Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-03 / 258. szám

TOLNA MEGYEI NEPŰJSAG

1959. november 2.

•>

Kádái* János elviárs beszéde az MSZMP budapesti szervezetének pártériekezletén

(Folytatás az 1. oldalról.)

vákiában szocialista brigádokat alakítottak. A rákövetkező héten — egymástól függetlenül — gyáraink egész sorában szerveztek szocialista brigádokat a mi dolgozóink.

Ebben az a különösen nagyszerű, hogy vannak dolgok és esetek, amikor a vezetettek a vezetők elé vágnak és ők mutatják meg, merre kell menni.

ugyanolyan sárgára festették most is, mint amilyenek azelőtt voltak. A szépérzék külön kérdés, lehet hogy ezek a házak így csakugyan nem a legszebbek. De ezek a sárga házak hozzánőttek, hozzátartoznak a budapesti dolgozók életéhez, az ilyen újságíróknak fjedig azt mondhatjuk, hogy akár sárgák, akár nem sárgák ezek a nagykörúti házak, a mi számunkra ez a Budapest a világ legszebb városa.

ÉüaniMan szénül a főváros

A főváros rendbehozataláról, megfiatalításáról beszélt ezután Kádár János. Épülnek az új házak, új színek jelentkeznek, szép az új világítás is: a fénycső a szó szórós értelmében divattá vált. Az is jó dolog, hogy a korábban kicsit kaszárnyára emlékeztető szürke, lapos épületek helyett mindinkább elevenebb, élénkebb külsejű házak épülnek. Jó is ez, szép is ez. De azért a takarékossággal kicsit vigyázzunk, legyen összhang is az egész városkép és a legmodernebb kék, lila meg sárga épületek között. Általában, persze jó az összhatás, a külföldieknek is tetszik, ez is segíti őket abban, hogy pozitív véleményük, legyen a városról és annak dolgozó népéről. Fzzel a munkával feltétlenül együtt kell járma a házak belső rendbehozatalának is.

Való igaz az is, hogy némely rosszakarónknak nem nagyon tetszik Budapest. Az egyik nálunk járt nyugati újságíró megírta például, hogy Budapest ugyan világvárosi jellegű, de felrója nekünk, hogy a múlt századból ittmaradt régi, sárga épületeket

Itt virágzott fel a remény, itt virradt fel a vörös hajnal 1918-ban, amikor a monarchiát összetörték — és segítették összetörni a magyar dolgozók is — és 1919-ben, amikor kivívták a munkúshatalmat.

A Szovjetunió után elsőként a magyar fővárosban született meg a munkéshalalom és ez nagyon fontos része nemzeti hagyományunknak, erre mi nagyon büszkék vagyunk. Ezek mellett a sárga körúti házak mellett kellett üldözöttként osonniok 25 éven keresztül a haladást képviselő em bereknek és megérniük a hitlerista megszálló hadsereg, a Gestapo, a Szállási-pribékek állati kegyetlenségeit. És ugyanitt értük meg az új hainalt, a felszabadulást is. Azután 1956-ban megint sötét napokhoz érkeztünk — és azóta újra megértük, hogy ismét kisütött ránk a nap. (Hosszantartó nagy tans.)

Nem baj tehát, ha minderre emlékeztetnek bennünket ezek a régi körúti házalt. S most ünnepnapokon ott leng rajtuk egymás mellett a vörös zászló, a piros- fehér-zöld lobogó és ott ragyognak a vörös csillagok is.

A mi régi városunk most fiatalodik, éniil, szénül, a vörös csillag jegyében.

Fzt a várost érdemes és kell is tovább szépíteni.

fi budapesti kommunisták munkája

Kádár János ezután a budapesti pártbizottság, a budapesti kemmunisták munkájáról beszélt. A többi között a következőket mondotta:

— Nálunk, a kommunisták há- zatáján az a szokás és a hagyomány, hogy ritka a dicséret és meglehetősen gyakori a' bírálat. Vannak olyan elvtársak, akik »lázadoznak« is ez ellen, nem tetszik nekik, de ezen mi nem fogunk változtatni. Bármilyen címen, akármilyen sokan vagy kevesen jönnek össze a kommunisták — a munkáról beszélnek és arról, mi hátráltatja a munka előrehaladását. Nem ígérhetjük tehát senkinek, hogy a jövőben szaporodik majd a dicséret és csökken a bírálat. (Derültség.) Mert mi értelme volna összejönni azért, hogy egymást dicsérges- sük? Azt hiszem, nincs arra semmi szükség. Úgy gondolom: a

kommunistának — mint egyes embernek is és a pártszervezeteknek is — az a legjobb érzés, ha akár mint egyes ember, akár mint pártszervezet, vagy párt- bizottság, úgy . érzi, hogy becsülettel eleget tett kommunista kötelezettségének. A munka eredményeinek láttán elfogja az embert az a jó érzés, amit még egy aranyból készített Gellérthegy- gyel sem lehet helyettesíteni: becsülettel eleget tett kötelességének. Ennél nagyobb dicséretet senki sem mondhat a kommunistáknak.

A Központi Bizottság is bírálta néhányszor a Budapesti Pártbizottság munkáját. Szóvá tettük például, hogy az agitáció általában tegyen kicsit elméiyültebb. A dolog rendes menetében ugyanis az Egitációnak színesnek, sokrétűnek kell lenni. Van a munkának néha olyan vonása is, amit nekem egy izlandi diák »-magyarázott meg«. Soha életemben nem találkoztam vele, csak a Magyar Nemzetben olvastam nyilatkozatát, amit itt jártakor kért tőle az újságíró. Izland, mint tudják, messzi van, azon a szigeten szigorú az étet és talán az emberek megszokták, hogy röviden és velősen beszéljenek. .Ezt az izlandi diákot megkérdezték, mi a véleménye Magyarországról, a magyarokról, Felsorolt három dolgot, amiből én kettőt jegyeztem meg. Az első: tetszik neki, hogy a magyaroknál a harag nem tart örökké. A második: nem

tetszik neki a magyaroknál a szalmaláng.. Szalmaláng — semmi többet nem mondott. De úgy látszik gondolkodott rajta, mert valami értelme van azért ennek a jellemzésnek. Szép számmal van nak ugyanis nálunk olyan elvtársak — sajnos, — akik ilyen szalmaláhgszerűen képzelik el a szocialista forradalmat is: óriási lelkesedéssel »nekirohannak« valami feladatnak és úgy gondolják, hogy két-három hét alatt meg is oldják. Ha aztán háromnégy hónap is elmúlik és még mindig nincs meg, akkor ellankadnak és csak füst, meg hamu marad nagy buzgalmuk után. Ilyesmi is mutatkozik időnként.

A fővárosi tanácsnak is komoly érdemei vannak. Jól dolgoznak, de van, amit rosszul csinálnak. Itt van például az építkezési »stílus«. Az a módszerük, hogy például egy ötven emberből álló építő vállalat tavasszal a munkák tucatját — lehetőleg legalább hetvenet — kezdte el, azután ősszel elkezdtek rohangálni, hogy valahogy be is fejezzék. (Derültség.) Holott fordítva kellene csinálni. Kevés munkát elkezdeni, de azt a leggyorsabban befejezni. Ez a gazdaságos építkezés. Valamicskét már javult a helyzet, de még nem túl sokat.

Kádár János elvtárs ezután arról beszélt, hogy a fővárosi tanács egy bizottsága, vagy osztálya közölte: egyes helyeken felvetették, hogy a Kossuth-híd lebontása miért tart két esztendeig? Megmagyarázták, - hogy azért tart ilyen sokáig, mert ott valamiféle kábelek is vannak, amit előbb újra kell gyártani, ahhoz import-anyag kell, — azt előbb meg kell hozatni — szó ami szó: ha a vízállás kedvező lesz, akkor 1961. december 31-re le lesz bontva. (Derültség.) Én szívesen elhiszem, hogy szakszempontból van emögött valami igazság is. De a végén marad az emberben egy közgazdasági rej- iély — ha úgy tetszik — műszaki rejtély, amelyet nem mindig ért meg az ember, ha a bonyolultról visszatér a józan, egyszerű emberi észhez. Még most sem és még sokáig nehezen tudom íelfogni: hogyan lehet egy hidat felépíteni nein egészen kilenc hónap alatt, rendkívüli viszonyok között, a lebontása meg két esztendeig tart. (Derültség.) (Taps.)

— Mindezek természetesen hibák — tehát a bírálat nem is teljesen alapnélküli — de a kép akkor teljes, ha megállapítjuk: rendkívül nagyok és rendkívül nehezek voltak a Budapesti Párt- bizottság előtt álló feladatok az elmúlt években. Ha megnézzük, honnan indultunk el az ellenforradalom után és az akkori helyzettel összehasonlítjuk a mait. akkor vitathatatlanul megállapíthatjuk:

a budapesti dolgozók a párt

köré tömörülnek. A tömegek

gondolkodásában gyökeres

változás ment végbe a szocializmus irányában.

A mérleget tehát csak azzal lehet zárni, hogy jó munkát végeztek az elvtársak! Ebben az eredményben részes Budapest dolgozó népe, részes a 130 000 kommunista, részes a Budapesti Pártbizottság, annak Végrehajtó Bizottsága és a Budapesti Pártbizottság titkárai. Azt hiszem, ilyen alkalommal semmi hiba nem származik, abból, ha megmondom, hogy a Központi Bizottság a több éves munkát mérlegre téve, jó véleménnyel van a Budapesti Pártbizottság, a budapesti kommunisták munkájáról.

Ezután a munkaközben szerzett tapasztalatok hasznosításúra hívta fel Kádár János elvtárs a pártértekezlet figyelmét.

— Többen beszéltek itt a tömegekhez való viszonyról. Minden kommunistánál^ szeretnénk az emlékezetébe vésni: ha ő 1958 novemberében, decemberében vagy 1957 első felében egy adott feladatra akart mozgósítani embereket, akkor biztosan tudta, hogy sem hatalmi szóval, sem utasítással nem tudott több embert rá- állítani arra a munkára, mint ahányat meggyőzött, ahánynak megmagyarázta, mi a célja annak a munkánál: és miért kell elvégezni. Aid ezt az egyetlen tanulságot megjegyezte és nem téveszti szem elől a feladatok meghatározásakor, az nem dolgozhat rosz- szul. Egyetlen kommunista se higyje, hegy akár tekintély!, akár hatalmi szóval ténylegesen meg lehet győzni egyetlen embert egyetlen kérdésben is. De meg lehet győzni a mi igazunkról a kommunista szó erejével. Ez a legerősebb fegyver. Higyjék el elvtársak, a dolog úgy áll, hogy mi nem vagyunk nagyhatalom, különösen nem katonai nagyhatalom, valamiféle fegyver azért — annyi, amennyi éppen kell — van a mi kezünk ügyében, de a mi igazi erőnk nem azokban a 'fegyverekben van. Az az igazi erő, ha az emberek gondolat- és érzésvilágában a kommunizmus uralkodik. (Nagy taps.)

— Azt hiszem, a Budapesti Pártbizottság és a budapesti párt szervezetek is alapjában véve helyesen hasznosítolták a munka közben szerzett tapasztalatokat. Ezt mutatja többek között a kongresszusi felkészülés is. A kongresszust megelőző taggyűléseken, vezetőségválasztó taggyűléseken a párttagság csaknem száz százalékben részt vett. 32 000 ember szólalt fel, mondta el véleményét, észrevételét, bírálatát, javaslatát. Ez is mutatja, hogy a pártélet, a pártépítés, a pártszervézetek tevékenysége Budapesten alapjában rendben van. Ha a Központi Bizottság részéről szükség van valamiféle biztatásra, vagy erkölcsi támogatásra, akkor csak azt mondhatjuk: így tovább, kedves budapesti elvtársak!

Kádár János ezután utalt arra, milyen nehéz feladatokkal kellett a Budapesti Pártbizottság- rak 1957 elején megbirkóznia. Akkor az intéző bizottság Marosán György elvíársat, pártunk egyik legjobb agitátorát küldte erősítésül a Budapesti Pártbizottsághoz. Megállapíthatjuk, hogy a rábízott nagy feladatot Marosán elv tár® elvégezte. Most mi úgy gondoljuk, hogy visszahívjuk öt, hogy munkáját egészen a Központi Bizottság feladatainak szentelje. Az az elgondolásunk, hogy Marosán elvtárs a Központi Bizottság első titkárának állandó helyettese legyen. A budapesti elvtársaknak már van elég erejük, ne rejtegessék tartalékaikat és azt javasoljuk, hogy találjanak új első titkárt.

ható tényezők, de ott vannak még a porondon azok is, akik egyelőre a hidegháború fenntartásáért harcolnak. A hidegháború híveinek szellemi fegyvertára rendkívül összeszűkült, keresnek hát egy-két pontot, ahol sajátos eszközeikkel piszkáíódni próbálnak. Az utóbbi hetekben például két hallatlanul alávaló rágalmat terjesztettek ellenséges célzattal a nyugati sajtó hasábjain a Magyar Népköztársasággal szemben. Először közöltek egy 31 nevet tartalmazó listát s azt mondták, hogy azt a 31 embert legutóbb kivégezték Magyar- országon. Természetesen kitalált név volt valamennyi. Provokációs szándékuk világos: az ilyen listát közzéteszik, hogy mi majd cáfoljuk és ők megint magyaráznak jobbra-balra a nyugati közvélemény előtt. A napokban kitalálták, egész sor fiatalember van börtönben Magyarországon, akikkel kapcsolatban a kormány azt várja, hogy betöltsék 18. életévüket és akkor fel fogják őket akasztani. Természetesen nálunk mindenki tudja, hogy az ilyen hír valótlanság, alávaló, aljas provokáció. Sajnos azonban, a nyugati közvélemény nincs felvértezve az ilyen provokációkkal szemben, s az álhírterjesztők Goebbels receptje után úgy vélik, ha csak egy százalékát elhiszik az emberek az ő hazugságuknak, számukra az is tiszta haszon. Meggyőződésem, nincs messze az az idő, amikor az ilyenfajtá kalandoroknak és provokátoroknak saját népük mondja meg, hogy vétettek, az általuk félrevezetett emberek tesznek nekik szemrehányást: „miért hazudtatok?”

Ahogy mondani szokták, ők beszélhetnek, amit akarnak, mi pedig megyünk előre a magunk út .ián. És ez az út, ami bennünket illet, nem a harc élezése felé vezet, hanem

mindinkább és mind nagyobb mértékben a népek, és államok békés egymás mellett élése felé. Belső életünket illetően pedig az alkotó és zavartalan munka irányában haladunk. És mi ettől a saját elhatározásunktól nem fogunk eltérni! De ha ellenségeink alkotmányos rendünk, népünk békés építő munkája ellen támadnak, az soha nem marad megtorjatlanute Nagy feladatok állnak előttünk. Fejleszteni kell a vezetés színvonalát. Gyorsabban kell előrehaladni a termelékenység nőve. lésében is. A kongresszustól azt várjuk, hogy kijelölje a további utat és bízom benne, hogy el is végzi ezt a munkát. Sok feladatunk lesz, de azt hiszem, elvtársak, azért vagyunk kommunisták, hogy ne féljünk sem a munkától, sem ellenségeinktől. Elbánunk mindkettővel! A szocializmus eszméjében találkozott és összeforrt párt és nén mind°n akadályon ■ át győzedelmeskedik. (Hosszantartó, nagy taps.)

Kádár János a továbbiakban a pártegységről beszélt, s ezzel kapcsolatban többek között megállapította:

az elmúlt három év harcában

született a magyar proletariátus összekovácsolt, összeforrott új vezérkara.

(Hosszantartó, nagy taps.) Ebben a Központi Bizottságban a kollektív vezetés szabálya érvényesül, ott szabad légkör, nagy felelősség van, és az ügyekhez jó hozzáértés. Ha ellenségeink kíváncsiak rá, elárulhatjuk nekik a titkot, hogy mi nagyon sokat és nagyon gyakran vitatkozunk. S ha még arra is kíváncsiak, amit ők úgy szeretnek misztifikálni, hogy „Münnich Marosán ellen, Kádár mindkettő ellen, Kiss amaz ellen” — azt is megmondom, hogy még mi, a megnevezettek is nagyon sokszor vitatkozunk egymással, de a kommunista elv alapján, hogy mielőtt döntünk, egységben és egyetértésben hajtjuk végre a feladatokat. Ez így van most a mi pártunkban. És ha nem így volna, nem lehetett volna eredményt elérni. Azt hiszem — ezt mindenki tudja, aki mint kommunista átélte azokat a nehéz napokat.

— Nem volt annál szörnyűbb dolog, amikor nem működött a pártban igazi kommunista vezetés. A mi erőnk, a szocializmus ereje 1956-ban is többszöröse volt az ellenforradalom ere'jímk, még is lehetetlenül és bénán állt a párt, mert a Központi Bizottság

Mikojan Mexikóba utazik

Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese novemberben Mexikóba utazik, hogy megnyissa a szovjet tudományos, technikai és kulturális kiállítást.

Sajtóközlemény a magyar-^-kínai barátsági és együttműködési szerződés megerősítő okiratainak kicseréléséről

1959. november 2-án délben az Országházban az Elnöki Tanács fogadótermében ünnepélyesen kicserélték a Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között Pekingben 1959. május ö-án aláírt barátsági és együttműködési szerződés megerősítő okiratait. Az erről szóló jegyzőkönyvet a Magyar Népköztársaság részéről dr. Sík Endre külügyminiszter. a Kínai Népköztársaság részéről pedig Hao Dé-cin rendkívüli és meghatalmazott nagykövet írta alá.

A megerősítő okiratok kicserélésénél megjelentek dr. Münnich

Ferenc, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke. Kiss Károly, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, Incze Jenő külkereskedelmi miniszter, Csergő János kohó- és gépipari miniszter,- Szarka Károly külügyrtiinisztcr- helyettes, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetsége év a magyar külügyminisztérium ve» zető munkatársai.

•Dr. Sík Endre külügyminiszter és Hao De-cin nagykövet ez alkalomból beszédet mondott.

Összeforrott vezérkara van a magyar proletariátusnak

nem állt úgy a helyén, ahogy kellett volna.

A nemzetközi helyzetről szólva többi között megállapította: folyamatosan kibontakoznak a hidegháború felszámolása irányába