Cipőgyár fiataljai­nak kezdeményezése szerintem nagyszerű példa á többi KISZ- szervezet számára is a paraszt, a munkás és a diákfiatalokat tö­mörítő KISZ-szervezetek számá­ra. H. T. község szakemberei köréből, akik az oktató pedagógusoknak adnak szakmai segítséget. A politechni­kai oktatást segíti a bőrgyár és az ott dolgozó munkások: hulladék­anyagot biztosítanak a tanulók munkájához, megjavítják az el­rontott szerszámokat, ugyancsak segíti az oktatást a ktsz asztalos részlege, számukra már használ­hatatlan, de az iskolában még fel­dolgozható faanyaggal... Olyan tervvel is foglalkoznak az iskolá­ban, hogy kimondottan bőripari jellegű politechnikai oktatást ve­zetnek be. ♦ Tatarozzák a község legrégebbi, a vár mögötti iskolaépületét. A felújítási munkákra 90 ezer forin­tot fordítanak. »Vigyük föl ezt az esztelen pász­tort a sziklára és lökjük le a for­ró tóba, hadd váljék ő maga ár­nyékká.« Ennek hallatára a pásztor fog­ta hangszerét, az ullát, amelynek alján háromszögalakban voltak a húrok kifeszítve, letelepedett a haragvó, bosszús, méltatlankodó emberek közé, megpendítette a húrokat és énekbe fogott. Olyan gyönyörűen ullázott és énekelt, hogy elhallgattak a madarak, el­ült a szél, lefeküdtek a barmok és a nap megállt az égen. Aki hallgatta ekkor, úgy érezte mind, hogy már el is ásta a gyarlósá­gát háza küszöbe alá. Három esztendeig tanított a pásztor. A negyedik nyáron a mocsarakból előjöttek a pókevők és megtámadták Azora népét. A pásztor járta a helységeket és ezeket mondta: »Ne lépjétek át küszöbötöket, őrizkedjetek a ben­netek lévő Gonosztól, őrizzétek tisztaságtokat.« Szavai hallatára akadtak, akik nem akartak szem­beszállni a pókevőkkel, azokat meg is ölték házuk küszöbén. Ek­kor a városok főemberei össze­beszéltek, megragadták a pász­tort, felvitték a magas szikla ormára és onnan lehajították a tóba. A pásztor tanítása olhatolt tá­voli vidékekre, Azorán túlra is, A kongresszusi küldött Poiitechmkai tanácsot szerveznek Simontornyán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents